Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-30 / 304. szám
1998. ueceiiiDer JU., szerda Hazai Tükör 5. oldal MÁV: közel a megállapodás? Bérkövetelése teljesítésének kikényszerítése érdekében általános sztrájkot tervez január elejére a MAV-nál működő három reprezentatív szakszervezet. Ugyanakkor tegnap már arról kaptunk hírt: végre közelednek az álláspontok. Takácsi Gyula, a MÁV Rt. elnöke, aki tegnap külön-külön tárgyalt az egyes szakszervezetek vezetőivel, késő délután elmondta: a részvénytársaság lehetőségeit alaposan átvizsgálva és figyelembe véve a vasutasok általa is jogosnak ítélt kívánságait, még legfeljebb további fél százalékos béremelésre lát fedezetet és ezt fel is fogja kínálni. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke ezután úgy nyilatkozott: a MÁV vezetésének újabb ajánlata megállapodásközeli helyzetet teremtett. A délutáni tárgyalásokon a három nagy vasutas szakszervezet megállapította: sikerült megegyezniük a kollektív szerződés módosításáról és a jövő évi bérrendszer átalakításáról. A szakszervezetek ugyanakkor közölték: a megállapodásig fenntartják és megerősítik sztrájkfelhívásukat. Állami támogatás a társadalmi szervezeteknek Februárig lehet pályázni Az Országgyűlés, elismerve a közérdeket szolgáló társadalmi szervezetek jelentőségét, működésükhöz 1999-re is nyújt költségvetési támogatást. A Társadalmi Szervezetek Bizottsága a működési támogatás elosztására pályázatot írt ki. A szabályok szerint pályázhat minden magyarországi székhelyű, érvényes alapszabállyal rendelkező és létrejöttétől folyamatosan működő társadalmi szervezet, amely közérdekű célok érdekében tevékenykedik. Á pályázati felhívás 35 közérdekű, társadalmi célok érdekében végzett tevékenységet sorol fel, közöttük az ismeret- terjesztést, a gyermek- és ifjúságvédelmet, a rehabilitációs foglalkoztatást és a kulturális tevékenységet. Költségvetési támogatás igényelhető az alapszabály szerinti működési költségekhez, iroda működtetéséhez, közgyűlés és más szervezeti összejövetel költségeihez, személyi feltételek biztosításához és nemzetEllentétes Az év vége a politikában is a mérlegkészítés ideje. Ezúttal két, egymásnak ellentmondó értékelést ismertetünk.- A Fidesz állja a szavát - fogalmazott Száj er József frakcióvezető a párt tavasszal közzétett 40 pontos azonnali cselekvési programjának végrehajtását értékelve. Hangsúlyozta, hogy az olcsóbb autópályákkal, illetve a társadalombiztosítási járulékcsökkentéssel kapcsolatos ígéreteiket túlteljesítették. A 40 legsürgősebbnek tartott intézkedés közül csupán ötöt-ha- tot nem tudtak teljes mértékben megvalósítani. közi szervezeti tagdíjak fedezetéhez. A megítélhető támogatás összege 300 ezer forinttól hárommillió forintig terjedhet. A támogatásban részesült szervezettel az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága szerződést köt. A pályázók az elnyert összeget kizárólag támogatott tevékenységükre fordíthatják, saját hazai tag- szervezeteiken kívül más szervezeteknek át nem adhatják. A felvett összegről kötelező tételes elszámolást készíteni a következő év pénzügyi beszámolója során. Pályázati adatlapok személyesen a Képviselői Irodaház Tudakozójában, postán az Országos Társadalmi Szervezetek Bizottságánál (V., Széchenyi rakpart 19.) igényelhetők. Ezeket és a kötelező mellékleteket 2-2 példányban kell az Ország- gyűlés Hivatala Postaátvevőjénél (V., Balassi Bálint utca 1-3.) benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje 1999. február 5. A postabélyegző legkésőbbi időpontja aznap 24 óra lehet. Koós Tamás értékelések Az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetsége nem ért egyet a legnagyobb kormánypárt értékelésével - derült ki Magyar Bálint pártelnök tegnapi nyilatkozatából. A politikus szerint az új kormány tekintélyelvű, állami túlhatalomra építő - Me- ciar Szlovákiáját, vagy Tudj- man Horvátországát idéző - felfogást képvisel. Magyar Bálint hatalmi koncentrációval, példátlan méretű politikai tisztogatással, a köz- szolgálati média megszállásával és a parlament ellenőrző szerepének korlátozásával vádolta a fél éve hivatalban lévő kabinetet. Idén több mint négymillió tonna gabonát exportáltunk Európai szerkezetváltás vidéken is Sikeres évet zár az idén a mezőgazdaság - jelentette be kedden Torgyán József. A miniszter a legnagyobb eredménynek a búzaválság megoldását tekinti.- Az ágazatot a kisgazda agrárkormányzat stabilizálta, a gazdálkodás és a kereskedelem legfontosabb folyamatait a parasztság érdekeihez igazította. Az intézkedések rekorderedményt Optimista hangulatban fotó: feb/körmendi hoztak: a gabonaexport az idén meghaladja a négymillió tonnát. Az agrár- és élelmiszer-ipari export várhatóan 10-12 százalékkal haladja meg a tavalyi mennyiséget - vonta meg a tárca tevékenységének mérlegét Torgyán József. Az ezredfordulóig hátralévő időszak terveiről szólva a miniszter elmondta: a mezőgazdaságot nem önmagában, hanem a vidékkel együtt kívánja fejleszteni a kisgazda agrár- kormányzat. Jelentős minőségi változást szeretnének elérni a termelésben és a feldolgozó- iparban is. Elsősorban a magas feldolgozott- ságú, jó minőségű, versenyképes termékek előállítását kívánják ösztönözni. A miniszter szerint nem halogatható tovább a szerkezetváltás. Ezért 1999-től csak ott támogatják az agrárgazdaság fejlesztését, ahol gazdaságosan állítanak elő eladható terméket. A belvizes területeken például a növénytermesztés helyett a környezetvédelmi célokat szolgáló energiaerdők telepítését ösztönzi majd az állam. A minisztérium tervei között szerepel, hogy az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek a bio- és ökogazdálkodás fejlesztésére. Szeretnék, ha a mezőgazdaság energiafelhasználóból energia-előállítóvá válna. U. G. Frissítsük fel az emlékezetünket: érdekes események - dióhéjban 1998: színre lépett az Orbán-kormány Göncz Árpád köszönti az új miniszterelnököt fotó: feb Vitathatatlanul a kormány- váltás volt az idei év legnagyobb belpolitikai eseménye, ám a kisebb-nagvobb botrányok, természeti katasztrófák, közéleti visszásságok és hétköznapi „csodák” amúgy is eseményekben bővelkedő tizenkét hónapot teremtettek nekünk. Visszatekintésünkben a legérdekesebb hírekből idézünk. Januárban szirmot bontott a hóvirág, rügyezni kezdtek a gyümölcsfák és leváltották Peták Istvánt, az MTV elnökét. Göncz Árpád tárgyilagosságot kért a sajtótól a közelgő választások idejére, Orbán Viktor megnyitotta a Fidesz kampányát, miközben egyik fő ellenfélnek a kisgazdákat nevezte meg. Pozsonyban folytatódtak a bős-nagymarosi gátról szóló tárgyalások, a bíróság felmentette Palotás János vállalkozót. G. Nagyné Maczó Agnes Új Szövetség néven saját pártot alapított. Februárban Horn Gyula hivatali autója karambolozott egy autóbusszal (személyi sérülés nem történt). Budapesten géppisztolysorozattal kivégezték a kocsijában ülő Fenyő' Jánost, a VICO-birodalom fejét. Torgyán József a. halálbüntetés átmeneti visszaállításáról beszél egy nagygyűlésen. „Nem tartozunk a Nemzetközi Valutaalapnak” - jelentette be a miniszterelnök. A bősi megállapodás tervezetébe egy alsó vízlépcső építése is bekerült. Márciusban bomba robbant a budapesti Halló bárnál és Torgyán József lakása előtt. Hosszú nyomozás után elfogták a bolti sorozatgyilkost. Áprilisban brutálisan megöltek egy 11 éves kislányt Körmenden - újra fellángolt a halálbüntetés visszaállításáról szóló vita. Fej-fej mellett haladt a nézőkért vívott küzdelemben az MTV 1-es csatornája és a TV2. 12 párt állított országos listát az országgyűlési választásokra. Kilencévi börtönre ítélték Stadler József akasztói nagyvállalkozót. Májusban Szájer József fi- deszes politikus lakásánál is bomba robbant. A második vasárnapon 56 százalékos részvétel mellett lebonyolították a választások első fordulóját. „Nem kívánunk a kisgazdákkal koalíciót kötni” - nyilatkozta Pokomi Zoltán. A két forduló között kétórás szópárbajt vívott Horn Gyula és Orbán Viktor. A választások második fordulójában győzött a Fidesz. Június 18-án megtartotta alakuló ülését az új parlament, az MDF mellett a kisgazdákkal is koalíciós tárgyalások kezdődtek. Bombagyárat leplezett le a rendőrség egy Budapesthez közeli településen, s egy szerkezet felrobbant a Fidesz székházában is. (A tettesek máig ismeretlenek.) Pintér Sándor volt országos rendőr- főkapitányt a bíróság felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól. Ferenczy Europress (Folytatás a csütörtöki számunkban) A MOSZ másként látja A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke, Nagy Tamás nem osztja Torgyán József optimizmusát az agrárágazat idei teljesítményének értékelésében. Nagy Tamás szerint az agrárgazdaság helyzete főleg az alacsony világpiaci árak, az orosz válság, az EU növekvő exporttámogatása, az ár- és belvizek és a stagnáló belpiaci kereslet miatt kedvezőtlenül alakult. A gazdálkodók jövedelme csökkent. Az elnök véleménye szerint jövőre a mező- gazdasági termelés csökkenésével kell számolni és növekedhet a vállalkozások adósságterhe. * Aláírt törvények. Göncz Árpád köztársasági elnök már tegnap ellátta kézjegyével valamennyi, sürgős kihirdetéssel kért törvényt, így a jövő évi költségvetést is. Egyedül a szervezett bűnözés elleni törvénycsomagot nem írta még alá az államfő, de ennek sürgősséggel történő kihirdetését nem kérte a házelnök. Változások a Házban. „Az Országgyűlés elnökeként javasolni fogom a Házbizottságban, hogy februártól háromhetenként ülésezzen a Tisztelt Ház” - mondta Áder János keddi, évzáró tájékoztatóján. Az új parlamenti munkarenddel egyébként nem ért egyet az SZDSZ, az MSZP és a MIÉP. Fagyhalálvlzsgálat. A Szociális és Családügyi Minisztérium január elején vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a tárca hatáskörébe tartozó, hajléktalanokat ellátó intézmények és szervezetek hogyan használták fel a nekik juttatott összegeket. A vizsgálatot az indokolja, hogy a tél folyamán az országban eddig legalább hetvenen szenvedtek fagyhalált, közülük tizenegyen a karácsonyi ünnepek alatt. Érmerend. A papírszázas és a nagy alakú, „sárga” százforintos érme december 31-én éjfélig lesz forgalomban, azután már csak a kis alakú, bimetál százas érmével lehet fizetni. A régi bankjegyet 2001. december 31-ig, a nagyobbik érmét a jövő év végéig lehet beváltani a bankokban és a postán. Peches rablók. Csupán néhány percig örülhetett a zsákmánynak az a két férfi, aki kedden délután egy fegyvernek látszó tárggyal kényszerítette a pénz átadására egy kelenföldi postahivatal alkalmazottjait. A rendőrök a helyszíntől néhány méterre fogták el a pénzzel menekülő két rablót és a közelben várakozó segítőtársukat. Kabaré a* éterben. Az utolsó simításokat végzik a szerzők, a szereplők a rádió szilveszteri kabaréműsorán, amely holnap eáte 8 óra 13 perckor kezdődik a Kossuth adón. Képünkön „lapzárta” előtti poénvadászaton (balról jobbra) Heilig Gábor, Farkasházi Tivadar, Trunkó Barnabás, Fábry Sándor, Koltai Róbert és Bajor Imre. fotó: feb/kau.us gyöbgy A Tvr Újság A legújabb műsorlap! Három héten át másfél millió forint nyereménnyel! Csak 38 forint! Rejtvényekkel, viccekkel, receptekkel, rengeteg olvasnivalóval! Heti időjárás-előrejelzés! Kétszer is nyer, ha megveszi! Tvr Újság Már szombaton kérje az újságárustól!