Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

Az oldalt szerkesztette: B. MOLNÁR LÁSZLÓ in: Friderikusz A show (nem) folytatódik? mmmmmmAmmmm mmmswmss------------skssük—...jhb* ^—w-----------—i Ug yancsak korán kellett kelnie csütörtökön an­nak, aki szerette volna megtudni: miért maradt ki Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos című műsora az RTL Klub hétfői adásából.- Igaz-e, hogy a tv2- re készült átszerződni?- Ezt senki nem tudja hitelt érdemlően bizonyí­tani, jóllehet nyomtatás­ban is megjelent. Megint olyasmit adtak a számba, amit én nem mondtam. Azt már hajlamosak elfe­lejteni, hogy ugyanebben az írásban az is szerepelt: mindebben az RTL Klub vezérigazgatója, Kávás István állapodott meg a tv2 vezérigazgatójával. Később egyébként felröp­pent ennek az ellenkező­je is, nevezetesen: a két vezér abban maradt, hogy a tv2 nem szerződ­tet engem, amennyiben cserbenhagyom az RTL Klubot.- Ebben semmi meg­lepő nem lenne, hiszen ha valaki visszatartja a műsorát, lehet, hogy azt esetleg másutt sem látnák szívesen...- Nem egészen így tör­tént a dolog. A műsor el­készült, és arról har­minchat órával korábban kapott elfogadásra egy VHS-kazettát az RTL Klub illetékese. Ezt köve­tően megkaptuk a nyilat­kozatot, hogy rendben van. Általában másnap délelőtt szoktuk leadni a kazettát, de ezúttal any- nyit kértek az ügyvé­deim, hogy adják írásba: egy esetleges kártérítés­nek - hiszen akkor már bejelentettem a felmon­dásomat - nem lesz alap­ja ez a pénz. Ez azért fontos, mert kétszáznál több ember pénzéről van szó, húszmillió forintról. Ezt én semmiképpen sem előlegezhettem meg a kereskedelmi tévének.- Önnek vérprofi­ként tudnia kell, hogy a világon bárhol mi lett volna egy Ilyen lépés következménye...- Volt már erre példa: az egyik sztárnak nem úgy akarták leadni a riportját, ahogy ő szerette volna, ezért addig nem engedte adásba, amíg az nem fe­lelt meg az ő szempont­jainak. Egyébként az RTL Klub és a közöttem fenn­álló szerződés számtalan pontját a másik fél sem tartotta be, nem tudom te­hát, miért kellett volna ép­pen nekem, mondjuk így, korrektnek lennem. A né­zőket egyébként kárpótol­ni fogom.- Hogyan?- Éppen az imént ad­tam át a Napkeltében a felvett műsor kazettáját, innentől kezdve az RTL Klub szíve-joga eldönte­ni, hogy mit kezd vele. Egyetlen fillért sem ké­rek érte, fizessék be az utána járó összeget az ár­vízkárosultak javára. Egy felmérés szerint a nézők lil ii,..iiiii£*jy,i FOTÓ: IMRE MÁTYÁS kilencvenegy százaléka nekem adott igazat, és tudni kell: nekem csak és kizárólag a nézők kiszol­gálása a fontos.- Vitray Tamás azt mondta: szerinte ön egy tyúkszem volt az RTL Klub lábán.- így van. És akkor én most visszakérdezek: miért kell nekem ott tevé­kenykednem? Amúgy két lehetőségem volt. Egyrészt tudtam, hogy áprilisnál tovább nem bí­rom, ezért írtam egy le­velet, hogy április végén leköszönök. Idejében, március 17-én jeleztem a szándékaimat, levelemre azonban semmilyen vá­laszt nem kaptam. A má­sodik megoldás az lett volna, hogy elkészítem az április végéig esedé­kes három műsort, meg­várom, amíg kifizetik és akkor azt mondom: „Fiúk, köszönöm, ennyi volt!” Öt napjuk lett vol­na a következő adásig.- Tehát abszolút tisz­tának érzi magát?- Nem vitatom, hogy az eljárás talán nem a leghelyesebb volt ré­szemről, és ha ma történ­ne mindez, nem biztos, hogy ugyanígy reagál­nék. Ismétlem azonban: hat hónapon keresztül kellett eltűrnöm meg­aláztatások, tiszteletlen­ségek egész sorát, ráadá­sul olyan emberektől, akik egy éve még azt sem tudták, mi az a televízió.- Mi lesz most?-Az eltelt hat hónap sokat kivett belőlem, így szükségem lesz egy ala­pos feltöltődésre. Szeret­nék sokat olvasni, filme­ket nézni, műsorterveket készíteni... Imre Mátyás „A tvS-n ez nem történhet meg” Beszélő viszonyban Hosszú hetek óta tartja magát az a makacs plety­ka, hogy a népszerű showman átigazol volt ke­nyéradó csatornájának ellenlábasához, a tv2-höz. Pintér Dezső, a kereskedelmi csatorna elnöke elismerte, hogy nem új keletű párbeszéde Friderikusszal.- Nagyon régóta „be­szélő viszonyban” va­gyunk egymással, ket­tőnk kapcsolatfelvétele messzebbre nyúlik vis­sza, mint amikor az RTL Klub megkereste őt az ajánlatával - árulta el Pintér. VR: Ezek szerint a hír igaz, hogy Fride­rikusz Sándor önökhöz igazol.- Erről a dologról az alá­írt szerződés előtt semmit sem szeretnék elmon­dani. Úgy érzem, nem lennék korrekt, ha olyan dolgokról állítanék biztosat, amelyek még nincse­nek szentesítve. VR: Mit szólt a műsorvezető legújabb húzá­sához, amely miatt elmaradt a legutolsó Meg­lepő és mulatságos?- Ezt kizárólag az RTL Klub és Friderikusz bel- ügyének tartom. Bár nehezen tudnám elképzelni, hogy a tv2-n ne kerüljön adásba egy olyan műsor, AZ UTOLSÓ KÉZFOGÁS J Kávás István, az RTL vezérigazgató­ba a Napkelte stúdiójában hallgatta 1 végig a Friderikusz Sándorral ké- I szült beszélgetést. Ezt követően Vitray Tamásnak si­került-egyenes adásban-vitára bír­nia a két felet. Kávás Istvánnak töb­bek között azt vetette a szemére Friderikusz, hogy az RTL Klub csak politikai nyomásra nyerte el az ORTT pályázatát az írisz tévével szemben, illetve hogy az RTL Klubot Brüsszelből irányítják az ottani főnökök.- Tizenöt éve dolgozom igazgató­ként multinacionális cégeknél, de azt sohasem állították rólam, hogy báb lettem volna. Az RTL Klub brüsszeli vezetői ugyanolyan ta­Ötödik oldal '1 I I i I pasztalatokkal rendelkeznek, mint | Friderikusz úr, így érthető, hogy az ő j tanácsaikra is szükségünk van. * Sándort egyébként soha nem sike- J rült rábírni, hogy csak a saját müso- * rával foglalkozzék, ő tévé akart len- I ni a tévében. Többek közt úgy kötött 1 szerződést reklámidőre vonatkozó- § an harmadik féllei, hogy arról nem j is volt tudomásunk. Ami a j Friderikusz úrtól átvett kazettát ille- ! ti, nem tudom, mi lesz a sorsa, mi * ugyanis két napja felbontottuk a ve- 1 le kötött szerződést. 1 i mk mm mm mm mm mm mm m mm mm $di Fújhatja... A mi már régóta a levegőben volt, az hétfőn bekövetkezett: Fride­rikusz Sándor és az RTL Klub út­jai végleg elváltak. A műsor­vezető megunván a keres­kedelmi csatorna ve­zetőitől elszen­vedett vélt és va­lós sérelmeit, csak készpénz ellenében lett volna hajlan­dó átadni az esti programban vetítendő show-t tartalmazó kazettát Állítólag olyan információk jutottak el a produkciós iro­dához, hogy az RTL Klub nem fogja kifizetni a mű­sorért járó milliókat. E z sok volt a csatorna külföldi tulajdonosai­nak. Azt még elnézték Friderikusznak, hogy a szerződésben foglaltakkal el­lentétben mindig késve adja át a megvágott és adáskész mű­sort. A nyugati világban ismeret­len „adj uram, de azonnal” stílust már nem bírták elviselni. Ar­rafelé nem szokás zsebből ki­pengetni többmilliós tételeket, főleg akkor nem, ha az addigi átutalások egy percet sem késtek. A két fél kapcsolata akkor romlott meg először, ami­kor kiderült, hogy az RTL Klub vezetői a showmant nem a „nagy Friderikuszként”, hanem csak a mamutcég egyik kelet-európai tévés sztárjaként kezelték. A showman nehe­zen viselte, hogy véget értek azok az idők, amikor ő diktálta a feltételeket. T ermészetesen Friderikuszt is érték sé­relmek. Más műsoraira tett ajánlatára - Én mozim és egy komolyabb hangvéte­lű napi talkshow - mindössze annyit vála­szoltak: új műsorokra egyelőre nincs mód. Most mindkét fél perre készül, ahol saját iga­zát és természetesen tetemes kártérítést sze­retne a maga számára elérni. Fridi kitért Lajcsi elől Békés egyezségről nem le­het szó Friderikusz és az RTL Klub között. A kereske­delmi csatorna rövidesen megindítja a showman el­len a kártérítési pert, amelynek tétje akár több százmillió forint is lehet. Azt senki sem tagadja, hogy az RTL Klub legnézettebb mű­sora volt a Meglepő és mu­latságos, ám arról a tényről Friderikusz mélyen hallgat, hogy annak idején ő volt az, aki kitért a péntek esti Dári- dó elől. Most, hogy a tv2 hétfőre hozta az Esti Broadwayt, valamint mil­liók kedvencét, Rex felügye­lőt, Friderikusz - nem hiva­talosan - kérte, hogy te­gyék át egy másik napra a show-t. Az RTL Klub ehhez nem járult hozzá, mondván: egy sztárnak minden kihí­vásnak meg kell felelnie. Már az elején vitáztak ami a tv-újságokban megjelent. (major) Bizalmas információink szerint Fri | derikusz Sándor és az RTL Klub kö­zött nem mostanában romlott el a jó | viszony. Ha hiszik, ha nem, már az első Meglepő és mulatságos vetíté- !se után jelentős véleménykülönbség alakult ki a két fél között... A vita kirobbanásának okai: I A szerződésbe belefoglalták, hogy a Friderikusz-produkció 72 órával az adásidő előtt át­adja a kész műsor kazettáját a kereskedelmi televíziónak. Amíg a showman csak az első mű­sorral kapcsolatban ismeri el a késé­sét, addig az RTL Klub állítja, hogy tizenegyszer fordult elő, hogy nem a a szerződésben foglaltak szerint kapták meg a kazettákat. Az RTL Klub állította, hogy a produkciós iroda önhatal­múan hasznosítja a műsor reklámidejét, egyidejűleg búj­tatott reklámozással vádolta meg Friderikuszt. A műsorvezető visszautasította a vádakat, a kereskedelmi csatorna értesüléseit csúsztatásnak, illetve fogalomzavarnak tartotta. Az RTL Klub vezetősége viszont kitartott amellett, hogy a show hemzseg a bújtatott reklámoktól. (Csak egy pél­da: Varnus Xavér kérdésére Lőrincz L. László válasza: neki bizony a Ma­lév biztosít törzsutaskártyát.) Friderikusz, hogy megelőzze a to­vábbi vádaskodásokat, úgy döntött, csak akkor adja át a soros műsor kazettáját, ha annak másolatát az RTL Klub vezetői már megtekin­tették, és arra áldásukat ad- c A tévétársa­ság - informá­cióink szerint egyetlen egyszer sem emelt kifogást előzetesen. Bár az is igaz, néha olyan késve kapták meg a kazettákat, hogy idejük sem lehetett az esetleges ész­revételek kijavíttatására. Elénk vita alakult ki a Megle­pő és mulatságos költségve­téséről is. A showman igencsak kevesell­te a műsorra szánt összeget. Szerin­te egy dolog volt csak fontos a keres­kedelmi csatornának: minél kisebb összegből kihozni a szórakoztató mű­sort. Az RTL Klub később belátta, hogy emelni kell a produkció költség- vetését, így a kezdeti 15 milliót adá­sonként 20 millióra emelte fel. AKI SAJNAUA ES AKI KIBÍRJA NELKULE... A Vasárnap Reggel kíván­csi volt az utca embe­rének véleményére a Friderikusz kontra RTL Klub ügyben. Egy dolog kiderült: a showman és műsorai nem közömbö­sek az emberek számára. Radvánszki i*m | Almási Lédái ff M Haak Tamás: C-fÜ Róbert: ■ % ' Orsolya: 1 íj Rudolfné: ! Bizonnyal jó oka le­Ki -sfaigj Biztosan jó oka lehe­r i Nem szerettem a |B Jm Nagyon kedvelem hetett Friderikusznak |y% tett a kazetta vissza­1 .. M eglepő és mulatsá­|p■. Wm Fridit és a műsorait. arra, amit tett. Ne- tartására, de engem gost. Az egész műsort Olyan kevés manap- | kém leginkább a szellemes álinterjúk nem zavar, hogy ezt tette. Nem bírom felszínesnek tartom, még mondaniva- ság a jó kabaré. Remélem, hamaro- g tetszettek. látni ezt az embert. Túl nagyképű. lója sincs. Kibírom nélküle. san megint lehet majd látni valahol. £ Videokazetta A showman kijelentette, a néző­ket mindenképpen kárpótolni szeretné. Először úgy tervezte, hogy a hétfőn „titokban" maradt Meglepő és mulatságost kiadja videokazettán. Ezt követte a látványos gesztus: a kazettát átadta Kávás Istvánnak, az RTL Klub igazgatójának.

Next

/
Thumbnails
Contents