Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-06 / 55. szám
A doktornő és a talpmasszőr 1999. február 7. Nem nevezhető felhőtlennek a természetgyógyászok és az orvosok közötti kapcsolat. Legalábbis általában. Van azonban példa arra is, hogy a két hivatás művelői egészen jól kijönnek egymással. Szakmailag is, meg a magánéletben is. Judit belgyógyász szakorvos, jelenleg házi és üzemorvos, korábban kilenc évig dolgozott a szekszárdi kórházban. János Szekszárd egyetlen vizsgázott természetgyógyásza, elsősorban „talp- masszázzsal” foglalkozik. Hat éve fogadja pácienseit az ÁNTSZ alagsorában. Évekkel ezelőtt Judit is a páciense lett. Érdekelte a gyógyításnak ez az ága. Aztán pedig János is. De írógépünket most nem a love story- ra hegyeztük ki. Ezúttal arra voltunk inkább kíváncsiak, hogyan találja meg a közös hangot a hagyományos, „nyugati” orvoslás és a kicsit a misztikumba hajló, „keleti” gyógyászat képviselője. Különösen, hogy egy fedél alatt élnek. Amitől felmegy az orvos vérnyomása Nem nehéz elképzelni, hogy egy orvos, amikor a természetgyógyászok „csodatevéseiről” hall, nagyon ideges lesz. Mert hát miért tudna a felsőfokú végzettséggel nem feltétlenül rendelkező természetgyógyász többet a gyógyításról, mint az, aki hat, nagyon kemény egyetemi év és esetleg hosszú gyakorlat után praktizál? Judit is őszintén bevallja, hogy őt bizony eleinte rendkívüli módon bosszantotta, hogy egy természetgyógyász megmasszírozza valakinek a talpát, aztán kijelenti, hogy a páciensnek mondjuk epeköve van. És ha műtétre kerül a sor, akkor az az epekő tényleg ott van, csak éppen olyan pici, hogy a hagy ományos orvosi eszközökkel nem* mutatható ki. Hogy csinálta? HonNem arról szól a természetgyógyászat, hogy nincs szükség orvosra nan tudta? - tette fel Judit orvosként magától értetődő kérdéseit. Nem a kórságok m mechanizmusa érdekli ■ Közéből Harmadik oldal van alapjuk. Sejthető, hogy ha János és Judit családjában valamilyen betegség üti fel a fejét, nem rohannak hanyatt-homlok az ügyeletre. Konzílium a családban A családi gyógyítás folyamata a- következőképpen zajlik. Elsőként Judit jut szerephez, aki vizsgálatai alapján felállítja a diagnózist. Ezt aztán János kontrollálja. Amikor „megegyeztek” arról, milyen betegségről van szó, először a természetgyógyászat eszközeivel próbálják meg a gyógyítást, mivel annak, - a gyógyszerekkel ellentétben - nincs mellékhatása. Súlyosabb esetekben gyógyszer is bevetésre kerülhet, illetve a két módszer párhuzamos alkalmazása. A „természetes” gyógymód ugyanis egyéb jótéteményei mellett a gyógyszerek hatékonyságát is nagy mértékben javítja. Judit fia, Gergő például nem szed ’ gyógyszereket. Az ő életkorában leggyakoribb felső légúti megbetegedéseket János könnyedén kikezeli talpmasz- százzsal. Tény ugyanakkor, hogy nem minden esetben elegendő a „keleti” módszer. János szerint sem arról szól a természetgyógyászat, hogy nincs szükség orvosra. Sőt, örül, ha páciensei orvoshoz járnak, hiszen így állandó ellenőrzés alatt vannak, és fontos visszajelzéseket kap a munkájáról. Judit és János is úgy véli, nem jó, hogy a kétféle orvoslás ellenségesen viszonyul egymáshoz. Ők már tudják, hogy a kétféle módszer ötvözésével kiváló eredményeket lehet elérni a gyógyítás területén. Hogy ezt nem csak mondják, hanem tényleg komolyan gondolják, arra bizonyíték, hogy szeretnének létrehozni egy közös rendelőt. Ahol nem lenne téma, hogy az orvos talpraesettsége, vagy a természetgyógyász talpmasszázsa állítja talpra a beteget. A lényeg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meggyógyuljon. -stTolna megye középkori „Trianonja” Tolna megye egykoron- a középkorban, a török hódoltságig - másfélszer akkora volt, mint manapság. Majd a hódítók kiűzése után a százötven év alatt amúgy is feledésbe merült határvonalakat új szempontok alapján húzták meg, aminek következtében szűkebb pátriánk nyugati és déli területei Somogy, illetve Baranya megyéhez kerültek. „Régi nagyságunk” Engel Pál történész, akadémikus munkája nyomán válik ismét látványossá a szó szoros értelmében: a professzor úr - aki a közelmúltban a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Szakály Ferenc új könyvét- most tervezi: elkészíti a középkori magyar megyék térképeit. — Igen komoly területelcsatolásokat szenvedett el Tolna megye a török kiűzése után. Például délen Sásd és vidéke, Mecseknádasd és Ófalu Tolna megyéhez tartozott - sorolta a településeket Engel Pál. — Egyes vélemények szerint az akkori pécsi püspök ügyes „lobbizásának” eredményeként kerültek Baranyához ezek a falvak. A nyugati részeken hasonló folyamat zajlott le: Törökkoppány, Fonó, Gyalán, Gölle és Nagyberki egyaránt Somogy megye része lett. Sőt, a ma országszerte ismert Taszárnak is ez lett a sorsa: a középkorban ennél a falunál húzódott a határ Tolna és Somogy között. Az sem igazán köztudott, hogy Tolna megye a középkorban - a XVI. század elejéig - az ország egyik legnépesebb és legsűrűbben lakott területe volt. — A pilisi részt - tehát a fővárost, Budát és környékét - nem tekintve Baranya után Tolna következett a legsűrűbben lakott megyék listáján az akkori Magyarországon. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy Tolna megye a török hódoltságig sűrűn lakott, nagy kiterjedésű, virágzó megye volt: éppen ezért elképzelni is nehéz, hogy milyen irtózatos pusztulás és mennyi emberi tragédia játszódott le ezen a vidéken, mely, mint tudjuk, a hódoltság végére szinte teljesen elnéptelenedett . . .-száAz első az okos, a harmadik Peremgyerekek a kicsi, de a középsőnek nincs státusza Az óvodában farsang volt. Szülők, nagyszülők csodálták a számukra legkedve- sebb kicsiket. Játékos vetélkedők tették még izgalmasabbá ezt a régóta várt napot. Amikor sikerült, (vagy nem sikerült) valamelyik játék, a gyerekek örömükben (vagy bánatukban) szaladtak az anyu, vagy az apu ölelő karjaiba. Csak Anna nem. Az ő anyukája ölében ugyanis nem volt hely, a kistestvére ült benne, az apukája pedig a nagyobbik testvérrel volt elfoglalva. Anna fordult egyet, majd kirántotta a mellette álló Krisztián kezéből a macit, aki emiatt kétségbe esve, sírva futott az anyukájához. Tünde tizenöt éve tanít egy vidéki iskolában. Megfigyelte, milyen lelki problémát jelent az úgynevezett középső gyerekeknek, mert otthon nem kapnak kellő odafigyelést, szeretetek Sokszor a szülő nem is veszi észre, hogy hibázik, hiszen egyformán szereti mindegyik gyermekét. Ugyanis az iskolában az otthon elhanyagolt kisgyerek megpróbálja kárpótolni magát. Gyakran verekedéssel, erőszakossággal hívja fel magára a figyelmet. A szülő nem érti az okokat, meg van győződve róla, hogy egyik gyermekkel sem tesz kivételt. A pedagógustól kapott kritikát általában nem fogadják el. Pedig van, akit felnőtt korában is elkísér az az érzés, hogy ő sosem volt olyan fontos a szüleinek, mint a testvérei. A szekszárdi nevelési tanácsadó pszichológusa, Kovács Beatrix szerint nem középső gyerek, hanem utolsó előtti gyermek szindrómáról kell beszélni. — Az elsőszülött a szülők szemében általában maga a csoda, hiszen ő jelenti a nagy élményt, ő a szép, az okos, a jó. Éppen a nagy elvárások miatt, az „elsők” sokszor érzékenyek és elég sérülékenyek is. A második vagy sokadik gyermek már rutint jelent a szülőnek. Kimondva vagy kimondatlanul is, de megtörténik az összehasonlítás, többnyire a nagyobb javára. Ennek alapján kialakulnak a státuszok a családon belül, az első, a nagy az okos, a kicsi a kedves, aranyos, de a középsőnek nincs státusza. Ő a peremgyerek. A helyzet az azonos nemű, pár év korkülönbséggel érkező gyerekeknél tovább romlik. Nagyon fontos, hogy legyen a szülőnek kellő érzékenysége ahhoz, hogy észrevegye a gyermekek között kialakuló feszültséget és ne tegyen különbséget az egyik vagy a másik javára. Vegye észre azt is, amikor még nem szembetűnőek, égbe kiáltóak a problémák. Ha a „peremgyerekek” közösségbe kerülnek és ott nekik megfelelő státuszt kapnak, akkor kiegyensúlyozottá válhatnak. Ha azonban ez nem sikerül, akkor éppen a közösségben „jön ki rajtuk” az elfojtott feszültség, ami gyakran agresszív viselkedést eredményez. Mauthner A jó ízlés és a politikai semlegesség határain belül Folytatás az első oldalról. — A tévé az újságíró szakmán belül is egy önálló műfaj. Vannak, akik azt mondják, hogy erre születni kel- 1. — Lehet, hogy nehezen hihető, de nagyon hallgatag, magába forduló gyerek voltam. Soha nem akartam a társaság középpontja lenni. A feleségem szerint ez adott nekem egyfajta titokzatosságot. — Egykori iskolatársaid bizonyára csodálkozhattak, amikor feltűntél a képernyőn, különösen a tv2 mű- sorvezetőjeként. — így igaz. Egyik volt tanárom, amikor összefutottunk, meg is jegyezte, hogy „ezt nem nézte volna ki belőlem”. Hozzátette persze, hogy nem arra gondolt, hogy hülye vagyok, hanem mert egészen más habitusú embernek gondolt. Műsorvezetőként nemcsak a súgógépet olvassuk, hanem a vendégeket is faggatjuk. Ilyenkor gyakran rámenősnek kell lenni, hiszen nem állhatunk úgy fel az asztaltól, hogy a legfontosabb kérdésekre ne válaszoljunk. Ez azért is izgalmas, mert gyakran érzékeny politikai dolgokról van szó. — Ki hívott a tévéhez? — 1992-ben megnyertem a Kazin- czy-versenyt. A zsűri tagja volt Csák Elemér, ő hívott a Híradóhoz. — A visszajelzések azt mutatják, kedvelnek a nézők. Milyen szem pontokat tartasz fontosnak, amikor dolgozol? — Jól érzem magam a képernyőn. Ez nagyrészt azért van, mert én magam írom a szövegeimet. Valóban kapok olyan visszajelzéseket, hogy általában elégedettek azzal, amit csinálok. Mégis: a médiapszichológusok szerint azon kell a legtöbbet dolgoznom, hogy a személyiségem még jobban átjöjjön a képernyőn. Lehet, hogy ennek az életkorom az oka. — Hány éves vagy? — Ebben a hónapban leszek huszonnyolc. — Mit engedhet meg magának egy hírműsor vezetője? — Jómagam a szikárabb műsorve- tetés híve vagyok, ugyanis egy hírműsortól azt várják el az emberek, hogy az tájékoztasson. A vélemény- nyilvánításnak tehát a jó ízlés és a politikai semlegesség határain belül kell maradnia. Ugyanakkor elvárják tőlünk, hogy valamilyen módon reagáljunk a műsorban látottakra, hallottakra. Egy agyműtét bejátszása után például érzékeltetnünk kell, hogy itt komoly dologról van szó, a tragédiák, szerencsétlenségek szereplőivel pedig együtt érzünk. — A szekszárdi pódiumbeszélgetés szakmailag más feladat, mint a napi munkád. — A kamerák előtt nem izgulok, de az zavar, ha nagyobb közönség előtt kell szerepelni. A tévénézők egy fél- alakos, agyonsminkelt fejű, belőtt hajú embert látnak, akinek mindene ki van festve: a szempillájától a szája széléig. Egyébként megsúgom: nyáron, nagy melegben az öltönykabáthoz rövid nadrágot húzok, úgy vezetem a műsort... — Te a közszolgálati tévétől kerültél a tv2-höz. Azon túl, hogy itt a képernyőn szerepelsz, mennyiben változott meg a munkád? — Másodpercre pontosan kapjuk a közvélemény-kutatási adatokat. Tehát pontosan érzékelhető, melyik pillanatban hány ember kapcsol el a mi csatornánkról és vissza. Mindig hosz- szasan elemezzük, mi lehetett az oka a közönség mozgásának. Nem pa- naszkodhatom, a Tényekre nagyon sokan, kíváncsiak, ugyanakkor épp a nézettségi mutatók alapján volt és lesz is olyan műsor, amelyet meg kellett, vagy meg kell szüntetnünk, át kell alakítanunk, hogy fogyaszthatóbb legyen. Hangyái János
