Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-29 / 303. szám

TOLNAI ^NÉPÚJSÁG DECEMBER 29. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő TAMÁS, TAMARA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Tamás: Bibliai eredetű név, a jelentése: iker. A katolikus liturgikus naptárban Becket Szent Tamás püspök és vértanú (+1170) emlékezete. Előbb Henrik angol király kancel­lárja, majd Canterbury érseke volt. Hajdan. December 29-én 100 éve, 1898-ban, mivel „a fogyasztási bérletet Szegzárd nagyközség kapta meg s így azt a község kezeli”, évi 400 forintos fizetésért „hivatásos spiclit” alkalmaztak az adó­kihágások bejelentésére. 90 éve, 1908-ban meghiúsult a bíróválasz­tás Dunaföldvárott, mert a két pártra oszlott választók között „iszonyú zaj keletkezett, már-már verekedésre került volna a sor, de a főszolgabíró a csendőrökkel szétoszlatta a gyülekezetét”. 60 éve, 1938-ban az iparügyi miniszter, Kunder Antal, Aparhanttól Závodig 41 Tolna megyei község villamosítására írt ki pályázatot, amelynek beadási határideje február 21-e lett. A napi igék: Katolikus: ÍJn. 2,3-11. Zsolt. 95. Lk. 2,22-35. Re­formátus: Ézs. 42,1-13. Mt. 3,13-17. Evangélikuson. 3,16-21. Mt. 3,13-17. Ortodox: Zsid. 4,1-13. Lk. 21,12-19. A Nap kél 7.32 órakor, nyugszik 16.01 órakor. A Hold kél 13.28 órakor, nyugszik 2.45 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 38 cm, Paks 182 cm, Dombori 217 cm, Arvízkapu 600 cm. A Sió Palánk­nál 347 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 8.00-16.00: 6-os főút szekszárdi és bonyhádi szaka­szán. Felelős szerkesztő: D. Varga Márta. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amely­ben minden nap egy-egy recep­tet ajánlunk olvasóinknak. ízle­tes, gyorsan és könnyen elké­szíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Soroza­tunkba várjuk az Önök által be­küldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztő­sége, 7101. Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mitfőzzek ma?" Most karácsony után majdnem minden háztartásban van hús­maradék: leveshús, kevés pör­költ, sült hús. Ha sok a mara­dék, tegyük el kis edényekben a mélyhűtőbe, ha pedig kevés, akkor dolgozzuk fel minél ha­marabb. Érdemes a maradékot összedarálni, majd ízlés szerint fűszerezni mustárral, borssal, törött paprikával, majoránná­val, főtt tojással, tejföllel. Ké­szülhet belőle pástétom, de megtölthetünk vele palacsintát is. A húsos palacsintát kiránt­hatjuk, vagy tejföllel meglo­csolva, reszelt sajttal meg­szórva forró sütőben megsüt­hetjük. Ünnepek előtt lépten-nyomon fenyőárusokba botlott az ember, s bizony sok fenyő megmaradt. Szomorú, de a zöme a szemétre kerül. A szekszárdi Rákóczi utcában lévő keres­kedő, Tóth István is arról panaszkodott, maradt eladni való fa bőven. A virágosoknak koszo­rúhoz olcsón „méri”, a temetőbe az asszonyoknak ingyen adja, csak vigyék az udvarról. A szekszárdi Shell benzinkútnál is van fenyőből maradék bőven, nem tudják mi lesz vele, hi­szen a szállító nem veszi azokat vissza. • fotó: ótós Réka „Családi” kivégzés, nyilvánosan Nyilvánosan, ám - morbid megfogalmazásban - „családiasán” végeztek ki egy férfit Pakisz­tánban. A hóhérai a fivére és a nagybátyja vol­tak, miután az ulemák bírósága kimondta a ha­lálos ítéletet az illetőre, unokatestvérének meg­gyilkolásáért. A The News című napilap be­számolt arról, hogy a kivégzést golyó által haj­tották végre, mégpedig Khadezo falu több ezer lakosának a szeme láttára. A kivégzett Khial Gaffart azért gyilkolta meg az unokatestvérét, hogy örökösként hozzájuthasson annak a va­gyonához. A tálibok hátrakötött kézzel és bekö­tött szemmel kísérték a fiatalembert a vesztő­helyre, majd ott megparancsolták Gaffar fivé­rének és nagybátyjának, hogy puskájukkal lő­jék agyon a rokonukat. Karácsonyi csoda Sértetlenül megmenekült egy kéthónapos csecsemő, akit szülei Brüsszel köz­pontjának legforgalma­sabb utcájában „kitettek”. Vasárnapra virradóan egy gépkocsi - benne két férfivel - csak az utolsó pillanatban tudta kikerülni az úttesten heverő „csomagot”. Az egyik férfi kiszállt a kocsi­ból, hogy eltávolítsa az „akadályt”, és ekkor látta, hogy kis híján egy csecse­mőt gázoltak el. Egy férfi rohant oda hozzá és kitépte kezéből a gyermeket. Az au­tós telefonon riasztotta a rendőrséget, amely azonosí­totta a szülőket. A szülők alkoholisták, a gyermeküket kórházban helyezték el. Olvastam írta: D. Varga Márta Szesztilalom A londoni pénzügyi negyed sok ezer dolgozója csak „szára­zon” ünnepelheti a szilvesztert, mivel az euróval való ke­reskedelem január 1-jei bevezetésére való felkészülés jegyében számos cég eltiltotta alkalmazottait a szeszes italok fogyasztá­sától. Még a dolgozók által a hét végén felkeresendő szállodá­kat is felkérték, hogy a szobákból távolítsák el a minibárokat és a szobaszerviz se vihessen alkoholos italokat a szobákba. Az in­tézkedésről a The Mail című lap vasárnapi kiadása adott hírt, de beszámolt arról is, hogy több cég más szolgáltatásokkal vi­gasztalja az alkohol hiánya miatt szomorkodó munkatársait: akad, ahol éjjel-nappal meleg étellel állnak a dolgozók rendel­kezésére, más vállalatok pedig videót állíttatnak munkatársak szállodaszobáiba. L ondon Európa legnagyobb pénzügyi központja, s Nagy-Bri- tannia ugyan most január 1-jén nem vezeti be az eurót, az a tény, hogy az EU 15 tagállama közül 11 bevezeti az új, közös fi­zetőeszközt, hatással lesz a nagy-britanniai ügyletekre és pénz­ügyi szolgáltatásokra is. Bizony ez a hír nagy tanulság: kótya- gos fejjel nem lehet dolgozni akkor sem, ha nem euróról, hanem ennél lényegesen egyszerűbb dolgodról van szó.. Humor Sebészeten Vérbe fagyva szállítja be a fér­fit a mentő. A személyi adato­kat felvevő nővér megkérdezi: — Nős? — Hová gondol? Teherautó ütött el! Bíróságon — Bevallja, hogy ellopott egy pár értékes cipőt? — Bevallom, de vegye fi­gyelembe az enyhítő körül­ményt! — És az mi lenne? — A cipő két számmal ki­sebb volt, mint a lábam. Vendéglőben A vacsora után a vendég oda­hívja a pincért: — Gyorsan egy konyakot, mielőtt Ütőmé a botrány! A pincér hozza a konyakot, majd néhány perc múlva a ven­dég újabb konyakot rendel. — Gyorsan még egy konya­kot, mielőtt kitörne a botrány! A pincér diszkréten a ven­déghez hajol: — Milyen botrányról tetszik beszélni? — Nincs egyetlen vasam sem.. . Fogadáson — Édes öregem, alig ismerlek meg. Mennyire megváltoztat a nyolc pohár pezsgő! — Nyolc pohár pezsgő? Én egyetlen pohár pezsgőt sem it­tam! — Lehet, hogy te nem, de én igen! Magánrepülőgép A kis gép pilótája leszállásra készül, amikor bejelentkezik az irányítótorony: — Adja meg a pontos hely­zetét! A pilóta így válaszol: — Itt ülök egészen elöl, a gép orrában . . . Vizsgálat előtt Orvoshoz viszi az anya a rend­kívül szurtos kisfiút. Az orvos az alkoholos vattagombócot végighúzza a gyerek nyakán, s az szinte fekete lesz. Az anya mentegetőzve így szól: — Nézze doktor úr, ez a gyerek vízzel mosakszik! Per­sze, ha maga vegyileg tisztítja... Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint az 52. heti lot­tónyeremények a következők: Ötöslottó: Telitalálatos szel­vény nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyeremény- összeg: 5 találatos: 106.625.003 forint. 4 találatos szelvény 20 darab, nyeremé­nyük egyenként 1.005.351 fo­rint, 3 találatos szelvények száma 3.215 darab, nyeremé­nyük egyenként 6.254 forint, 2 találatos szelvény 94.912 da­rab, nyereményük egyenként 371 forint. Hatoslottó: Telitalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyeremény- összeg: 6 találatos: 46.547.169 forint. 5 plusz 1 találatos szel­vény 4 darab volt, nyeremé­nyük egyenként 1.558.889 fo­rint, 5 találatos szelvény 91 da­rab, nyereményük egyenként 68.523 forint, 4 találatos szel­vény 4.027 darab, nyeremé­nyük egyenként 1.548 forint, 3 találatos szelvény 62.029 da­rab, nyereményük egyenként 352 forint. Joker telitalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nyeremény- összeg: 7.580.901 forint. M} (Uftajuvható! Herczeg Kata asztrológus vonala Q Kos A 06-90-330 501 Bika & 06-90-330502 Ikrek m 06-90-330503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán 9% 06-90-330 505 Szűz £ 06-90-330506 Mérleg 4» 06-90-330507 Skorpió ífcí 06-90-330 508 Nyilas t* 06-90-330 509 Bak £* 06-90-330510 Vízöntő at 06-90-330511 Halak m 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Audlotax 1539 Bp. Pf. 591 Hívás dfp: 88 Ft +Áfa/perc METEOROLÓGIA Agrometeorológia 06-90-430 110 3 napos előrejáró kiskert tulajdonosaknak Orvosmeleorológia 06-90-430 111 24 órás előrejelzés Dél Európa időjárása 06-90*430 1 12 3 napos előrejelzés nyaralóknak Jengetpafloi I spanyol 7. obsi 3. kanál, silóm í görög, Iáé 5. fwém Éjjel-nappal hívhatói ^ Információ szolgáltató: Országos Meteorológiai Szolgálat Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audotex IS39 Bp. Pf: 591 Tel: 202-2577 numor Jjjútof stúdió Hitelvásárlási lehetőség! mim, 08 74/419 032 NÉMET I BÚTOROK ÉRKEZTEK! ÁLLÁS A] AN LAT » • ♦ Megbízónk szekszárdi székhelyű kereskedelmi és szolgáltató cég. Annak érdekében, hogy a Kft. sikersorozata töretlenül folytatódjon, mihamarabbi belépéssel FŐKÖNYVELŐT (GAZDASÁGI VEZETŐT) keresünk mérlegképes végzettséggel. Ha úgy érzi, hogy a pozíció perspektívát jelent az Ön számára, kérjük pályázzon! Magánszemélyek és gazdasági társaságok jelentkezését várjuk. TWO-FOR.LONG Kft. 7624 Pécs, N'Agy Jcaő u. 26. Ttl.:72/31$-043, JÜ/9527-828,3ö/9474~389 http//w>vw.baranyanet.l»uAulet/24long E>maíl dm; üafabank^matbmatav.hi* Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Pára, kevés nap ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A hajnali-kora reggeli órák párás, néhol ködös, igen hideg időjárása után napközben kisebb enyhülésre számít­hatunk. A szél ugyan nem élénkül, a köd azonban lassanként ritkul, sőt fel is oszlik, és már csak néhol lesz erősen párás a levegő. A hőmérséklet csúcs­értéke mindenütt fagypont alatt marad. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: -2 Paks: -3 Siófok: -2 Pécs: -3 Szekszárd: -3 Mohács: -4 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) A kontinens nyugati és északi részén igen erőteljes frontok vonulnak, mire azonban a szárazföld középső része fölé érnek jelentősen gyengülnek, sőt szét is oszlanak. A mi időjárásunk ezért a közeljövőben lényegében semmit sem változik. Legfeljebb néhány front közelségének köszönhetően ritkul a páraréteg, kevesebb lesz a köd. Alap­vetően azonban párás, felhős marad az idő, csak kevés helyen várható rövid ideig tartó napsütés. A hideg éjszaka után ma is gyenge marad a nappali fölmelegedés,napközben is fagyni fog. ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A szél ma már a Dunántúl nyugati részén is mérséklődik. A korábbiaknál kevesebb helyen kell ködre számítani, és a párásság is ritkább lesz. A reumás fájdalmak ezért gyengülnek, s a szívpanaszok is ritkábbá válnak. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 20-25 10-15 Velencei-tó: Fertő-tó: 15-20 20-25 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Kaposvár: 20-25 Paks: 20-25 Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Siófok: 20-25 Pécs: 20-25 Tisza: 0-1 Duna: 1-2 Szekszárd: 20-25 Mohács: 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-60-505-055 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Keres­kedelmi Kft (KLK) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents