Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-09 / 288. szám

1998. december 9., szerda 3. oldal Megyei Körkép Kommandós akció Szekszárd belvárosában Elfogták a zsarolókat Ha az olvasónak az alábbi történet ismerősnek tűnik, az nem a véletlen műve. Egy középkorú szekszárdi vál­lalkozó valóban tartozik egy magánszemélynek nagyobb összeggel. Legnagyobb megle­petésére egyszercsak megter­mett férfiak jelentek meg nála, s a hitelező nevében követelték a tartozás megfizetését. Odáig mentek el, hogy elvették az adós Ford Skorpióját azzal, hogy majd akkor kapja vissza, ha fizetett. Mint később, az el­járás során kiderült, nincs semmiféle kapcsolat a hitelező és a „behajtók” között. A zsaro­lók csak kiszagolták, hogy ki­nek van tartozása és saját sza­kállukra, no meg hasznukra in­dították az akciót. A díszes társaságnak, vagy legalábbis az egyiknek, esze ágában sem volt visszaadni az autót. A kocsi ugyanis az eljá­rás során előkerült, de már a sokadik tulajdonosától. A négy zsaroló egyike hamarjában el­adta. Manapság már vidéki kisvá­rosban is számítani lehet kom­mandós akcióra. Olyasmire, aminek során elfogtak a négy tagú zsaroló banda tagjai közül hármat. A megzsarolt férfi a rendőrséghez fordult, így ke­rülhetett sor az akcióra az egyik belvárosi étteremben, ebédidő­ben. Az adós azt ígérte a zsaro­lóknak, hogy hozza a pénzt. A rendőrök sörözés ürügyén el­vegyültek a vendégek között. Amint megérkezett az egyik zsaroló lekapcsolták, majd a el­fogták a szemközti cukrászdá­ból figyelő másikat is. A har­madikat az utcán egy személy- gépkocsiból szedték ki. Negyedik társukat, a 32 éves Dalvári István sárbogárdi la­kost máig keresi a rendőrség, s kérik, ha valaki tud róla vagy tartózkodási helyéről, jelezze a szekszárdi rendőrkapitányság vizsgálati osztályán. Az elfo­gott három zsarolót előzetes le­tartóztatásba helyezte a bíróság. Olyannyira alapos a csopor­tosan elkövetett zsarolás gya­núja, hogy a házkutatások során megtalálták a vállalkozó Skor­piójának papírjait. Mint kiderült, módszeresen készültek fel a pénzszerzésnek erre a módjára. Megvolt köztük a szereposztás. Ketten alakítot­ták a rossz fiút, akik azonnal ütni-vágni akartak, a másik kettő a jót, akik csitítják az elő­zőeket és haladékot adnak a tar­tozás összeszedésére - tájékoz­tatta lapunkat Szecsei Zsolt szá­zados, a szekszárdi rendőr-ka­pitányság bűnmegelőzési alosz­tályvezető-helyettese. Akinek ismerős a történet, nem téved, hanem olvasott la­punkban egy ugyanilyen esetet. A gyanúsítottak is ugyanezek voltak. Az előző ügyben az el­járás a bírói szakban van. Ihárosi Támogatják a fiatalokat Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzatának szo­ciális és egészségügyi, vala­mint művelődési bizottsága tartotta soros ülését tegnap a városházán. A szociális bizottság a módo­sító javaslatok elfogadása után a bizottság működésének ügy­rendjéről döntött, majd elfo­gadta jövő évi munkatervét és a pénzbeni szociális és gyermek- védelmi ellátások 1999. évi elő­irányzatát. Ezt követően a vá­rosi mentálhigiénés egyesület nyújtotta be a bizottsághoz a jövő évi önkormányzati támo­gatás iránti igényét, amit elfo­gadtak. Végleges döntés csak a költségvetési rendelet megalko­tásakor születik. A bizottság a továbbiakban zárt ülést tartott, ahol egyéni kérelmek kerültek napirendre. A művelődési bi­zottság a művelődési ház kere­tén belül működő ifjúsági iro­dának célfeladatra szavazott meg támogatást, majd meghall­gatta és elfogadta a gyermektá­boroztatás idei tapasztalatairól és jövő évi terveiről szóló be­számolót. Mindkét bizottság foglalkozott a jövő évi közgyű­lésnek ajánlott bizottsági napi­rendi javaslatokkal is. vem Ki a földgázszolgáltató? Titokzatos tulajdonosváltás Állítólag váltás történt Paks és környéke gázszolgáltatá­sában. Igaz, erről egyelőre sem a fogyasztók sem az ön- kormányzatok hivatalosan nem értesültek. Mint ismert - többször foglal­kozott a Népújság is az üggyel - a két éve megvalósult kistér­ségi földgázhálózat szolgálta­tási jogát két évre kapta meg a Magyar Energia Hivataltól a szegedi székhelyű, francia tu­lajdonban lévő DÉGÁZ Rt. A megállapodás szerint két év után - ez az idő idén szeptem­ber végén járt le - a német ér­dekeltségű pécsi DDGÁZ Rt. jogosult a szolgáltatásra, amennyiben a két cég meg­egyezik a hálózat árában. A tárgyalások többször megfe­neklettek, most állítólag meg­egyezés született és talán már meg is történt a váltás - ám er­ről egyelőre semmi nem került nyilvánosságra. Ami annál is furcsább, hiszen az érintett négy település - Paks, Dúna- földvár, Madocsa és Bölcske - a beruházási szerződés szerint ez esetben összesen mintegy 280 millió forint visszatéríté­sére tarthat igényt. Hétfőn a négy polgármester tanácskozott a kérdésben. A jogi álláspont világos, kérik járandóságukat. A szolgáltató cégek közötti megállapodásról pedig tájékoz­tatásért fordultak az érintett részvénytársaságokhoz és az Energia Hivatalhoz. Mert tud­hatjuk: ha a hegy nem megy Mohamedhez...-rákosi­Három malac farkast győzött (Folytatás az 1. oldalról.) A mesejáték minden elemet tartalmaz, ami a gyerekközön­ség - no meg a gyermekkoru­kat nem feledett felnőttek - számára elengedhetetlen a jó szórakozáshoz. Vannak benne szimpatikus malackák, gonosz farkas, aki a kedves jószágok ellen fenekedik, verseny, ár­mány, kalandok no és sok-sok zene. A közönség értékelte is ezt, a mesejáték záródalát pél­dául négyszer tapsolták vissza. A farkas szerepét Koza Geor­gina alakította, a három ma­lackát pedig Kövendi Eszter, Nyúl Zsófia és Nagy Tímea ját- szotta-énekelte. Szinte min­denki főszerepet kapott, a tel­jesség igénye nélkül közülük említünk néhányat: Szabó Dóra Karola (Hód), Béres Máté (Kakas), Kovács Gergő' (Hangjegy), Rappai Virág (Rókaasszony) Hunyadi Ro­land (Főrabló), Németh Anita (Szellem), Balogh Judit (Mú­zsa). A jelmezeket Csaláné Bohli Cecília, a díszleteket pedig Kun István készítette, a dalok zenéjét Béres János hangszerelte. Ami még nagy pozitívuma ennek az előadás­nak, hogy pozitív végkicsen­gése van, a farkasról például kiderül, hogy vegetáriánus, s jó barátja lesz a malacoknak. Az előadásra olyan mértékű volt a túljelentkezés, hogy ma délután pótelőadást tartanak a Babitsban, 14 óra 30 perces kezdettel. Aki erről is lema­rad, az december 20-án, va­sárnap, 11 órai kezdettel te­kintheti meg az előadást. venter Alkotmányosság és önkormányzatiság A helyi önkormányzatok polgármesterei számára szervezett képzést tegnap Szekszárdon a Vármegyeháza dísztermében a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal. A rendezvényen dr. Kiss László alkotmánybíró és dr. Balázs István, a Miniszter- elnöki Hivatal munkatársa tartott előadást, majd sajtótájé­koztatót. Dr. Bó'szné dr. Wéber Aranka, a megyei közigazgatási hivatal vezetője elmondta, Tolna me­gye az önkormányzatok dön­téseire vonatkozó törvényes­ségi észrevételek számát te­kintve nem tartozik az „élme­zőnybe”. Ez azt mutatja, hogy a megyében lévő önkormány­zatok többsége tisztességgel, jól dolgozik. Tudatos törvény- sértés évente 1-2 akad mind­össze. Dr. Kiss László alkotmány- bíró szerint tovább kell töre­kedni arra, hogy még tökélete­sebb legyen a honi önkor­mányzati rendszer, s ez ügy­ben vannak még bőven tenni­valók. A felmerülő gondok egy részéről nem tehetnek az önkormányzatok, hiszen a rá­juk vonatkozó előírásokat be kell tartaniuk, még akkor is, ha azok nem valami sikerül­tek. Másrészt a saját portáju­kon is van mit söpörni, több kezdeményezőkészségre lenne szükségük. Sajnos még nem veszett ki az a gyakorlat, hogy mindenre központi intézkedé­sek formájában várnak meg­oldást, saját maguk nem akar­nak, vagy nem mernek lépni. Feledésbe merült például a tervezés, a nem jogi eszkö­zökkel történő ösztönzés, a nem közhatalmi eszközökkel - határozatokkal, végrehajtási rendeletekkel - történő meg­oldások, ahelyett hogy szerző­désekkel, alapítványok mű­ködtetésével, vagy koncesszi­óval operálnának. Az Alkot­mánybíróság elé tisztes szám­ban kerülnek az önkormányza­tokkal kapcsolatos ügyek, saj­nos legtöbbször ugyanazok a hibák fordulnak elő, ami azt jelzi, az önkormányzatok nem nagyon tanulmányozzák az alkotmánybírósági döntéseket. Dr. Balázs István az önkor­mányzati feladatok és hatás­körök problematikájával fog­lalkozott. A magyar önkor­mányzatok széles felelősség­gel rendelkeznek, ami önma­gában nem baj, de az önkor­mányzatok nagysága .és telje­sítőképessége nagyon eltérő. Tanácsos lenne tehát a felada­tokat és hatásköröket ehhez igazodva telepítem, hiszen számos kis önkormányzatnak kell jelenleg olyan feladatokat ellátnia, ami működési terüle­tén nem indokolt. A hatáskö­rök racionalizálása - ha meg­valósul - valószínűleg ellenál­lásba ütközik majd, hiszen az eddigi példák azt mutatják, hogy az önkormányzatok ha­talmuk csorbításaként élik meg ezt. Olyan középutat kell találni tehát, ami megfelel mind a szakmai hatékonyság, mind az önkormányzatiság követelmé­nyeinek. Ennek egyike lehet a társulások ösztönzése, ami vi­szont a mostaninál differenci­áltabb társulási törvényt felté­telez. vem Mit hozott a Mikulás? Drogellenes napok Bonyhádon Mit hozott a Mikulás? Ezzel a címmel drogmegelőzési napok kezdődnek ma Bonyhádon, a művelődési központban. A cím arra utal, hogy ilyenkor, Mikulás tájékán elemzik, mit sike­rült végezni a drogmegelőzés területén -, tudtuk meg Krei- ner József főhadnagytól, a program szervezőjétől. A program a korábban terve­zetthez képest kissé szeré­nyebb formában valósul meg - nagyon prózai okok: a pénz­hiány miatt —, ám a szervezők remélik, hogy mindez semmit nem von le annak hatékonysá­gából. Ma este 6 órakor Krei­ner József értékeli az idei drogmegelőzési tevékenysé­get. Holnap, ugyanebben az időben önismereti tréninget tartanak dr. Bó'sze Tibor bel­gyógyász szakorvos közremű­ködésével. Ezt követően ve­télkedő lesz középiskolások számára. Pénteken délután 4 órakor filmvetítéssel folytató­dik a program, majd „drogos szerencsekerék” kezdődik: a kábítószerekkel kapcsolatos fogalmakat kell kitalálniuk a versenyzőknek. December 12- én, szombaton este 8-tól drog­segély koncert lesz az ABS, a Distalis és a Crseam zenekar, a Bonyhádi Ifjúsági Dalszín­ház énekesei és a Titti Corsi együttes táncosainak közre­működésével. - háj ­Hírek Testületi ülést tartanak Ócsényben Őcsény község képviselőtestü­lete december 9-én, szerdán tartja soron következő testületi ülését. A 17 órakor kezdődő ülésen az ez évi költségvetés háromnegyedéves teljesítéséről hangzik el tájékoztató, majd a jövő évi költségvetési koncep­ciót, a munkatervet tárgyalják. Bizottsági ülések Dombóváron A város önkormányzatának há­rom bizottsága is ülést tart csü­törtökön délután a polgármes­teri hivatalban. A kulturális, if­júsági és sportbizottság a gyermekjóléti szolgálat munká­ját értékeli, a pénzügyi beszá­molót készít az önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetéről, valamint tárgyal a város jövő évi költségvetési tervezetéről, a környezetvédelmi és közbiz­tonsági pedig Dombóvár köz­lekedésfejlesztési koncepcióját tűzi napirendjére. Bonyhádi portré Bertalan Sándorról Bertalan Sándort mutatja be a Bonyhádi Arcképcsarnok soro­zat következő filmje. A városi tévé ma este fél hétkor tűzi mű­sorára a Steib György készítette portrét. Amerikai bitangok a filmklubban Csütörtökön este hat órakor kezdődik a Dombóvári Műve­lődési Házban a 25 és 1/2 Frame Filmklub következő ve­títése. Ezúttal az „Amerikai bi­tangok” című filmet tekinthetik meg az érdeklődők. Képviselői fogadóóra Fehérvári Tamás, a dombóvári térség országgyűlési képvise­lője a Dombóvár, Bezerédj utca l4. szám alatt található ügyfél- szolgálati irodájában pénteken délután négy órától fél hatig személyesen várja az érdeklő­dőket. Önkéntes véradás Dombóváron A dombóvári kórház véradó ál­lomásának munkatársai holnap reggel kilenctől délután két óráig várják azokat az önkéntes véradókat, akik segíteni szeret­nének embertársaikon. Változnak a vámj ogszabályok A vámjogszabályok 1999. évi várható változásairól tart elő­adást december 15-én, 14 óra­kor dr. Fejes Antal, a VPOP ez­redese Szekszárdon, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara székházában. Decs karácsonyfája A decsi általános iskola kará­csonyi műsorát december 16- án, 17 órakor tartják a faluház­ban. Ebből az alkalomból első ízben állítanak hat méteres ka­rácsonyfát a faluház előtt, a he­lyi vállalkozók szervezésében. KARÁCSONYI AJÁNDÉKAKCIÓ A TOLNAI NÉPÚJSÁG ELŐFIZETŐINEK! Bővülő ajándéklistánkat keresse lapunkban!

Next

/
Thumbnails
Contents