Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-10 / 58. szám
4. oldal Megyei Körkép 1999. március 10., szerda- Dombóvár Es Környéke Szita Veronika dombóvári alkotó humoros témájú tusrajzai nagy közönségsikert arattak a kaposvári Szín-Folt Galéria miniatűr képekből rendezett tárlatán. fotó: folux A dombóvári Penny Markét építőinek kedvez a napok óta tartó, kellemes tavaszi idő. A szakemberek jelenleg a tetőszerkezet felállításán munkálkodnak. fotó: bakó jenó I. Dombóvári Idegenforgalmi Szakmai Est Gunaras kerül „górcső” alá A Dombóvár Város és Városkörnyéki Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása a Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesülettel közösen rendezi meg csütörtökön 16 órától a polgár- mesteri hivatal dísztermében az I. Idegenforgalmi Szakmai Estet. Tóth Attila polgármester megnyitóját követően dr. Keller József, a régió turisztikai vállalkozásait tömörítő egyesület elnöke mond köszöntőt. Ezután a kedvelt gyógyfürdőhely, Gunaras vendégei körében - az üdülési szokásaikkal kapcsolatban - tavaly nyáron elvégzett felmérés tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel dr. Aubert Antal, aki a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Földrajzintézetének Turizmus tanszékét vezeti. „Magyarország idegenforgalmának fejlesztése, különös tekintettel a gyógyturiz- musra” címmel Herbst János és Bánki Erik, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának tagjai tartanak előadást. A szakmai est további részében a Gunaras Rt. vezér- igazgatója, Bőr Nagy Ádám az üdülőhely és a fürdőkomplexum középtávú fejlesztési koncepcióját ismerteti, majd Szabó Loránd, a helyi Tourin- form Iroda vezetője a dombóvári kistérség turisztikai lehetőségeiről beszél. -glaubDombóvári diákok Deggendorfban tanultak Ízelítő a német képzésből „Nehéz kijönni a szűkös keretből!” Amint arról lapunk tegnapi számában már beszámoltunk, a dombóvári képviselőtestület harmadszori próbálkozásra elfogadta a város idei költségvetési rendeletét. Az alábbiakban a polgármester és néhány bizottsági elnök véleményét adjuk közre az önkormányzati „büdzséről”. A Tolna megyei és az Alsó- Bajorországi kézműves kamarák jó kapcsolatának köszönhetően az elmúlt héten három dombóvári diák egy kísérőtanár társaságában ízelítőt kaphatott a német szakképzésből.- A Passautól mintegy 50 kilométerre található deggen- dorfi szakmai és technológia centrumban voltunk továbbképzésen - mondta érdeklődésünkre Somogyvári Zoltán, a dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola nyelvtanára. Az öt napos tanfolyam során oktatási intézményünk végzős tanulói - Bubori Balázs villanyszerelő, Loe Ferenc lakaA „Dombóvár és környéke labdarúgó utánpótlásáért” Alapítvány vasárnap az Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában rendezte meg a Farsangi Dombi Kupa '99 focitornát. Dél-Dunántúl nyolc ismert utánpótlásnevelő klubjának 14 évesnél fiatalabb játékosokból álló csapatai sportszerű mérkőzéseket játszottak, melyeken összesen 64 alkalommal találtak a kapukba. A torna döntőjét 6-4-re a Pécsi MFC-TÁSI gárdája nyerte a Kaposvári Rákóczi együttese ellen. A harmadik helyet a Bonyhádi Agraco FC szerezte meg a Siófoki Bátos és Karsai József gázvezetékszerelő - a szakmájuknak megfelelő elméleti és gyakorlati képzésben részesültek. Diákjaink a német szakmunkásképző iskolákból ugyancsak az egyhetes speciális oktatásra ideérkező tanulókkal közös foglalkozásokon vettek részt. A három dombóvári fiatalember hamar feltalálta magát az új környezetben. A napi nyolc órás foglalkozásokon ízelítőt kaptak a német munkamorálból, fegyelemből és precizitásból. Mint mondták, nagyon jól érezték magukat a modern szakképző központban és sok új ismerettel „felvértezve” tértek haza. nyász előtt. A Horváth József és Péter Imre edzette házigazda Dombóvári FC az ötödik helyen végzett. A Farsangi Dombi Kupa résztvevőinek a díszes serlegeket, érmeket és okleveleket Molnár István, az alapítvány létrehozója, Takács László, a Dombóvári FC elnöke és a Bús László, a klub utánpótlás szakágvezetője adta át. A gólkirályi címet a torna- győztes pécsiek csatára, Riegl Gábor érdemelte ki. A szakvezetők döntése alapján a legjobb mezőnyjátékosnak járó különdíjat Tatai Gábor, a Kaposvári Rákóczi focistája, a legjobb kapus címét pedig Molnár Máté, a vendéglátók hálóőre kapta. -aubTóth Attila polgármester:- Az ülés egyértelmű pozitívuma az, hogy végre „megszületett” az önkormányzat idei költségvetési rendelete. Most is voltak olyan módosító indítványok, amelyek nem mindenben találkoztak a véleményemmel. Ezek ellenére a költségvetés elfogadása mellett szavaztam, mert ezt kívánja a város érdeke. Szőke Géza, a pénzügyi bizottság elnöke:- Túlságosan szerény a város költségvetése, nehéz lesz belőle kijönni! Az alapítványok, a civil szervezetek, az egyesületek és az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok támogatására szánt összeg felének átmeneti zárolásával nem értek egyet. Magyamé Németh Agnes, az oktatási bizottság elnöke:- A társulatot csak négy éve, 1995-től vezetem - mondja Hajós Zsuzsa -, ám alapító tagként annyit én is elmondhatok, hogy Szeverin Ferenc, a galéria akkori vezetőjének kezdeményezésére toborzódott csapatunk, s a szakmai vezetést dr. Nagy Miklós vállalta el. Csoportunk közel két tucatnyi középiskolásból állt, s elsősorban egy jól működő és összetartó diákközösség ígéretét láttuk ebben. Persze az hamar kiderült, hogy komoly munka vár ránk, hiszen egy dráma színpadra vitele és hiteles előadása sokkal több, mint szórakozás.- Mi volt az első darab, amit a társulattól láthatott a dombóvári közönség?- Az első fellépésünk egy betlehemes játék volt, amire az újdombóvári római katolikus templomban került sor. Mindössze egyszer adtuk elő az „összekovácsoló” darabot, de további munkánkat ez is nagyban segítette, hiszen az előrelépés igényét hozta ki belőlünk. Valójában ez egy „megrendelt” fellépés volt, ami egyben a színjátszó csoport megalakulását is jelentette.- Nem túl „rózsás” az oktatási intézmények helyzete. Eddig is alulfinanszírozottak voltak és most sem kapták meg a zavartalan működésükhöz igényelt teljes összeget. Dr. Tóth Mária, az egészség- ügyi, szociális és foglalkoztatási bizottság elnöke:- A különböző segélyekre szánt keret első ránézésre nem tűnik túlságosan szűkösnek, ám majd csak az év során derül ki, hogy ez az összeg valójában mire lesz elegendő. Kovács Gyula, a közbiztonsági és környezetvédelmi bizottság elnöke:- Ilyen szorított költségvetése a város önkormányzatának a rendszerváltás óta nem volt. Külön öröm számomra, hogy a polgárőrség az idén két millió forintból gazdálkodhat.- Lapunk hasábjain is többször hírt adhattunk már a Galéria Csoport munkájáról, s az sem tűnne tőled szerénytelenségnek, ha a társulat sikereiről beszélnél.- Nagyon szerencsés helyzetben voltunk, hiszen már az első komoly megmérettetés alkalmával eljutottunk az Országos Diákszínjátszó Találkozó döntőjébe. Ez sokat segített a további szakmai munkában, hiszen találkozhattunk az ország legjobb diáktársulatainak produkcióival. Egészen 1997-ig minden alkalommal a döntőbe jutottunk, s 1994-ben nívódíjat, míg 1997-ben különdíjat érdemeltünk ki. Bár az eredményeink nem feltétlenül álltak arányban az előadásokba fektetett munkával, úgy érzem a saját elvárásainknak általában sikerült megfelelnünk.- A szakmai fejlődés mellett az elmúlt időszak azért hozott más, olyan változásokat is a csoport életében, amelyek meghatározóak voltak.- Egyrészt az elmúlt tavasz- szal az Illyés Gyula Gimnázium „kisgimnazistáiból” utánpótlás csapatot szerveztünk. Ők Lőrincz Gyula, az idegenforgalomfejlesztési bizottság elnöke:- A szűkös körülmények között elfogadhatónak tartom a költségvetést. Bízom abban, hogy jövőre - amikor már nagyobb befolyásunk lesz az előkészítésre - a mostaninál jobbat tudunk majd alkotni. Kerecsényi Márton, a kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke:- A 177 millió forintos működési hitel felvételét nem tudom támogatni, mert nem látom azt a forrást, amiből ezt vissza lehetne fizetni. Dombóváron a sport nem századrangú kérdés, ezért az egyesületek támogatására adott 15 millió forintot keveslem. Bogdán László, a gazdasági bizottság elnöke:- Törekedni kellett volna a működési hitel összegének további csökkentésére. A különböző önkormányzati szerződések felülvizsgálatától jelentős megtakarítást várok.-ubtucatnyian jövőre már az „öregeket” erősíthetik. Problémát jelent azonban, hogy én csak a hétvégeken foglalkozhatok velük, s ezt a tréningidőt kevésnek találom. Másrészt a Galéria után a Dombóvári Művelődési Ház Kht. vállalta a csoport patroná- lását, s ez azt is jelenti, hogy ideális körülmények között, jó technikai feltételek mellett dolgozhatunk. Ez a biztonságérzet is hozzájárul ahhoz, hogy nyugodtab- ban tervezhessük jövőnket. Elsősorban a játszók szakmai képzését szeretnénk magasabb színvonalra emelni úgy, hogy a város kulturális életében meghatározó szerephez juthassunk. Igyekszünk az eddigiekkel ellentétben nem csak évi egy nagy produkciót létrehozni, hanem irodalmi estekkel, városi ünnepségeken való részvétellel Dombóvár és a saját életünket színesíteni. A mostani legjelentősebb feladatunk az, hogy a művelődési ház által szervezett Dél- Dunántúli Diákszínjátszó Találkozó társ-házigazdájaként hozzájáruljunk az egész napos rendezvény sikeréhez. Erre március 21-én délelőtt 10 órától kerül sor nyolc csoport részvételével. Bízunk abban, hogy a ma még nem teljesen érett produkciónkat a saját otthonunkban sikerrel mutatjuk majd be az érdeklődőknek.-bHírMondó A diákolimpia március végén Keszthelyen megrendezésre kerülő országos elődöntőjébe jutott a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium együttesének 3-0 arányú legyőzésével a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola V. korosztályos labdarúgócsapata. Fehérvári Tamásnak, a térség országgyűlési képviselőjének Dombóvár, Beze- rédj utca 14. szám alatt található ügyfélszolgálati irodája szerdán valamint pénteken, délután 5 és 6 óra között tart nyitva. Önkéntes véradásra várják a dombóvári kórház véradó állomásának munkatársai holnap reggel fél nyolctól délután két óráig azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. A kaposszekcsői iskola sportcsarnokában pénteken délután öt órakor „Nemcsak a húszéveseké a világ” címmel Aradszky László énekes, Baranyi László színész és Ayala, az ismert humorista ad zenés műsort. A dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület éves közgyűlését pénteken este fél hattól a város művelődési házában tartja. A hét végén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Szegedi Nemzetközi Gyermek Kézilabdafesztiválon egy fiú- és egy lánycsapattal vesz részt a Dombóvári Kézilabda Klub. Állás Ajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Ki- rendeltségen a következő álláshelyeket tartják nyilván és ajánlják az érdeklődők figyelmébe. Keresnek villanyszerelőt, lakatost, hegesztőt, lángvágót, villanyszerelőt, biztosítási üzletkötőt, adminisztrátort, varrónőt, nehézgépkezelőt markolóra, szakácsot, hentest, vas-műszaki eladót, felszolgálót, pultost német nyelvismerettel, segédmunkást, betanított női munkást. A felsorolt munkalehetőségekről a Dombóvár, Beze- rédj utca 14. szám alatti ki- rendeltségen személyesen valamint a 74/466-338-as és a 74/466-835-ös telefonszámok egyikén kérhető bővebb információ.-laubA pécsiek diadalmaskodtak Színjátszás a Dombóvári Művelődési Házban IV. Sikerek után, fesztivál előtt A Galéria Csoport a város egyik legnagyobb múlttal rendelkező színjátszó csapata, ami 1992-ben alakult húsz fővel. Ez a - főként középiskolásokból és huszonéves fiatalokból álló - csoport, s vezetőjük Hajós Zsuzsa munkájuk megkezdése óta vallja, hogy a diákszínjátszás elsődleges célja a kommunikációs készségek fejlesztése és a társadalmi beilleszkedés, az egyéniség kialakulásának segítése. A csoport vezetőjével erről is beszélgettünk.