Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-07 / 286. szám
1998. december 7., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Egyelőre megmarad a szövetkezet Túlzó remények (és vagyon) nélkül Játszóházak Kézműves foglalkozás és szórakozás A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert pénz fel- használásával a Dombóvári Művelődési Ház Kht. az ősszel játszóházi sorozatot indított. A kézműves foglalkozásokra kétheti rendszerességgel járhatnak a gyerekek és szüleik. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő foglalkozásokat óvodapedagógusok és egy vizsgázott játszóházi vezető irányítja. Esetenként harminc-negyven, különböző korosztályba tartozó gyerek érezheti jól magát szombat délelőttönként úgy, hogy az őket elkísérő szülők számára is adott a kulturált kikapcsolódás lehetősége. Az óvodások és a kisiskolások az eddigi foglalkozásokon a gyöngyfűzéssel, a nemezeléssel valamint a rongybaba készítésének fortélyaival ismerkedhettek. A legkisebbek természetes anyagokból készült játékokkal játszhattak, illetve az életkoruknak megfelelő játékos foglalkozásokon vehettek részt. A játszóházat az elmúlt szombaton a Mikulás-várás ünnepi hangulata jellemezte. Ennek megfelelően most télapóbábokat és térhatású téli képeket valamint ünnepi ablakdíszeket alkothattak a résztvevők. Sajátos többletet ezúttal az adott, hogy a helyi Treff együttes a foglalkozást követően Mikulás napi műsort adott, amit a gyerekek nagy örömmel fogadtak. Hasonlóan rendhagyó játszóházra kerül sor két hét múlva - december 19-én - is, amikor a kézműves foglalkozás után a pécsi Márkus Színház „Betlehemi történet” című bábjátékát adja elő. Erre nem csak a játszóházon résztvevő gyerekeket, hanem minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. -glaubSzomorú ünnep az oviban Péntekre virradóra betörtek a tolnai Bartók Béla utcai óvodába. A tetteseknek sikerült elrontaniuk a gyerekek és óvónők Télapó-ünnepét. Sikerült még Mikulás-csomagokat, egy videomagnót és egy music centert zsákmányolniuk. (Folytatás az 1. oldalról.) Mivel a tisztségviselők megbízatása lejárt, megválasztották a jelölőbizottságot, amely a következő közgyűlésen javaslatot tesz az új tisztségviselőkre. A folyamatban levő ügyek intézésére a következő közgyűlésig három fős, igazgatósági tagokból álló bizottságot hoztak létre. Az elnök ‘mandátumát nem hosz- szabbították meg. Döntöttek arról, hogy Kovács László nem végelszámoló. Elhatározták, hogy a vagyon - legalább részbeni - visszaszerzése érdekében jogi úton megtámadják a „végelszámolás” során, valamint az elnök által kötött, a vagyont érintő szerződéseket. Jogi képviselőjüket megbízták Ko(Folytatás az 1. oldalról.) —- Minden kocsiról veszünk mintát és a tisztaságot, valamint a nedvességtartalmat vizsgáljuk. A szabvány szerint a 15 százalék alatti víztartalom az elfogadott. Eddig nem kellett visszaküldenünk szállítmányt. A termelők többsége így is különféle tárolókból hozza a kukoricáját, amit már szárított és tisztított. — Ez egyben azt is jelenti, hogy minimum kétszer kellett „megforgatniuk” a terményt, hiszen a betakarítást követőien Mint ismeretes, Csányi Lászlót, korábbi tolnai jegyzőt a képviselőtestület ez év januárban hivatalvesztés büntetéssel sújtotta. A határozat ellen Csányi László fellebbezett, amelyet másodfokon a megyei bíróság elutasított. Ezen ítélettel kapcsolatban Csányi László a legfelsőbb bírósághoz felülvizsgálati kérelmet, a Szekszárdi Munkaügyi Bírósághoz pedig perújítási kérelmet nyújtott be. A tolnai képviselőtestület ugyanazt az ügyvédet bízta meg az önkormányzat képviseletével, aki az ügy eddigi pereiben is ellátta ezt a feladatot. Ezen perújítástól függetlevács László és dr. Varga József jogi úton történő elszámoltatására. Dr. Balás a közgyűlésen elmondta, a szövetkezet vagyonát kiárusították, de számításai szerint a „végelszámolónál” még több millió forintnak lennie kell, amellyel a szövetkezet rendelkezhet, és amely összegből esetleg ki lehetne fizetni a tagok járandóságait. Hangsúlyozta, hogy nagyon sok jogi problémát kell megoldani a következő időszakban, és a szövetkezet felszámolásának veszélye is fennáll. Rácz István, a közgyűlést levezető igazgatósági tag hangoztatta, hogy a szövetkezet további működtetésére kevés az esély, a valaha 260 millió forint vagyonú szövetkezet vavalamelyik közeli tárolóba, meghatározott költségért beszállította, majd száríttatta, tisztíttatta és most ismét rakodnak és fuvaroznak. Kifizeti ezeket a költségeket? — Minden költséget a termelőknek kell vállalniuk. — Mi történik akkor, ha a legközelebbi átvételi raktár már tele van, de a termeló'nek van kvótája, tehát jogosult lenne a beszállításra? — A búzánál úgy volt, ha az igazolt földterülettől 50 kilométernél messzebb kellett szállínül, a helyi képviselőtestületnek ez idáig nem sikerült új jegyzőt kineveznie, és ebben az évben erre már nem is kerülhet sor. Mint azt annak idején megírtuk, a „jegyzőper” jogerős lezárása után az előző képviselőtestület kiírta a jegyzői pályázatot,_ amelyre egyetlen, a kiírás feltételeinek megfelelő, az illetékes bizottság és szervezetek által támogatott pályázat érkezett. Eredetileg arról volt szó, hogy a pályázatot a korábbi testület bírálja el, ám a konkrét szavazást megelőzően az aktuális képviselői erőviszonyok ügy alakultak, hogy a döntést mégis átadták a mostani testületnek. lamennyi tartozásának kifizetésére mintegy 150 millió forint szükségeltetne. A tagság a szövetkezet megmaradásáról szóló mostani döntése szerinte egyfajta menekülési lehetőséget jelent. A tagokat arra kérte, hogy nagy reményeket ne tápláljanak, ám hangsúlyozta: ha sikerül valamennyi pénzt ösz- szeszedni, abból mindenki arányosan megkapja a részét. A maga részéről bízik a törvények igazságosságában — tette hozzá. A közgyűlés néhány indulatos bekiabálástól és egy közjátéktól eltekintve fegyelmezetten zajlott. Szerepet játszhatott ebben az is, hogy a jelenlegi helyzetért elsősorban felelőssé tett két személy, az elnök és a „végelszámoló” távolmaradt. -sMegkezdődött a kukorica átvétele, de lassan meg is telnek a raktárak Tamásiban folyamatos az átvétel A tolnai, jegyzőkérdés” még mindig aktuális ,Jegyzőtlenül” búcsúzik 1998-tól Tolna városa. A januárban felmentett jegyző továbbra is vitatja a fegyelmi határozatot, új hivatalvezetőt pedig még nem sikerült kineveznie a testületnek. tani a terményt, akkor efölött, 10 forint támogatást kapott a termelő tonnánként és kilométerenként. Hogy a kukorica esetében ez jár-e, erre nem tudok válaszolni. — Mikor fizetik ki a beszállított kukorica után a vételi árat? —'A teljes összeget a beszállítást követően 30 napon belül. Az okmányokat, igazolásokat helyben elkészítjük, a pénzt pedig a budapesti központból utalják a termelő által megadott bankszámlára. Mauthner Az új testület első ülésén foglalkozott is a kérdéssel. Bár a polgármester már akkor új pályázatot szeretett volna kiíratni, akkor olyan jogi állásfoglalás született, hogy a beadott pályázatot el kell bírálnia a testületnek. Ám az új képviselők még nem ismerték a pályázatot, így a döntést elhalasztották. A november 30-i testületi ülésen aztán mégsem szavaztak a képviselők erről a témáról. A pályázó, Ezemé Huber Éva, jelenlegi aljegyző ugyanis bejelentette, hogy visszavonja pályázatát. Döntését az üggyel kapcsolatos különböző politikai érdekek összeütközésének elkerülése érdekében hozta. A képviselőtestület tehát új jegyzői pályázatot írt ki. Az új jegyzőt valószínűleg jövő januárban nevezheti ki a testület. Mi Ijjjra hívhatói) HerczegJCatíT asztrológus vonalai o Kos 06-90-330501 Bika tíf 06-90-330502 Ikrek « 06-90-330 503 Rák 06-90-330504 Oroszlán fk 06-90-330505 Szűz £ 06-90330506 Mérleg & 06-90-330507 Skorpió !ks 06-90330508 Nyilas t* 06-90330509 Bak ü 06-90330 510 Vízöntő A 06-90330511 Halak m címünk: AS-B Ka AudlOtex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc A Quinter Plusz Kft. színvonalas munkája A Átadták a csarnokot Manapság gombamód szaporodnak a könnyűszerkezetes épületek. Gyorsan nőnek ki a földből s szinte végtelen felhasználási területüket ismerik a tervezők. A bonyhádi Quinter Plusz Kft. egyik fő tevékenységi köre ezen épületek teljes kivitelezése. Klujber Balázstól, a kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy idén májusban indult el annak az épületnek az építése, mely sok embernek adott munkát. Tolnán, a FASTRON Hungária Kft. csarnokának építése nagy kihívás volt számukra, hiszen számos különleges kérésnek kellett eleget tenni a tervezőknek, a kivitelezőknek. — Sikerült olyan alvállalkozókat felkutatnunk, akik korrekt módon álltak a munkához, és azt hiszem a közös erőfeszítésünknek köszönhetően hamarosan egy szép, esztétikusán kialakított csarnokot lakhatnak be a FASTRON Hungária Kft. munkatársai. A napokban tartottuk meg a műszaki szemlét, s az épület átadását. Cégünk részéről a projekt menedzser Erőss István volt. A zöldmezős beruházásról a FASTRON Hungária Kft. tulajdonosa, Fáskerty Gábor is elismerően nyilatkozott. A pályázaton elnyert munka csak gyarapítja a Quinter Plusz Kft. referenciamunkáit. (43453) Hírek A Megyéből Gyulajon is járt a Mikulás A gyulaji önkormányzat Mikulása és két krampusza szombaton délután több mint 300 gyerekhez vitte el lovaskocsival a képviselőtestület aj ándékcsomagj ait. Dombóváriak a Mikulás-túrán A Dombóvári Gyermekközösségek Társulása mintegy száz diákkal vett részt szombaton a Mecsekben rendezett Mikulás-túrán. Mozgássérültek összejövetele A Mozgássérültek Tolna Megyei Szervezete ez évi utolsó összejövetelét december 7-én. ma délután 15 órakor tartja Szekszárdon, a Dózsa György utcai székházban. Kiállítás Várdombon A várdombi iskolagalériában „Fába vágott álmok” címmel Beréti István fafaragó kiállítása nyílik ma, tehát december 7-én, 15 órakor. A kiállítást Szabadi Mihály nyitja meg. A bemutatott anyagot december 17-ig látogathatják az érdeklődők, naponta 8 és 16 óra között. Véradás Szekszárdon A megyei vértranszfúziós állomáson Szekszárdon, intézeti véradónapot tartanak december 7-én, hétfőn, tehát ma 8 és 15 óra között. A véradásra minden 18 és 65 év közötti egészséges állampolgárt várnak. A várongi idősek napja A várongi önkormányzat szombaton délelőtt a község kultúrházában rendezte meg a „Nyugdíjasok napját”, melyen a falu több mint 50 idős embere vett részt. A Dombóvári Művelődési Ház Nosztalgia Klubjának előadását követően ünnepi ebéddel kedveskedett a nyugdíjasoknak a várongi képviselőtestület. Délután lovaskocsival járta körbe a falut a Mikulás, hogy átadja az önkormányzat ajándékait a gyerekeknek. Önkéntes véradás Dombóváron A dombóvári kórház véradó állomásának munkatársai kedden délelőtt fél kilenctől délután két óráig várják azokat az önkéntes véradókat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. Jegyzői fogadónap Frellerné dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője szerdán reggel 8 órától délután négyig tartja fogadónapját, melyre várja a város polgárait. Dombóvári bizottsági ülések A dombóvári képviselőtestület vagyongazdálkodási és városfejlesztési bizottsága holnap, kedden délután négy órakor a város közlekedés- fejlesztési koncepciójáról tárgyal. Az ugyanekkor ösz- szeülő oktatási bizottság az Apáczai Csere János Szak- középiskolában indítani kívánt új képzési rendszerről foglal majd állást. Rekord teríték Gyulajon Az idei sikeres dám-barco- gás után - melyben több mint száz lapátost ejtettek el - novemberben a vaddisznóhajtásokkal folytatódott a vadász szezon. Megdőlt egy több, mint tíz éves rekord is, melyben egy vadászaton 103 vaddisznó jelentette a terítéket. Most ezt egy német vadászokból álló csoport háromnapos hajtásban felülmúlta, maratoni vadászaton 113 vaddisznót lőttek. Ezen a héten még szerveznek egy hasonló, háromnapos hajtást, majd a két ünnep között pihennek a vadak és a vadászok. ÉJ DISZKONT j Arany kakaó 125 g Parasztkolbász 1 ks 699,Alpia csokoládék 105,- ( Mizo tartós tej 1,5% 11 nn 99,- M Gesztenyemassza 2509 1 05,- 1 Senna margarin kocka 2S°9 89,- 1 Limessa alma-, narancs 1 ital 12%, 1 1 ; Finomliszt ,k9 39,.| Három Királyok sör 0,51 79,-+ü | Csemege uborka (6-9 cm) fi 720 ml _ _ 99,- igj BB Doux pezsgő 0,751 259,-+o [ Don Alvaro őrölt kávé p. 2509 385,-[; Napoleon Le Baron brandy 0,7‘ 689,- ] Alupakk 20 m 189,Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek. i r