Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-17 / 63. szám
1999. március 17., szerda Megyei Körkép 3. oldal Adóhátralékok, adótöbbletek Rendeletmódosításokat készített elő tegnapi ülésén a tamási önkormányzat ügyrendi bizottsága, valamint megtárgyalta a tavalyi helyi-adóbevételekről szóló beszámolót. Több kiegészítéssel támogatja a bizottság a tavalyi helyiadóbevételekről szóló beszámolót. Magasnak tartva a hátralékot, a márciusi testületi ülésen tájékoztatást kér annak összetételéről. Tamásiban jelenleg csak a gépjárműadóból 4,8 millió forint hátralék halmozódott fel. Takács Gyula aljegyző elmondta: a tartozások javarészt a felszámolás alatt álló cégeké. A bizottság a testületi ülésen azt is tudni szeretné, hogy a tervezetthez képest többletként befolyt helyi adót mikor, hogyan használta fel az önkormányzat, javasolja továbbá, hogy az ön- kormányzati adóhatóság tárja fel a fekete gazdaságban működő vállalkozások adófizetési kötelezettségét. Támogatják a bizottság tagjai a köz- tisztasági rendelet módosítását. Eszerint szociális okok miatt a jövőben nem lehet elengedni a szemétszállítási díjat, támogatást csak a szociális rendelet alapján lehet kérni. Módosítás előtt áll a város lakásrendelete is, amelyet a bizottság szintén javasol a képviselőknek. A módosítás lehetővé tenné, hogy a képviselő-testület pénzt különítsen el lakásfelújításra és javításra. (tf) Megjelent a Tolnai Kalauz A kérdés az, van-e olyan növény ami, behozza a ráfordított költségeket? Vetéselőkészítés a földeken o FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Tolna várossá nyilvánításának 10. évfordulója alkalmából megjelent a Tolnai Kalauz című kiadvány. A „kicsit ka- lendáriumos, kicsit útikönyvszerű”, közel 100 oldalas kalauzban Tolna történetéről, közéletéről, mezőgazdaságáról, iparáról, kereskedelméről, nevezetessegeiről, az itt élő népcsoportokról, a hitéletről, oktatásról, egészségügyről, sportról olvashatnak az érdeklődők. A sok fotóval illusztrált, térképpel kiegészített kiadványt Wessely Gábor szerkesztette. Tárcsáznak a szedresi határban Az idei tavasz ugyancsak feladta a leckét a termelőknek. Túlvagyunk egy olyan mező- gazdasági éven, amikor a termés jelentős részét a mai napig nem sikerült (vagy csak jóval áron alul) értékesíteni. A leszedetlen kukorica nem csak a belvíz miatt maradt a földeken. Ismét vetéshez kell készülődni, itt a tavasz. Sok helyen a korán beköszöntött tél miatt elmaradt az őszi mélyszántás. A kérdés azonban az, van-e olyan növény, ami hozza a ráfordított költségeket (műtrágyát, zárolt vetőmag árát, vegyszeres kezeléseket) és némi hasznot is a termelőnek? Erre a kérdésre majd ősszel lehet megadni a megfelelő választ. A rendezvényen jelent volt Üszögi Bleyer Jenő, az országos érdekszövetség elnöke, országgyűlési képviselő, dr. Hegedűs Éva, a megyei önkormányzat szociális bizottságának elnöke, Földesi Józsefné, a megyei nyugdíjbiztosítási pénztár igazgatója, Fenyvesné Palkó Mária, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének megyei elnöke, valamint Baranya és Somogy megyék nyugdíjas szervezeteinek küldöttei. Első napirendi pontként Mayer Rezső, a megyei érdekszövetség elnöke számolt be a közgyűlésnek az elmúlt évi munkáról. Ezen belül érintette a nyugdíjasok körében a nyugdíjemeléssel kapA Szekszárdi Mezőgazda- sági Rt.-nél is megkezdték a talaj-előkészítő munkálatokat, mondta Gscheidt Mátyás növénytermesztési igazgató. Mivel kora tavaszi növényt nem terveznek vetni, a talajt készítik elő az áprilisi munkákhoz. — Eddig a területünk egy negyedével végeztünk, még 1500 hektár van vissza. Jelenleg műtrágyát szórunk ki. Az első növény, amit vetünk, az a napraforgó lesz, de ahhoz a talaj hőmérsékletének legalább 8 fokosnak kell lenni, ezt követi majd a kukorica, mivel az a még melegebb magágyat kedveli. A sárközi belvizes területeink miatt kisebb módosításokat kellett elcsolatos kifogásokat, s az ezügyben megyei és országos szinten tett lépéseket, egészen az alkotmánybírósági beadványig. Mint elhangzott, változatlanul fontos feladat a megyében további alapszervezetek létrehozása. A megyei elnök felsorolta azokat a közösségi- és kulturális rendezvényeket, amelyek az érdekszövetség szervezésében, illetve kezdeményezésére zajlottak az elmúlt esztendőben. így a „Szeressük egymást gyerekek” elnevezésű megyei bemutatót, a rendszeresen szervezett kirándulásokat. Tavaly ősszel is sikeresen megszerveződött a nagy burgonya-, alma- és zöldség akció, a szekvégezünk a vetéstervünkben. A kukoricát nem tudtuk kiváltani más növénnyel. A búzaterületünket, még az ősszel, a korábbi évekhez képest a felére csökkentettük, ennek oka a kedvezőtlen piaci gabonahelyzet. Eladatlan kisebb tételünk még van búzából, amit azonban értékesítettünk azt megpróbáltuk elfogadható áron eladni. Kukoricából kisebb tételt, nyomott, kedvezőtlen áron tudtunk csak eladni. Sajnos a múlt évben nem kedveztek a piaci feltételek a mezőgazdasági termelőknek. Éppen emiatt az idén nehéz az újrakezdés, és az értékesítés feltételei továbbra is bizonytalanok. Mauthner I. szárdi érdekszövetség pedig folyamatosan szervezi a különböző kedvezményes vásárokat tagjai számára. Kiemelkedő tevékenység jellemezte a tolnai érdekszövetség tavalyi munkáját, ugyanis hathatós közreműködésükkel állítottak emléket a városban a második világháború hőseinek és áldozatainak. Összességében elmondható, hogy tovább növekedett a nyugdíjas érdekszövetség jelentősége, Tolna megyét két fő képviseli az országos szervezet tanácsában és egy megyei tagja van az országos ellenőrző bizottságnak is. A közgyűlés résztvevői elfogadták az elnöki beszámolót, a jövő évi munkatervet, valamint az ellenőrző bizottság jelentését és az 1999. évre szóló gazdasági tervet .vem Röviden A Szekszárdi Fórum rendezvénysorozat következő előadására március 18-án, csütörtökön 18 órától a Művészetek Házában kerül sor. Manninger Jenő, a KHVM államtitkára tart előadást a kistérségek közlekedési strukturális lehetőségeiről, a szekszárdi Duna-hídról és a 6-os út várható fejlesztéséről. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Csoportja gyűjtést rendez az árvízkárosultak javára. A pénzbeni támogatáshoz csekkek a Hunyadi u. 4. szám alatti székházban a következő helyeken vehetők át munkanapokon: 9-11 óráig a szeretetszolgálat irodájában, 7-13 óráig a portán, 13-17 óráig az MDF- irodában. Munkaszüneti napokon pedig a Vármegye- házán, a polgári védelem ügyeleténél. Zongora és orgona est. Husek Rezső (zongora) és Lozsányi Tamás (orgona) ad koncertet ma 19.30 órai kezdettel Szekszárdon, a Művészetek Háza aulájában. A repertoáron mások mellett Liszt, Eben, Beethoven és Debussy művei szerepelnek. A Dombóvári Német Klub ma este hat órakor kezdődő összejövetelén a pécsi Lenau-házban rendezett borverseny helyi díjazottjainak köszöntését követően a Magyarországi Ifjú Németek Közösségének kö- nigsteini tanulmányútjáról a kirándulás két résztvevője tart élménybeszámolót. Bioterlnelők megbeszélése. A bionövények termesztésére való átállás, a növények minősítése lesz a témája annak a megbeszélésnek, amelyet március 17- én, azaz ma délután négy órakor tartanak az újiregi Faluházban Tolna megyei őstermelők, mezőgazdasági vállalkozók, biogazdák. A Bonyhád Városi Televízióban Bonyhádi arc- képcsarnok sorozatának legújabb filmje Bottá Rudolfot mutatja be. A ma Angliában élő férfi az 1956- os forradalom idején járási nemzetőrparancsnok volt Bonyhádon. A filmet ma este fél héttől vetíti a városi televízió. Bor Imre, Paks polgármestere ma, március 17-én 14 és 17 óra között tartja fogadóóráit a Városházán. Jegyzet írta: Drinóczi Adrienn Drága egészség M ár hetek óta mindenhol Róla beszéltek. Lassan min den- kit levett a lábáról, mégis reménykedtem, hogy elkerül. Csendben és alattomosan támadott. Először csak egy kis fejfájás, hó'emelkedés, levertség. Talán csak egy megfázás, gondoltam, aztán egy péntek éjszaka a hőmérő higanyszála eddig ismeretlen magasságba, 39,5-ig merészkedett. Az ügyeletes orvos szerint lázcsillapító, C-vitamin és fekvés, mást nem lehet tenni! Megfogadtam, nem hagyom, hogy egy szemtelen kis vírus tönkretegye a báli szezon utolsó pillanatait! Három nap alatt túl leszek ezen az egész influenza cirkuszon! Szombaton szomorúan vettem tudomásul, hogy a gyógyszer nem hatja meg magas lázamat. Előkerültek a nagymama régi, jól bevált, és főként ingyenes lázcsillapító trükkjei. Még az sem vigasztalt, hogy a hírek szerint minden harmadik honfitársam velem szenvedett. A péntek éjjel vett lázcsillapítót és pezsgőtablettát szombaton toroköblítő és köptető egészítette ki. Vasárnap lemondtam arról, hogy néhány recept nélkül kapható csodaszer kirángat a bajból és már lediktáltam a végrendeletemet. Hétfőn orvosi receptre egy adag antibiotikummal valamint újabb köptetővei gazdagodott a fegyvertár. Bevetettem néhány vitamin- bombát és méregdrága cukormentes gyógycukrot is. A láz ugyan lement, de ismét rosszul lettem, amikor kedden összegeztem a hétvége kiadásait, mert kiderült, hogy már több mint négyezer forintnál tartok. Tflgy hét után a várva várt gyógyulás még mindig nem jeli/ lentkezett, sőt újabb gyanús tünetek léptek fel. Ezúttal az orvos újabb, de drágább antibiotikumot, márkásabb köptetőt és inhalálást javasolt. Mindez csupán újabb kétezer forintba került! Három hete küszködöm Vele és még nem tudom meddig bírja ő, de én és a pénztárcám már a végkimerültség határán állunk. Nyugdíjasok megyei közgyűlése A Tolna Megyei Nyugdíjas Érdekszövetség évi rendes közgyűlését tartotta Szekszárdon, a Szakszervezetek Házában. Tolna megye már előbbre tart Ki törődik a sértettekkel? (Folytatás az 1. oldalról.) Ez majdnem ugyanaz, mint ami a miniszteri rendelkezésben szerepel. Azt nem mondom, hogy ezt a feladatot már maradéktalanul meg is valósítjuk. E téren még minden új és kicsit szokatlannak tűnik mindkét fél számára. Az biztos, hogy a sértettek védelme nagyon fontos. A rendőrségnek először azzal kell foglalkozni, aki ott van. A bűnelkövetőt először még meg kell keresnünk. A sértett vagy bejön hozzánk, vagy mi megyünk ki hozzá. Még nem voltam sértett, de el tudom képzelni annak az embernek a lelkiállapotát, akihez betörtek, s a nehezen megszerzett javait elvitték. — Testi sértés, vagy neta- lántán nemi erőszak esetén az áldozat lelki sérülési is jelentősek. A rendőrségénél mi az eljárási rend, ha valaki be akar jelenteni egy bűncselekményt? — Az első szabály, hogy a bejelentőt fogadni kell. Énnek a körülményei a megyében ma még különbözőek. Az úgynevezett panaszfelvevő a legtöbb helyen azonos az ügyeletessel. A megyei főkapitányságon a bejelentőt egy kijelölt személy fogadja, aki munkaidőben saját iroda- helyiségében veszi fel a panaszt. Munkaidőn kívül az ügyeletes teszi ezt, de ugyanabban az irodában, s nem az ügyeleti helyiségben. Mód van tehát arra, hogy a panaszos négyszemközt mondja el a problémáját. Meggyőződésem, hogy erre minden rendőrkapitányságon megvan a lehetőség. A tamási kapitányság még előbbre tart. Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján egy, a témánknál szélesebb körű, külön tanácsadó irodát‘hoztak létre. Az irodához természetesen a sértettek is fordulhatnak. Jelenleg éppen szünetelteti működését, mert új helyiségbe költözik. Később minden kapitányságon ki kell jelölni azokat a személyeket, akik ezt a munkát végzik egyéb feladataik ellátása mellett. Ihárosi Ibolya Szekszárdon egyelőre fizetnek az orvosok Az adózásról és a pályázatokról A Szekszárdi Orvosi Kamara, az alapellátásban dolgozó vállalkozó orvosok adózásával kapcsolatban benyújtott kérelmét tárgyalta tegnap délután a város szociális és egészségügyi bizottsága. Immár harmadszor kérelmezték a háziorvosok a várostól azt, hogy mentesüljenek az iparűzési adó megfizetése alól. Egyes elhangzott vélemény szerint gesztus értékű lenne a város részéről a kérelem elfogadása, ha részlegesen, vagy teljesen eltörölnék a vállalkozó háziorvosok iparűzési adóját. Ellenben a bizottság azt a javaslatot fogadta el, miszerint a kérdést egyelőre vegyék le a napirendről, mert tisztázni kell a jogi fogalmakat, a jogi hátteret. A továbbiakban a bizottság a hajléktalanokat ellátó intézményrendszer tevékenységéről, és fejlesztési szükségleteiről tárgyalt. A tájékoztató jellegű anyag a városban működő szervezet működéséről ad információkat, ez a későbbiekben kiegészül egy távlatokba nyúló koncepcióval, fejlesztési elképzelésekkel, tervekkel. Elsőként a szekszárdi Garay János Általános Iskola munkájáról, terveiről tárgyalt a város művelődési bizottsága tegnap délutáni soros ülésén. A kiegészítésben elhangzott, ha az intézmény szeretné a profilt fenntartani, amellyel a város oktatásának színesítéséhez is hozzájárul, elengedhetetlenül fontos az épület állagának a felülvizsgálata, a feltételek megteremtése. A városi szintű minőségbiztosítási rendszer bevezetésének tárgyalásakor megállapításként hangzott el, minden általános- és középiskola tudja a feladatát. Az intézményeket ösztönözni kellene a saját rendszerük kialakítására. Fontos a rendszer bevezetése, hiszen törvényi kötelezettség is, és jó tudni, mit jelent ez a városnak, az intézményeknek. Végülis olyan döntés született, hogy külső szakértő gondolja át, hogyan lehet a minőségbiztosítási rendszert bevezetni. Az ülés második részében a művelődési célú alapok felosztásáról, illetve az elkülönített művelődési célú alapok pályázatainak a kiírásáról határoztak. (pt) t 4