Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-02 / 27. szám
ISMÉT BONYAI FERENC AZ ÉV JÁTÉKVEZETŐJE (9. oldal.) ff f ______________________________ _____ MEGYEI NAPILAP _____ ____ 1 999. FEBRUÁR 2. KEDD ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM Telefonon is megrendelheti! MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): NEPUJSAG-ELOFIZETES: 74/415*468. HIRDETÉSFELVÉTEL: Tel./fax: 74/416*408. Hívja a zöld vonalat: 06-80-200-398 A téma: a támogatás Segíteni szeretnénk azoknak a Kedves Olvasóinknak, akik a mezőgazdaságban tevékenykednek. Mint ismeretes, megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium idei évre meghirdetett, mezőgazdasági támogatásokra érvényes pályázata. Mivel nagyon széles réteget érint a támogatás, nagy segítség lehet olvasóinknak, ha személyesen tehetik fel kérdéseiket a megyei földművelésügyi hivatal, az agrárkamara és az Organ Bt. egy-egy képviselőjének. A szakemberek a Tolnai Népújság szerkesztőségében várják, február 5-én, pénteken, a zöld vonal mellett az Önök kérdéseit. Úgy gondoltuk, hogy a mező- gazdasági támogatások nagyon sok gazdálkodót érintenek, ezért is biztosítjuk olvasóinknak azt a lehetőséget, hogy teljesen ingyen (hiszen zöld vonalról van szó) tegyék fel kérdéseiket a szerkesztőségünkben várakozó szakembereknek. Néhány téma ízelítőül: kinek kell regisztráltatnia magát, és ez hogyan függ össze a támogatásokkal? Az idén milyen állatok után jár támogatás? Igaz-e, hogy értékesítési szerződéssel, számlákkal (zárolt vetőmag, műtrágya, stb.) kell ahhoz rendelkezni, hogy a támogatáshoz a termelő hozzájuthasson? Természetesen a felsoroltakon kívül is tehetnek fel kérdéseket olvasóink. Telefonszámunk, melyen ingyen hívhatnak bennünket: 06-80-200-398. Február 5-én, pénteken várjuk Önöket a zöld vonal végén 9 és 12 óra között! Tombol az influenza Látogatási tilalom Szekszárdon Szerdától látogatási tilalmat rendelt el a megyei ÁNTSZ Szekszárdon, a kórház gyermek osztályán, valamint a szülészet-nőgyógyászati osztályon, illetve az újszülött részlegen. A megye influenza helyzetéről dr. Brázay László megyei tisztifőorvost kérdeztük. Dr. Brázay László elmondta, a legintenzívebb a növekedés Pakson és környékén, a múlt héten 95, most 646 megbetegedést jelentettek az orvosok. Bonyhádon is jelentős az emelkedés, 189-ről 531-re, Tamásiban 32-ről 270-re. Dombóváron viszont 21-ről 63-ra nőtt a betegek száma. Az influenza leginkább a fiatalokat érinti. A szövődmények sorában a torok- , a mandulagyulladás, a hörghurut dominál, előfordul egykét tüdő-, illetve a középfül- gyulladás is. A csúcs még messze van, és ha enyhül az idő, robbanásszerű emelkedés várható. Egyelőre még nem kellett a megye kórházaiban - a szekszárdit kivéve - látogatási tilalmat elrendelni, de várható, hogy napokon belül erre sor fog kerülni. Szekszárdon pedig - ha tovább emelkedik a megbetegedések száma - a tilalmat az intézmény egész területére kiterjesztik. Szekszárd város és városkörnyék influenza helyzetéről dr. Sudár Géza városi tisztifőorvos elmondta, az elmúlt heti 525-ről a duplájára, 1043-ra emelkedett az influenzának tartott megbetegedések száma. Az arányok is hasonlóak a korábbihoz, hiszen a legtöbb eset a 14 éven aluliak között fordult elő, 508. Duplájára emelkedett ugyan a betegek száma, de vannak olyan körzetek - főként vidéken - ahol nincs, vagy alacsony a rendelőkben a forgalom. Szekszárdon a gyermekkörzetekben panaszkodnak, hogy sok a beteg, a felnőtt körzetek viszont ennek ellenkezőjét jelezték. Szövődményként a felsőlégúti hurut inkább a fiatalabbaknál, ugyanakkor a hat tüdőgyulladásos megbetegedés az idősebb korúak között alakult ki. (péteri) A hivatal vezetője fiatal, energikus, nős, két kislány édesapja Megyénkben is: adórendőrség A megyei adóhivatal szekszárdi Arany János utcai épületében kapott helyet az adó- rendőrség, melynek pontos elnevezése: Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatóságának Tolna Megyei Nyomozó Hivatala. A hivatal vezetője dr. Bodri István (képünkön), vele beszélgettünk. — Pénteken nevezték ki minden megyébe az adórendőrség vezetőit. — A budapesti központunk, a bűnügyi igazgatóság írta ki a pályázatot. A jelentkezést tehát Budapestre kellett beadni, ott bírálták el és a döntés is ott született meg. — Megválogathatta-e a munkatársait? — Tolna megyéből 15-en jelentkeztünk, ebből a létszámból ötünket találtak megfelelőnek. Erről is a bűnügyi igazgatóságon döntöttek. A munkatársaim közül négyen korábban a rendőrségnél, egy pedig a vámosoknál dolgozott. Az életkorunk 30 és 35 év között van. — Kérem, mutassa be a családját. — A feleségem vegyész- technikus, az ANTSZ-nél dolgozik. Két kislány édesapja vagyok, mindketten általános iskolások. Tősgyökeres szekszárdi vagyok, ismerem a várost és az itt élők szokásait. Régebben a rendőrségnél dolgoztam nyomozóként. Gazdasági ügyekkel foglalkoztam, ebből a szempontból nagy eltérés nincs a jelenlegi és a régebbi munkám között. (Flytatás a 3. oldalon.) Bátaszék és környéke Javaslat víz- és csatornadíjakra A bátaszéki régió vízmüvének üzemeltetője, a Dél-Tolna Vízmű Kft. megtartotta soros taggyűlését Bátaszéken, a városházán. Decs és Sárpilis nem képviseltette magát az összejövetelen. A téma az 1999. évi ivóvíz- és csatomaszolgáltatási díjak véleményezése, valamint az 1998. évi veszteség finanszírozása volt. Az idén azoknak az önkormányzatoknak, amelyek tagjai a Dél-Tolna Vízmű Kft-nek, a lakossági ivóvízre 100 forint/ köbméter+áfa, a közületi ivóvízdíjra pedig 150 forint/köb- méterenkénti javaslatot tett a kft. Önkormányzati intézmények esetében a 100 forint/ köbméter+ áfa díjat javasolta az üzemeltető. A szennyvízdíj esetében, mivel az a kft-n belül csak Bátaszék önkormányzatát érinti, a lakossági díj meghatározását a képviselő- testületre bízták - a fajlagos költség 130 forint+áfa. Az 1998. évi veszteség finanszírozásával kapcsolatban arra jutott a taggyűlés, hogy az ivóvíz ágazaton keletkezett veszteséget a tagok törzstőkéik arányában viseljék, míg a szennyvíz ágazat veszteségét kizárólag Bátaszék város viselje. (péteri) / / UOÜJ' U-L Röviden Szekszárdon. a Babits Mihály Művelődési Központ és Gyermekek Házában működő Dicenty Dezső Kertbarát Kör február 8-án, hétfőn délután 5 órakor tartja következő összejövetelét. András Attila kertészmérnök a korszerű zöldségtermesztés legfontosabb feltételeiről, valamint a zöldség- és virágvetőmagvakról tart előadást. Paks költségvetéséről tárgyal szerdán 16 órától a város képviselő-testülete a Városházán. Az 1999-2001. évek büdzséje első körben kerül az ön- kormányzat elé, a rendelet elfogadására előreláthatóan a február végén tartandó ülésen kerül sor. Bor Imre, Paks polgármestere á testületi ülés miatt a szokásos szerdai nap helyett ma délután 14 és 17 óra között tartja fogadóóráit. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. G) 06-90-330 513 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0)06-90-330516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft + Afa/perc Bor Imre sajtótájékoztatója A paksi tíz pont első száz napja Választási ígéreteinek eddigi teljesítéséről számolt be tegnap a Városházán Paks polgármestere, Bor Imre. A tíz pontban foglalt legfontosabb teendők száz napos határidejét a kampány során maga a polgári szövetség szabta meg. Letelt a száz nap, így Bor Imre sajtótájékoztatón adott számot az eddigi intézkedésekről. Elsőként az előző ciklusban a várost ért veszteségek felméréséről, a vagyon változásaival, a beruházásokkal . kapcsolatos szerződések felülvizsgálatáról szólt. Óvatosan és felelősséggel kell ezekről az ügyekről beszélni - mondta - hiszen kényes kérdésekről van szó. A Dunacenter Kft. 76 százaléknyi vagyonrészének eladásával kapcsolatos szakértői felülvizsgálat feltűnő árkülönbözetet, több mint százmillió forintot állapított meg, ám nincsenek jogi eszközök a veszteség visszaszerzésére. Az ürgemezei strand telekvásárlási ügye, az eladók elleni vádemelési javaslattal már a bíróság előtt van, február végén lesz az első tárgyalás. A földgázhálózat vagyonának kérdését jelenleg jogászcsoport vizsgálja. Két más ügyben is történtek lépések, ezekről azonban még korai beszélni. Elkészült a pályázati, versenyeztetési rendszer, a képviselő-testület elfogadására vár. Ma zárul a pénzdíjas takarékossági ötletpályázat értékelése. Elfogadta már a képviselő-testület a munkahely-teremtési feladattervet, készült egy munkaerő-piacot felmérő tanulmány, amelynek konkrét ügyben már hasznát is vette a város vezetése. Kérdésünkre elmondta Bor Imre, az építményadó ügyében keletkezett vita az önkormányzat és a vállalkozók között nem rendkívüli, az év végéig rendeletet kellett alkotni, ezért nem volt idő egyeztetésre, illetve a kamarák nem reagáltak a tervezetre. Minőségileg új szempont nem merült fel azóta sem, a korrekció szükségességét pedig elismeri az önkormányzat, amelyet hamarosan a testület elé terjesztenek. A lakossági vélemények összegyűjtése a jövő céljait, a problémák megismerését illetően folyik. Kérdőíveket küldtek ki, hatszáz már visszaérkezett, működik a polgármesteri zöld szám, a száz nap során 76 hívás érkezett, javarészt nem egyéni, hanem közösségi kérdésről szólva. Elkészült a fogorvosi ügyelethez a rendelő, a jövő hét végén valószínűleg működik már az ügyelet. Megvalósult az óvodák önállósága és a közbiztonság javítására ajánlott ötmillió forintnyi fejlesztés megkezdődött a rendőrségen. -rákosiA megelőzésen a hangsúly Balesetek ittasság miatt Emelkedett a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma tavaly a paksi rendőr- kapitányság illetékességi területén - hangzott el tegnap a Városi Balesetmegelőzési Bizottság ülésén. Évekig csökkent az legsúlyosabb következményekkel járó balesetek száma, ám az 1997. évi öt tavaly 13 esetre nőtt. Fel-' tűnő az is, hogy az összes közúti balesetet tekintve nőtt az ittas vezetés miatt bekövetkezettek aránya, sőt a megyében ez Pakson a legmagasabb, 23 százalék. (Bonyhádon ez például 8,4 százalék.) Ennek sok oka lehet - mondta a bizottság ülésén Illés László alezredes, a megyei főkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetője- például, hogy Paks környékén alaposabb a rendőri felderítő munka. Mindenesetre lépéseket kell tenni a balesetek visszaszorítására, az okok feltárására, és ebben szerepe lehet a több szervezetet összefogó bizottságnak, amelyben képviseletet kaptak a legnagyobb járműparkkal rendelkező cégek, mint például a Gemenc Volán vagy az Atomtransz Kft. is. A tavaly év végén alakult szervezetnek, élén Köllő Imre alezredessel, a paksi rendőrkapitányság vezetőjével jól megtervezett elképzelései vannak az idei balesetmegelőzési munkára, amelyben az iskolás korosztályok közlekedési nevelése épp úgy helyet kap, mint a felnőttek, a gépjárművezetők folyamatos oktatása. r-v 977086590206199027