Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-30 / 74. szám

1999. március 30., kedd Autópiac 7. oldal Negyven éves az angol Mini A Beatles együttes mindegyik tagjának volt, Brigitte Bardot- nak, Cl int Eastwood- nak és Peter Sellersnek úgyszintén. A Mini, amely az 1960-as években világhírnévre is szert tett amellett, hogy a forgalmas Lon­donban a legnépsze­rűbb közlekedési esz­köz volt, az idén ün­nepli nagyvenedik szü­letésnapját. Eredeti tervrajzát Sir Alee Issigonis brit fel­találó egy szalvétára vázolta fel egy vendég­lőben. Azóta több, mint öt milliót gyártottak a Miniből, amely Nagy- Britannia egyik legel­ismertebb ipari formatervezésű szimbóluma lett a rendőrsisak és az esetleges piros autóbusz mellett. A Rover, a Mini gyártócége a londoni Iparművészeti Múze­umban kiállítással emlékezik meg a 40-ik születésnapról. A bemutató díszei a „művészmi­nik”, amelyek Kate Moss szu- permanekennek, Paul Smith di­vattervezőnek és David Bowie rocksztámak köszönhetőek. Kate Moss kocsija fekete, ezüst pókhálóval, amelynek ihletője a maneken kedvenc tarantella­pókja, Fred. Paul Smith Minijét rengeteg csík díszíti, és úgy em­legetik, mint "a brit formater­vezés igazi klasszikus darab­ját". A legmeglepőbb David Bowie kocsija, amelyet króm­lemezek fednek be teljesen. „A visszatükröző felület miatt az emberek nem annyira a Minit látják, hanem inkább saját ma­gukat”, mondta az autó tulajdo­nosa a Reutersnek. A legtöbb ember számára a Mini egyszerűen csak a gépko­csi, amelyet „a brit emberek óriási szeretete övez” - véleke­dik az Iparművészeti Múzeum igazgatója, Paul Thompson. Elmondta, hogy 1959-ben, amikor a kocsi megjelent a pia­con, ez a formatervezés elég nagy meglepetést keltett, meg­előzte korát. Idővel az eredeti külcsín egyre tartósabbnak bi­zonyult: felhagytak a kocsi ki­nézetének korszerűsítését célzó kísérletekkel, és visszatértek Sir Alec Issigonis eredeti terv­rajzához. „Ez az eredeti brit népautó. Osztálynélküli. Pozi­tív jeleket bocsát ki, és óriási egyéniséggé nőtte ki magát” - magyarázta a múzeumigazgató. A Minit hamarosan felváltja egy új modell, amely nagyon hasonló a régihez. Az igazgató azonban kétli, hogy az új évez­redre szánt Mini megnyeri majd magának az ókonzervatí­vokat. „A régi Mini eltűnése olyan lesz, mintha a fontster­linget veszítenénk el. Az igazi Mini-rajongók mindig ahhoz fognak ragaszkodni, ami szerin­tük az igazi Mini” - mondta az igazgató. Az évek során a termelés csökkent ugyan, de új piacra ta­láltak Japánban; a zsúfolt tokiói utcákon a kicsike autó ügyesen tud lavírozni. Sir Alec Issigonis an­nak idején azt a célt tűzte maga elé, hogy megtervezze a lehető legkisebb autót négy felnőtt és csomagjuk számára. Főnökei a British Motor Corporationnél, a Mini eredeti gyár­tócégénél egy olyan gépkocsit akartak, amely versenyezhet az akkor Németor­szágban gyártott háromkerekű, le­hajtható tetejű ko­csikkal. A sors iróniája, hogy a Rover most a BMW tulajdona. A német mo­torgyártó óriáscég már mérle­geli, hogy mi legyen a Rover hatalmas, de nemigen jövedel­mező közép-angliai gyárával, ahol a Minit gyártják. Népszerűsége és az autóver­senyzésben aratott diadalai el­lenére - Monte Carlo-ban a Minik nemegyszer győztek - csak szerény pénzügyi sikere­ket értek el az autó gyártói. Nem sokkal azután, hogy el­kezdték gyártani, a Ford mér­nökei egyet szétszedtek, és arra a megállapításra jutottak, hogy veszteséges lehet a gyártás. A Rover azonban nagyvona­lúan emlékezik meg idén az év­fordulóról: egy millió fontster­linget (1,6 millió dollár) szán a 40. születésnapi ünnepségekre. Hírek - Hírek - HIrek - Hírek Leállt a Tavria-gyártás Ukrajna egyetlen személyautógyára, a fele-fele részben ukrán­koreai érdekeltségű AvtoZAZ leállította a Tavria ukrán népautó gyártását. A leállás oka az ukrán és a koreai vállalatvezetés kö­zötti újabb, súlyos nézeteltérés: a koreaiak nem hajlandók uk­rán gyártmányú alkatrészeket beszerelni az autókba. A kiemelt kormánytámogatást és adókedvezményeket élvező AvtoZAZ- Daewoo értékesítései messze elmaradtak a tervezettől. Az 1998-ban előállított 11 ezer Tavria és 13 ezer Daewoo több mint fele raktáron maradt a jelentős vám- és áfakedvezmények, valamint a különleges fizetési konstrukciók ellenére. Rekorderedmények 1998-ban A DaimlerChrysler német-amerikai autóipari óriásvállalat ta­valy rekorderedményeket ért el. A cég adózás előtti nyeresége 8,6 milliárd eurót (9,3 milliárd dollárt) tett ki, ami 38 százalé­kos növekedést jelent 1997-hez viszonyítva. A DaimlerChrys­ler együttesen mintegy négymillió járművet adott el 1998-ban. Fennállása óta a legjobb évet zárta tavaly a német Volkswa­gen autógyár, mind a forgalom, mind a nyereség tekintetében. Ferdinand Piech cégelnök elmondta, hogy a VW adózás után 2,24 milliárd márka nyereséget ért el, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Piech adatai szerint tavaly világvi­szonylatban 4,8 millió VW, Audi, Seat és Skoda autót szállítot­tak ki a kereskedőknek, 11,7 százalékkal többet, mint 1997- ben. A gyártott autók száma szintén 4,8 millió volt, a növekedés itt 12,4 százalékos. A VW világpiaci részesedése december vé­gére elérte a 11,5 százalékot. Biztos váltás. x'"’ " Volkswagen Golf URCL Látogassa meg márkakereskedésünket, és tegyen egy próbautat a Volkswagen Golf EURO-val! Szerviz és bemutatóterem Bemutatóterem: 7130 Tolna, Gém u. 1/A. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 41. TeUfax: 74/440-537. Tel.: 74/319-968 fax: 74/319-746 987 000 Ft esetén az 1999. január 18-án kiadott árlista alapján. I egyen egy próbautat a Golf Euro-val! Váltson a Volkswagen legújabb sikermodelljére, a Volkswagen Golf EURO-ra. Próbálja ki a kitűnő menetteljesítményű és gazdaságos 75 LE-s Volkswagen Golf EURO modellt. Egyedülállóan gazdag alapfelszereltség: Vezető- és utasoldali légzsák • ABS • Szervokormány • Állítható kormámyoszlop • Tárcsafék mind a négy keréken • 12 év átrozsdásodás elleni garancia • Pirotechnikai övfeszítők • Zöld hővédő üvegezés Nissan-Renault szövetség Történelmi pillanat ez a Re­nault számára - jelentette ki Tokióban Louis Schweitzer, a francia autógyártó konszern elnöke, miután szombaton partnerével, Hanava Josikazu Nissan-elnökkel aláírták a két autógyár közötti szövetségre vonatkozó okiratot. A két elnök ismertette az üzlet részleteit. Eszerint a francia vállalat 33 milliárd frankot (5 milliárd eurót) fek­tet be a Nissan Motor 36,8 százalékának, illetve teharau- tógyártó leányvállalata, a Nis­san Diesel 22,5 százalékának megvásárlásába. Az évi 4,8 millió járművet előállító kö­zös vállalat így a világ negye­dik legnagyobb autógyára lesz, a General Motors, a Ford és a Toyota mögött, de meg­előzve a Volkswagent. Ha­nava Josikazu a szövetség tel­jesen új formáját emelte ki. A Nissan a jelenlegi üzleti évben is - hét év alatt immár hatodszor - veszteséges. A francia cég első feladata a ja­pán vállalat pénzügyi helyze­tének szanálása, valamint vál­lalati eredményeinek javítása lesz. E célból Japánba küldi Carlos Ghosn jelenlegi vezér­igazgató-helyettest, aki ko­rábban már a Michelinnél is kivívta a sikeres „költség- csökkentő” címet, mielőtt 1996-ban a Renault-hoz ke­rült. Goshnt a Nissan vezér- igazgatójává nevezik ki, míg a Renault két másik vezetője a vezérigazgatóság tagja lesz, további harminc vezető szin­tén a japán vállalatnál dolgo­zik majd. Schweitzer ugyakkor hang­súlyozta: a Nissant nem a Re­nault emberei állítják talpra, hanem a Nissan 140 ezer al­kalmazottja. Kiemelte, hogy a két vállalat egymást jól kiegé­szíti mind a világpiaci jelen­lét, mind a termékskála tekin­tetében. A két cég 2000 és 2003 kö­zött 3 milliárd dolláros meg­takarítást kíván elérni, egye­bek között egymás üzemeinek kölcsönös igénybevételével. A Moody’s amerikai hi­telminősítő intézet nem vál­toztat a Nissan meglehetősen bizonytalan hitelkockázati megítélésén, annak ellenére, hogy szövetségre lépett a Re­nault-val. A Renault nem kí­ván a japán cégnek közvetlen segítséget nyújtani, továbbá eltérő a két cég gondolko­dásmódja is, és ez gondokat okozhat a jövőben - úja a hi­telminősítő. mazoa Haszonjárművek vagy 100.000 Ft árengedménnyel AKCIÓS HITELKONSTRUKCIÓVAL: • 30% kezdőrészlet • 5 éves max. futamidő • kezelési költség nélkül • évi ~ 10%-os kamattal 2.030.000,- Ft-tól SPOl3 PLATÓS 2.200 cm3 diesel motor 3 személyes fülke 3. lxl.6 platóméret 1.7 tonna teherbírás EXTRA-PLATÓS VÁLTOZAT 3.5x2.0 platómérettel ZÁRT 2.200 cm3 diesel motor 3 és 6 személyes változat 6.5 m3-es raktér kétoldali tolóajtó ALU VAN 2.200 cm3 diesel motor 1,51 teherbírás 10 és 16 m3-es változat, hűtött, hőszigetelt, fagyasztott is! HITEL, LÍZING, TARTÓSBÉRLET HASZNÁL T A UTÓ BESZÁMÍTÁS _2340M0r-Fmr 2.240.000,- Ft-tól JUmMOrFPlöT 2.640.000,- Ft-tól HILCZ ES FIA KFT. Tel.: 74/431-908. n ___J K AKASD, Kossuth u. 8/0. 6-os főút mellett mazoa SKODA AKCIÓS AJÁNLATAINK Március végéig Régi ár Új ár Felicia LX 1 800 000 Ft 1 749 000 Ft Octavia LX 2 849 000 Ft 2 660 000 Ft Pick-Up 1.3 1 549 000 Ft+áfa 1 499 000 FUáfa A raktáron lévő Octavia GLX típusú gépkocsikra további kedvezmények. Látogasson be szalonunkba. Figyelem: szombaton és vasárnap is nyitva! KARG AUTO KAPOSVÁR, Semmelweis u. 5-7. Telefon: 82/529-575.__________ $ SUZUKI BARTA Paks, Tolnai u. 17. Tel./fax: 75/311-828,75/314-494 KARÁCSONYI Szekszárd, Alkony út 1. Telefon: 74/415-611 Tc./ASZI KAMMmtULLáS! DM. hitelakció 800.000 Ft 60 hónapra 17.459 Ft Új akciós modell: $||21IKI FESZTIVÁL 3 és 5 ajtós változatban egyedi színben, sok extrával, szenzációs áron! Használt autóját emelt áron beszámítjuk! Ha kétütemű autója van, nálunk most 200.000 Ft-ot ér új Suzuki vásárlása esetén! Heti ajánlatunk:- 10 db bemutató Sedan (már 99-es évjáratú) kedvezményes áron Tavaszi szervizakció: Jó minőségű AGIP olajjal , x . ... ..... a garanciális szerviz díjából ValäSSZä Oű IS äDllt 3 legtöbben* 10% kedvezményt adunk! SUZUKIT A SUZUKI BARTATÓLÜ! CITROEN APÁTI Szakály, Zrínyi u. 710/1. Tel./fax: 74/488-135, 74/489-500, 30/9461-606 S&tfatyO' OLDALRÓL is. Bemutatkozik Berlingo új oldala Ajánlatunk most még vonzóbb, mert az új oldalajtós Berlingo első 100 vásárlója az alufelnit és a ködlámpát ajándékba kapja. o Kedvező hitel és tartósbérlet, gyors helyi ügyintézés o Garanciális és garancián túli javítások, ügyfélkártyával kedvezménnyel © Eredeti, gyári alkatrészek felhasználása A nálunk vásárolt gépkocsikat 2 évig vagy 50.000 km-ig továbbra is ingyenesen szervizeljük.

Next

/
Thumbnails
Contents