Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-05 / 30. szám
4. oldal Megyei Körkép 1999. február 5., péntek — Bonyhád Es Környéke Régi-új elnökség a Székely Körben Újjáválasztották a bonyhádi Székely Kör elnökségét a hét végén tartott tisztújító közgyűlésen. A régi-új elnök Bíró Sán- dorné. Az elnökségben továbbra is tevékenykedik Brenner György né, Elmauer Mi- hályné, Makkal Ilona és dr. Kerekes Ferenc. A kör máris túlvan idei első szereplésén: továbbjutott a hétvégi „Cinege” elődöntőn. A bukovinai dalcsokrot bemutató csoport nagy lelkesedéssel készül a folytatásra. A kör kiemelt programjaként tartja számon a Bony- hádon megrendezésre kerülő Bukovina Fesztivált. A Székely Szövetséggel és a művelődési központtal közösen megtartandó rendezvényre Romániából, Lengyelországból és Ukrajnából várnak vendégeket. A nyár végén egy dalostalálkozót is szervez a kórus, egy ehhez hasonlót tavaly nagy sikerrel tartottak Bony- hádon. A tisztújító közgyűlésen küldötteket is választottak, akik a kört a Székely szövetségben képviselik. A küldöttek: Lovász Józsefné, Szegedi Miklósné, Incze Ká- rolyné, Szőts Alberné és Fábián Gergely. - háj BálbaJáró Székely bál Székely bál lesz Bonyhádon holnap este nyolc órától a művelődési központban. A talp alá valót a Reflex zenekar valamint Lovász Pál és együttese szolgáltatja. A műsorban fellép a bonyhádi Székely Kör kórusa és az Aparhanti Székely Hagyományőrző Együttes. Álarcok Farsangi szemüvegeket és álarcokat készíthetnek a gyerekek holnap délután Bonyhádon. A Városi Könyvtár Téka Fáni klubjában délután 1-től 5-ig várják az érdeklődőket. Nyugdíjas bál A nyugdíjasok farsangi bálját február 9-én, délután négy órától tartja a Városi Nyugdíjas Klub Bonyhádon, a művelődési központban. A mulatságra hivatalos a bátaszéki, a pörbölyi és az értényi nyugdíjas klub. Mobiltelefonért libát Nem nézik, eszik a mézeskalácsot Egy mézeskalácskészítő dinasztia hatodik generációját képviseli Petrits Szilveszter, aki a napokban a bonyhádi gyerekek élénk érdeklődésétől övezve tartott bemutatót tudományából a Völgységi Múzeum Mesterségek Tüköré sorozatában. Szilveszter a családfát 1825-ig ismeri. Egy akkori őse még kötélgyártással foglalkozott TolRégi-új motívumok nán, az ő fia mézeskalácsos lett. A tudomány azóta apáról fiúra száll. A családban voltak cukorkakészítők, cukrászok és fagyisok. Többen közülük Svájcban és Németországban vagy épp a jónevű pesti Hauer cukrászdában tökéletesítették tudásukat. Nagypapája, Petrits István mézeskalácsos és cukrász valamint gyertyaöntő volt. Logikus, hisz a méz meg a viasz ott volt egy helyen. — Mennyit változott azóta a szakma? — A puszedli ugyanúgy készül, mint akkor, legfeljebb a választékot szélesítettük. A vaníliás mézest Sióagárdon úgy hívják: „bepakutt”. Merthogy öt van becsomagolva celofánpapírba. Oda járunk búcsúba ma is. —: Tudják-e még, hogy Ön kinek az unokája? — Rólam nem, de apukám is ott van a velünk és őt megismerik. — Mióta foglalkozik a mesterséggel? — Középiskola után kedveltem meg a munkát. Elvégeztem a cukrász szakmunkásképzőt és Szegeden az élelmiszeripari főiskolát. — Tehát papírja is van róla . . . — így is mondhatjuk, bár a mézeskalács készítést a papától tanultam. Ma is Hogy készül a kalács? ugyanazokat a motívumokat használjuk, amelyeket valaha ő. — Hogyan készül a jó mézeskalács? — Mi mézes és cukortésztából dolgozunk. A mézeshez rozslisztet, a cukroshoz búzalisztet és tojást használunk. Lazító anyagokat is keverünk hozzá, egyebek mellett szegfűszeggel és fahéjjal fűszerezzük. — A mézeskalács korábban főleg dísznek, a szív formájú szerelmi üzenetnek készült. — Ma már ezt kevesebben tudják. Sokan azért veszik, hogy megegyék. Nekik azt szoktam mondani, vegyenek mézespuszedlit. A kalácsot ugyanis valóban dísznek készítjük. Ma már csomagolva kínálFOTÓ: ÓTÓS RÉKA juk, s ha nem szántanánk ki, akkor bepenészesedne. — Kapnak-e különleges kéréseket? — Ó, igen. Nemrég egy mobiltelefon formájú kalácsot készítettem. Aki kapta, később válaszul egy libát rendelt a megajándékozójának...-hájcsúcsra száraz fa Dr. Kerekes Ferenc Bonyhádon az SZDSZ listájáról került be a képviselő-testületbe. Tagja a megyei közgyűlésnek és a bonyhádi Székely Kör vezetőségének. Bonyhádon ügyvédi irodája van. — Kicsoda Ön, Kerekes Ferenc? — Harmincnyolc esztendős vagyok, Bonyhádon születtem. Pécsett szereztem jogi diplomát, ott kezdtem dolgozni és az első házasságomat is ott kötöttem. Első feleségemtől három gyermekünk van, imádom őket. Azóta ismét megnősültem. Előbb Szekszárdon, majd Bonyhádon dolgoztam bíróként. Nagyon szerettem a munkámat. — Mit szeretett benne? — Azt, hogy az ember döntésének súlya van. Polgári és büntető ügyeket egyaránt vállaltam. Az utóbbiakat jobban szerettem. — A bírói múlt nyilván előnyt jelent a mostani munkájában. — Valóban, mert tudok a bírók fejével gondolkodni. Ugyanakkor ügyvédként gyakran etikai problémákat vet fel, hogy az adott ügyben vajon meg kell-e tenni mindent, vagy hagyni kell úgymond, hogy az „igazság” kiderüljön ... — Miért váltott? — Anyagi okok miatt. Bíróként ugyanis lényegesen kevesebbet kereshettem, mint ma. Kicsoda ön, képviselő úr? Három, Az első hónapban két ügyfelem volt. A másodikban tíz, a harmadikban tizenöt és egyszer csak megindult. Voltak nehéz pillanatok, de most már nem panaszkodom... — Nemcsak a bonyhádi ön- kormányzatban, hanem a megyei közgyűlésben is képviselő'. Mire jut majd ideje? — A politika jelenleg fontos elem az életemben, de nem akarok mindenáron politizálni. A legfontosabb számomra továbbra is a három gyermekem, a családom, itt az irodában van két alkalmazottam. Értük is felelősséggel tartozom. És természetesen vannak az ügyfelek, akiknek a száma valószínűleg csökken majd a jövőben, merthogy nem tudok minden ügyet vállalni. — Ön a parlamenti és az önkormányzati választáson az SZDSZ színeiben indult. — Még az egyetemen Hack Péter révén kerültem közel az liberális eszmékhez. 1996-ban indultam először az Szabad Demokraták Szövetségének színeiben, amikor a párt támogatottsága nagyon alacsony volt. Tavasszal a parlamenti választások után sem gondoltam, hogy más párt aspiránsaként kellene próbálkoznom. Annak örültem, hogy a személyemre leadott szavazatok száma magasabb volt, mint a pártlistán az SZDSZ által begyűjtött szavazatok. 2002-ben ismét e párt Dr. Kerekes Ferenc FOTÓ: ÓTÓS színeiben szeretnék indulni a parlamenti választásokon. — Miként fogott munkához a bonyhádi testületben ? — A listás képviselői helyemből adódóan Bonyhádon én az egész városért felelős képviselőként kívánok dolgozni. Nagyon sajnálom, hogy a városban ellenzéki politikusként csak arra van lehetőségem, hogy az érveimet elmondjam, a másik oldal pedig ettől függetlenül fogja meghozni a maga döntését, úgy, ahogy akarja. így az a szerep maradt számomra, hogy a választóimnak megmutassam, hogy ahhoz képest, ahogy most a testület dönt, létezik egy szerintem jobb megoldás. A megyénél más a helyzet, ott nagyobb az átjárás a két oldal között. — A legutóbbi, az intézményi racionalizálásról szóló vitában ön azzal érvelt, hogy a szűkítésnél a nem kötelező' feladatok háza táján kellene alaposabban körülnézni. — Tudomásul kell vennünk, hogy a mandátumunk a bonyhádi választópolgároktól ered. A középiskolákban tanulók több, mint fele a környékbeli településekről vagy más városokból érkezik. A fogyatékosok otthonánál óriási beruházásra lenne szükség, hogy az ideiglenes működési engedélyéből végleges legyen. Úgy gondolom, vannak „csúcsra száraz fák” Bonyhádon. Tehát olyan fák, amelyek még lombjukban zöldek, de a tetején már látható az elszáradt faág, ami azt jelzi, hogy előbb-utóbb kiszárad és ránk dől. — Nevezetesen? — Ez alatt azt értem, hogy vannak intézmények, amelyeket előbb-utóbb meg kell szüntetni. Három ilyen „fát” látok én a városban: a már említett otthonon kívül a közgazdasági szakközépiskolát - amely nagyon fontos intézmény ugyan, de nem biztos, hogy meg tudjuk tartani - a szakmunkásképzőt pedig más formában kellene működtetni. — Mégpedig? — Mindenképpen egy olyan megoldást kellene találni, hogy a volt a bíróság a jelenlegi helyéről - a volt pártbizottsági épületből, ami funkcionálisan teljesen alkalmatlan bíróság számára - átköltözzön a régi bíróság épületébe, ahol jelenleg a szakmunkásképzőnek vannak osztályai. Figyelembe kell vennünk, hogy - sajnos - csökken a gyereklétszám. — Sokan úgy gondolják, hogy a városi rangot ezen intézmények is fémjelzik. — A rang, és józan, alapos számításon alapuló lehetőség két külön kategória. Azt pedig látni kell, hogy nagyon „ott van a torok szélén a penge”, tehát a város csődközeli állapotban van. Jó lenne elérni, hogy a város költségvetésének 10 százaléka legyen mobil, amivel a testület valóban gazdálkodni tud: többet kellene kellene fordítani például közművekre, állagmegóvásra, lakásépítésre... Hangyái A kisebbségi önkormányzat az új iskola alapító okiratának ismeretében dönt Együtt vagy külön a három iskola? (Folytatás az 1. oldalról) A kisebbségi önkormányzat elnöke egyébként még e dokumentumok ismerete nélkül úgy véli, hogy nem jó ötlet, hogy a három' intézményt egy igazgató vezesse. Azt azonban nem tartja rossz gondolatnak, hogy részben önálló intézményként működjön a három iskola. Rittinger Antal azt reméli, hogy a polgármester és az igazgatók közötti további tárgyalások eredményre vezetnek. Ugyanakkor felvetette, hogy azokat a szűkítő javaslatokat már korábban meg kellett volna tenni. — Most, mikor szorul a hurok, bizonyára lesz mindenkinek elképzelése arról, hogy miből lehet takarékoskodni - fogalmazott az elnök. Számunkra az a fontos, hogy a változtatás nyomán az oktatás színvonala ne csökkenjen - húzta alá véleményét. A három iskola összevonásáról szóló szavazás előrevetíti, hogy a német kisebbségi önkormányzat sem lesz egységes a kérdésben. Kröhling Dániel például, aki tagja mindkét testületnek, a múlt csütörtöki ülésen az összevonásra szavazott. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a három iskola összevonásával nem sérülnének a kisebbségi jogok Bonyhádon. Emlékeztetett, hogy korábban is működött az ad hoc bizottság - részben más Rittinger Antal fotó: ótós összetételben - de az, úgymond „eddig nem talált pénzt”. A bizottság mostani javaslata - amelyben más intézmények is igen komoly megszorítást szenvednek el - megoldást kínál a csődhelyzet elkerülésére. Krähling Dániel szerint a német nemzetiségi oktatás azzal nem szenvedne csorbát, ha a három intézményt összevonnák. A törvény ugyanis megfogalmazza, hogy mennyi a kéttannyelvű oktatásban részesülők központi támogatása, amiből kizárólag erre a célra lehet fordítani. Ez lehetővé teszi - bármely szervezeti keretek között működjék is az intézmény -, hogy például csoportbontással is emeljék a tanítás színvonalát. Hangyái Új vezető a tüdőgondozóban A bonyhádi kórház tüdőgondozójának vezetője, a betegek által kedvelt dr. Hegedűs Éva az év elején nyugállományba vonult. Január elseje óta a tüdőgondozó szakorvosi feladatait dr. Gyimesi Éva tüdőgyógyász szakorvos látja el, aki egyébként az intézmény belgyógyászati osztályán dolgozik, és a közeljövőben belgyógyászati szakvizsgát tesz. — A szekszárdi kórház tüdőgyógyászatáról jöttem a bonyhádi belgyógyászati szakosztályra három évvel ezelőtt - kezdi a bemutatkozást dr. Gyi- mes Éva. — A tüdőgondozó vezetőjeként egyik legfontosabb tervem az allergológiai vizsgálatok korszerűsítése. Hiánypótlónak tartom a légzészavarok egy speciális megjelenésének, az alvási apnoe-nak a gyógykezelését. Jelenleg még nincs igazán a köztudatban, hogy ez a légzési zavar fokozott kockázatot jelent a magas vérnyomásos valamint a szív- és érbetegségben szenvedő betegeknek. Szeretném a műszerparkot is fejleszteni. A tüdőgondozó számára a kórház belgyógyászati osztálya illetve a megyei kórház tüdőgyógyászata biztosít hátteret. A tüdőgondozóban jó kollektívába kerültem, és remélem, eredményes lesz a közös munkánk. A tüdó'gondozóban a rendelési idő' hétfőnként 12-től 15 óráig, a többi hétköznapon 9-től 12 óráig tart, ilyenkor beutaló nélkül is fogadják a betegeket. má-ré