Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

Közéből 1998. december 27. Negyedik oldal Nehogy az ördög ezt a régi szokást. A másik véglet, hogy csak a bűnözőket, vagy a nagyon szegényeket, mutatják, mint legutóbb all éves gyermek­anya esetét. Kinek volt ez jó, hogy ennyire felfújták? Nem is szólva az érintett kislány - gyer­mekvédelmi törvényben is meg­fogalmazott - jogairól. Itt van a NAT, amelynek kere­tében oktatni kell a kisebbségek történetét. Ha nincsenek alapku­tatások, akkor mit fognak oktat­ni? Nemcsak azért fontos leírni a néphagyományokat, és nemcsak a cigányokét, hogy bekerüljenek a köztudatba, hanem azért is, mert ha nem tesszük meg, akkor a gyerekeink úgy nőnek föl, hogy ezekről nem tudnak semmit.- Ilyenkor karácsony táján még inkább aktuális egyik nem­rég megjelent tanulmánya, amely a születés körüli szokásokról és hiedelmekről szól. — Térben és időben is el kell határolni, hogy mikor mik voltak szokásban. Kint a legelőn az asz- szonyok rendszerint a földön szültek, a „gunyhóban”. Az egyik sarokba szalmát szórtak és azon szültek, úgy ahogy kényelmes volt. A férfiakat elküldték a szomszédba, csak asszonyok le­hettek jelen. Vagy a szülő nő any­Kalányosné László Juli­anna, a szekszárdi ön- kormányzat szociális előadója, az őcsényi cigányok körében végzett alapkutatásaiért megkapta a leg­nagyobb romológusról elnevezett Er­dős Kamill díjat. te [MqcOqcO saffilS?- Miért fontos gyűjteni a ci­gány néphagyományokat? — Nemcsak azért, hogy ne vesszenek el, bár ez is nagyon fontos, hiszen ha én nem gyűj­töm össze és nem írom le az őc­sényi, vagy pontosabban a pás- kumban élő beás teknővájó cigá­nyok szokásait, akkor azt senki nem teszi meg. Ha az öregjeink meghalnak, többé már senki sem tudja elmondani hogyan is éltek, a falutól távol az úgynevezett Bel­sőlegelőn. Fontos azért is, hogy megis­merjék szokásainkat hagyomá­nyainkat mások is. Az emberek általában bizonytalanok az isme­retlennel szemben. Amit nem is­mernek, azt nem is érthetik meg. Az idegennel tartózkodóak, az is­merőst elfogadják olyannak ami­lyen. Ugyanúgy változnak a szo­kások, ahogy változik a társada­lom, s benne mi is. Meg kell ismerni és le kell írni az igazságot már csak azért is, mert a tömegkommunikáció ke­veset foglalkozik a cigányokkal, s akkor is csak a végletekkel. Elő­szeretettel van jelen a televízió a milliomos cigányok lakodalmán. Arra volnék igazán kíváncsi, ha nincs jelen a kamera, akkor is lenne-e leányvásár, vagy csak a közönség kedvéért játszották el elcserélje a gyereket ja, vagy az anyósa segí­tett. Volt bába bent a falu­ban de vagy nem volt idő kihívni, vagy nem tudtak kocsit szerez­ni, az idősebb' asz- szonyok vezették le a szülést. — Mibe pe- lenkázták a babákat? — Pelenka persze nem alt a faluban, még a pa­rasztoknak sem. Ing­ből, gatyából varr­tak, abba teker­ték a gyere- JENŐ két. a köl­dökzsinórt késsel, ha volt ollóval vágták el. Arra vigyáz­tak, hogy a szerszám ne legyen rozsdás. A pólya vánkos volt, ab­ba kötötték a gyerekeket, sokszor egy éves koráig is. Szoptattak, ameddig tudtak, akár évekig is, ez a módszer jó volt fogamzás- gátlásra is. Mégis előfordult, hogy egy asszony egyszerre két gyereket is szoptatott. A csecsemő köldökére faha­mut tettek, másutt a fahamut rongyba csavarták úgy kötötték a gyerekre. A hideg, a mostoha kö­rülmények miatt csak hetente fü- rösztötték a gyereket, a kifejezet­ten erre a célra készült kis teknő- ben. A fürdővizet nem volt sza­bad azonnal kiönteni, a teknőt betolták a priccs alá éjszakára. Másnap reggel is olyan helyre ön­tötték, ahol nem jártak mások, nehogy elvigyék a gyerek álmát. Az a szokás, hogy a kis kádból a nagyba csak másnap reggel öntik ki a fürdővizet, máig megmaradt. — Más babonák? — Sok volt és sokféle. Még a hatvanas években is tartották a szokást, amikor gyerekek már kórházban születtek, hogy ke­resztelőig nem vitték ki a csecse­mőt az utcára, mert amíg pogány a gyerek, addig az ördög elcserél­heti. Ihárosi Ibolya Szeretni jő! A szeretettről sosem elég. Megkér tünk néhány közismert embert, mondja el, mi jut eszébe arról: sze­retni jó! Azaz: mit gondol ő maga a szeretetröl, illetve a szeretet meg­nyilvánulásának milyen példáját lát­ta a saját környezetében. íme a vála­szok. Aki nem a feleslegből ad Hámori Attila, tolnai vállalkozó, a májusban leégett Alimentál étterem ve­zetője — A Bibliában van egy történet a sze­gény asszony két fillérjéről. Az emberek a templomperselybe dobnak be pénzt. Sok gazdag ember sok pénzt ad, egy sze­gény özvegyasszony pedig két fillért dob be. Jézus erre azt mondja, hogy ez az as­szony többet adott, mint a többiek, mert míg azok a feleslegükből adtak, az asz- szony az utolsó két fillérét ajánlotta fel. A tűzeset után nagyon sokan próbál­tak segíteni nekünk. Egy öreg néni, - akit egyébként nem is ismertünk - amikor meghallotta, hogy szinte minden tönkre­ment, előszedett a fészeréből egy olyan edényt, amit korábban elrakott magának. Kitisztította és felajánlotta, hogy ezzel tudna segíteni nekünk. Ez a megható gesztus is valami olyasmit fejezett ki, mint a bibliai történet. És meg kell mon­danom, ennek a néninek az embersége is hozzájárult ahhoz, hogy volt erőnk to­vább csinálni, és hamarosan újra tudjuk nyitni az éttermet. Karácsonykor több a mosoly Dr. Brázay László, a Pakson élő me­gyei tisztifőorvos: — Az apróságokat kell észrevenni, így a szeretet sok megnyilvánulásával talál­kozhat, az, akinek erre nyitott a szeme és a szíve. Néhány példa az előző napokból. Feleségemmel, Évával fenyőfát vásárol­tunk, szokás szerint plafonig érőt válasz­tottunk. A kocsimon nincs csomagtartó, gondban voltunk, hogy kerüljön haza. Az általunk soha nem látott, zalaegersze­gi kereskedő felajánlotta: hozzánk szállít­ja. Éva ugyan kicsit izgult, ám estére megérkezett a karácsonyfa. Tizenegy éves Luca lányom nem bírta kivárni a ka­rácsonyt, előbb átadta nekünk újbegynyi csomagocskákban ajándékait, egy-egy kis medált, csillagjegyeinket ábrázolva. Nagyon megható volt. A munkahelye­men, az utcán, vásárlás közben is látom, hogy karácsony táján több a szeretetre utaló mosoly az emberek arcán. Csak meg ne fagyjon ez az ünnep elmúltával! Fél liter tej és a forradalom Potápi Árpád, parlamenti képviselő: — Mindmáig kellemes érzéssel tölt el, ami a romániai forradalom idején, 1989 telén történt. Én akkor Szegeden voltam főiskolás. Néhány nappal karácsony előtt - úgy emlékszem, december 20-án - a forradalommal való szimpatizálás jele­ként délben egy percre leállt a forgalom szerte az országban. Én Szeged belváro­sában voltam ekkor. Felemelő volt az a néhány pillanat. Ritkán fordult elő azóta is, hogy így összefogott az ország. A kollégiumban mi is gyűjtésbe kezdtünk. Mindenki hoz­ta, amije volt, akinek semmije nem volt az legalább egy fél liter tejet vett, hogy ő is adhasson valamit. Már ez nagy él­ményt jelentett számomra, aminél csak az volt nagyobb, amikor megtapasztal­tam, mennyire örültek odakint - nem­csak az ajándéknak, hanem nekünk, aki együtt éreztünk velük. Ha megversz is imádlak én... Dr. Erdős Tibor, a tamási Városi Bíró­ság elnöke:- Két éve történt, egy házaspár bontó­perét tárgyaltam, ahol a vagyonközösség már megszűnt. Majd' negyven évi házas­ság után két éve már külön éltek. A férfi kérte a házasság felbontását. Az aszszony azt mondta: igaz, hogy ez az ember része­ges volt, megcsalt, és tettlegesen is bántal­mazott, én mégis szeretem. A karácsonyi ünnepekre vissza fogadta volna urát. Fenyő illatú, madáiTöptű Könyv István János, simontomyai grafikus. Számomra a Szeretet az Életet jelenti: békességet, jóságot, boldogító kisugár­zást. Ilyenkor, karácsonykor fenyő illatú­vá válik. Hiszem, hogy minden ember szívé­ben van szeretet, kinek szabadon repke­dő madárként, kinek bezárva és várja szabadítóját. Milyen jó is volna ha fenyőillatú és madárröptű lehetne mindenkinek, min­den napja! (A nyilatkozatokat közreadja Stein- bach Zsolt, Rákosi Gusztáv, Hangyái Já­nos és Tóth Ferencj Gabi bácsi karácsonya Gabi bácsi már tizenéves ko­rában is bácsi volt. Hogy ő hívat­ta magát így, vagy más ragasz­totta rá ezt a címet, nem emlék­szem rá. Amúgy még nem öreg, krisztusi korban jár, meg - ilyen­kor télen - egy bélelt dzsekiben. Gabi bácsival mindig is szívé­lyesen szoktuk egymást üdvö­zölni az utcán, de szorosabbá akkor vált a kapcsolatunk, ami­kor engem kért meg, hogy új­szülött kisfiát, Alexet (akit a ha­tóság akkoriban nem engedett Krisztofernek keresztelni) hoz­zam haza kocsival a kórházból. Attól kezdve Gabi bácsi több­ször igénybe vett hitelezőként is. Majdnem mindig megtartotta a szavát, ám egy idő után már nekem se volt miből adnom, meg neki se miből visszaadni. De a szívélyes üdvözlések azért megmaradtak. Gabi bácsi közben elvált a fe­leségétől, és „szépen egyedül maradt”. Vak bátyja fogadta be a bérlakásába. Tavaly, szentestén becsönge­tett. Mi jólfésültek voltunk, sze­rettük egymást, az ünnepi ha­lászlé után jóféle italok mellett beszélgettünk, családilag. Ami­kor kinyitottam a kaput, ott állt előttem Gabi bácsi és a vak báty­ja a harmonikával. Gabi támo­gatta is a bátyját, de egy kicsit kapaszkodott is belé, mert ad­digra egy picit már homályos lett neki az a szenteste, amit így, a házakhoz be-becsöngetve, és itt-ott megkínáltatva csinált vé­gig. Olyan mélységes szomorú­ság sütött abból a két nyomorú­ságosán összekapaszkodó em­berből, hogy sietve odaadtam nekik minden nálam levő pén­zemet, hogy ne is lássam őket, hogy vegyenek rajta maguknak valamit, amivel valahogy átvé­szelik ezt a keservesen nagy ün­nepet, és megpróbáltam elhes­segetni magamtól a lelkiismeret- furdalást. (Szenteste semmi nincs nyitva.) Gabi átvészelte azt a szentes­tét. Idén viszont nem megy kö­szöntem a bátyjával. Ebben az évben visszament utcaseprő­nek. Húszezret keres, hitelekből él. És néha elgondolkodik azon, milyen jó élete volt, amíg együtt voltak az asszonnyal, aki na­gyon rendes volt, főzött, mosott, takarított. Arra gondolt, hogy talán idén lesz egy karácsonyfája. A gyerek kedvéért. Mert a fiát karácsony másnapján elhozza magához. Úgy tervezi, ha nem lesz pénze, elviszi az egyik testvéréhez ebé­delni. Ha viszont lesz pénze, ét­terembe mennek. Valószínűleg paradicsomlevest, palacsintát és rostos üdítőt fog rendelni. Azt nagyon szereti a fia. Tavasz felé pedig nekiáll ke­resni egy asszonyt. Ha családos anya, az sem baj. -Mert meg­mondom neked úgy, ahogy az van, mióta egyedül vagyok, egy ünnep se jó. -sí­Hajói érzed magad, máris ott egy lépcső Az Iránytű elnevezésű országos ren­dezvénysorozatot idén októberben in­dította áljára a Rádió Bonyhád stábja, hogy elősegítse fogyatékkal élő em­bertársaink közlekedését A bonyhádi rendezvény egyik eredménye, hogy tavasszal tolókocsival is megközelít­hetővé teszik a városi könyvtárat A másik eredménye már személyes jellegű segítség. Akadályt bont a segítség A 24 éves Bakta Pétert, a tolókocsival közlekedő fiatalembert szin­te mindenki ismeri Bonyhádon. Sokszor látható a város utcáin, a Fáy lakótelepi otthona és a városközpont között. —Egy interjúban elmondtad, hogyan jutsz fel mászva a társasházi, földszintes lakásodhoz a lépcsőkön át. —Az Iránytűt követően a Kossuth rádió riporterének nyilatkoztam, ezt követően ajánlotta fel segítségét Bonyhád város polgármestere, a Fűtőmű és Bonycom. Közösen készítenek számomra egy garázzsal egybekötött feljárót, hogy mindjárt a lakásból ki tudjak menni a toló­kocsim garázsába. Öten vagyunk Bonyhádon tolókocsisok, közülük egyedül én lakom társasházban, ezért ajánlott fel a város nekem egye­di támogatást. Jómagam nem kértem senkitől segítséget, nem szere­tek kérni. Megkerestek, felajánlották, így köszönöm szépen, elfoga­dom. —Az Iránytű fő célja, hogy a közlekedést könnyebbé tegye a fogya­tékkal élők számára Milyen változtatásokm lenne szükség például Bonyhádon? — Németországban jártam, ott az áruházakba beépítettek liftet a to­lókocsisoknak. Hazánkban az alapvető dolgok is hiányoznak. Példá­ul nem tudok egyedül elmenni egy szórakozóhelyre, étterembe. Bonyhádon jelenleg az áruházba és a művelődési központba lehet bemenni tolókocsival. így a máshol rendezett programokból vagy ki­maradok, vagy négy erős ember segítségére van szükségem a beju­táshoz. Városunkban a padkákat a polgármester úr „legyalultatta”, a legtöbb városban azonban még mindig ragaszkodnak a 15 centis padkához. — Egy egészséges ember nem tudja igazán beleélni magát a sérült ember problémáiba - folytatja Peti. - Sokszor megvan a jó szándék a segítségre, de nem kérdezik meg a fogyatékkal élőt, hogy mire és ho­gyan lenne szüksége pontosan. Fontos lenne számunkra, hogy be tudjunk jutni a középületekbe. Úgy tűnik, ebben pozitív változásra számíthatunk, ugyanis az Iránytű óta sok vállalkozó meg­keresett és felajánlotta segítségét. A műve­lődési központ felújítása során már például mozgássérült mellékhelyiséget is kialakíta­nak. Ezt csakis az Iránytűnek lehet köszön­ni. — Már kisbaba korodban kiderült, hogy izomsorvadásod van. Ha azonban valaki később kényszerül tolókocsiba, bizonyára nehezeb­ben viseü el a kiszolgáltatottságát. — El szeretném oszlatni ezt a tévhitet. Nekem is vannak hullámvöl­gyeim. Azonban ha mindig lehangoltan beszélnék az emberekkel, akkor előbb-utóbb megunnának, és nem állnának szóba velem. Iga­zán nem tudom beleélni magam annak a helyzetébe, aki felnőttként került tolókocsiba, de ilyen emberekkel beszélgetve kiderült, hogy szinte ugyanazok a problémáink. Nekem is ugyanúgy fáj, hogy nem tudok egy lánnyal elmenni. Hiába volt rá időm, ezt az ember nem tudja megszokni. Ha jól érzed magad, máris ott egy lépcső, hogy eszedbe juttassa: tolókocsis vagy. — Hogyan jártál iskolába? — Általános iskolába mindig édesanyám vitt. A bonyhádi gimnázi­umtól eltanácsoltak, mert nem tudták volna megoldani a közlekedé­semet. így levelező-tagozaton Tolnára jártam a dolgozók gimnáziumá­ba. Asztalos szerettem volna lenni, hiába. Tévészerelő azért nem lehet­tem, mert nem tudtam volna emelgetni a készülékeket. Órás sem le­hettem, mert Bonyhádon nem tudott vállalni egy órás sem tanulónak, így jelenleg könyveket árusítok. Egyébként mindig elfoglalom ma­gam, rengeteget videózom, és szeretek fegyvereket nézegetni. —Mikaterveid? — Alá célom, hogy ugyanúgy éljek, mint egy egészséges ember. Hogy megpróbáljam azt elérni, ami például nekem mindennapos. Huszonnégy éves vagyok, előttem az élet, nem adom fel! A szüleim­nek két lakás ára elment a gyógykezeléseimre, azért nem tudtunk családi házba költözni, de remélem ezt is sikerül majd megoldanom. Az orvosok szerint akár gyereket is vállalhatok, ő valószínűleg nem örökölné az izomsorvadást... de az unokám már biztos. Addigra azonban az orvosok szerint fejlődik annyit a tudomány, és ki tudják majd szűrni a problémát, az egyetlen hibás, törött gént. Máté Réka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents