Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16 / 13. szám
______ MEGYEI NAPILAP 1 999. JANUÁR 16. SZOMBAT ÁRA: 45 FORINT X. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM Telefonon is megrendelheti! MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): I NÉPÚJSÁG-ELŐFIZETÉS: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: Telefax: 74/416-408. Direkt támogatás nincs, pályázatok vannak A Dél-Dunántúl nem válságterület Fórumot tartott dr. Chikán Attila gazdasági miniszter a dél-dunántúli régió gazdasági vezetőinek. A pécsi Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett eseményen Tolna megyéből a megyei iparkamara elnöke, dr. Bertha Kálmán és Rostás Ilona titkár, valamint gazdasági vezetők és polgármesterek vettek részt. A fórumon elhangzottakról Rostás Ilonát kérdeztük. — Miről adott tájékoztatást a gazdasági miniszter? — A miniszter úr a kormány gazdasági elképzeléseit ismertette, ezen belül kitért a dél-dunántúli térség gazdasági szerepére. A fejlesztési elképzelések kapcsán elmondta, hogy prioritást élvez az infrastruktúra fejlesztése, így most már szinte bizonyos, hogy a szekszárdi Duna-híd a közeljövőben megépül és elkészül a hatos főközlekedési út, valamint az 56-os út fejlesztési terve is. — Számíthat-e a régió a keleti megyékhez hasonlóan kiemelt állami támogatásra ? — Nem, mivel a miniszter elmondása szerint a dél-dunántúli térség nem szerepel a köztudatban válságterületként és a kormányzat is úgy gondolja, hogy Tolna, Somogy, Baranyában nincsenek különösebb gazdasági gondok. Illetve ha voltak is, akkor ezt saját erőből, állami támogatás nélkül megoldották. — Hogyan reagáltak erre a fórum résztvevői? — ők másként gondolkodnak erről a kérdésről. Elhangzott, hogy a térségben bányákat, ipari üzemeket zártak be, az országosnál nagyobb mérvű a munkanélküliség, állami támogatásra lenne szükség, új munkahelyekre. A miniszter válaszában elmondta, hogy bár a régió direkt állami támogatásra nem számíthat, de van a kormánynak kis- és középvállalkozásokat és az idegenforgalmat fejlesztő programja, pályázatok útján ezen a csatornán lehet állami támogatást kapni. Ennek kapcsán dr. Chikán Attila megemlítette, hogy a kormány Horvátországot stratégiai gazdasági partnernek tekinti, a miniszterelnök hamarosan népes delegáció kíséretében látogatást tesz a déli országban. A megélénkülő magyar-horvát gazdasági kapcsolatok nagy lehetőséget jelenthetnek Baranya, Tolna, Somogy megyének, amit ki kell használni. F. Kováts Az Art Kontakt Bezonsban táncol A szekszárdi Art Kontakt Mozgásszínház tagjai a megyeszékhely franciaországi testvérvárosába, Bezonsban kaptak meghívást. A csapat a vasárnapig tartó vendégszereplés keretében a bezonsi színházban, az ott tartandó tánctalálkozón lép fel. Járdát „nyert” Rakasd Az Útalapról szóló törvény alapján a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, valamint a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium több mint 35 kilométer kerékpárút és 19 kilométer járda építéséhez nyújt támogatást. Az erre szóló pályázatot a településeknek 1998. második felében hirdették meg, a pályázat eredményét 1999. január 11-én hirdette ki az elbírálást végző Tárcaközi Bizottság. Az építkezéseknek még ebben az évben be kell fejeződniük, tehát a nyertes települések már kezdhetik is a kivitelezés előkészítését. A pályázat révén megyénkből egy település, mégpedig Rakasd kap támogatást 3,146 millió forint értékben 253 méter járda megépítésére. A* Országgyűlés focicsapata Dombóváron, a helyi öregfiúk gárdája ellen lépett pályára tegnap azon a gálamérkőzésen, melyet a „Labdarúgó utánpótlás ’98” teremtorna alkalmából rendeztek az Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola zsúfolásig telt sport- csarnokában. A meccs főszervezője Fehérvári Tamás, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy míg az együttesükben játszó „aranylábú fiúk” a Parlamentben politikai ellenfelek, a labdarúgó pályán azonban jó csapattársak. A nagy érdeklődéssel kísért gyermektornán azért „léptek fel”, mert szerették volna felhívni az egészséges életmódra, a gyakori testmozgásra a fiatalok és az idősebbek figyelmét. fotó: gottvald károly Dombóvár vagy Kaposszekcső? Alig ötven nap áll azoknak az önkormányzatoknak és cégeknek a rendelkezésére, akik - az utolsó lehetőséget kihasználva - még pályázni szeretnének az „ipari park” cím elnyerésére. A dombóvári képviselő-testületnek is feltett szándéka, hogy indul a térség gazdasági életének élénkítését és a munkanélküliség enyhítését célzó „megmérettetésen”. A budapesti székhelyű City Menedzser Kft. által nemrégiben elkészített - a megvalósítás előfeltételeit vizsgáló - tanulmányból az derült ki, hogy a város közigazgatási területén nincsen olyan, a rendezési tervben is ipari célokra kijelölt önkormányzati tulajdonú terület, mely megfelelne a cím elnyeréséhez szükséges feltételeknek. A képviselőtestület vásárolhatna ugyan még telket a meglévő ingatlanaihoz, azonban a pályázat beadásának márciusi eleji határideje nagyon rövid ahhoz, hogy az adásvétellel járó valamennyi formaságot elintézzék. Ekkor merült fel, hogy körül kellene nézni. Találtak is egy minden feltételnek megfelelő telket a kaposszekcsői önkormányzat területén: az egykori szovjet laktanya melletti gyakorlóteret. A település képviselőtestülete jó ötletnek tartotta az elképzelést és kinyilvánította azt, hogy Dombóvár partnereként szívesen részt venne a pályázaton. A térség országgyűlési képviselője, az érintett települések polgármesterei, a térségi társulás ügyvivői, a megyei vállalkozói központ, valamint a kereskedelmi és iparkamara képviselői egy olyan fórumot hívtak össze tegnap a dombóvári városházán, melyen az új helyzetről minden érdekelt elmondhatta a véleményét. A politikai csatározásoktól sem mentes vitában a többség a kaposszekcsői megvalósítást tartotta reálisnak, ám a pályázat készítőit a jelenlévők megbízták azzal, hogy rövid időn belül vizsgálják meg Dombóváron, az Uniwatt Kft. melletti terület alkalmasságát. -glaub9 , Röviden Potápi Árpád országgyűlési képviselő fogadóórát tart január 18-án, hétfőn Várdombon, a polgármesteri hivatalban, 17 órakor. Szorgos építők. A gazdasági ágak közül 1998 első háromnegyed évében az építőipar bruttó hozzáadott értékének növekedése volt a legmagasabb: 14,7 százalék az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteki tájékoztatójából. Az építőipari termelés értéke tavaly január és november között megközelítette a 600 milliárd forintot. Kamatcsökkentés. Az OTP Bank Rt. jövő hétfőn újabb kamatcsökkentést hajt végre, amely ezúttal az önkormányzatok, valamint a vállalatok, vállalkozók hatályban lévő és új hitelszerződéseit érinti. Az OTP tájékoztatása szerint ebben a körben 23-24,5 százalékra csökken az éven belüli és 24—25,5 százalékra az éven túli hitelek kamata. Fekete tőzsdehét. A budapesti részvénytőzsde indexe, a BUX 5793 ponton zárt pénteken, ami 334 pontos, több mint 5 százalékos visszaesés a csütörtöki záróárhoz képest. A múlt hét péntekén még 6942 ponton állt a BUX-index: egy hét alatt 20 százalékot esett. Tévesnek bizonyult az a hír, hogy ismét hajléktalanokat vertek Dombóváron. A helyi-rendőrkapitányság munkatársainak tájékoztatása szerint egy családi ház tulajdonosai összeszólalkoztak a náluk albérletben lakó testvérpárral a takarítás elmulasztása, és egy walkman eltűnése miatt. A házigazdák testi fölényüket kihasználva alaposan „helyben hagyták” a fiúkat, akiket orrcsonttöréssel és agyrázkódással szállították a mentők a város kórházába. Húsz éves Paks városa. Idén január 3-án múlt húsz esztendeje, hogy Paks városi rangot kapott. Az évforduló tiszteletére a Városi Művelődési Központ és a Paksi Képtár kiállítást rendezett a művelődési központ kiállítótermében, amelyet Bor Imre polgármester nyitott meg tegnap délután. A képzőművészeti tárlatot dr. Romváry Ferenc művészettörténész rendezte, ő mondta a köszöntőt is. A február 15-ig nyitva tartó kiállításon 25 paksi alkotó művei láthatók. 'fotó-, gottvald károly