Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-24 / 46. szám

1999. február 24., szerda Megyei Körkép 3. oldal Ülésezett a munkaügyi tanács A Tolna Megyei Munkaügyi Tanács a munkaügyi központ álláskereső klubjában tar­totta ülését tegnap. A megyei munkaügyi tanács ülésén elsőként a Munkaerőpi­aci Alap megyei foglalkoztatási alaprészének felhasználásáról, és a foglalkoztatást elősegítő eszközök elmúlt évi működésé­ről hangzott el tájékoztatás. Az előző évben 824 millió forinttal rendelkeztek, ebből 779 millió forintot kifizettek, és az 1999. évre tavaly több mint 100 millió forintot - idei kifize­tésekre - odaítéltek. A tanács kiírta a rehabilitá­ciós alapra a pályázatot, majd tájékoztatást fogadott el a me­gyei szakképzési bizottság tag­jainak javaslatáról. Az ülés további idejében a résztvevők tájékoztatást kaptak a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének döntéseiről, töb­bek között a PHARE-progra- mok támogatásáról, illetve a munkaügyi tanács éves műkö­dési költségvetéséről. Pt Sok vagy kevés a 46 millió? Elsőként a szekszárdi 3. számú óvoda működését tár­gyalta a Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének művelődési bizottsága teg­napi ülésén. Az óvoda működésében egyen­letes javulás tapasztalható. El­fogadták a képviselők az ez évi óvodavezetői, igazgatói pályá­zati eljárás helyi ütemtervére tett javaslatot. Ezzel szemben elutasították a MONSALVO Alapítvány ajánlatát, amely egy kádáripari és borászati szak­gyűjtemény létrehozására vo­natkozott. Határozat született, miszerint a Wosinsky múzeum állítson össze ilyen jellegű kiál­lítást, a megyei önkormányzat­tal való egyeztetés alapján. A Szekszárdi Városi Televí­zió és a Szekszárdi Vasárnap múlt évi munkáját és ez évi ter­veit tárgyalva a bizottság, a képviselők megítélése szerint a televízió 46 milliós költségve­tése messze a határokon túl van, s mivel a szükséges infor­máció nem állt rendelkezé­sükre, így dönteni sem tudtak arról, hogy az összeg sok, vagy kevés. Megállapodtak, hogy a városi közgyűlés és a VTV Kht. között már korábban megkötött szerződést újra meg kell kötni a médiatörvénynek megfelelően, s a szerződés tervezet elkészíté­sét egy ad hoc bizottság segítse. Simontornyán kész a költségvetés Tíz plusz három százalék a köztisztviselőknek Hétfőn érdemi változtatás nélkül elfogadta a simontor- nyai képviselő-testület a vá­ros idei költségvetési rendele­tét. Simontornyán a tavalyihoz ké­pest nem nőtt a költségvetés, 392 millió forint áll rendelke­zésre. Bár az állami támogatás kevesebb, a helyi bevételek emelkedtek. A városban negy­ven millió forint helyi adóbevé­tellel számolnak. Az intézmé­nyeknél nincs szükség létszám- csökkentésre, csoportösszevo­násra, leépítésre. Az idei fej­lesztési és beruházási keret 25 millió forint, ebből az összeg­ből a többi közt négy lakást épít illetve vásárol - részben szociá­lis célra - az önkormányzat. Felújítják a kollégiumként használt kolostorépület hom­lokzatát, és hat tanteremmel bővítik az iskolát. A pedagógu­sok a 16 plusz három százalé­kos, a nem pedagógus közal­kalmazottak és a köztisztvise­lők pedig tíz plusz három szá­zalékos béremelésben részesül­nek Simontornyán. (tf) Takarékoskodnak Cikón Hitel nélkül próbál meg gazdálkodni a cikói önkormányzat. A csü­törtök este fél hatkor kezdődő képviselő-testületi ülésre beterjesz­tett anyagból kiderül: az ötvenhárommilliós költségvetésben az is­kolai oktatás központi támogatásához tizenhárom milliót rendelt hozzá a testület. A falu intézményeinek egyébként négy és félmil­lió forintot kell ebben az évben megspórolnia. A testület feltehe­tően arra kényszerül, hogy a szociális juttatásokat lefaragja. Cikón a nem pedagógus közalkalmazottak hat százalékos béremelést kapnak. A faluban a legnagyobb beruházás az iskola tetőszerkeze­tének felújítása lesz. Környezetvédelem és nyelvtanulás A svéd tanárokat meglepte a fegyelem (Folytatás az 1. oldalról.) Mint elmondták, a magyarok kedves és nyitott emberek. Megfogalmazták: tanulságos számukra a magyar oktatás, meglepődtek, hogy mennyire fegyelmezettek a magyar tanu­lók. A svéd diákok Svensson úr szavai szerint ugyanis „el vannak kényeztetve, azt csi­nálnak, amit akarnak”. Ami szembetűnő különbség a svéd és a magyar iskola között, az anyagi természetű: az eslövi iskola lényegesebben korsze­rűbb, mint a tamási alma ma­ter. A svéd partneriskolában egyébként 20-25 diák tanul egy osztályban, Lena-Karin pedig egy speciális osztályban tanít. Bengt Svensson el­mondta, hogy főként a kör­nyezet- és természetvédelem terén, illetve az angol nyelv gyakorlásában segíthetnek a magyar tanulóknak. Svédor­szágban mindkét tantárgy ok­Ingrid Svensson, Lena Karin Persson és Bengt Svennson a tamási gimnáziumban fotó: ótós Réka tatását egészen kiskortól kez­dik. Nagy hangsúlyt helyez­nek a szelektív hulladékgyűj­tésre és a legtöbb iskolában kertet is kialakítottak, ahol a szerves hulladékot komposz­tálva hasznosítják, és nagyon fontosnak tartják az angolt, mint közvetítő nyelvet, ame­lyet a svéd gyerekek csaknem anyanyelvi szinten használ­nak. (-h -c) Az elmaradt orvosi ügyeleti díjakról A Tolna Megyei Orvosi Kamara tegnapi elnökségi ülésén napirend előtt az elnök beszámolt a megyei kórházzal zajló bértárgyalásokról. Az egyeztetések alapján 10,5 százalékos béremelést lehet végrehajtani, majd előrelátha­tólag április 1 -je után plusz 6 százalékos növekedés várható. A népjóléti miniszter kezde­ményezésére az orvos kamara felmérést végez az 1996-98. esztendei elmaradt ügyeleti dí­jakról. Ha késéssel is, de vég­rehajtják a feladatot. Az elma­radásokat a kamara méri fel és a 2000. év költségvetésébe be lehet tervezni, az összeget a központi költségvetés bizto­sítja. Elfogadták a költségve­tést, 2,4 millióból működik a kamara idén. Elkészült az együttműködési megállapodás tervezete Tolna Megyei Or­vosi Kamara és a Tolna Me­gyei Egészségbiztosítási Pénz­tár között. A tervezetet eljut­tatják a pénztárhoz, az egyez­tetésre később kerül sor. Szakmai nap Szekszárdon Gyámügyi szakemberek találkozója A gyámhivatalok vezetői részére szervezett szakmai prog­ramot a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal tegnap Szek­szárdon, a Vármegyeházán. Az szakmai nap munkájáról dr. Katonáné dr. Pehr Erika, a Szociális és Családügyi Miniszté­rium főosztályvezető helyettese, dr. Szöllősi Gábor, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola docense és Nemes Judit, a Tolna Megyei Gyámhivatal munkatársa tartott sajtótájékoztatót. Mint elhangzott, a programra elsősorban a kistelepüléseken gyámügyi feladatokat ellátó szakembereket hívták meg. Többek között a gyermekjóléti szolgálatok és az önkormány­zati hivatalok tevékenységé­nek összehangolásáról, vala­mint az elvégzett célvizsgála­tok tapasztalatairól hangzott el előadást, emellett kiemelt té­maként foglalkoztak a véde­lembe vételi eljárás tapasztala­tairól. Az új gyámügyi törvény másfél éve lépett hatályba, s alapgondolata a hatósági tevé­kenység és a családvédelmi szolgáltatások szétválasztása. A honi gyámügyi törvény minden szempontból megfelel a fejlett világ normáinak, első­rendűnek tartja, hogy a véde­lem és a gondoskodás úgy va­lósuljon meg, hogy a gyermek a családjában élhessen, s on­nan csak végső esetben szakít­sák ki. Ezért rendelkezik a törvény a gyermekjóléti szol­gálatok felállításáról, a szolgá­latok azonban nem csak a gye­rekekkel, hanem a családokkal is foglalkoznak. A szolgálatok az egyes településeken élő családok rendelkezésére áll­nak, emellett feladatuk a ve­szélyeztetett gyermekek és családok felkutatása, s a fenn­álló problémákra a megoldá­sok keresése. A gyámhivata­lok pedig a törvényből fakadó hatósági feladatokat látják el. A gyermekjóléti szolgálatokat Tolna megyében valamennyi település létrehozta már, gya­korlatilag azonban csak a tele­pülések 80 százalékában mű­ködnek. Többségében társulá­sos alapon, több település mű­ködtet közösen szolgálatot. Nagyon jól működik a Dom­bóvár és a Bonyhád környéki társulás és jól alakulnak Tolna és környéke dolgai is. Szek­szárd élenjárónak számít, bár nem társult más településsel. A szekszárdi szolgálat jelen­leg a módszertani központ stá­tuszért tesz erőfeszítéseket. A szakminisztérium pályá­zatok útján támogatja a szol­gálatok létrejöttét, a pályáza­toknál elsősorban a társulási formákat részesítik előny­ben. vem Hírek Beázott Szekszárdon a megyei könyvtár Beázott az Illyés Gyula Megyei Könyvtár liftaknája és alagsora az elmúlt napok esőzései kö­vetkeztében. Emiatt a könyvtár liftjét nem lehet üzemeltetni, tehát a szolgáltatások - első­sorban a könyvkölcsönzés - várhatóan lelassulnak. A könyvtár az olvasók szíves megértését kéri. Nyugdíjasok küldöttgyűlése A Szekszárdi Nyugdíjasok Te­rületi Érdekszövetsége február 25- én, csütörtökön délután két órai kezdettel tartja éves kül­döttgyűlését a Vállalkozók Háza II. emeleti tanácstermé­ben. Székesfehérvárra mennek a paksiak Székesfehérvárra, a Multicen­ter Központba látogat a paksi önkormányzat oktatási, kulturá­lis és sportbizottsága. A fehér­vári központ az országban egyedülálló kreatív, számító- gépes oktatási centrum, ahol négy évestől felnőtt korig fo­lyik az oktatás. A német kisebbség a költségvetésről A Bonyhád Városi Német Nemzetiségi Kisebbségi Ön- kormányzat ma tárgyal a tele­pülés költségvetéséről. A ta­nácskozás délután fél ötkor kezdődik az önkormányzat Perczel utcai helyiségében. Új vezetés a tolnai Gemencnél Közgyűlést tartott a tolnai Ge­menc Ipari Szövetkezet. Az eseményen a tagság igazgató­ságot és felügyelőbizottságot választott. A szövetkezet új el­nöke, egyben az igazgatóság elnöke Stróbl József, míg a fel­ügyelő bizottság elnöke Róhr Ferenc lett. Frauentanz a Német Színházban Kurt Weil Frauentanz című ze­nés darabját - Hadzsikosztova Gabriella főszereplésével - ma 19 órától tűzi műsorra a szek­szárdi Deutsche Bühne Ungarn. Kutya-barátokat várnak a ZUG-ban Farsangi bulit rendeznek a szekszárdi ZUG-ban február 26- án, pénteken, 20 órától. A zenét DJ T-BOY szolgáltatja, a résztvevők a báli belépővel a szekszárdi Állatotthont támo­gatják. Sárközi kiállítás Kiskunhalason Kiskunhalason, a helyőrségi művelődési központban most hétfőn nyílt meg az a kiállítás, amelyen bemutatják a Sár­közt. Itt mutatkozott be Nagy Zol­tánná gyöngyfűző, Honti Sán- domé hímző, valamint Lázár János, citerás. A csipkeverésről világhírű városban megrende­zett kiállításon három népvise­letbe öltözött nyolcadik osztá­lyos decsi diák, Serbán Andrea, Csötönyi Renáta és Takács Vera a Sárköz legszebb dalai­ból énekelt. A bemutatót Bognár Cecil, a decsi Faluház igazgatója nyi­totta meg. Beszélt a vidék ha­gyományairól, kultúrájáról, Sárköz sokszínű népművésze­téről. Lehet, hogy Bonyhádon sem csak a pedagógusok kapnak béremelést A dolgozók többsége elfogadja Oroszki István - a költségvetésről szóló írásos előterjesztéssel ellentétben - azt javasolja a képviselő-testület holnapi ülésén, hogy a nem pedagógus közalkalmazottak és köztisztviselők bérét is emeljék, igaz a pedagógusokénál szerényebb mérték­ben, tíz százalékkal, és csak március 1-jétől. A holnapi képviselő-testületi előterjesztésben még csak a pedagógus munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazot­tak 16+3 százalékos bérfej­lesztése szerepel. „Bonyhád városban a megyében szinte egyedülállóan az egyéb mun­kakörökben foglalkoztatott közalkalmazottak és köztisztvi­selők a tervezet szerint nem kapnak béremelést. ” - áll az írásos dokumentumban. Az emelésről szóló módo­sító indítványát a polgármester hétfőn a gazdasági bizottság ülésén és tegnap az érdek­egyeztető fórumon jelentette be. A javaslat végrehajtása módosítaná a költségvetés-ter­vezetben szereplő számokat. Azokban az intézmények­ben, amelyekben magas a nem pedagógusok aránya, ez házon belül nem oldható meg - indo­kolt Oroszki. így az óvodák egymillió forint pluszt kapná­nak a bérfejlesztésre. Ez az összeg azonban a bérnöveke­dés egyharmadára lenne ele­gendő. A Fogyatékosok Ar- pádházi Szent Erzsébet Ott­hona hatmillió, a város köz­ponti költségvetése négymillió forintot kapna az emelésre. Oroszki István elmondta, hogy a többi intézménynek sa­ját magának kellene kigazdál­kodnia a plusz tíz százalékot. Ezen intézmények képviselői közül emiatt többen nemtet­szésüknek adtak hangot. Fenyvesné Palkó Mária pél­dául kijelentette: a tervezett in­tézkedés ellehetetlenítené a művelődési központot, ahol valaha harmincnégyen dolgoz­tak, ma pedig tizenöten vannak alkalmazásban. A munkavállalói oldal végül egy ellenszavazattal és egy tar­tózkodással elfogadta a pol­gármester javaslatát. A költ­ségvetés egészére vonatkozó előterjesztést azonban a mun­kavállalói oldal nem támogatta (mindössze két igenlő voksot kapott), a munkaadói pedig egyhangúlag támogatta. Fenyvesné kérte a polgár- mestert, hogy a fenntartó kép­viseletében támogassa egy, a művelődési házat segítő ala­pítvány létrehozását. Az alapot a polgármester támogatja. A költségvetés-tervezetet egyébként a gazdasági bizott­ság hétfő esti ülésén ellensza­vazat nélkül támogatta, szintén azzal a módosítással, hogy a nem pedagógusok is kapjanak fizetésemelést. Hangyái Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. ® 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft -i-Áfa/perc

Next

/
Thumbnails
Contents