Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-16 / 62. szám
TOLNAI ^NEPU J SAG MÁRCIUS 16. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő HENRIETTA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Henrietta: A germán eredetű Henrik (jelentése: uralkodó) francia-latin női és kicsinyített változata. Védőszent: Boldog Henrik német misztikus (+1266). Virága: fehér tulipán. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Szabinosz vértanú. Hajdan. Március 16-án 120 éve, 1879-ben a Tolnamegyei Közlönyben a tolnai elöljáróság nyilvános köszönetét fejezte ki a szekszárdi dalárdának, mert az nemcsak „felvillanyozta az egész mulató közönséget”, hanem tiszteletdíja egy részét „az utcai világítási alap öregbítésére” átadta. 100 éve, 1899-ben elfogták a diósberényi templom fosztogatóját, a tárgyakat azonban már nem találták meg, mert azokat Temesvár környékén eladta. 80 éve, 1919-ben Pável Ágoston dombóvári tanárt, a későbbi jeles tudóst Szentgotthárdra helyezték át. 70 éve, 1929-ben elhunyt Laky Dániel, Felsőireg szülötte, több földrajztankönyv szerzője. A napi igék: Katolikus: Ez. 47,1-9.12. Jn. 5,1-6. Református: Ez. 30. Mk. 12,1-12. Evangélikus: Jer. 1,1-18-20. Róm. 11,1-10. Ortodox: 2Tim. 2,1-10. Jn. 15,17-16,2. A Nap kél 5.56 órakor, nyugszik 17.50 órakor. A Hold kél 5.26 órakor, nyugszik 16.17 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 367 cm, Paks 555 cm, Dombori 608 cm, Árvízkapu 985 cm. A Sió Palánknál 446 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480—705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Láttam írta: Szeri Árpád Királyi bankók Á llítólag a magyar papírpénzek küllemüket tekintve a legszebbek közé tartoznak Európában. Éppen ezért bizonyára számos külföldi turista csodálja meg a hazai bankókat, melyekről - néhány kivételtől eltekintve - hírneves uralkodóink tekintenek vissza ránk. Némileg meglepő', sőt, érthetetlen módon azonban hiányoznak a míves portrék mellől az uralkodás idejét jelző évszámok. Az ezer forintoson szereplő Mátyás például a korabeli, XV. századi Európa jelentős királyai közé tartozott, ám a külföldieknek - hacsak nem kifejezetten a magyar történelemre specializálták magukat - a kizárólag magyar formában feltüntetett név nem segít az eligazodásban. S lehet, hogy néhány honfitársunknak sem lenne felesleges, ha látná - láthatta volna - a pénzeken, hogy egészen pontosan mikor is uralkodott Mátyás, Szent István vagy Károly Róbert. Avagy, tekintettel március idusának aktualitására, mettől meddig élt gróf Széchenyi István . . . Tfersze, az is igaz, hogy manapság a pénz tüzetes böngészé- 1 sére van a legkevesebb időnk. Már csak technikai okok miatt is: hiszen alig, hogy fizetéskor megkapjuk a „királyi” bankjegyeket, máris adjuk azokat tovább... LOTTÓSZÁMOK Ötöslottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 10. játékhéten az ötöslottón az alábbi nyerőszámokat sorsolták ki: 26,31,53, 72,73. A jokerszám: 570370. Hatoslottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 10. játékhéten megtartott hatoslottó számsoroláson az alábbi nyerőszámokat sorsolták ki: 17,23,29,37,39,40. A pótszám: 32. A patkány és a nők Egyetlen patkány tartotta sakkban egy nőgyűlés résztvevőit a hollandiai Delfzijl iskolájában. Végül is a rendőrség szabadította ki „fogságukból” a megrettent asszonyokat. Agrometeorológia 06"90"430 110 3 napos előrejelzés kiskert tulajdonosoknak Orvosmeteorológia 06“90"430 111 24 órás előrejelzés Dél-Európa időjárása 06"90"430 112 Jengerporfok J. spanyol 2, oka 3. horá, silóm i görög, főé S. tmzia Éjjel-nappal hívhatói % H Információ szolgáltató: Országos Meteorológiai Szolgálat Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audotex 1539 Bp. Pf: 591 Iá: 202-2577 TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Ké szült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példá nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNON HÍR Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft (KLK) végzi. Előfi zethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 745,- Ft, negyedévre 2235,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Ballasztanyagok Hamis mítosz? Tarthatatlan az a tétel, amely szerint a ballasztanyagokban, rostokban gazdag táplálkozás csökkenti a bélrákban való megbetegedés kockázatát. Ezt orvosok és laikusok vallották évtizedeken át, de most kiderült, hogy az elmélet egyáltalán nem állja meg a helyét. Az orvostudomány egyik legnagyobb vizsgálata, amely 88.757 amerikai ápolónő 16 éven át történt megfigyelésére alapozta következtetéseit, most bebizonyította, hogy az elmélet tarthatatlan. Sőt: a kevés ballasztanyagot fogyasztó nők inkább ritkábban betegszenek meg bélrákban. A ballasztanyagokról szóló tételt Denis Parsons Burkitt epidemológus állította fel 1971-ben. E szerint a ballasztanyagokban, rostokban gazdag - azaz sok gyümölcsöt, főzeléket, teljes őrlésű kenyeret és például müzlit tartalmazó táplálkozás csökkenti a bélrák kockázatát. Ő ezt arra alapozta, hogy az afrikaiak - akik sok ballasztanyagot fogyasztanak - ritkábban betegednek meg bélrákban, mint az amerikaiak és az európaiak. Sok felhő, kevés napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egy hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja kontinensünk keleti és középső területeinek időjárását. Térségünk fölé a magasban hideg és gyakran nedves levegő érkezik. Hatására többnyire erősen felhős lesz az ég. Elszórtan eső, havas eső, néhol havazás is előfordulhat. Az általában gyenge északkeleti szél időnként megélénkül, de erősebb széllökések csak kevés helyen fordulhatnak elő. Az átlagosnál 4-5 fokkal hidegebb időre van kilátás, a hőmérséklet a kora délutáni órákban is csak 3 és 8 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak kevés napsütés valószínű. Elszórtan eső, havas eső, néhol esetleg havazás is előfordulhat. Az általában gyenge vagy mérsékelt északkeleti szél időnként megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet kora délután 7,8 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 8 Paks: Siófok: 7 Pécs: Szekszárd: 7 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 5 Velencei-tó: 5 Fertő-tó: 2-5 Duna: 5 7 5-7 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 40-55 35-40 35-40 3040 35-40 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 4045 4045 30-35 30-40 30-35 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Bár időjárási front nem lesz felettünk, a magasban fölénk érkező hideg levegő miatt a légköri változásokra érzékeny szervezetüeknél a hidegfrontokkal együtt járó tünetekjelentkezhetnek. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc I I lehet az eneroa költségeit csökkenteni? Ül PRÍMAGÁZ | ISO 9001 ÖNÉ MINDEN ENERGIÁNK Jelentősen Mindezt az egyik leghatékonyabb és leggazdaságosabb megoldás, a propán-bután gáz segítségével. A Prímagáz Rt. tartályos rendszere biztonságos megoldást kínál energiaproblémájára, olyan területeken is, ahol eddig csak költségesebb megoldások jöhettek szóba. Minden energiánkkal azon fáradozunk, hogy Ön a közmüvektől távol eső területeken is élvezhesse a Prímagáz minőségi szolgáltatásait. Méghozzá kevesebbért mint gondolná, hiszen minden vevőnk részére egyedi ajánlatot tartogatunk. Hívja munkatársainkat, akik mindenre kiterjedő, az Ön igényeinek és tevékenységi körének megfelelő árajánlattal szolgálnak. További információért kérjük hívja a 06 (40) 25-50-50 kékszámot a helyi hívás díjáért! _______ & u Sze retnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Fh FB t th I1 ^mE:::zz::i::zizzzz:zi:z:z: rHilMnL3rAZ§ ^■■1 mu*GÁ2 csoport f Telefon: i_ _ _ Postacím: PRÍMAGÁZ TARTÁLY, 1300 Budapest, Pf. 246 Tolnai <K