Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-02 / 51. szám
4. oldal Megyei Körkép Tamási, Simontornya És Környéke 1999. március 2., kedd HírSorok Tamási pályázatok Két pályázat benyújtásáról döntött múlt heti ülésén a tamási képviselő-testület. Az önkormányzat ismét falugondnok alkalmazásához kér támogatást a szociális minisztériumtól. A Városi Művelődési Központ fénymásoló és számítógépek vásárlásához pályázik állami támogatásra. Az intézmény egymillió forint értékű technikával gyarapodna, amelyhez összesen félmillió forinttal járul hozzá az ön- kormányzat illetve a művelődési ház. Vizsgálat márciusig Szerdán megkapta a tamási önkormányzat a Vályi Péter Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetnél indított vizsgálat szakértői véleményét. A vizsgáló bizottság szerint további szakértői munkára van szükség, amely arra irányul, hogy körültekintően járt-e el az intézmény igazgatója egy, az iskola tanszállójánál elvégzett felújításnál, s emiatt érte-e anyagi kár az intézményt. A vizsgálat várhatóan március végéig lezárul. Telefon orvosoknak Mobiltelefont ad a simontor- nyai önkormányzat a város háziorvosainak, amelyen a betegek készenléti vagy ügyeleti időben hívhatják őket (a telefon száma: 06-30-9279-830) Március 1-jével megkezdte munkáját Simontomya 1. számú orvosi körzetének új háziorvosa, dr. Oroszlány László. Az önkormányzat vezető háziorvosnak dr. Jovi Károlyt bízta meg. Szövetkezésről Iregszemcsén A szövetkezés európai tapasztalatai és hazai távlatai címmel tart előadást gazdáknak Székelyhídi Tamás Iregszem- csén a község művelődési házában március 4-én, csütörtökön 17 óra 30 perces kezdettel. Simontomya az ezredfordulón Osszművészeti kulturális fesztivállal készül Simon- tornya az ezredfordulóra. A rendezvénysorozat pályázatát már benyújtották a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatalhoz. A millenniumi megemlékezéssel az önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottsága is foglalkozik, s már az idei költségvetésében tervezte a város a kiadásokat - hangsúlyozta Könyv István János, a program művészeti vezetője (képünkön). 1999-ben másfél millió forintot különítettek el, amelyet a két éves rendezvény- sorozat infrastruktúrájára, egyebek közt egy mobil színpad felépítésére fordítanak. A rendezvények összköltségét hatmillió forintra becsülik. A millenniumi program első részét a történelmi hovatartozás erősítését szolgáló rendezvények alkotják, amelyek 2000 január 2-án indulnak. Ezek közt diákoknak és felnőtteknek szóló, a Millenniummal kapcsolatos pályázatok kiírása, Simon- tornya ezer éves történetével, jövőjével foglalkozó konferenciák rendezése, kiadványok megjelentetése szerepel. 2000-ben és 2001-ben, augusztus 1. és 8., illetve 18. és 20. között Simontomya az ezredfordulón címet viselő gazdag kulturális fesztivállal ünnepel a város. Ezen nívós színházi előadások - a többi közt Jordán Tamás és Eperjes Károly közreműködésével -, kiállítások, zenei tábor, utcaszínház, komoly-, könnyű- és népzenei koncertek, történelmünk nagy pillanatait bemutató filmek várják a közönséget. 2000 augusztusában tervezik lebonyolítani a simontornyai elszármazottak találkozóját. 2001-ben egyházzenei fesztivál, komolyzenei találkozó, falusi színjátszók találkozója színesíti majd a programot. A város egyebek mellett tankönyvet is megjelentet Simontomya ezeréves történetéről. (-h -c) Vár, bor, turisták Simontomyán Kedvező adottságok, kezdetleges struktúrák Simontomya átlagosnál kedvezőbb természeti adottságait és örökölt épített környezetét kihasználva az idegenforgalom életnívó-javulást is hozhat az itt élőknek - szögezi le a simontornyai idegenforgalmi bizottságnak a múlt héten a város képviselői elé terjesztett javaslata. Simontomya idegenforgalmi struktúrája ma még kezdetleges és szegényes, most arra kell törekedni, hogy a spontán betérő idegen kulturált, tiszta, vonzó környezetet lásson - szól az előterjesztés. A képviselők elfogadtak egy, a bizottság által javasolt, nem túl költséges „látvány-intézkedést”, az önkormányzat vállalja a távolról is jól látható református templom díszkivilágítását. Németh János, az idegenforgalmi bizottság elnöke szerint a nyári színházi napokhoz kapcsolódó, eddig alkalmi turizmus köré lehetne felépíteni Simontomya idegenforgalmát, és vonzó lehet a borturizmus. Eddig körülbelül negyven holland állampolgár vásárolt Simontomyán szőlőt, az ő jelenlétüket kellene növelni. A bizottsági elnök szerint az idegenforgalom fejlesztéséhez szükséges összegről akkor lehet érdemben bármit mondani, ha elkészül egy szakmai koncepció. A város idei költségvetésében összesen tízmillió forint van pályázatokra. A kérdésre, hogyan egyeztethető össze a város arculatában a turizmus, és hogy a Simontornyai Bőrgyár környezetvédelmi problémákkal küzd, rámutatott: a környezetvédelmi probléma valós, de a szennyezett terület mindössze néhány hektár a Bőrgyárban és környezetében, sem nagyságrendje, sem elhelyezkedése nem érinti a szőlőhegy, az erdők és a halastavak közel négyezer hektáros területét, ahol a turizmus fejlesztését elképzelik. (tf) Tamási költségvetés, ésszerűsítés előtt Az egyensúly látszólagos Vélemények Hajdics József, polgármester:- Költségvetésünk már van, de rengeteg munka lesz, hogy ez így valósuljon meg, vannak bizonytalan tényezők. Nagyon sok hasonló nagyságrendű város költségvetésére érvényes ez. Gere Zoltán, a pénzügyi bizottság elnöke:- A költségvetés végrehajtása a mellé kialakított intézkedési csomagtervtől függ. A tervezés módszere miatt nem szavaztam a költségvetés mellett, a tervezés ugyanolyan, mint eddig volt. Az ellenszavazatot jelzésnek szántam a képviselők felé. Gelencsér Csaba, a pénzügyi bizottság külső tagja:- Egyértelmű, hogy a hiányt finanszírozni kell, ez pedig csak bankhitellel megy. A hitel arányaiban a dombóvárinál kevesebb, a bonyhádinál több. Ha a polgármester végre tudja hajtani az intézkedési tervet, akkor nem lesz gond a költségvetéssel Dr. Erdős Tibomé, képviselő:- Hiányköltségvetést fogadtunk el, ami elsősorban az intézményeknél csapódik le. Az intézkedési tervtől azt várom, hogy körültekintő átvilágítás után nem csorbítja majd az intézmények szakmai színvonalát. Először tartalmaz költségvetési rendelet Tamásiban paragrafust önkormányzati biztos kinevezéséről. A február 25-én elfogadott költségvetés egy már korábban is rendeletbe foglalt intézkedés lehetőségét teremti meg: amennyiben egy tamási önkormányzati intézmény elismert tartozása éves kiadási előirányzata tíz százalékát, vagy a nyolcmillió forintot meghaladja, a képviselő-testület önkormányzati biztost nevez ki az intézményhez. A költség- vetéshez mellékelt intézkedési terv szerint egyébként a költségvetés egyensúlya csak látszólagos. A 973 millió forintos kiadáshoz egy 63 millió forintos hitelfelvétel segítségével teremti meg a fedezetet. A bevétel hozzávetőleg tíz százalékát, 90 millió forintot terveznek helyi adóból, ebből az idegenforgalmi adók 6,5 millióval részesednek. A földbérleti díjak adójából a tervek szerint 4 millió, ingatlanértékesítésből 27 millió forint folyik be. Hiteltörlesztésre 26 millió forintot fordít az önkormányzat, a fejlesztésre ennél két millióval kevesebbet tervez: 24 milliót. Ebből oldják meg a Deák, a Páva és a Honvéd utcák burkolatának rekonstrukcióját, a könyvtár felújítását. További négymillió forint a fomádi vízhálózat korszerűsítésére fordítandó összeg. Az intézmények átvilágításának eredménye már a márciusi testületi ülésen napirendre kerül. (tf) Kék Hírek Rabok lettek a szabadok A Sárbogárd és Dombóvár közt közlekedő személyvonat egy tolnanémedi utasa tett feljelentést február 23- án: a peronon hagyott táskájából eltűnt 15 ezer forint. A rendőrség még a vonaton „lekapcsolta” a lopással gyanúsított két férfit, akik a pálhalmi bv-intézetből éppen szabadságukat töltötték. Útjuk a szekszárdi börtönbe vezetett. Akácmázsák Február 27-én észlelte egy tolnanémedi lakos, hogy erdejéből kétszáz mázsa akácfát loptak el január és február folyamán. A tamási rendőrök forró nyomon jutottak el a gyanúsítotthoz, aki szintén helybéli. Álláskínálat A térség munkáltatói a Tolna Megyei Munkaügyi Központ tamási kirendeltségén keresnek: Tamásiba két motorfűrész-kezelőt, két állatgondozót, egy könnyűipari technikust vagy üzemmérnököt, egy gépészmérnököt angol műszaki nyelvtudással, hat személy- és vagyonőrt, tíz varrónőt, négy kőművest, Hőgyészre húsz varrónőt, húsz betanított munkást, Simontomyára tíz betanított munkást, húsz varrónőt, tizenöt cipőfelsőrész-készítőt, húsz segédmunkást és egy kereskedőt önálló munkára. Iregszemcsén, Belecskán és Felsőnyéken tíz varrónőt, tíz betanított varrónőt vesznek fel. Dégre hét varrónőt, nyolc betanított varrónőt, Kis székelybe nyolc segédmunkást keresnek. Felvilágosítás a tamási munkaügyi kirendeltségen személyesen, vagy a 471- 022-es, és 471-958-as telefonon. Nőnapi operett Operett és magyar nóta előadást rendez a simontornyai művelődési ház a nőnap alkalmából március 7-én, vasárnap 18 órától. Az esten fellépnek: Kalmár Magda, Kovács Apollónia és Döm- södi Farkas Bálint. Hong-kongi érdeklődők a Bőrgyárban Hong-kongi üzletemberekkel tárgyal a Simontornyai Bőrgyár Rt. felszámoló biztosa a gyár egyes ingatlaninak értékesítéséről. A távol-keleti országból érkezett érdeklődők múlt hét péntekén a helyszínen járva megtekintették a gyár értékesítésre váró épületeit. Somogyi Ferenc, felszámoló biztostól megtudtuk: a hongkongi üzletembereknek egy négyezer négyzetméteres, egy teljes energiarendszerrel ellátott üzemcsarnokra lenne szükségük, azt azonban nem közölték, milyen célra vásárolnák meg. Az ázsiai tárgyalófelek a héten adnak választ, fenntartják-e vételi szándékukat. (tf) Vegyen-e a szarvas gázálarcot? Harmadszor rendezett környezetvédelmi vetélkedőt szombaton délelőtt pedagógusok segítségével a Tamási Városi Művelődési Központban az Öko-Lánc Környezetvédelmi Egyesület, ezúttal az általános iskolák 5-6- 7. osztályos diákjai számára. A vetélkedő tárgya ezúttal az ózonlyuk, az üvegházhatás és a hulladék-kérdés volt, különös tekintettel arra, hogy a városban idén indult el a szelektív hulladékgyűjtés. A kérdésre, hogy ki oldja meg a szemétgondot, a helyes válasz az volt, hogy mi magunk, akik megelőzzük a hulladék keletkezését. A résztvevőknek „drámai” feladat is jutott: meg kellett győzni a szarvast arról, hogy vásároljon gázálarcot, mert az erdőbe gyáripar települt. (-h -c) A Prettl Hungária Kft. gépbeállítói munkakörbe keres középfokú műszaki végzettséggel, pneumatikái, elektronikai ismeretekkel rendelkező, katonaviselt munkatársakat ill. szerszámkészítő vagy mechanikai műszerészt dinamikus, fiatal karbantartó csapatunkba. Kéijük küldje el önéletrajzát az alábbi címre: Szekszárd, Korsófölde u. 2. Határidő: 1999. március 5. <