Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-17 / 63. szám
„Küzdelmes százötven nap volt” A dombóvári választópolgárok ősszel újabb négy évre adtak bizalmat a település korábbi polgármesterének, Tóth Attilának. Őt kérdeztük arról, hogy a város vezetői széke vajon mennyire bizonyult „keménynek” az októberi szavazás óta.- Polgármester Úr! Miként értékeli az új önkormányzat első százötven napját?- Küzdelmes időszak volt. Ez elsősorban abból adódott, hogy a képviselőtestületbe jutott pártoknak nem sikerült olyan együttműködési megállapodást kötniük, mely száműzte volna a különböző érdekeket az önkormányzat munkájából. Történt mindez annak ellenére, hogy valamennyi képviselő az őszi választás előtt politikamentes, kizárólag a város lakóinak érdekeit figyelembe vevő munkára tett ígéretet.- Gyakran találkozott a testület az elmúlt öt hónap alatt.- Az üléseken nagyon sok volt az „üresjárat”. Számos alkalommal tarkították politikai viták a különböző előterjesztéseket. Ezek a villongások nem tettek jót a munka hatékonyságának és Dombóvár lakóinak szimpátiáját sem nyerték el. Számos döntést sajnos nem az észérvek, hanem az indulatok határoztak meg.- Néhány alkalommal több képviselő is azzal vádolta Önt, hogy a tárgyalt témákban nem ad elegendő információt a jó döntésekhez és kész tények elé állítja a testületet.- Az elmúlt időszakot néhány képviselő részéről a munkámmal kapcsolatos gyanakvás jellemezte. Indokolatlanok voltak ezek a rosszindulatú feltételezések. A testületi tagok eddig is minden dokumentumhoz hozzájuthattak, amire kíváncsiak voltak. Egy-egy téma előkészítésével pedig annyit kell foglalkozni, amennyi a megfelelő döntéshez szükséges. Ha az adott kérdésről már a tárgyalások lezárása előtt fontos információk kerülnek ki, akkor „pletykálkodásról” lehet beszélni. A döntéskész előterjesztéseket fogom a jövőben is szorgalmazni.- Mit értékel sikerként a saját tevékenységében?- Az új összetételű képviselőtestület több tagja is szakítani akart mindazokkal a folyamatTóth Attila polgármester ban lévő ügyekkel, amelyeket még az előző önkormányzat határozott el. Ennek következtében veszélybe került a volt pártház iskolává történő átalakítása és talán a szuhaj-dombi szennyvíz-csatornahálózat építése is. Sikerült a kétkedőkkel megértetni azt, hogy az említett beruházások leállítása károkat okozott volna,a városnak.- Az elmúlt öt hónap során a a bizottsági elnökök vagy a hivatal szakapparátusának munkájára támaszkodott?- Az önkormányzat bizottságainak élére új elnökök kerültek, akiknek idő kell ahhoz, hogy „képbe kerüljenek”, mélyebben is belelássanak a folyamatban lévő ügyekbe. A városháza munkatársai viszont sok éven keresztül vitték a különböző feladatokat, megfelelő tapasztalatuk és gyakorlatuk van a különböző területeken.- Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült eddig alpolgármestert választani. Várható-e ebben változás?- Az önkormányzati törvény is kimondja, hogy a polgármester választhatja meg a közvetlen munkatársait, azokat, akikkel hosszú távon együtt akar dolgozni. Azt nem jelölöm alpolgármesternek, akiről azt gondolom, hogy nem tudok vele eredményesen együttműködni. Az előttünk álló munka és a ránk váró feladatok meny- nyisége indokolja, hogy minél előbb betöltésre kerüljön a poszt. Éppen ezért Kerényi Zsolt lesz az alpolgármester-jelöltem a március 22-i ülésen. Bízom abban, hogy vele és a városközi kapcsolatok tanácsnokának javasolt dr. Radochay Imrével együtt egy rövid stagnálási időszakot követően az önkormányzat új lendületet kap a munkájához. -glaubJavult a térség közbiztonsága A Dombóváron és a környék falvaiban szolgálatot teljesítő rendőrök tavalyi munkáját értékelte a polgármesteri hivatal dísztermében rendezett elmúlt heti állománygyűlésen a város rendőrkapitánya, dr. Szíjártó István alezredes. A beszámolóban elhangzott, hogy 1998-ban 13,6 %-kal csökkent az előző évihez képest az ismertté vált bűncselekmények száma. A kapitányság vezetői által két esztendővel ezelőtt meghirdetett célt - azt, hogy a térség lakóinak a korábbiaknál biztonságosabb környezetet teremtsenek - sikerült teljesíteniük a rendőröknek.- Nem tagadom, hogy önmagunkhoz képest kis mértékben ugyan, de csökkent a nyomozási eredményességünk - mondta dr. Szíjártó István. Ennek ellenére azt állítom, hogy előreléptünk, hiszen a korábbiaknál kevesebb ember vált bűncselekmény sértettjévé vagy áldozatává. Az ismertetett adatok is megerősítettek bennünket abban, hogy az általunk kijelölt úton kell tovább haladnunk. Örömmel tölt el az, hogy a bűnügyi szolgálatnál az elmúlt esztendő első felében jelentkező problémákat - létszámhiány, feltorlódott ügyek sokasága - saját erőnkből meg tudtuk oldani. A talpra álláshoz nem kértünk és nem is vártunk segítséget a megyei főkapitányságtól, hanem némiképp átrendeztük a szervezetünket. Létrehoztunk egy helyszínelő- és technikai alosztályt. A „forró- nyomos” csoport eredményei bizakodásra adnak okot. Szembetűnő még, hogy jelentősen javult Gunarasfürdő közbiztonsága. Ehhez nemcsak a rendőrség járult hozzá, hanem példaértékű összefogást tapasztaltunk a dombóvári önkormányzat, a Gunaras Rt., a polgárőrség és egy vagyonvédelmi cég között. A biztonságosabb környezet megteremtésében a bűnügyi szolgálaton kívül komoly szerepet játszott a közrendvédelmi szolgálatunk is. Az állandó rendőri jelenlét elriasztja a bűnözőket. Komoly áldozatokat hoztunk azért, hogy munkatársaim minél több időt töltsenek a közterületeken való járőrözéssel. A közlekedésbiztonság tekintetében komoly gondjaink vannak - emelte ki a kapitány. Az 1997. évi egy halálos baleset helyett tavaly hét tragikusan végződő ütközés történt. Feszültebbek, idegesebbek voltak a járművel közlekedők, ennek tudható be, hogy jelentősen nőtt a térség útjain a sérüléssel járó karambolok száma. Annak ellenére, hogy a korábbiaknál szigorúbban járunk el a gyorshajtó és az ittas vezetőkkel szemben, számuk sajnos ezzel együtt is nőtt. Az állománygyűlésen résztvevő megyei főkapitány, Bá- torfi György ezredes hozzászólásában jelezte, hogy elégedett a dombóvári rendőrök munkájával. A kapitányság új épületének áprilisi átadását követően jelentősen javulnak a rendőrök munkakörülményei. Ettől azt várja a megye rendőrfőkapitánya, hogy az eddigieknél is jobb eredményeket mutassanak fel a kollégái.-glaubIjászbemutató Kaposmérőn Vizit a világrekordernél A Dombóvári Művelődési Ház Kht. munkatársai ritkán szerveznek társas kirándulásokat, ám annak a lehetőségnek ők sem tudtak ellenállni, amit Kassai Lajos, a Guinnes-rekorder lovasíjász kínált fel számukra. Az elmúlt évben Dombóváron, a „Pál-napi Vigasságok” alkalmával több száz fős közönség előtt látványos bemutatót tartott Kassai Lajos, a Kaposmérőn élő világhírű lovasíjász. Nemrégiben meghívó érkezett tőle egy különlegesnek ígérkező, japán-magyar íjászbemutatóra. A szívélyes invitálásnak a Művelődési Ház Kht. munkatársai nem tudtak ellenállni. Hozzáláttak hát egy autóbuszos kirándulás szervezéséhez, melyre március 29-én, hétfőn kerül sor. Az érdeklődők a programra március 22- ig jelentkezhetnek. Kassai Lajosnak és társainak - az ügyes lovasoknak és a meditativ japán íjászoknak - a műsora nemcsak a gyerekeknek, hanem a tavaszi szünet első napján a családoknak is remek kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A résztvevők délelőtt tizenegy órakor a művelődési ház mögötti parkolóból induló különbusszal jutnak el a Guiness-rekorder íjász ka- posmérői birtokára. Kora este pedig várhatóan élményekkel gazdagon térnek majd haza a kirándulásról. -grAz ötszemélyes áruszállító a NISSAN Vanette Cargo wurtum szervokormány — légkondicionáló » elektromos ablakok — távirányítós központi zár 3 év vagy 10.000 km teljeskörű garancia STICKL AUTÓHÁZ Szekszárd, Rákóczi u. 136. Tel.: 74/412-523 Dombóvár, Gagarin u. 38. Tel.: 74/463-587 FÓR-1 Bt. Tüzelő- és Építőanyag Telepe Dombóvár, Köztársaság út 15. (DOMBCALOR udvarában) Mányoki brikett 7700 Ft Konix brikett 1790 Ft Orosz barna dió 1560 Ft Orosz barna rostált dara 1540 Ft Lengyel NIWKA dió 1850 Ft Lengyel kocka darabos 1950 Ft Fűrészelt vegyes tűzifa 660 Ft Aprított vegyes tűzifa 700 Ft Fűrészelt akác tűzifa 780 Ft Aprított akác tűzifa 820 Ft Parkettahulladék 500 Ft Építőanyag ajánlatunk: Import ukrán cement 7 800 Ft Ukrán hullámpala 7090 Ft Tüzelőutalványokat beváltunk! Ingyenes gépi rakodás! Telefonos megrendelést vállalunk! Telefonos megrendelés: 74/464-927, 06-20/9213-434 Nyitva: H-P 7.30-tól 15.30-ig szombaton: 7.30-tól 12-ig.- hegesztőtrafók -védőgázas hegesztőgépek- lánghegesztő felszerelések -vágópisztolyok- oxigén-, dissous-, C02-, argon palackok- reduktorok, tartozékok- hegesztőpálcák, elektródák- C02 hegesztőhuzalok- forrasztó ónok, ezüstforraszok- hegesztés-forrasztási segédanyagok- hegesztő- és levegőtömlők- légtechnikai eszközök, csatlakozók- zománchuzalok 0,2-2,5 mm-ig- Bosch elektromos kéziszerszámok A vételár 20%-ának befizetésével áruvásárlási kölcsön vehető igénybe 20-500 ezer Ft értékben! Dombóvár, Dombó P. u. 15. (a művelődési ház mögött) Nyitva: hétfő-péntek: 8-16 óráig. Telefon: 74/467-958. Hangsúly a minőségen Nissant és Suzukit Dombóváron a STICKL Kft-tól- Jó évet zárt tavaly a STICKL RST Kft. Szépen alakultak az eladások, a szekszárdi bemutatótermet és márkaszervizt is tavaly építették.- Igen, kiemelkedően jó év volt 1998 - mondta Stickl Róbert, a cég vezetője. De nemcsak a szekszárdi új telephely- lyel törődtünk, hanem itt, Dombóvárait is komoly beruházásokat valósítottunk meg. A fő cél az volt, hogy a szolgáltatások minőségét, színvonalát javítsuk. Ez olyan konkrétumokban nyilvánult meg, hogy Dombóváron korszerűsítettük, szebbé alakítottuk például az ügyfélvárót. Komoly beruházások történtek a műhelyekben, új célszerszámokkal, műszerekkel gazdagodtunk. A karosszérialakatos-műhelynél személycsere is történt, egy nagyon kiváló szakembert sikerült megnyernünk magunknak. Ezen kívül új huzatópad került ide. A festőműhelyben bevezettük a legkorszerűbb, környezetbarát vízbázisú festési technológiát. Az értékesítés területén mind a Suzukinél, mind a Nissannál azzal próbáljuk a szolgáltatások színvonalát emelni, hogy a legteljesebb mértékben a vevő egyéni ízlésének megfelelő felszereltséget biztosítjuk. Igénytől függően a vonóhorogtól a klímaberendezésig bármivel felszereljük a kiválasztott autót. Ha már itt tartunk, van most egy új haszonjármű-típusunk, amely érdemel némi figyelmet. A korábbi Trade sorozatot felváltó Cabstar E kitűnik személyautós vezetési kényelmével, biztonságával és alacsony fenntartási költségeivel. Az 1,1-2,6 tonna terhel- hetőségű alvázakra a felépítményt a vevő igénye szerint mi gyártjuk, ez lehet plató, Alu-Van doboz és hűtős doboz is. Nem autós téma, de végül érdekességként megjegyzem: ettől az évtől komolyan támogatjuk anyagilag Dombóvár NB III-as focicsapatát, s a játékosok Nissan-mezben játszanak. (x) i