Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-20 / 66. szám
1999. március 20., szombat Megyei Körkép 3. oldal Gitárverseny Szekszárdon Képviselőtestületi ülés Hőgyészen Irányt váltott a testület Képviselőtestületi ülést tartott csütörtökön délután Hőgyész Nagyközség Önkormányzata. Két napos, regionális gitárverseny kezdődött tegnap Szekszárdon a Liszt Ferenc Zeneiskola szervezésében. A versenyre Baranya, Somogy, Tolna megyék zeneiskoláinak gitár tanszakos növendékei neveztek be. A résztvevőket Szili Lajos, a szekszárdi zeneiskola igazgatója köszöntötte, majd Kömyei Miklós szervező, tanszékvezető ismertette a tudnivalókat. A megnyitón Oroszi Cecilia, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanulója, a szekszárdi intézmény volt növendéke játszott gitáron. Ezt követően a több, mint félszáz résztvevő közül a zsűri tagjai - Róth Ede zsűri elnök, a Győri Zeneművészeti Főiskola tanára, Vas Bence, a Pécsi Zeneművészeti Főiskola tanára, valamint Szilvágyiné Boross Szilvia zongoraművész - előselejtező keretében választották A Gyulaji Népfőiskola keretében március 22-én, hétfőn, 15 órától „Szántóföldek helyén madárparadicsom” címmel tart előadást Varga Zoltán (Béri- Balogh Adám Gimnázium, Tamási). A paksi Népfőiskola következő rendezvénye március 29-én, kedden, 18 órától ki korcsoportonként a legjobbakat, akik részt vesznek a szombati döntőn. A verseny fődíján - egy koncertgitáron kívül - a szponzorok jóvoltából sok értékes ajándékot osztanak ki a nyertesek között. Az eredményhirdetésre és a győztesek gálahangversenyére március 20-án, 17 órakor kerül sor a zeneiskolában. A szervezők a versenyre és a gálára várják a zene iránt érdeklődőket. A belépés ingyenes. A rendezvény fő szervezője, Kömyei Miklós elmondta, hogy a versenyt hagyományteremtő szándékkal indították és a jövőben két évenként szeretnék megrendezni. Elképzeléseik között szerepel a regionális verseny nemzetközivé bővítése a déli határmenti magyarság és Szekszárd partner és testvérvárosai zeneiskoláinak bevonásával. F. Kováts lesz a Városi Művelődési Központban. „Új energiák az emberiség szolgálatában” címmel Szava László (ESZI, Paks), „Paks vízrajzi helyzete, a Duna árterületének madárvilága” címmel pedig Garay Balázs (Vak Bottyán Gimnázium, Paks) tart előadást. Napirenden többek között a Tolnai Víz- és Csatornamű Kft. rekonstrukciós feladatai és annak pénzügyi vonzatai szerepeltek. A kft. az idei évben a vízi közművek javítását - kútjavítás, szivattyúcserék, vízórák hitelesítése, tűzcsapok beépítése — tervezi. A munkákhoz szükséges anyagi hátteret az érintett önkormányzatok biztosítják. A képviselők az ülésen áttekintették az önkormányzat és a helyi civil szervezetek, egyesületek közötti együttműködést. Mint Gyetvai László polgármester beszámolójából kiderült, Hőgyészen élénk közösségi élet zajlik, 19 civil szervezet és egyesület - sport, citerazenekar, hadifogoly, tűzoltó, német nemzetiségi, Szent Kereszt Plébánia Énekkar - működik. A testület a civil szervezetek és egyesületeknek 700 ezer forintot, a HSE költségeire 1,5 milliót, a GJU Mink női, férfi kézilabdacsapatnak 600 ezer forintot szavazott meg. Az ülésen megtárgyalták és elfogadták az önkormányzat négy éves programját, majd felülvizsgálták a szervezeti, működési szabályzatot. A testület megemlékezett a 8. Polgárvédelmi Napról és ezzel párhuzamosan az árvíz sújtotta területeken védelmi munkát végzőkről is. A képviselők az ülésen felülvizsgálták az Erdélyi és Jókai utcák közlekedési rendjét. Az utcákat tavaly egyirányúsí- tották, most a lakók kérésére visszaállították az eredeti közlekedési rendet. F. Kováts Hírek Múzeumi mozi A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum rendszeres időközönként filmvetítést tart nyugdíjasok számára. Március 22-én, hétfőn 14.30 órai kezdettel a Hunyadi János, a Mi veszett Mohácsnál? és a Mesterek című összeállítást tekinthetik meg az érdeklődők az intézmény pincemúzeumában. Nyílt nap a vízműnél A Víz Világnapja alkalmából hétfő reggel nyolc órától délután négy óráig nyílt napra várják a fogyasztókat a Dombóvár és környéke Víz- és Csatornamű Kft. vezetői. A város lakói megismerkedhetnek a cég Berzsenyi utcai központjával, a Gunarasi út mentén lévő iparteleppel és az újdombóvári szennyvíz-teleppel. Szakcsi pályázat A szakcsi önkormányzat hétfő délután három órakor kezdődő ülésén a községháza felújítását célzó területfejlesztési pályázatról döntenek a képviselőtestület tagjai. Jelölés a Csányi-díjra A „Kézjegy” Tolnai Tollforga- tók Klubja legutóbbi összejövetelén a tagok szavaztak arról, kit javasolnak az idei Csányi László emlékplakettre. A Kézjegy jelöltje László-Kovács Gyula lett. (Mint ismeretes, a megyei irodalmi díj odaítéléséről 5 tagú kuratórium dönt, ebből 1 szavazat a „Kézjegy” klubé.) Táncosok sikere A dombóvári Valcer Tánc- Sport Egyesület táncosai közfii az Amma Tamás-Appel Antónia duó szombaton nagy sikert ért el a Budapesten megrendezett országos klubközi társastáncversenyen. A tehetséges páros az E osztály junior II. korcsoportjában a standard táncokban a mezőny élén végzett, a latin-amerikai táncokban pedig a harmadik helyet érdemelte ki. Dombóvári ülés A dombóvári képviselőtestület hétfő délután három órakor kezdődő ülésén többek között szó lesz a tervezett szociális lakásépítési programról, a ön- kormányzat gyermekvédelmi rendeletének módosításáról, jó néhány pályázat benyújtásáról, a nevelési tanácsadó intézményi átszervezéséről, valamint a városközi kapcsolatok tanácsnokának és az alpolgármesternek a megválasztásáról. Millenniumi programok Tamásiban Tizenöt éves városok találkoznak Összeállt Tamási millenniumi programja, amely, tekintettel arra, hogy a város idén lesz tizenöt éves, már ez évben elkezdődik. 1999-ben bővelkedik évfordulókban Tamási: tizenöt éve kapta meg a városi címet, százhuszonöt éves a helyi tűzoltó egyesület és negyvenedszer rendezik meg a Tamási Nemzetközi Lovasnapokat. 1984-ben tizenkét település - többek közt Zirc, Sümeg, Szerencs, Dorog, Heves - emelkedett városi rangra. Június 5- én Tamásiban szavalóver- sennyel, sportnappal, kulturális bemutatókkal együtt ünnepük a várossá válást. Május 22-én ismét megrendezik a Seenachtfest-et (Tófesztivált) a tamási Parkerdőben, amely tavaly a német nemzetiségi oktatást végző 2. számú Általános Iskola idegenforgalmi szezonnyitó nagyrendezvényeként 2-3 ezer fős közönséget vonzott. Júliusban Tolna megyei fafaragóművészek közreműködésével zenepavilon készül a Kossuth térre, amelynek avatása a „fúvósok párbaja”, azaz egy fúvószenekari találkozó lesz. A szorosabb értelemben vett millenniumi program 2000. január 1- én emlékfutással kezdődik. Tavasszal a város egyik új lakónegyedében emlékpark kialakítása is szerepel a tervek között. A liget fáinak elültetését az ott élő, illetve elszármazott családoknak ajánlja fel a város, a családok nevét pedig emléktáblákkal örökítik meg. 2000. augusztus 20-ára útszéli emlékkereszt állításával tiszteleg Tamási ezer éves államiságunk előtt. Az emlékmű olyan útkereszteződésben áll majd, ahol a négy szomszédos településről Tamásiba vezető utak összetalálkoznak. A kereszt felállításához már százezer forint egyéni felajánlás érkezett. A Millennium alkalmára készül el 2001-ben a pacsmagi halastavakhoz vezető kerékpárút, valamint ismét az érdeklődők elé tárul a rendkívül gazdag pári helytörténeti gyűjtemény. 2001. augusztus 20-ra pedig Tamási történetét bemutató hiánypótló monográfia jelenik meg a már elhunyt Vitéz Tarján Jenő levéltári kutatásai alapján. (tf) A Szekszárd Bútor és Lakberendezési Áruház - ma 1999. március 20-án - ünnepli megnyitásának 17. évfordulóját. A megye legnagyobb területű áruháza a mai napon meghosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket, a kedves vásárlókat. Fotó: ótós Réka Népfőiskolái programok Szekszárdi Duna-híd lesz - és út Dunaújvárosig A Szekszárdi Fórum rendezvénysorozata keretében Mannin- ger Jenő, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára tartott előadást csütörtökön este Szekszárdon a közúti és egyéb infrastrukturális fejlesztésekről. A tárcánál elkészült a tíz éves közútfejlesztési koncepció. Ezzel kapcsolatban az államtitkár két jó és egy rosszabb hírrel érkezett. Biztosan megépül a szekszárd-bogyiszlói Duna-híd, a fel- és levezető utakkal együtt, felújítják a du- naföldvárit. Távlatokban, az ország uniós csatlakozásával kapcsolatban, a európai közlekedési folyosóként számon tartott 6-os főút átépítésére, kibővítésére pedig lehet, hogy még tíz évet is várni kell. E szerint a Dél-Dunántúl, különösen Tolna és Baranya megye csak lépésben csatlakozhat Európához. Az államtitkár előadása előtt sajtóbeszélgetésen vett részt. Lapunk kérdésére elmondta, hogy dunaföldvári híd olyan állapotban van, ami sürgős beavatkozás igényel. Ezért várhatóan még az idén megkezdődik az rekonstrukció megtervezése és a jövő év elején, amint az időjárás ezt lehetővé teszi, a kivitelezés is, mintegy 2 milliárd forintos költséggel. A híd vasúti pályáján 19 éve nincs személyforgalom és az áruszállítás is csekély. Úgy tudni, az utolsó „atomvonat” is évekkel ezelőtt haladt át a hídon. A tárca koncepciója szerint megszűnik a vasúti pálya, mert ennek fenntartása milliárdos tétel. Még a Honvédelmi Minisztériummal van vissza néhány tárgyalás. A vasút nyomvonalán pedig valamikor a város- központot elkerülő út épülhet. Az újságírói kérdésre, miszerint Dunaújváros „ellob- byizhatja”-e a szekszárdi hidat, az államtitkár határozott nemmel válaszolt. A döntés elsősorban annak köszönhető, hogy a miénk már jó előkészí- tettségi állapotban van. Az építési tendert áprilisban kiírják, két variációban. Nemcsak 180, hanem 120 méteres pillértávolságú híd kivitelezésére is kérnek ajánlatot. A vízügy az utóbbi megoldáshoz is hozzájárult, s néhány milliárdos megtakarítást eredményezhet. Az úthálózattal együtt a beruházás több, mint mint 20 milliárd forintba kerül. Az átadás tervezett időpontja 2000 vége 2001 legeleje. A híd egyúttal a déli autópálya, vagy gyorsforgalmi út megvalósulásának is egyik láncszeme. Megerősítette az államtitkár, hogy erre az autópályára jelenleg nincs pénz. Ä koncesszió pedig a magas autópálya-díjak miatt nem jöhet szóba. A jövendő út egyes részelemei viszont elkészülnek, mint például a Kaposvárt elkerülő szakasz. A szekszárdi belvárost tehermentesítő út befejezése szerepel a tárca költségvetésében, a várost elkerülő úttal kapcsolatban az államtitkár kitérő választ adott. Lapunk kérdésére, hogy mikor épül meg a 6-os út nyomvonalán az európai folyosóként is számba vett autópálya, vagy gyorsforgalmi út, Manninger Jenő elmondta, hogy a 10 éves fejlesztési koncepcióban rendelkezésre álló 600 milliárd forintból a Budapest-Dunaújváros közötti szakasz építése szerepel. Az is eldöntött tény, hogy más forrásokból az előkészítés munkálatai folytatódnak. A miniszterrel folytatott beszélgetés alapján azt is hozzátette, hogy amennyiben más útszakaszoknál lehet takarékosabb A rovat a Külügyminisztérium támogatásával jött létre. megoldást találni, akkor feltétlenül a hatos út beruházása következik, gyorsforgalmi út szintjén. — Szekszárdig mielőbb szeretnénk eljutni, s nem azért, mert éppen itt vagyok, hanem mert itt válik szét a pécsi irány, s itt lesz a híd - jelentette ki az államtitkár. lhárosi Ibolya