Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

íves Akinek három születésnapja van roW^'K«'a‘alábaI1 IVhéíHbinaP' ^ aoa, h“®Vhe\éal \'2£S&<ES&*” sjpnuuw tov,w«Y «mv< A műtétet irányító dr. Sza­bolcs Zoltán az Országos Ér­és Szívsebészeti Klinika szív­sebész adjunktusa, régi, ked­ves betegének nevezi Hei- dinger urat. — Három évvel ezelőtt már operáltuk a szívét a betegnek. Ezt követően két évig jobban volt, majd romlani kezdett az állapota, a bal szívkamra izomzata kimerült. — Hogyan zajlik egy szívát­ültetés? — Egy szervnyerő csoport a donorhoz utazik, a sebész ellenőrzi, alkalmas-e a szerv az átültetésre. Eztán telefonál a beültetés helyszínére, hogy elő lehet készíteni a beteget. A donor-szív kivételétől az új testbe való beültetésig maxi­mum négy óra áll rendelke­zésre. A beteg mellkasa nyit­va, úgy fekszik az asztalon, hogy nincs semmi a szívbu­rokban: mellette a beteg és a jó, beültetésre váró szív. Majd megkezdődik a beültetés, amely egy nagyon összeszo­kott csapat munkáját igényli. — Ön, mint Heidinger Já­nos budapesti kezelőorvosa, milyennek látja a beteg álla­potát? — A műtét technikailag si­keres volt. Még vissza van azonban néhány nehéz hét, ellW'^e.nbeí,^0* döbben amíg a szer vezete im- ’ munrend- szerét megfe­lelően felfüg­gesztve vár __ __ j uk, hogy a \ véfl*® szervezete vég- ' legesen befo­gadja az új szí­vet. Mint Heidinger úr el­mondta, a műtét előtt úgy érezte, egészséges testében beteg motor dolgozik, már két sárgarépa pucolása után is levegő után kapkodott. Most úgy érzi, jó a szíve, de legyengült a teste. Ennek elle­nére már megtett néhány lé­pést az intenzív-szobájában, szeretne mielőbb erőre kapni tiltja síivé lel a a «sw® A felejthetetlen Katalin-nap Az újságíró eleinte bi­zonytalankodott, zavarhat­ja-e telefonhívásával Hei­dinger Jánost,de mint dr. Erményi Tibor, a beteg bonyhádi transzplan­tációs koordinátora mondta: az intenzív osztály magá­nyában örülni fog a beszél­getésnek. így hát feltárcsáz­tam a számát.- A riasztást követően egy óra 36 perc alatt felér­keztünk a fővárosba a mű­tétre. Most, a transzplantá­ció után egy héttel elmond­hatom, hogy motorikusán rendben vagyok, már nem számítok szívbetegnek. Az immunhiányt és a két műtét utáni fizikai legyengülést az orvosok, valamint két gyógytornász segítségével próbálom legyőz­ni. A hétvégén vár­hatóan már kiköl- tözhetem az in­tenzív-szobából. — Ezután két születésnapot fog ünnepelni? — Hármat kéne, ugyanis volt már egy komoly szív­műtétem há­rom évvel ezelőtt. Az idei Katalin-nap felejthetet­len lesz számomra, örülök, hogy sikerült az operáció. Köszönöm a segítséget, re­ményeim táplálását az orvo­soknak, a családomnak, a Bonyhádon működő Szív és Élet Egyesületnek, és a do­nor családtagjainak, hogy lehetővé tették számomra az újjászületést! A telefonbeszélgetést az újságíró igyekezett rövidre szorítani, hiszen Heidinger János hangján érződött, hogy még nagyon sok pihe­nésre van szüksége. Jobbu- lást kívánunk, és boldog születésnapot! Máté Réka Halálával öt embert mentett meg November 24-én, késő este érkezett a riasztás, hogy beül­Tízszer ennyi szívműtétre lenne szükség Hazánkban ez volt a huszonnegyedik szívátül­tetés 1992 óta. A statisztikák szerint jóval többen várnak új szívre életük megmentéséhez. Az ideálist közelítő adatok szerint egymillió lakosonként évente öt szívátültetés lenne szük­séges. Ez Magyarországon évi ötvenet jelentene, amit a gazdasági helyzet nem enged meg. Idén hat szívátültetést hajtottunk végre, és közülük vala­mennyi újszíves életben van. Egy ilyen életmentő műtétnél a szívsebészeté a leglátványosabb fázisa a gyógyításnak, a legnehezebb és a legköltsége­sebb pedig csak ezután következik. tetésre alkalmas szí­vet találtak a pécsi orvosok. Egy 26 éves fiatalember balesetet szenve­dett. Egy héttel előt­te épp arról beszél­getett szüleivel, hogy ha őt valami­lyen baj érné, szíve­sen felajánlaná a szerveit. Mikor ki­derült, hogy a bal­eset következtében a fiatalember élete menthetetlenné vált, a családtagok hozzájárultak a szervek felhasználá­sához. így öt ember életét tudta meg­menteni a szeren­csétlenül járt fiatal; egy-egy veséjét, a hasnyálmirigyét, a máját, illetve a szí­vét kapta egy-egy beteg - mondta a műtétet végző ad­junktus. — Hazánkban, ha valaki kifejezetten nem tiltja meg életé­ben azt, hogy az egészséges szerveit halála esetén fel­használják beteg embertársaink meg­mentésére, akkor a szervkivétel törvé­nyes dolog.- Világszerte egyre kevesebb a donor, hazánkban sem jobb a helyzet. Az imént említett magyarországi gya­korlat jó szándékú. Ugyanakkor nehéz helyzetbe tudja hoz­ni mind az orvost, mind a hozzátarto­zókat, ezért korri­gálni kéne rajta. Gondolják el: az or­vosok küzdenek egy balesetet szenvedett ember életéért, az­tán mikor látják, hogy hiába minden, oda kell állniuk a hozzátartozók elé megkérdezni, hoz- zájárulnak-e a halott egészséges szervei­nek felhasználásá­hoz. Sokszor in­kább nem is teszik fel ezt a kérdést az orvosok, ezért vesz­tünk el sok potenci­ális donort. 1998. december 6. Közéből Harmadik oldal A kép - Gottvald Károly felvétele - történelmi pillanatot ábrázol. 1982. december 28., a paksi atomerőmű első blokkjának párhuzamos kapcsolása. A fotón - balra - Nagy Sándor műszakvezető, az egykori „csikócsapat” tagja, pén­tek óta az atomerőmű vezérigazgatója. Nem tudták, hogy nincs feszültség W A nagy pillanat hiteles története Az esemény nem éppen úgy zajlott, mint ahogy a ko­rabeli sajtó megírfhatjta. A párhuzamos kapcsolás megtörtént, Paks áramot adott az országnak, a jelen­lévő politikusok tapssal ün­nepelték a „szocializmus újabb fényes sikerét”. Csak a műszakiak - és Szabó Ben­jámin kormánybiztos - látta, hogy a kapcsolás mindössze percekig élt, majd megszűnt. Az akkori fiatal műsza­kvezető mérnök, Nagy Sán­dor, néhány perccel vezérigazgatóvá történt ki­nevezése után így emlékezett vissza a történtekre: — A párhuzamos kap­csolásnál a vezénylőben dol­goztam. A reaktor már kri­tikus teljesítményen üzemelt. Tapasztalatlanok voltunk még, ezért a primer oldalt ketten felügyeltük. Kitört a taps, mi láttuk, hogy a tapsvi­har közepette „kiesett” a turbina. A politikusok persze semmit nem vettek észre, megtörtént a párhuzamos kapcsolás, valamennyit üzemelt a generátor, a továb­biakra már senki nem figyelt. Érdekes volt, hogy jött a szov­jet szakértő, egy fizikus, azt magyarázta, mit csináljunk a reaktorral. Nem értettük, eltartott néhány percig, mire leesett a húszfilléres: ő sem vette észre, hogy kiesett a turbina . . .-rákosi­Divat-« a maladopó Faddon? A héten malaclopáshoz riasztották a tolnai rendőröket Fad­don. A zsarukkal közölte a tulajdonos, hogy előző este bezár­ta az ólba a jószágokat, ám reggelre nem lelte őket sehol, valószínűleg tolvajoknak estek áldozatul a derék sertések. Ha a malacok el is tűntek, nyomuk azért szerencsére nem veszett. A zsaruk a szomszédtól megtudták, hogy előző nap, a késő esti órákban idegen disznók behatolását észlelte a saját portáján. Haladéktalanul intézkedett tehát, és a röfögő páros ujjú patásokat kiengedte az utcára. Ezt a tényállítást a ny­omozók megalapozottnak látták, mivel a közelben felfedezték a disznók nyomait, amelyek egy néhány száz méterrel távolab­bi házhoz vezettek. Itt a gazda készségesen átadta a három malacot, amelyeket az utcán látott grasszálni, és - a tulajdono­suk jelentkezéséig - biztonságba helyezett. A hepiend azonban mégsem teljes. Három malac ugyan megkerült, de egy társuk valóban eltűnt. Kérdés, hogy ku­tyákkal, vagy emberekkel találkozott-e. Ez utóbbi esetben pedig nem mindegy, hogy téli viseletként a nagykabát, vagy a malaclopó van-e divatban Faddon. -st­Gyakran meghökkentő, ám mindig tu­dományosan megalapozott, és ami talán a leg­fontosabb: rendkívül emberi megnyilatkozá­sokat lehet hallani dr. Vekerdy Tamástól, a nép­szerű (gyermek)pszichológustól. A tolnai Egész­ség Hónap alkalmából tartott referátumából korábban már idéztük a családi konfliktusokról elhangzottakat. Ezúttal a téma a keser-édes kamaszkor. E kamaszkor és a lustaság A kamaszkorról mindig el szokták mondani, hogy a másodlagos nemi jelleg kialakulásának időszaka. Ez persze igaz. De azt ritkábban mond­ják, hogy egy hihetetlenül intenzív szellemi érés korszaka is. Amikor a gyerek - akár akarja, akár nem - sok­kal okosabb lesz hirtelen, és egy na­gyon erős ítélkező erő jelenik meg benne. Ennek következtében az egész környezetét elkezdi karikatúraszerű- en látni. Általa nagyon szeretett embe­reket is, és ez számára kínzó. Nem tudja nem utánozni például a tanárát, ahogy az végigvonul a folyosón. A hízott és a girnyó A kamasz rendkívül szertelen, megjegyzéseket tesz, szüleire is. Ez persze nem baj. Ha észnél van a szülő, akkor humorral tud válaszolni: „Na, mi van, hízott?/Na, mi volna, girnyókám?”- alapon. A kisgyerek szubkortikális lény, azaz ki van szolgáltatva az agykéreg alatti impulzusoknak. Azaz egyik pillanatban dühöng, aztán hirtelen megvigasztalódik, utána pedig sír. Kisiskolás korban ez a dolog egy ki­csit rendeződik. Aztán kamaszkor­ban ismét hihetetlenül megnő a szubkortikális indíttatás is. Dühkitö­rések, üvöltés, fantasztikus elkese­redés, megállíthatatlan combcsap­kodás, hahota. Amíg a kamasz ilyen szélsőségeket produkál, és azok közt csapong, addig nincs semmi baj. Baj akkor van, ha az egyikben megmerevedik. Ha folyton csak bú­bánatos, vagy ha nem tud kikeve­redni a nevetőgörcsökből. Ez utóbbi a ritkább. Kívül-belül lóg a kamasz A kamasz a fiziológiás lustaság időszakát éli. Hazajön, ledobja a tás­kát, végigzuhan az ágyon, benyomja a magnót és úgy marad. Ez egy ter­mészetes állapot, a növekedéssel jár együtt. Nem csak a csontok nőnek, a belső szervek is, sokkal nehezebb lesz a máj, a lép, a vese, stb. És a fel- függesztettségük még nem is igazán tökéletes. Mondhatni nem csak kí­vül „lóg” a kamasz, hanem belül is. Minden lehúzza. Ez rendkívül fá­rasztó dolog. Ilyenkor újra kellene délutánonként aludni. Különösen a lányoknak. Ezért mondják egyes középisko­lák Magyarországon, például az óbudai alternatív közgazdasági gim­názium, ahol én is tanítok, hogy: „Mi nem az életre készülünk, mi élünk.” Vagyis éljük a 15 évesek nor­mális életét. Amelyikben lehet kor­csolyázni, merengeni, udvarolni, vi­deózni, aludni. Nem pedig állandó­an egy következő iskolafokozatra készülni. Ebben az iskolában a gyerekeket 7. osztálytól 10. osztályig „békén hagyjuk”. A 11. osztályban aztán - velük megbeszélve - elkezdjük őket felkészíteni azokra a marhaságokra, amelyeket az egyetemi felvételik igé­nyelnek. És így is bekerülünk az or­szág legjobb tíz középiskolája közé. Vannak viszont olyan iskolák, amelyek kezdettől gyötrik a gyere­keket, kezdettől nem hagyják élni őket az életkoruknak megfelelő kö­rülmények között. Hanem azt mondják, hogy neked ezt és ezt kell csinálnod, mert be kell jutnod ebbe és ebbe az iskolába. Einstein és a gimnázium A családi atmoszférát megmér­gezheti az a gyakorlat, hogy a szülő azonosul az ilyen iskolával. Az isko­la bent hajszolja a gyereket, én ott­hon. Ez rettenetes. A minimum, amit el kellene mondani szülőként a gyereknek, hogy: kisfiam, marhaság ez a pontgyűjtés. Tudván tudom, hogy Albert Einsteint egyetlen gim­náziumba se vették fel. És mégis egész okos ember lett. Nem azt mondom, hogy hergelni kell a gyereket az iskola ellen. De mikor jön a beírás az ellenőrzőbe: „szünetben futkározott”, úgy csiná­lok, mintha normális ember volnék, és azt mondom a gyereknek, add ide, aláírom, majd beszélek a tanítónénivel, miért is nem szabad futkározni a szünetben. Sok „nyo­mós” oka van egyébként, például, mert az iskola gondnoka azt mond­ja, hogy „ha futkároznak a gyere­kek, akkor beszáll a por az abla­kon”. Tehát van egy csomó dolog, ami nem gyerekszerű iskoláinkban. És én szülőként nem fogok odaállni az iskola mellé másik malomkőnek, hogy a kettő között őröljük a gyere­ket. Hanem a gyerek partnere leszek abban, hogy ezt az akadályversenyt, amit az iskola jelent, minél köny- nyebben át lehessen vészelni. Lejegyezte:-s-

Next

/
Thumbnails
Contents