Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-20 / 43. szám

Páholy Hatodik oldal ^ 1999. február 21. A FŐFELÜGYELŐ IS MEGKAPTA A PÁPAI ÁLDÁST-HL Derricknek tisztelegtek nap mint nap hallunk róluk. De meg nekik is lehetnek titkaik. tudta Zámbó Jimmy A legnagyobb hangterjedelmű magyar popsztár éveket töltött Amerikában, ahol nem az itthon oly annyira „követelt” romantikus da­lokat énekelte, hanem bluest. Rajongói az egyszerű, hétköznapi „Király” néven illetik az amúgy főleg aranyban és plati­nában utazó Jimmyt, akinek eddig még minden lemeze az említett nemesfémekkel hozható összefüggésbe. Népszerűsége minden képzele­tet felülmúl: a művésznek Magyarország min­den második háztartásában található legalább egy CD-je vagy kazettája. Szakított azzal a hagyománnyal, hogy koncertjein rövid sétát tesz a közönség sorai­ban. A színpadközeiben ülő-álló hölgyek ugyanis mindig egy darab Jimmyt akartak em­lékül hazavinni. Mivel a közelharcok egyre in­kább veszélyeztették a sztár, sőt az akcióban részt vevő lányok-asszonyok testi épségét, Jimmy úgy döntött: nem terheli felesleges munkával a biztonságiakat. Feleségével, Edittel, aki szakmáját tekintve büntetőjogász, csaknem húsz éve ismerkedett meg egy jogászbálon. Három gyermekük van, a hároméves Adrián Márk, a 18 esztendős Krisz­tián és a tizenhárom telet megélt Szebasztián, akivel már többször is énekelt duettet. Jótékonysági koncertre készül, amely­nek színhelye egy csepeli iskola lesz március 6-án. A bevételt egy görög katolikus templom építésére ajánlja fel, mivel ő is ennek a vallás­nak a követője. A fővároson kívül élő Zámbó Jimmy- híveknek bizonyára kimondhatatlan örömet okozunk a „Király” személyes üzenetével, vagyis hogy rövidesen országos turnéra indul. Derrick főfelügyelő, azaz sék videóra az adást. Nem színész ugyanis rendszere- ben lévő egyik bíboros hívta Tappert nem titkolta érzel­Horst Tappert német tévé- és filmszínész élete egyik leg­nagyobb élményének nevez­te, hogy végre személyesen is szót váltott vele II. János Pál pápa. A hívő keresztény, ám protestáns vallású Tap­pert megcsókolta Szent Péter kései utódának gyűrűjét. A 75 esztendős, világhírű színész megindultságában könnyezni kezdett, amint közvetlen közelből láthatta az egyházfőt, és tapasztal­hatta: csodálatra méltó lelki erővel és akarattal tesz ele­get küldetésének. „Kimond­hatatlan rokonszenv áradt szét bennem a Szentatya iránt” - nyilatkozta. A pápa nem ismerte föl azonnal a világ első számú tévézsaruját, annak ellenére, hogy rendszeresen nézi a Derrick-folytatásokat. Mi több, ha elfoglaltsága miatt nem jut rá ideje, megkéri munkatársait, hogy rögzít­csupán II. János Pál, más sem jött volna rá azonnal Derrick/Tappert kilétére. A fiatalon kopaszodó német sen parókát visel. Ez alka­lommal viszont fedetlen fő­vel járult a katolikus egyház­fő színe elé. A pápai kíséret­föl a Szentatya figyelmét a „rendőr főfelügyelőre”, aki­vel ezután barátságosan szót váltott az egyházfő. Shaolin-pánik Ú gy mozognak, mint a szél, úgy állnak meg, mint a szög, olyan rendíthetetlenek, mint a hegyek, és a mozgásuk olyan könnyed, mint a tollpihe. Mindez igaz a shaolin papokra. Haj­dan nem egy nép pánik­ba esett, ha megtudta, hogy a shaolin szerzete­sekkel kell megküzde­nie. A shaolin kolostor­ban évszázadok alatt egy új harci technikát fejlesztettek ki. Henan tartományban tavaly épült fel a Shaolin Templom Kung-fu Inté­zet, amely a világon egyedül foglalkozhat a harcművészet oktatásá­val. A Shaolin Szerzetes Harcművészek Társula­ta a világot járva tanítja az érdeklődőket. A shaolin kung-fu 18 fegy­vert használ 172 moz­gáskombinációval. meit: embertelennek tartja, hogy a pápa sokszor fizikai erején felüli erőfeszítések­re kényszerül. „Egyszerű­en olyan érzésem támadt, hogy a karomba kellene venni őt; hogy tenni szeret­nék érte valami nagyon is személyeset” - jelentette ki Tappert. Tappert pápai kihallgatása kétszeresen is érdekes volt a sajtó, a közvélemény szá­mára. Negyed század után ugyanis nemrég műfajt vál­tott: ő A bíboros című film­sorozat főszereplője. A második német állami té­vécsatorna, a ZDF ezekben a napokban Olaszországban forgatott Tapperttel, aki nem kis megkönnyebbülés­sel végre levehette kobakjá­ról a hajpótlót. A svájci gárdisták ennek el­lenére tüstént fölismerték és tisztelegtek a nyugalmazott rendőrtisztnek. Jegeslegjobb Február utolsó szombatján kétezer forintért bárki versenyezhet a városligeti műjégpálya jegén. Az ügyességi játékra Bergendy István, Pál Éva, Fábián Éva és az Uniszex együttes tagjai már beneveztek. Ők és a ceremóniamester, Éliás Gyula gondoskodnak arról, hogy a hangulat véletlenül se legyen fagyos. A rendezvényt a Magyar BMW Autóklub 1962 szervezi, amely 31 év után alakult újjá. Február 26-án a Ko­libri pincében beszél­get Pogány Judit ven­dégével, Növényi Norberttel,aki nagysi­kerrel mutatkozott be Molnár Ferenc Liliom című darabjának fő­szerepében. Ha kedd, akkor... KINEK ÁLLT ÉRDEKÉBEN? MOHAMEDÁN MOSTOHAAPA Természetesen felvetődik a kérdés: kinek származott (volna) haszna az összees­küvésből? s ) j j Dodi es Diana esküvője az angol nyilvánosság szemében csökkentette (volna) a királyi ház „méltóságát ”. Hiszen ezzel egy hívő muzulmán lett (volna) a trónörökös, William mostohaapja. H 'Jé 4 h Országos templomi bábjátékosnapokat rendeznek e hét végén Nyergesújfalun, ahol a házigazda Pinocchio Bábcsoporton kívül to­vábbi 11 együttes mu­tatja be produkcióját. Az előadásokat az Ady Endre Művelődési Házban és a római ka­tolikus templomban tartják. Majdnem félszáz páva­kor, citerazenekar, népdalkor, valamint énekes és hangszeres szólista vesz részt a ma tartandó országos népzenei minősítő hangversenysorozaton az orosházi Petőfi Sán­dor Művelődési Köz­pontban. A program vasárnap fél tizenegy­kor kezdődik. Markó Iván koreográfi­ájának, a József és test­vérei című táncjáték­nak az ősbemutatóját március 10-én és az azt követő estén láthatja a közönség Budapesten, a Thália Színházban. Jákob/balett mester szerepében Markó Iván lép színpadra. Jó­zsefet Nyári Gábor tán­colja. EEHHES ír szobrászművész al­kotásaiból nyílt kiállí­tás Salgótarjában, a Nógrádi Történeti Mú­zeumban. John Gib­bons személyében először mutatkozik be angliai művész a nóg­rádi megyeszékhe­lyen. Szobrai vasból készült rácsszerkeze­tek, amelyekét ő maga hegesztett. A szív csodája című antológia két szerkesztője. A Gyó­gyító énünk-sorozat- ban megjelent kötet központi témája, hogy a ma embere hogyan képes a szeretet megőrzésére, és az „adok-kapokra”. A történeteken keresz­tül példát adó szerzők ezúttal is híres-színes gárdát alkotnak. Film­rendező, író, terapeu­ta, rabbi, orvos egy­aránt elmélkedik a szívvel való közele­désről. A szerzők a szeretetet cselekvésként értelme­zik, amelyben a leg­fontosabb elem az oda­figyelés. De jó így együtt! Ez a kijelentés nem csupán egy lemez címe, hanem aki ismeri a Koós családot tudja, ezt komolyan is gondolják. A családfő - mindenki Koós Janija - néhány év csendes­nek nem mondható szünet után, nemrégiben ismét önál­ló produkcióval jelentkezett. Ez az album a régi, ismert slágerek, mint a Kislány a zongoránál és a Nem vagyok teljesen őrült mellett új dalokat is tartalmaz. Ezek egyiké­ben felesége, Dékány Sarolta, míg egy másikban Gergő „Az ember csak a szí­vével lát jól. A lénye­ges a szemnek látha­tatlan.” Saint-Exupéry Kis hercegének nagy mondását választotta mottójául Richard Carlson és Benjamin Shield, A szív csodája A Föld legveszélyesebb állatai- Ezzel az erővel a hegyre is haragudhat­nék, mert otthont ad a medvének - magyaráz­za egy kisfiú, akit feke­te medve támadt meg. A Föld legveszélyesebb állatai című kétrészes dokumentumfilm áldo­zat-szereplői visszaem­lékezéseiben a legmeg­lepőbb, hogy nem éreznek gyűlöletet a rá­juk támadó, megvadult állatok iránt. A szeren­csétlen találkozások pedig gyakran mara­dandó nyomokat hagy­tak maguk után. Ugyan a híres természetfilmes Discovery Channel ha­zai kiadója figyelmez­tet, hogy a film egyes jelenetei visszatetszést kelthetnek, mégsem egyszerű állat-ember horrorról van szó. Mint anno, amikor az ember a ragadozók prédája volt. Bár az idők során fordult a kocka, s a film készítői a Föld igazán legveszélyesebb lénye­ként az embert is be­mutatják.

Next

/
Thumbnails
Contents