Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-20 / 16. szám

1999. január 20., szerda Megyei Körkép 3. oldal PIONEER: új hibridekkel a hazai piacon Téli szakembertalálkozó Januárban egymást érik a mezőgazdasági szakmai ta­lálkozók, ez az az időszak, ugyanis, amikor a gazdál­kodók jobban ráérnek. Tegnap a Pionner Hi-Bred Magyarország Rt. tartotta meg szakmai programját Szekszárdon, a Mezőgazda- sági Rt. nagytermében. A nagyüzemi és magántermelők a megye déli részéből érkez­tek a tanácskozásra, melyet Molnár Géza területi képvi­selő szervezett. A szakmai napon bemutat­ták a Pioneer kukorica és nap­raforgó hibridjeit. Molnár Géza elmondta, hogy az idén mind árban, mind minőség­ben egyedülálló ajánlatot tud a cég a gazdálkodóknak kí­nálni, hiszen több hibrid ese­tén, a tavalyinál is kedvezőbb árral léptek a hazai piacra. A kukorica mellett a múlt évben már a napraforgót tekintve is vezető pozícióba került a Pi­onner két hibridjével, a Natiil- lal és a Limpillel. Az ország napraforgó vetésterületének a negyedén Natilt vetettek, mely kimagasló olaj és mennyiségi tulajdonságaival tűnik ki. Ez a hibridfajta jól ellenáll a gombabetegségek­nek is. A kukorica hibridek közül a Pioneer az idén a korai faj­ták mellett tette le a voksát. így a Clarika és a Monalisa, valamint Tolna megyében a legközismertebb fajta, az Eve­lina hibridek termőképessége felvette a versenyt a késői FAO számú hibridekkel is. Mauthner Egyetemi kar lesz a főiskolából (Folytatás az 1. oldalról.) Az integráció révén az egyes karok egymásra épü­lésével olyan átjárhatóság lesz az egyetemen, ami nagyban javítja a képzési és elhelyezkedési lehetősége­ket a szekszárdi diákok számára. A diákok mobili­tása mellett az oktatók mo­bilitására is lehetőséget ad. A szekszárdi főiskola tudo­mányos fokozattal rendel­kező oktatóinak lehetőségük lesz Pécsett előadni, ugyan­akkor pécsi egyetemi okta­tók érkezhetnek a megye- székhelyre. Az integrálódó intézmények között nincs el­lenérdekeltség, hiszen a csatlakozással nagyobb lesz az egyetemi .létszám, s olyan főiskolai szakok indulhat­nak, amilyeneket az egye­tem jelenleg nem indít. Mindahhoz, hogy a csat­lakozásból a legtöbbet profi­tálhassa az Illyés Gyula Pe­dagógiai Főiskola, szükség volna az integráció jogi sza­bályozására, ami még nem teljes körű. A csatlakozással ugyanis megszűnik a főis­kola jogi önállósága, a stra­tégiai és pénzügyi kérdése­ket az egyetemi szenátus dönti el. A főiskola az integ­rációs tárgyalásokon azt kí­vánja elérni, hogy a rá vo­natkozó döntésekben egyet­értési joga legyen. A közel­múltban a megye és a város vezetőinek, valamint a kör­zet országgyűlési képviselő­inek részvételével tanácsko­zást tartottak, egyrészt, hogy a megfelelő fórumo­kon hallassák hangjukat, másrészt, hogy a megye, a város és a főiskola hangol­ják össze fejlesztési lehető­ségeiket és terveiket. Az in­tézmény további terveiben ugyanis egy gazdasági és egy újabb humán képzés megvalósítása szerepel. Azt is szeretnék elérni, hogy még az integráció megvaló­sulása előtt kétoldalú szer­ződést írjon alá az egyetem és a főiskola, amely szerint a szekszárdi kar egyetértése nélkül nem lehet a főiskola ingatlanjaival kapcsolatos döntést hozni. venter Jótékony ruhagyűjtés A dombóvári önkormány­zat a Pro Educatione Soci­ale Alapítvány támogatásá­val használtruha- és textil­gyűjtést kezdett. A város lakói adományai­kat a már ismert „szelektív hulladékgyűjtő szigeteken” - a Napsugár Áruháznál, az Ady utcai ABC-nél, az új­dombóvan körforgalomnál, a Gyöngyvirág körúton, a Népköztársaság utcai ABC- nél és a Gorkij utcai ABC- nél - lévő konténerekben helyezhetik el. Az össze­gyűjtött ruhaneműkből a dombóvári rászorulók a Ka­paszkodó Humán Szolgál­tató Központon keresztül ré­szesülnek. A jogi etikai és ügyrendi bizottság ülése Jegyző kerestetik Szekszárdra Megfogalmazta tegnap a szekszárdi közgyűlés jogi, etikai és ügyrendi bizottsága a közgyűlés számára a jegyzői pályázat szövegét. A pályázatot meghirdetni a közgyűlés jogosult. Január 28-án ülésezik a köz­gyűlés, a bizottságok több­nyire a megtárgyalandó anya­gokkal foglalkoznak a héten. A jogi bizottság több, mint egy órán át tárgyalta a jegyzői ál­lásról szóló pályázatot. Végül többségi szavazással úgy dön­töttek, hogy a jelöltnek igazga­tásszervezői, vagy jogi egye­temi végzettséggel s két éves szakmai gyakorlattal kell ren­delkeznie. Ez az a minimum, amit a törvény előír, s az a célja, hogy a pályázandók kö­rét kiszélesítse. Előnyt élvez­nek viszont az állás elnyerése­kor a jobban képzettek, a hosz­(Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Tollár Tibor, a mezőgazda- sági bizottság elnöke azt hang­súlyozta vitaindítójában, hogy az egyéni érdekek mellett meg kell találni a közös célokat, a szekszárdi borvidék a régióban meghatározó szerepet kell, hogy kapjon, de ennek csak úgy tud megfelelni, ha a háttérben rendelkezésre áll a szükséges szakember gárda. A meghívott szakemberek közül Veszter- gombi Ferenc borász azt hang­súlyozta, hogy az idei év a bor és gasztronómia éve, ennek megfelelően olyan programo­kat kell szervezni, aminek a híre el kell, hogy jusson az or­szág minden részébe. Dr. Csil­lag Sándor, a Szekszárdi Me­zőgazdasági Rt. vezérigazga­tója üdvözölte az mezőgazda- sági bizottság által tett összefo­gási kísérletet. Jó ötletnek tar­totta az egri és a szekszárdi Bi­kavér közös szerepeltetését, ami történhet könnyed formá­ban, közös borbemutatón, kós­tolóval, közös kiállítással ösz- szekötve. Erre marketing tervet kell kidolgozni, mondta a ve­zérigazgató. Az Aliscavin Rt. tulajdo­nosa, Kovács József sürgette a hasonló összejöveteleken már többször is felvetett iroda szűk­Közhasznú A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Kirendelt­sége csütörtökön délelőtt tíz órától a térség önkormányzatai és más közhasznú foglalkozta­tók számára fórumot rendez a művelődési házban. A megbe­szabb gyakorlati idővel, veze­tői tapasztalattal és nyelvtu­dással rendelkezők. Tovább folytatódik a lassan tíz éves vita a város és a me­gye között arról, hogy milyen arányban járuljanak hozzá a városi alapellátást is szolgáló megyei könyvtár költségveté­séhez. A város 2003-ra akarta elérni, a fele-fele arányt, a me­gye már az idén ragaszkodik ehhez. Tavaly a város 13 mil­lió forinttal járult hozzá a könyvtár fenntartásához, az idén az 50 százalék várhatóan 27 millió forint lenne. A téma még az egyeztető bizottság elé ségességét. Ennek az lenne a szerepe, hogy a borászok, ven­déglátósok, vállalkozók közös érdekeinek megfelelően egy ál­landó személyzettel működő, jól felszerelt irodában „kézben tartanák” a régió rendezvényeit, kiállítási lehetőségeket, közös megjelenési formákat. Infor­mációt közvetítenének a terme­lők felé, valamint a termelőktől az idegenforgalom és a médiák felé. Dúzsi Tamás borász szerint az országos agrármarketing irodát különböző érdekcsopor­tok irányítják, ezért rosszul képviselik külföldön a magyar borokat. (Még a magyar zászlót sem teszik ki, csupán az AMC- s (Agrár Marketing Centrum) zászló leng a stand mellett - mondta a magántermelő.) Bajnok Sándor, a Szekszárdi Szőlő és Borkultúra Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta, hogy tulajdonképpen mindenki a maga területén jó dolgokért küzd, ezt kellene koncentrálni „egy kézben.” Kell tehát egy iroda, ahol nem társadalmi munkában, hanem anyagilag megbecsülve dolgoznának azok, akik erre alkalmasak. Dr. Szűcs László, az Arany­fürt Mezőgazdasági Szövetke­zet elnöke szerint ennek a régi­szélésen elsőként a szekszárdi központ szolgáltatási igazgató- helyettese, Szabó Attila a me­gye munkaerőpiaci helyzetét vázolja, majd Szakács Anna, a dombóvári kirendeltség veze­tője a körzet közhasznú foglal­kerül, s a helyzet pikantériája, hogy a megyei közgyűlés el­nöke tagja a városi közgyűlés­nek is. Indokolást kért az etikai bi­zottság a művelődésitől arról, hogy miért éppen az adott személyeket javasolták a ré­giek helyett az iskolaszékekbe. Mivel nem született még meg a helyi képviselők össze­férhetetlenségéről szóló tör­vény, felvetődött az etikai kó­dex megalkotásának gondo­lata. Ez szabályozná a képvise­lők egymással, a választókkal, a nyilvánossággal, a sajtóval, a magánélettel kapcsolatos ma­gatartásának szabályait. A té­mára később még visszatér­nek. Ihárosi ónak szüksége lenne egy me­zőgazdasági főiskolára, ennek meg kell teremteni az alapjait. Mauthner Vince, a Szek­szárdi Szőlősgazdák Szövetke­zetének elnöke szerint meg van az a bázis (Szőlő-Borkultúra Alapítvány, Alisca Borrend, városi főkertész, hegyközség) amely kezébe vehetné a most felsorolt feladatokat, nem kell ehhez újabb iroda, csupán kö­zös munkaprogramot kellene kialakítani, egyeztetni. Dr. Tollár Tibor, a mezőgaz­dasági bizottság elnöke össze­foglalva az elhangzottakat azt hangsúlyozta, hogy mindennek az alapja a pénz, de sajnos ad­dig amíg kiemelkedő ered­ményt (országra szóló rendez­vényt) nem tud felmutatni a vá­ros, addig támogatásra sem le­het számítani. Önerőből kell megtenni az első (és második) lépéseket, ugyanakkor látszik, hogy sok a megvalósítható öt­let, és az összefogás szándéka is mutatkozik a termelők, vál­lalkozók részéről. Nem szabad veszni hagyni ezt a kezdemé­nyezést. Bésán Róbert főker­tész kapta azt a feladatot, hogy vegye fel a kapcsolatot azokkal, akik segíteni kívánnak az el­hangzott javaslatok megvalósí­tásában. M. I. koztatóinak körében végzett munkájukról számol be. A fó­rum kötetlen beszélgetéssel zá­rul, melyen az érintettek kérdé­seiket, kéréseiket, véleményü­ket mondhatják el a kapcsolat javítása érdekében. Hírek Szülők iskolája ortopédiai bajokról Folytatódik a tolnai Szé­chenyi általános iskola - Baksainé Kenessei Éva pe­dagógus által szervezett - „Szülők iskolája” előadás- sorozata. A január 21-én, azaz csütörtökön 17 órától, az egykori pártház épüle­tében tartandó rendezvé­nyen dr. Tóbi Zoltán orto­péd szakorvos a leggyako­ribb gyermekkori ortopé­diai betegségekről (lúdtalp, gerincferdülés, stb.) tart előadást. Minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. őri Csaba Fürgédén A térség helyzetével is­merkedik Tolna megyei lá­togatásán Őri Csaba, a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára, aki csütörtökön délelőtt Fürgédén találkozik Észak-Tolna polgármeste­reivel. Széchenyi és a forradalom Széchenyi viszonya az 1848-as alkotmányos átala­kuláshoz. Ez a címe dr. Welkey Ferenc történész előadásának, melyet január 21-én, csütörtökön 17 órai kezdettel hallgathatnak meg az érdeklődők Szekszárdon, a Vállalkozók Háza I. eme­leti nagytermében. A ren­dezvény a TIT Tolna Me­gyei Elnökségének és az Országos Széchenyi Körök Tolna Megyei Elnökségé­nek közös szervezése. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. Q) 06-90-330 513 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft -hAfa/perc Szőlő és bortermelők, szakmai szervezetek képviselői tanácskoztak Az ötlet sok, a pénz kevés foglalkoztatók fóruma * Baloldali együttműködés és állásfoglalás Pakson Béremelésekről, helyi adókról A jövőbeni együttműködés kereteit körvonalazták és néhány helyi aktuális kérdésben közös álláspontot határoztak meg az MSZP és a Munkáspárt paksi szervezetei. A két baloldali párt helyi szer­vezetei csökkenteni kívánják az eddig köztük lévő távolsá­got, ezért január 13-án együttműködési tárgyalásokat kezdtek, amelyen részt vett Bach József, az MSZP megyei elnöke és Vajnai Attila, a Munkáspárt országos alelnöke is. Bár a szervezetek között jól érzékelhető politikai és ideo­lógiai különbözőségek van­nak, a jobboldal hatalomra ju­tása után szükséges az együttműködés - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Kü­lönösen fontosán tartják a he­lyi - városi és megyei ­együttműködést, a konkrét ügyekkel kapcsolatos közös fellépést. Ezért három paksi ügyben is egységes álláspon­tot fogalmaztak meg, az ön- kormányzatot vezető jobbol­dali polgári szövetségnek cí­mezve. A Dunacenter Kft. kö­zel 300 munkahelyének meg­tartása érdekében a cégnek a városgazdálkodásban betöltött szerepére elfogadható kon­cepció kidolgozására szólítják fel az önkormányzatot. Elfo­gadhatatlannak tartják, hogy a közalkalmazottak jelentős ré­szére még minimális béreme­lést sem tervezett a képviselő testület, ezért támogatják a he­lyi érdekképviseletek követe­léseit. A két baloldali párt el­ítéli azt az eljárást, amellyel a vállalkozások előzetes tájé­koztatása nélkül, a lakossági párbeszédre és a tiszta köz­életre vonatkozó választási ígéreteket megszegve draszti­kusan megemelték a helyi adókat. A források csökkené­sét a jobboldali kormány költ­ségvetési intézkedései okoz­ták, ezek pótlását nem lenne szabad a helyi vállalkozá­sokra, így végső soron a mun­kavállalókra hárítani. Ilyen in­tézkedéseket csak széleskörű egyeztetés után lehetne hozni, figyelembe véve a munkahely- teremtés szempontjait is - ál­lapították meg. -rg­Izgatottan várták - végre ideért Zavarban van, akinek zavara van Néhány napon belül Magyarországon is kapható lesz a bizo­nyára sokak által várt, a potenciazavar kezelésére szolgáló vi­lághírű készítmény. A gyógyszert bejegyezték a magyar gyógy­szertörzskönyvbe, s a páciens számára a háziorvosok is felír­hatják. Dr. Antus Éva háziorvos érdek­lődésünkre elmondta, hogy még nem jelentkezett a rende­lőben a készítményt igénylő páciens, de a hozzáférhetőség bizonyára meghozza az igény­lőket is. A szer megjelenése még árnyaltabbá teszi a házi­orvosi munkát, hiszen megfe­lelő miliő, bizalmas kontaktus szükséges hozzá, hogy a páci­ens előhozakodjon a problé­májával. A készítményt csak orvosi rendelvényre adják ki a patikák. Vágóné Iván Katalintól a szek­szárdi újvárosi patika gyógy­szerészétől megtudtuk, hogy már érkezett is hozzájuk egy recept, de a szer csak néhány nap múlva lesz kapható. Személyes véleménye sze­rint a készítmény színesíti a választékot, s akinek szük­sége van rá, vagy ettől reméli problémái megoldását, pró­bálja ki. Már ha meg tudja fi­zetni, hiszen nem olcsó mu­latság. Az utca embere szívesen nyilatkozik a potencia-gyógy­szer ügyében, ám a téma ké­nyes volta miatt nem szívesen adja nevét hozzá. Egy közép­korú úr igen szellemesen úgy fogalmazott: reméli, hogy mire szüksége lesz a szerre, addigra memóriakarbantartó tablettát kell bevennie ahhoz, hogy eszébe jusson a poten­cia-gyógyszer. A hölgyek kétféle véle­ménynek adtak hangot: van, aki szerint a honi rossz egész­ségügyi helyzetben inkább másra kellene koncentrálni, nem a potenciazavarokat eny­hítő gyógyszerre, mások sze­rint akinek szüksége van rá, az csak használja nyugodtan. vem

Next

/
Thumbnails
Contents