Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-27 / 49. szám

Női kézilabda NB I/B A rezesek is „elhúzták” a Kanizsa nótáját Thelena SK Tolna- Nagykanizsa 27-20 (14-8) Tolna, 300 néző. V: Korpo- nai, Rácz. Tolna: Flick- Kovács J., Szilágyi 3, Pave- lekné 6 (1), Sipos Á. 7 (5), Smetec 8, Takács 3. Csere: Konkoly E., Peterdi. Edző: Kajcsa András. Hétméteres: 6/6, ill. 7/5. Kiállítás: 10, ill. 10 perc. Az eredmény alakulása: 4. perc: 0-3, 12. p.: 5-5, 20. p.: 11-5, 36. p.: 16—13,45. p.: 19-16, 51. p.: 23-16. A tolnai együttes fúvósze­nekarral „kiegészülve” várta az összecsapást. Idegesen kezdett a hazai csapat, s ezt kihasználva háromgólos előnyt szerzett a Nagykani­zsa. Fokozatosan zárkózott fel a Tolna, Kajcsa mester űzte­hajtotta tanítványait, s ennek (is) köszönhetően a 7. perc­ben egyenlítettek a házigaz­dák. A folytatásban egyre in­kább kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli kü­lönbség. A tolnaiak 5-5 után zsinórban hat gólt szerezve a szünetig megnyugtatóvá tet­ték előnyüket. A második félidő elején kétszer is kettős emberhát­rányba került a Thelena, ezt kihasználva három gólra fel­zárkóztak a vendégek. Flick bravúros védései azonban megnyugtatták a hazaiakat, a Tolna folyamatosan növelve előnyét - főleg Smetec és Pa- velekné eredményessége ré­vén - magabiztos győzelmet aratott az idénynyitón. Jók: Smetec, Pavelekné, Sipos. Rónai Gábor Autósport, Szafari-rali Focusban: Colin McRae Kenyában a világbajnoki fu­tamnak számító Szafari-rali második versenynapja után a brit Colin McRae (Ford) kö­zel negyedóra előnnyel vezet a második helyen álló, vb- címvédő finn Tommi Mäki- nen (Mitsubishi) előtt. Richard Burns az élről állt ki a második nap első gyorsa­sági szakaszán. A brit pilótá­nak technikai problémája akadt, Subaru Imprezájának kerékfelfüggesztése romlott el. Mivel nem sikerült megja­vítania az autót, Bums kény­telen volt feladni a versenyt. A vezetést féltávnál vette át Colin McRae, s a brit pilóta révén az idén debütáló Ford Focus a rali világbajnoki so­rozat történetében először ke­rült az élre. A rali állása: 1. McRae 6:18:45.4 óra, 2. Mákinen 14:46.4 perc hátrány, 3. Au- riol (francia, Toyota) 19:09.0 p h, 4. Sainz (spanyol, Toyota) 23:52.2 p h, 5. Liatti (olasz, Seat) 26:30.1 p h, 6. Duncan (kenyai, Toyota) 27:28.8 ph. v'ij.fUN: A francia Didier Auriol a harmadik helyről kezdheti a Szafari-rali harmadik napját fotó: traco 1999. február 28. Spor riil ■ nUni | i Kilencedik m oldal Profi box-gála Szekszárdon A péntek esti mérlegeléskor a nemzetközi bajnoki címvédő Erős Lajos (jobbra) 105.3, kihí­vója Fred Westgeest 10).8 kg-ot nyomott a mérlegen fotó: gottvald károly Szombat este hatalmas érdek­lődés kísérte a szekszárdi vá­rosi sportcsarnokban megren­dezett újabb profi ökölvívó gá­lát. Közel 1500-an foglaltak he­lyet a nézőtéren, hogy szemta­núi lehessenek az olasz Bresci- adolci színeiben sportoló, me- gyénkbeli Erős Lajos nehézsú­lyú kisvilágbajnoki fellépésé­nek és a szintén izgalmasnak ígérkező felvezető mérkőzé­seknek. Erős novemberben - szintén Szekszárdon - az oszt­rák Hermann Bendl kiütésével hódította el a World Boxing Union bajnoki övét, most elő­ször kellett címe megvédéséért harcba szállnia. A Tolna me­gyei közönségkedvencet a ve­retlen holland bajnok Fred Westgeest hívta ki. A mérkőzések sorát a Szabó Ismét bravúros eredményt ért el a Szekszárd-kupán győztes fia­tal paksi sakkozó, Berkes Fe­renc. A 13 esztendős sportoló ezúttal Franciaországban, a normandiai St. Lo-ban rende­zett nemzetközi sakkversenyen, 113 fős mezőnyben végzett az igen előkelő harmadik helyen. A hét forduló során 5.5 pontot szerzett, legyőzve többek kö­zött a bolgár olimpiai csapat egyik jó nevű nagymesterét, Kiírni Georgievet. A végig az élmezőnyben versenyző Berkes rendkívül népszerű volt a házigazda fran­ciák körében. A bolgár nagy­Lóránt-Pavel Rig összecsapás nyitotta. Az Unió Box Team egykori WBO nemzetközi baj­noka egy menetet sem engedé­lyezett szlovák ellenfelének. Technikai KO. Úgy tűnt, a Be- lotti-Zubko nagyváltósúlyú ta­lálkozó hasonlóan rövid lesz, miután a bajuszos szlovákra kétszer is rászámoltak a mérkő­zés elején. Az olasz Brescia- dolci iskolázott versenyzőjé­nek. Belottinak mégsem sike­rült kiütnie a sajátos stílusban öklöző (inkább védekező) Zub- kót. Végig az olasz irányított, így pontozásos győzelméhez nem férhetett kétség. Félnehézsúlyban Elekes Ta­más eredetileg a cseh Havlicé- vel bunyózott volna, ám he­lyette a román Mihai érkezett. Látványos nyitósorozata után mester elleni győzelmét vá­szonra kivetítve közel félszáz lelkes szurkoló kísérte figye­lemmel a helyszínen. Amikor nagymester ellenfele - a fel­adás jeleként - a 22. lépést kö­vetően kezet nyújtott, sakkter­mekben ritkán hallható tapsvi­harral és éljenzéssel ünnepelték az ASE versenyzőjét. Edzője, Mészáros Gyula nemzetközi mester - aki mel­lesleg Berkessel azonos pont­számot gyűjtve végzett a holt- versenyes harmadik helyen - a verseny után így értékelt: „Ta­nítványomnak olyan fontos lépcsőfokra sikerült most lép­Elekes váratlanul sok ütést ka­pott, riválisa nyeregben érezve magát elkezdte hergelni az Unió ökölvívóját. Ráfázott, mert Elekes összeszedve magát megnyerte a második menetet, Mihai jobb keze pedig megsé­rült, így a harmadik menet előtt kénytelen volt feladni a küz­delmet. Szili Zoltán nagyon készült szombati fellépésére, aminek a román Virgil Petrace itta meg a levét. A Tolna megyei közön­ség egyik kedvence már az első menetben kétszer padlóra küldte ellenfelét, s így igen ha­mar véget ért kettőjük' „csa­tája”. A többi találkozó, így az Erős Lajos-Fred Westgeest párharc is lapzártánk után ért véget. Ifi. Testier Vendel nie, ami korosztályában példa nélküli. További célunk a nem­zetközi mesteri, valamint a kor- csoportos világbajnoki cím el­érése.” A tornát a román Neve- dichy nyerte az ASE nagymes­tere, Molnár Béla előtt. A verseny végeredménye: 1. Nevednichy (román) 6.5, 2. Molnár Béla 6, 3-9. Berkes Fe­renc (mindkettő Atomerőmű SE), Georgiev (bolgár), Belk- hodja (francia), Dumitrache, Popescu (mindkettő román). Mészáros Gyula (Atomerőmű SE), Thompson (angol) 5.5-5.5 ponttal. Molnár Béla Vasárnapi sportműsor Kézilabda: Női NB I/B: Esztergom-Cece-Simontor- nya 16. Kosárlabda: NB I, nők: PVSK-MiZo-KSC Dal- mand Rt.-Top Center Szek- szárd 18. Labdarúgás: Előkészü­leti mérkőzések: Paksi SE-Asványráró 11, Simon- tomya-Sárbogárd, Kisdo- rog-Mőcsény 15. Frey-Ba- ucenter-kupa: Bonyhádva- rasd-B onyhádbörzsöny (Kisdorogon) 10, Majos- Szászvár, Mucsfa-Bátaa- páti, Kisdorog-Mőcsény 15. Röplabda: NB II, nők: Paksi RK-TFSE 14. Teremfoci: ITV-Reprint- kupa a szekszárdi sportcsar­nokban (helyosztók) 10-20. Kosárlabda Eb Vereség Macedóniában A férfi kosárlabda Eb-kö- zépdöntő B-csoportjának ti­zedik, zárófordulójában a magyar válogatott hatpontos vereséget szenvedett ide­genben Macedóniától. A magyar együttes, amely már korábban biztosította helyét a június végén Franciaor­szágban megrendezendő 31. Európa-bajnokság 16-os döntőjében, csoportjában végül a harmadik helyen zárt. Macedónia-Magyaror- szág 64-58 (43-29). Az első félidőben a távol­ról eredményes házigazdák fokozatosan elhúztak a mie­inktől, s a szünetig biztos, tizennégypontos vezetésre tettek szert. A fordulást kö­vetően a magassági fölény­ben lévő magyar válogatott Czigler és az Atomerőmű SE centere, Gulyás Róbert vezérletével fordítani tudott (46-48). A vendéglátók azonban újítottak: legjobb­juk, Naumoszki ellenállha­tatlannak bizonyult, és 29 pontjának köszönhetően vé­gül a macedónok szerezték meg a győzelmet. TOTÓ A 8. heti totó szombat dél­utáni eredményei: 2. Roma-Milan 1-0 1 5. Piacenza-Bologna 5-0 1 Nemzetközi sakktoma, Franciaország Berkes nagymester-skalpja Előkészületi labdarúgó mérkőzések Gólgazdag kilencven percek Paksi SE-Kalocsa 3-2 (2-1). Paks, 100 néző. V: Molnár. Paks: Szlanyinka (Almási)- Somogyi J. (Péter), Jenei, Borsi (Szilágyi)- Nagy Zs., Prantner, Somogyi V., Csiz­madia (Taba)- Kindl, Radies (Szendrei), Farsang (Kródi). Edző: Haraszti Zsolt. Jól elő­készített pályán lejátszott kö­zepes iramú mérkőzésen a ha­zaiak biztosan nyertek az NB Il-es Kalocsa ellen. G: Far­sang, Nagy Zs., Somogyi V., illetve Kovács, Balogh. (zerza) Dombóvári FC-Aramis For Men-Bóly 3-0 (1-0). Dombóvár, 100 néző. V: Tóth. Dombóvár: Bontovics (Szabados)- Ötvös, Foki, Korcsmár, Vincze- Savanyu, Kádár, Schmidt, Korosecz- Horváth Á., Szabotin (Stei­ger). Boly: Juhos- Kelbert, Keibl K., Sági- Tóth T., Ke- ibl E., Tóth B., Anreidesz, Varga I- Varga II (Somlyai), Szíjas. Edző: András Géza. Az első félidőben a hazai csa­pat nehezen törte fel a helyen­ként jól játszó Boly védelmét, a szünet után akár nagyobb gólkülönbségű győzelmet is arathatott volna a Dombóvár, de a vendégek kapusa, Juhos remekelt. G: Horváth Á. 3 (egyet 1 l-esből). (varga) Jerking-Szekszárd UFC- Bátaszék 3-1 (1-1). Szek- szárd, 50 néző. V: Dárdai. Szekszárd: Horváth B. (Pó­lyák)- Nagyfalusi I., Pilisi, Bojás, Nagyfalusi L. (Tóth P.)- Forrai (Horváth E.), Farkas (Demkó), Kvanduk, Pusztai (Galambos)- Ger­gely, Boros. Edző: Teszler Vendel. Bátaszék: Szőcs (Grill)- Kovács L., Takács, Kis T., Kovács Cs.- Bau­mann, Rupa, Péter, Szaba­dos- Somorjai (Kis M.), Márton. Játékos-edző: Sza­bados Tibor. A játékosok testi épségét veszélyeztető salakos pályán lejátszott mérkőzés ki­egyenlített első félideje után fölénybe kerültek a házigaz­dák. G: Gergely 2, Tóth P„ il­letve Péter. (teszi) Tamási-Atomerőmű SE 0-4 (0-2). Pincehely, 150 néző. Tamási: Dósa- Herr, Árvái, Kovács B.- Filótás, Berengyán, Kovács R., Bé­res, Szabó- Szakács, Agócs. ASE: Licker- Wolf, Jávorka (Pintér), Benedeczki, Torma- Aradi, Majsai N., Mersich (Rácz)- Osztermá- jer (Magyari), Fejes (Sza­A szekszárdi középhátvéd, Pilisi passzát Rupa figyeli fotó: gottvald károly badi), Nagy. Edző: Nagy La- jó talajú pályán sportszerű G: Nagy 3 (egyet 1 l-esből), jós. A körülményekhez képest mérkőzést vívott a két csapat. Osztermájer. (kővári)

Next

/
Thumbnails
Contents