Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-18 / 64. szám

TOLNAI »NÉPÚJSÁG MÁRCIUS 18. CSÜTÖRTÖK Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő SÁNDOR és EDE nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Sándor: Görög eredetű név, jelentése: férfi­akat védő. Védőszent: Szent Alexandrosz jeruzsálemi püspök, vér­tanú (+250). A katolikus, az ortodox és a görög katolikus naptárban jeruzsá­lemi Szent Cirill püspök, egyháztanító (+383). E napon született 1901-ben Peter Jilemicky szlovák regényíró, publicista és 1922-ben Pécsi Sándor színész. Hajdan. Március 18-án 235 éve, 1764-ben elhunyt Simontomyán Telekessy Adrián tudós szerzetes, olasz fordító. 125 éve, 1874-ben Boda Vilmos vette át az elsőként keletkezett - s mindmáig leg­hosszabb életű - megyei lap, a Tolnamegyei Közlöny szerkeszté­sét. Az újság vezércikkében dr. Novák Sándor múzeum létesítésére buzdította a megye lakóit. 100 éve, 1899-ben e lap írta meg Minta­rendőrök címmel, hogy Bátán megszégyenítettek egy szegényem­bert, aki az út mentén hullott fát szedett, de rásütötték, hogy tolvaj. 60 éve, 1939-ben a Tolnamegyei Hírlap Makray Lajos tamási kö­vetnek a Vatikán gazdaságpolitikájáról szóló cikkéről írt. A napi igék: Katolikus: Kiv. 32,7-14. Jn. 5.31-M7. Reformá­tus: Ez. 32,1-16. Mk. 12,18-27. Evangélikus: 5Móz. 8,2-3. Róm. 11,17-24. Ortodox: Zsid. 7,26-8,2. Jn. 10,9-16. A Nap kél 5.52 órakor, nyugszik 17.53 órakor. A Hold kél 6.29 órakor, nyugszik 18.48 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 333 cm, Paks 520 cm, Dombon 576 cm, Árvízkapu 950 cm. A Sió Palánk­nál 410 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amely­ben minden nap egy-egy recep­tet ajánlunk olvasóinknak. ízle­tes, gyorsan és könnyen elké­szíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Soroza­tunkba várjuk az Önök által be­küldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztő­sége, 7101. Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mit főzzek ma?” Most a szekszárdi Sándor Pálné hagymás sertésszelet re­ceptjét ajánljuk. Fél kilogramm nem túl vé­kony szeletekre vágott sertés­húst kiklopfolunk, egymásra rakjuk, közéjük nyers hagyma­karikákat és zöldpetrezselymet teszünk. Legalább fél órát állni hagyjuk, hogy a zöldségfélék íze jól beivódjon a hússzele­tekbe. Tálalás előtt félórával le­szedjük a zöldségeket. A húst enyhén 'sózzuk, mindegyiknek a szélét kétujjnyi távolságra bevagdossuk, lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába mártjuk, és forró zsírban kisütjük. Burgo­nyasalátával tálaljuk. Hétmérföldes csizmában - országos mesevetélkedő A „Varázserő” lett a győztes Az Illyés Gyula megyei könyvtár gyermekkönyvtárá­nak szervezésében került sor a „Hétmérföldes csizmában me­sevetélkedő” megyei döntő­jére, Szekszárdon. Tolna me­gyében 50 csapat, 200 iskolás szerepelt a verseny eddigi öt fordulójában, mire eljutottak a mostani döntőig, mondta Ivánná Bányai Ilona, a gyer­mekkönyvtár vezetője. A csapatok kieséses rend­szerben versenyeztek egymás­sal. Központilag kijelölt 17 meséből (népmesék, Illyés Gyula, Kányádi Sándor meséi) kellett a gyerekeknek alaposan felkészülniük. A versenyzők­nek igaz-hamis állításokra, ap­rólékos, részletekre is kiter­jedő kérdésekre kellett vála­szolniuk. A három tagú zsűri döntött arról, hogy a döntőbe jutott 8 csapat közül melyik az az egy, amelyik Tolna megyét képviseli az országos döntő­ben, melynek helyszíne Hód­mezővásárhely. Tegnap dél­után született meg a döntés, így április 23-án a paksi Beze- rédj általános iskola 4/b osztá­lyos diákjai, négy kislány: Haaz Zsuzsanna, Klein Bri­gitta, Sólymos Eszter és Vácz Vivien utazhatnak az országos mesevetélkedő helyszínére, Hódmezővásárhelyre. Egyéb­ként a győztes csapat (képün­kön) a „Varázserő” nevet vi­seli. Mauthner-Gottvald Kaptárfogyasztó bamamedvék A barna medvék szenvedé­lyes mézszeretete már-már kétségbeesésbe kergeti a svéd méhészeket. Ann-Kris- tin Olofsson, Sveg település méhészegyesületének elnö­kasszonya a héten már azt követelte: engedjék meg nekik, hogy vadásszanak a torkos bamamedvékre. Mint mondta, tavaly csak az ő te­lepülésén tíz kaptárt pusztí­tottak el a bundás méztolva­jok. „A medvéknek kaptára­ink egyenesen ünnepi lako­mának számítanak - önki­szolgálással”, - hangoztatta. „Helyzetünk kétségbeejtő” - folytatta Olofsson asz- szony, utalva arra, hogy az állami szervek nem hajlan­dók kártérítést fizetni a mé­hészeknek. Olvastam írta: Venter Marianna Már megint! M egfogadtam már, hogy nem hallgatok az éppen aktuális „tudományos" álláspontra. Persze az ilyen fogadalma­kat igen nehéz betartani, ha az ember újságot olvas, rádiót hallgat, tévét néz, egyszóval ha nem vonul el egy barlangba re­metének, vagy a Bakonyba hegyi morcnak. Tehát eljut hozzám is a mindenkori „abszolút biztos” vélekedés. Amit aztán több­nyire addig forgatok a fejemben, amíg magam is elhiszem. Vesztemre, mert néhány év - esetleg évtized - után az „ ige ” hirdetői bevallják, hogy tévedtek, illetve nézeteik megváltoztak. / gy aztán az én gyerekeim csecsemőkorukban hasra fektetve hevertek a kiságyban, most meg kiderült, hogy ez tilos! A vajról áttértünk a margarinra - jelige: koleszterin - mire meg­szoktuk, kiderült, hogy mégis jobb, ha vajat eszünk. Egyedül a müzlit nem tudtam megszokni, pedig mint „hirdették”, kiváló és nagyon-nagyon szükséges ballasztanyag. Még jó hogy nem sze­retem, mert most meg az derült ki, hogy nem egyszerűen vitat­ható, hanem egyenesen tarthatatlan az az elv, hogy bármitől is megvédene a magocskák csipegetése, sőt. Lehet, hogy a végén annak a megrögzött „kolbász-párti" ismerősömnek lesz igaza, aki ezt vallja: nincs veszélyesebb, mint az egészséges életmód! Cicciolina megírja a részleteket Olaszországban most aztán a rettegés hulláma söpörhet vé­gig a közélet férfitagjainak bi­zonyos csoportján, mert Cicci­olina, az egykori olaszországi pornódíva-honanya bejelen­tette: megírja szerelmi életé­nek eddigi történetét, amely­ben nyilvánosságra hozza, hogy kivel volt viszonya írók­tól politikusokig. Staller Ilona minderről a zágrábi Nációnál című heti­lapban megjelent háromolda­las interjújában nyilatkozott. Elmondta, hogy egy kiadóval kötött szerződést a 270 olda­lasra tervezett mű megírásáról, amelyből 180 oldalt már pa­pírra is vetett. Mint elmondta, különösebb filozófiai megfontolások nem vezérlik a mű megalkotásakor, mert annyi mindent leírtak már róla, hogy úgy érzi, eljött az ideje annak: saját maga mu­tassa be életét. A fátylat csak arról lebbentette fel, hogy többször is elhalasztotta a könyv megírását, mert min­denhova hívják a világon ero­tikus show-műsorának á be­mutatásra. Azért azt megje­gyezte, hogy Horvátországban utoljára két évvel ezelőtt ör­vendeztethette meg a splitieket fellépésével, mert azóta senki sem hívta újabb szereplésre. Mint állította, a könyv az év vége felé jelenhet meg, Olasz­országon kívül már az Egye­sült Államokból és Spanyolor­szágból is érdeklődtek iránta. Cicciolina a horvát lapnak beszámolt arról, hogy minde­nekelőtt a kommunizmus elől menekülve hagyta el Magyar- országot 1974-ben. Kapcsola­tai olyannyira szerencsétlenül alakultak, hogy egyedül él a fiával egy nevelőnő társaságá­ban. Már nem keresi az igazit, hagyja, hogy a dolgok maguk­tól alakuljanak, szeret egyedül élni. * Agrometeorológia 06"90"430 110 3 napos előrejelzés kiskert tulajdonosoknak Qrvosmeteorofógia 06-90-430 111 24 órás előrejelzés Dél Európa időjárása 06-90-430 112 3 napos előrejelzés nyaralóknak rwgnporsiit I. mrol l én 1 kmi, dom l jMj. Hé í. műér Éjjil-nappal hívhatói J^jf ÄfcäpWMlklBI (5, Információ szolgáltató: Országos Meteorológiai Szolgálat ki Sáringerttudqiest Ui »I tafatec 1539 Ip. Pl: S9I lel: 202-2577 Meghalt a 110 éves korrekorder Két hónapig volt csupán Bel­gium legidősebb embere az opbrakeli Louise De Ruyver. A 110 éves néni január 24-én vette át a korrekorderi stafétát életkortársától, az ugyancsak 110 évet ért Catharina Virginia Kestenstől, de kedden ő is jobblétre szenderült. Az abszo­lút csúcstartó a 143 éves kenyai Njoki Wainana. A most el­hunyt De Ruyver és a kenyai Njoki néni között a 33 éven túl különbség volt az is, hogy míg a kenyai Isten akaratának tudja be hosszú életét, a belga napi egy pohár sörnek tulajdonított élethosszabbító hatást. Kínai rúd - így hívják ezt a csodaszerkezetet, amelyen a légtornászok mintha lebegné­nek előadás közben. A cirkusztársulat, a Cirque du Soleil azonban mégsem kínai, hanem ka­nadai, igaz, most éppen Ázsiában turnéznak, Kínát, Szingapúrt, Japánt és Tajvant is útba ejtve. FOTÓ: FEB-REUTERS ________Néha felhős ég _______ K észítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az időjárás alakulásában lényeges változás ma sem történik. Továbbra is északkelet, kelet felől érkezik hozzánk a hideg, de egyre szárazabb levegő. Hazánktól délre egy mediterrán ciklon örvénylik, ennek felhőzete eléri időnként a Kárpát-medence déli tájait is, de az esti órákig nálunk valószínű­leg még nem okoz csapadékot. A több órás napsütés hatására kissé erősödik majd a nappali felmelegedés, de az évszakos átlagnál még mindig vala­mivel hűvösebb lesz, délután 5,10 fok közötti csúcshőmérséklet várható. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A mai napon sok napsütésre számít­hatunk, a felhők csak időnként növek­szenek meg, de csapadék nem való­színű. Az északkeleti, keleti szél nap­közben megélénkül, időnként meg is erősödhet. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 8, 10 fok között alakul, ez három fokkal hidegebb az átlagnál. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 10 Paks: 9 Siófok: 8 Pécs: 10 Szekszárd: 9 Mohács: 9 Vízhőmérsékletek (°C) Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Balaton: 5 Velencei-tó: 5 Kaposvár: 30-45 Paks: 35-45 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 7 Siófok: 35-45 Pécs: 35-45 Tisza: 2-5 Duna: 5-7 Szekszárd: 30-40 Mohács: 35-40 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A légköri frontok ma is távol maradnak térségünktől. Az időnként kissé megerősödő északkeleti szél nem jelent különösebb problémát még az érzékenyeknél sem. A napsütés mindnyájunkra jó hatással lesz. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Keres­kedelmi Kft (KLK) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents