Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-03 / 52. szám

1999. március 3., szerda Zöld Vonal A Fogyasztóvédelemhez 7. oldal A nyugtától a gyártóig Szerkesztőségünk ingyene­sen hívható zöld számán ezen a héten hétfőn a Tolna Me­gyei Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség szakembereit hív­hatták olvasóink. A feltett kérdésekre dr. Varga Tibor, a felügyelőség vezetője, Má­tyás Tibor főosztályvezető­helyettes, Póczikné Orosz Valéria főtanácsos és dr. Szi- geth Ildikó főtanácsos vála­szolt. Az alábbiakban a leg­gyakrabban előforduló ese­teket ismertetjük. Higiénia Szekszárdi telefonálónknak a tőkehús árusítás körülményei­vel, ezen belül egy konkrét üz­lettel kapcsolatban volt pana­sza. Mint elmondta, rendkívül visszatetsző, hogy a kiszolgá­lók ugyanazzal a kézzel fog- dossák a húst és a pénzt, s bár természetes, hogy a húst fel- használás előtt megmossa az ember, de a visszakapott zsíros- iszamos pénzérmék meglehető­sen gusztustalanok. A konkrét üzletben pedig - s ezt több kár­vallott is tanúsíthatja - minden adandó alkalommal megkáro­sítják a vásárlót. Általában nem mérési, vagy számolási hibát követnek el, többnyire egysze­rűen nem azt az árut adják oda, amit a vevő kiválasztott. A fel­ügyelőség munkatársai a meg­nevezett üzletben - s ha szük­séges másokban is - ellenőrzést tartanak a közeljövőben. Hol a csekk? Telefonálónk húsz esztendeje rendszeresen fizeti CSEB-biz- tosítását. Most is megtette volna, ám nem érkezett meg a befizetési csekk. Felhívta a biz­tosítót, ahol számítógépes aka­dályokra hivatkozva magyaráz­ták a késést és megnyugtatták, hogy hamarosan megoldódik a gondja. Telefonálónk azonban úgy tudja, hogy ha elmulasztja a befizetést, megszűnik a bizto­sítása. A felügyelőség tanácsa: írja le problémáját és ajánlott levélben küldje el a biztosító­nak. Ha ezután sem változik a Az „örökzöld” A terület ára Az egyik településen élő ol­vasónk telkének egy részét, a gázvezeték elhelyezése érde­kében megvásárolta a kivite­lező. Ennek már lassan egy esztendeje, de a terület tulaj­donosa a mai napig nem kapta meg a vételárat, s telefonon feltett kérdéseire sem kapott határozott választ. A felügye­lőség tanácsa: mindenképpen írásban, mégpedig ajánlott le­vélben nyújtsa be panaszát a kivitelező vállalatnak. A hiva­talos ügyintézési határidő 30 nap, ha ez után sem kap meg­nyugtató és határozott választ, igényét polgári peres úton ér­vényesítheti. Tessék választani? Lehetősége van-e a kereske­dőnek megtagadni a vevőtől a választás jogát? Konkrétan a felvágottak forgalmazására gondolt telefonálónk, mégpe­dig arra, hogy a kereskedők sokszor nem akarnak a meg­bámult, „fonnyadt” ám he­lyett másikat adni a vevőnek. Nos, a szabályok szerint a ke­reskedőnek ki 'sem szabadna tennie ilyen kinézetű árut. Alapszabály, hogy az úgyne­vezett vágáslapot - az első kereskedelem szeletet - olyan állapotba kell hozni, hogy az megfeleljen a normáknak, magyarán a meg­bámult részt le kell vágni, mi­előtt kiteszik az árut. Ha a vá­gáslap nem megfelelő, a ter­mék azonnal a „csökkentett értékű” kategóriába kerül és azt a kereskedőnek csökken­tett áron szabad csak forgal­maznia. Ismét a higiénia Örökzöld téma a kenyér- és a péksütemények úgynevezett „szabadpolcos” árusítása. Elmegy a kedve a vevőnek a vásárlástól, ha látja, amint az előtte lévő kétes tisztaságú kezével végigtapogatja az egész polcot, mielőtt válasz­tana. Nem sokkal jobb az előre csomagolt kenyér sem, a fehér papír alatt nem látszik, milyen fajta a kenyér, illetve mikori sütés. Ez a helyzet va­lóban sok vitára adhat okot. Az igazi megoldás az lenne, mint a legtöbb nyugati or­szágban: a szabadpolcos pá­kám mellé fogót, vagy kesz­tyűt készítenek ki a vásárlók­nak. Az átlátszatlan csomago­lásban lévő kenyérre pedig olyan címkét kellene ragasz­tani, amin szerepelnek az amúgy hiányzó tudnivalók. Ez is, az is Használati útmutató „Színes” ágynemű A kedvező áron vásárolt színes ágynemű garnitúrára volt pa­nasza következő telefonálónk­nak. Az ám folyamatosan en­gedi a színét, már megfogta a lepedőt, a pizsamát, a kispárna anginját, s az eredeti színei is „egymásba fordultak”. Visz- szavitte a vásárlás helyére, ám ott némi együttérzésen és egy kétes értékű tanácson kívül mást nem kapott. Ha a haszná­lati-kezelési útmutató nem fi­gyelmeztette a vásárlót arra, hogy a termék hibás, vagy hogy engedi a színét, akkor az is hibás. Vissza kell vinni a vásárlás helyére, s ha ott nem hajlandók kicserélni, vagy az árát visszaadni, akkor be kell írni a vásárlók könyvébe. Az ilyenfajta árura is vonatkozik ugyanis a 6 hónapos szava­tossági idő. Ha nem válaszol­nak a vásárlók könyvébe írt bejegyzésre, a felügyelőség­hez kell fordulni. Ha az üzlet­ben mégis úgy döntenek, hogy az ámt felküldik minő­ségvizsgálatra a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőséghez, arról jegyzőkönyv készül, amit a vásárlónak is alá kell írnia. Megint egy hi-fi A vásárolt hi-fi berendezés­hez nem kapott telefonálónk magyar nyelvű használati-ke­zelési útmutatót. Ez ügyben többször telefonált már az üz­letbe, ahol minden alkalom­mal megígérték, hogy pótol­ják a hiányosságot, ám köz­ben 3 hónap telt el. Minden­képpen legyen írásos nyoma annak, hogy nem kapta meg időben a magyar nyelvű használati utasítást. Erre fő­képpen azért lenne szükség, mert ha a készülék meghibá­sodik, s a vizsgálat ennek okaként a nem megfelelő használatot mutatja ki, a fele­lősség nem a vásárlót terheli. helyzet, forduljon a fogyasztó- védelmi felügyelőséghez. Cipőkről Kisvárosban élő panaszosunk elmondta, hogy a cipőboltban, ahol vásárol, soha nem kap blokkot. Legutóbb vásárolt láb­belije tönkrement, visszavitte az üzletbe, ahol „baráti alapon” intézkedtek a cipő javításáról. A felügyelőség előtt nem is­meretlen a jelenség: főként ki­sebb településeken az üzlettu­lajdonosok ismerőseiknek rendszeresen nem adnak nyug­tát, ami mulasztásnak számít. A dolog általában akkor szokott kiderülni, amikor a vásárolt áru meghibásodik, s gond van a cserével, javítással. Nem lehet elégszer hangsú­lyozni: a vásárolt áruról feltét­lenül kérjék el a vásárlók a blokkot, mert üzleti ügyekben általában hamar megszűnik a jó ismeretség... Méltányosság Telefonálónk hi-fi berendezést vásárolt az unokájának. A be­rendezés kis idő múlva meghi­básodott, ám valahogy elkeve­redett a számla és a jótállási jegy. A hi-fit visszavitték a vá­sárlás helyére, nem is volt gond, elismerték, hogy ott tör­tént a vásárlás és elküldték a berendezést javítani. Hogyan lehetne pótolni az elveszett do­kumentumokat? Ebben az ügy­ben csak a méltányosság segít­het - adta meg a választ a fel­ügyelőség. Kérjék meg a keres­kedőt, akitől a gépet vásárolták, hogy próbálja meg a gyártón keresztül pótolni a jótállási pa­pírokat. Nem valószínű, hogy ennek akadálya lesz, hiszen a vásárló ezzel plusz szolgáltatást nem kér sem a gyártótól, sem a kereskedőtől. Hiypo-eset Egy rekesz hypót vásárolt tele­fonálónk egy raktáráruházban. Ahogy a rekeszt fölemelte, a flakonokból ömleni kezdett a vegyszer és tönkretette kabát­ját, nadrágját, lábbelijét. A vá­sárló az esetet beírta a vásárlók könyvébe és a bolt vezetőjétől ígéretet kapott arra, hogy ügyét rendezik. A felügyelőség sze­rint a kereskedőnek és a szállí­tónak egymás között kel eldön­teniük, hogy kinek a hibájából történt ez a baleset. A vevőnek azonban mindenképpen kárta­lanítás jár. Ezért ha a panasz­könyvi bejegyzésére nem kap megnyugtató választ 30 napon belül, kérik, hogy forduljon a felügyelőséghez. Üvegvisszaváltás Szabályos-e, ha egy üzletben kiírják: „csak címkével ellátott üveget veszünk vissza”? A fogyasztóvédelmi felügye­lőség válasza: a szabványüve­geket vissza kell venni az üz­letben, függetlenül attól, hogy abból a márkájú italból árusíta­nak-e, vagy sem. Nem lehet megkövetelni, hogy az üvegen címke legyen, főként akkor, ha azt várják, hogy az üveg tisz­tára legyen mosva. A fenti idé­zett felirat tehát szabályellenes, mint ahogy a rekeszhiányra való hivatkozás is. A felügyelő­ség évente vizsgálja az üveg­visszaváltás körülményeit, ám sosem zárul megnyugtató mó­don ez a vizsgálódás. A fenti­ekhez hasonló problémák saj­nos mindig akadnak. Ki a gyártó? Egy ruházati bolt tulajdonosa kérdezi: hosszú évek óta ugyanazoktól a gyártóktól vá­sárol - többek között zoknit, fehérneműt. Úgy tudja, hogy a legújabb rendelkezések szerint a termék címkéjén, vagy cso­magolásán fel kell tüntetni a gyártót is. így van-e? A válasz: igen. Kötelező a gyártót is szerepeltetni, ez alól nincs kibúvó. Ha a termék kül­földi, az eredeti importőr nevé­nek kell szerepelni az áru cím­kéjén, vagy csomagolásán. Ha a terméken nem szerepel a gyártó, vagy az eredeti impor­tőr neve, akkor a kereskedő mi­nősül gyártónak és az áruval kapcsolatos minden hibáért őt terheli a felelősség. Összefoglalva: a címkén sze­repeljen a magyarországi gyártó, vagy az eredeti impor­tőr neve, a termék neve, az anyagösszetétel, a méret, a mi­nőségtanúsítás és a használati­kezelési útmutató. Ha bárme­lyik hiányzik ezek közül, az ám forgalmazása szabályellenesen történik. venter Világszínvonalú mobilszolgáltatások és készülékek egyre kedvezőbb áron. Mit jelent mindez a mi oldatunkról? A minőséget, az innovációt, a csapatmunkát. Csaknem hatszázezer előfizető bizalmát. Mit jelent Önnek? A sikeres Kapcsolat lehetőségét az üzleti és a magánéletben egyaránt. És persze jobbnál jobb ajánlatokat, (me! Egy Alcatel mobiltelefon most mindössze nettó 6 400 Ft**, bruttó 8 000 Ft. A készülék árában már az előfizetés is benne van. Ahogy további kedvező ajánlatainkban is. Ráadásul a Westel 900 hálózatán belül a hét minden napján este 10-től reggel 6-ig mindössze nettó 10 Ft. de hétvégén és ünnepnap reggel 6-tól este 10 óráig is csak nettó 20 Ft a mobil percdíj. További kedvezményes mobilajánlatok: ALCATEL MAX/SL’ vagy ALCATEL CLUB/SL’ +kártya NOKIA 5110/SL* ERICSSON GF768/SL* +kártya +kártya 15200 Ft 19200 Ft bruttó 7 9 OOO Ft bruttó 24 OOO Ft WESTEL 900 mintabolt: Sieksiárd, Arany I. u. 4. tel.: 06-74/415-900, 06-10/941-5900 _________ E RICSSON GH628/SL' +kártya NOKIA 6110/SL* +kártya 39 600 Ft bruttó 49 500 Ft bruttó 8 OOO Ft bruttó 8 OOO Ft Tell-Foto.: Paks, Dózsa György u. 47. • Telkomp Kft: Szekszárd, Wesselényi u. 15. • Ariel Műszaki Áruház: Dombóvár, Dombó Pál u. 7. • STERN-KER Kft.: Dunaföldvár, Rákóczi u. 6. • Arzenál Üzletház: Bonyhád, Szabadság tér 16. * A készülékek csak Westel 900 előfizetői kártyával használhatók! ** Új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. További feltételek az üzletekben, amíg a készlet tart. Információ: 265-92-10, 06-30/930-30-30 vagy 184 (a Westel 900 hálózatán belül ingyenesen hívható), http://www.westel900.hu Kérésére üzletkötőnk házhoz megy (06-30/930-30-30)! A KAPCSOLAT Keravill ofotért viIcstcl FOTEfc Westel Westel hétvége Ft/perc (netto) Ft/perctne A Westel 900 hálózatén belül. A Domino díjszabás ettől eltérő!

Next

/
Thumbnails
Contents