Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-31 / 305. szám
1998. december 31., csütörtök Sport 5. oldal „En megvenni maga házat” Fagyos, ködös novemberi éjszaka volt, amikot a megyei III. osztály Keleti csoportjának sereghajtója, a latyma- giak trénerének ajtaján kopogtattak. Az idősödő mester nagy sokára kicsoszogott, és ajtót nyitott. *— En megvenni maga házat - mondta tört magyarsággal a szekrényhátú-trió „feje”. — És mivel fizetnének érte - kérdezett vissza szemét dörzsölgetve a tréner. — Rubellel, természetesen - hangzott a válasz. — Anyjuk - kiáltott az ősz mester a lassan feleszmélő feleségének. — Azonnal pakolj, eladjuk a házat! A házaspár búcsú nélkül, az éj leple alatt hagyta’él az országot. A rokonokkal csak hetekkel később, egy Szibériából küldött képeslapon tudatták: ők és a Vlagyivosztoki hatodik ligában futballozó medvék jól vannak. Az óesztendő legjei Az Év ütése: Erős Lajos K.O.-t érő jobb horga a WBU Szekszárdion rendezett nehézsúlyú kisvilágbajnoki döntőjében az osztrák Hermann Bendl ellen. Az Év leggyengébb bajnoki mérkőzése: a KSC Dalmand Rt.-Top Center Szekszárd-Zala Volán (53-74) NB I-es női kosárlabda mérkőzés, amikor a lelátón többen megfogadták, hogy soha többet nem mennek ki női kosármeccsre. Az Év dobása(i): a Pakson játszott Magyarország-Len- gyelország (78-68) sorsdöntő férfi kosárlabda Európa-baj- noki selejtezőn Boros Zoltán két időntúli, egyenlítést jelentő büntetője, 65-63-as lengyel vezetésnél. Az Év szakaszgyőztese: Pánovics István. Az Itáliában csak Pányó Pantani néven ismert szekszárdi bringás (kis képünkön) szenzációs versenyzéssel győzött az idei Fiat Gemenci Nagydíj old boy viadalának 32 km-es Szekszárd-Hőgyész szakaszán. Teljesítményéről az olasz és francia kerékpáros szaklapok is dicshimnuszokat zengtek, a Tour de France szervezői már postázták meghívójukat a szekszárdi csillag távirati címére, a Szász Sörözőbe. Az (új) év reménye: Megyénk sportegyesületei, a klubok versenyzői egy (még) eredményesebb új esztendőben reménykednek. Nincs ez másként a paksi Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabda csapata esetében sem. Az atomosok (mint az nagy képünkön is látható) remélik, hogy imáik meghallgatásra találnak odafent, s jövőre meg tudnak felelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Az év kinevezése: Deutsch Tamás, leendő ifjúsági- és sportminiszter köztársasági elnökké nevezte ki Göncz Árpádot. Az év DJ-je: Kovács Attila, az MLSZ elnöke, aki remek kis összeállítást készített a titokban kismagnóra rögzített felvételekből. Az év pályázata: A 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére Ausztriával közösen pályázó kishazánk koordinációs bizottsága kijelölte a mérkőzések lehetséges helyszíneit. E szerint Kurd, Csesznek, Pornóapáti, Bugyi és Szekszárd stadionjaiban randevúznának a kontinens legjobbjai. Az év melle: Kovács Ágnesé, aki az ausztráliai világ- bajnokságon 200 méteren aranyat érően „dombontott”. Az év ítélete: A Bács-Kis- kun Megyei Bíróság kilenc évi börtönbüntetésre ítélt egy szegény alföldi pásztort, aki törvénysértően terelgette nyáját, saját lakásán fogyasztotta el az utolsó vacsorát, majd subáját akasztóra dobta. Az év legfinomabb aranya: Európa-bajnoki címet szerzett augusztusban Franciaországban a magyar férfi csigás íjászválogatott. A díjnyertes kakaós és fahéjas csigák Kis Béla, ka- rancslapujtői pékmester kemencéiben sültek. Az év búvára: A Rukkel-ta- von megrendezett tájékozódási búvárúszó vb-n a magyar sportolók összesen öt aranyérmet és - Nagy Bemát révén - egy Fair Play-díjat is szereztek. Nagy azzal érdemelte ki a díjat, hogy segített célba jutni annak a bangladesi versenyzőnek, aki még az 1978-as világbajnokság alkalmával tévedt el némileg. Az év lemondása: Szeptember 17-én lemondott Szabó Bence az Újpesti TE elnöke. Az olimpiai bajnok vívó október 2- án azzal lepte meg a sportbarátokat, hogy váratlanul ismét lemondott. Boldog Új Évet! —rr~ Hogy az előttünk álló új esztendő kevesebb buktatót, leküzdésre váró kisebb-nagyobb akadályt tartogat-e számunkra mint az idei, azt e sorok megjelenésekor még csak a „beavatottak” tudják megmondani. Annyi bizonyos azonban, ha szert teszünk egy MNL-kerék- párra („Minden Nehézség Leküzd”) és a képen látha1 hölgyek szegődnek mellénk út társul, úgy garantáltan boldc új év vár ránk. Szilveszteri táviratok Blatt Pál paksi labdarúgó edzőnek: „Pali, soha ne add fel!” Csűrös Dénesnek, az ASE kosárlabda szakosztályelnökének: „Nyugi apukám, nem lesz itt semmi gáz!” Teszler Vendel szekszárdi labdarúgó edzőnek: „Jó az Öreg a háznál.” Szinger Ferencnek, a megyei labdarúgó szövetség elnökének: „Vármegyénknek nincsen párja.” Horváth Ferencnek, a Ferropatent-Szekszárd SE ügyvezetőjének: „Postamackó mond most néktek szép meséket gyerekek.” Kovács Antal olimpiai bajnokunknak: „Csak így tovább Antikám!” Póth Gábor és Szilágyi Edit meglopott szekszárdi triatlonistáknak: „Egy bringa nem a világ! Vagy mégis?” Adankó Ferenc paksi kosárlabda edzőnek: „Duna-partján szép az élet igazán.” Czanka Attila súlyemelőnek: „Soha se mond, hogy vége.” A Cece-Simontornya női kézilabda csapatának: „Házasságból jeles.” A Simontornyán botrányt okozó focidrukkereknek (?): „Az a legény, aki állja.” A Szakály-Jámbor világbajnok tolnai kajakkettősnek: „Mind arany, ami fénylik.” Szilveszteri sportműsor Teremfoci: „Maci a mál- násban’-Faddidas óévbúcsúztató, bemutató-jellegű mérkőzés a faddi sportcsarnokban 10.30. Tömegsport: „Fut a Fadd” szilveszteri-futás, rajt 14.30-kor a Művelődési Ház elől. Szilveszteri-futás Si- montomyán, rajt a strandfürdő elől 11 órakor. Képzelt riport egy félbeszakadt meccsről Cs. Géza alsókuracsai földönjáró munkanélküli a vasárnapi lopottkakaspöri után boros- pozsgás arccal szunyókált a szeneskályha melletti prics- csen. Legutóbb talán öt éve a szegedi Csillagban aludt ekkorát karácsonykor. Ura ugyan békésen pillede- zett, de az egyszobakonyhában nagy odaadással bagózó nej, Cs. Gézáné úgy vélte, emberének mégis csak jobb lenne házon kívül. Hosszú a délután, s felébredvén idehaza estig még kétszer-háromszor is berúghat, annak pedig általában ő meg a kölkök isszák a levét, nyakleves formájában. — Te, aptyuk, fö kéne má kenőd, möccs lesz ám ma - üvöltötte el magát a drága asz- szony. Mi van? - kérdi szépálmából fölverve Cs. Géza. — Möccs. — Milyen meccs?. — Foci. — A tévében. — Nincs is tévénk. — Ja, persze eladtam. — Künn a pályán. Mönjön ki, ászt nézze meg, mindgyá kezdődik. — Jó van no. Gézánk magára öltötte kedvenc és egyetlen fekete gumicsizmáját, fejébe nyomta usapkáját, magához vette vagyonát, azt a négyszáz forintot, egy „majd gyüvökkel” búcsút vett szeretetből vert famíliájától, s felpattant a szomszédfaluból lopott Csepeljére. Százötvenhat. Cs.-ék bontásra ítélt viskójától pontosan százötvenhat tekerésnyire található a kurucsai vendéglátó egység, odafelé. Visszafelé Gézánk még sosem tudta megszámolni. Hazafelé mozgáskoordinációs problémái kötik le figyelmét, jobb esetben, rosszabb esetben árokalvással üti agyon a féléjszakát és a hajnalt (szerencsére nem az asszonyt, nem mintha azt nem próbálta volna). A kurucsai presszóban, de maradjunk inkább a kocsma elnevezésnél (a kockaköves, füsttel bélelt, műanyag falvédős, fapados, olajkályhás, sárga falú, rég megbámult Samanta Fox poszterrel díszített helyiségre valahogy jobban illik utóbbi kifejezés) már bőszen latolgatták az esélyeket a helyi futballfa- natikusok. Ki egy fél barack, ki két nagyon hosszú lépés, ki hét korsó sör idogálása közben gondolt egy-két másodperc erejéig a meccsre. Gézánk épp kétszáznyolcvan forint kúpénál, s ezernyolcszáz forintnyi hitelnél tartott a „cehhet” illetően, amikor Béla bá borgőzös feje bukkant fel a kocsmaajtóban. Béci bá félúton a küszöb és a padló között, feje koppanása előtt boldogan ordította bele az albioni füstködbe: „Egy-nullra vezetünk a szünetben.” — Mé má ekezdődött a meccs? - kérdezte Gézánk, miközben Béla bá elfekvését tanulmányozta üveges tekintettel. — B....a meg a Rozi, irány darány! - buzdította indulásra önön magát. Átlépett Béla bán és Csepeljét hátrahagyva gyalogszerrel vágott neki a pályáig vezető 27 méteres útnak. Nagy nehezen épp elkapta a pályát szegélyező biztonsági drótot, amikor a falubélijei elkezdték a második félidőt. — Kurucsa, kurucsa, Alsó- kurucsa! - óbégatott vidáman. A felsősáriak egyenlítő gólját talán még látta. Időközben támaszharcba kezdett. Alkarját, melyen fejét pihentette próbálta megtartani az egyik egyméteres rozsdás oszlopon. — Kurucsa, kurucsa, Álsó- kurucsa! - mormogta most már csak magában, amikor nagy ricsaj verte fel szender- géséből. Focistavérei valami fekete ruhást lökdöstek felé. — B..meg, ez a szemét bíró! - világosodott meg Gézánk elméje. — Megöllek, te g...láda! A pályasarki forraltbor- árusnál kvaterkázó két rendező röhögve figyelte Gézát, ahogy átbukott az acélhuzalon és szőkéivé a játékvezető irányába indult. A meccs sípmesterének pechjére csak négy lépést kellett megtennie, s maradék erejét összeszedve már rúghatott is (a kezét már képtelen volt felemelni). Sittbéli focistamúltja segítségére volt Gézánknak, hiszen „enyhén” illuminált állapotban elengedett jobb csűdje a fekete rigó bal térdhajlatát érte el. A játékosok gyűrűjében szurkolói segédlettel összecsukló bíró ijedtében hármat fújt a sípjába. Gézánk, akárcsak sértettje elterült a novemberi sárban, mint a nagy Alföld. Lesgyanús második góljukkal kettő-egyre a sáriak nyertek. — Oszt mi vót a meccsen? - kérdezte józanodni látszó párjától Cs. Gézáné hétfőn délben. — Ma reggel a kocsmában azt mondta a Pityu, hogy valamelyik felsősári paraszt leütötte a bírót. Ezek má csak ilyenek - legyintett Gézánk miközben legurította ebéd előtti törkölyét. -tesziUL: Utóirat gyanánt Ez a legutolsó anyag, amit az 1998-as esztendőben szerkesztőm asztalára tettem. Sajnos, a leadási határidőt ezúttal sem sikerült betartanom, de mentségemre szolgáljon, hogy az óévben végigdolgozott ötven egynéhány hét és hétvége után némiképp elfáradtam. így fordulhatott elő, hogy szerda délelőtt - amikor kollégáim zöme már a szerkesztőségben sürgölődött és a napi teendők megbeszélésével foglalatoskodott - én még aludtam ... Furcsa álom volt, annyi szent. Szokás szerint autóval mentem dolgozni, ám a korábbi parkolóhely „mizéria" egy csapásra rossz emléknek tűnt, hiszen a Cégtől kapott „bilétá- val" ingyen garazsírozhattam gépjárművemet a Korzó mögötti platzon. Az épületbe lépve kellemes fiatal hang köszöntött, és a kezembe nyomta leveleimet, üzeneteimet. A közelmúltban teljesen felújított, klimati- zált emeleti részen amerikai mintára sorakoztak a „munkadokkok”, a sarokban kávéautomata ketyegett csendben. A sportrovat irodájába lépve ösz- szekacsintottam a frissen festett falról (hol van már a füstös, „napszítta” tapéta) rám mosolygó Martina Hingis-szel, majd a kényelmes székbe süppedve bekapcsoltam az új számítógépet. Éppen a napi teendőket vettem sorra, amikor megszólalt az oly sokszor szidott, ám számomra nélkülözhetetlen (mellesleg kény éradó gazdámtól használatra kapott) mobiltelefon. Miután egy másik média képviselőjével lekötöttem egy kora délutáni randit, a vonalas készülék üzenetrögzítőjét fogtam vallatóra. Az utóbbi időben egyébként érdemes korán bejönni, hiszen a szerkesztő már a kilenc órás lapindító értekezleten pontos adatokkal szolgál a napi hirdetésmennyiségről, az anyagok tördelését pedig már régen levették szegény újságíró válláról. „Hosszú nap lesz a mai” - állapítottam meg a naptárra nézve: hét órától még kosárlabda-mérkőzésről kell tudósítanom. Szerencsére amióta a leadási határidőt fél tízben állapították meg, és „terepen” lévő újságírónak laptop (hordozható számítógép) segíti a munkáját, minden egyszerűbb. Az anyagok idejében érkeznek, és a lefújás után boldogan ölelkező játékosokról digitális kamerával készült felvétel is megszínesíti a hétköznapokat. . . „Ez az átkozott vekker!” Összekapom magam valahogy, majd kocsiba ülök: irány a szerkesztőség. Hihetetlen, alig múlt fél tizenegy, és már sehol egy árva parkolóhely... (fekete)
