Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-19 / 297. szám

Közéből Negyedik oldal A megvádolt hallgat, és jogi választ fontolgat Támogatás fiktív «támlákkal? Súlyos vádakkal illette egy önkormányzati képvi­selő csütörtökön a tamási Vályi Péter Szakközépis­kola és Szakmunkásképző Intézet igazgatóját. Vida Lajos a válasz jogi útját mérlegeli. Először csúszott apró homok­szem az új tamási képviselő-tes­tület működésébe csütörtöki ülé­sén, amennyiben nyilvánvalóan előre nem egyeztetett módon ke­rült terítékre a szakiskola igazga­tójának személye. A testület az intézmény pótköltségvetési kérel­mét tárgyalta: az eredetileg 25 millió forintos igény helyett mint­egy négymillió forintos pótlóla­gos finanszírozást hagytak jóvá a képviselők. A késve érkezett Györke Dániel (FKGP) a napirend zárt tárgyalását javasolta, amihez a testület - költségvetési kérdésről lévén szó - nem járult hozzá. A képviselő így a nyilvánosság előtt ismertette álláspontját. Azt állítot­ta - egyebek mellett -, hogy az is­kola fiktív számlákkal igazolt egy FM-támogatást, az igazgató a szakiskolától rendelte meg prés­házának építését, de azt nem fi­zette ki. Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy 100 hektár termő­föld megműveléséből mindössze 250 ezer forint éves bevétele volt az intézménynek. Az ülésen je­lenlévő igazgató, Vida Lajos ké­sőbb sem kívánt reagálni az őt ért vádakra, mint hozzáfűzte, tájéko­zódik a válasz jogi módozatai fe­lől. Hajdics József, polgármester különbizottság felállítását ígérte az elhangzottakat kivizsgálandó. A polgármester korábban közöl­te: a polgármesteri hivatalon belül egy másik tisztázó vizsgálat is in­dul. Ennek célja, hogy igazolja vagy cáfolja a közhasznú munka adminisztrációja kapcsán vélel­mezett szabálytalanságot. Tóth Ferenc A Szekszárdi Német Nemze­tiségi Egyesület sváb disznóvá­gást, majd este disznótort ren­dezett a hagyományteremtés szándékával december 12-én a Szent István Házban. A böllér Hepp Ádámnak tevékeny segí­tője volt Kaltenbach Jenő a ki­sebbségi ügyek országgyűlési biztosa, de részt vett a 120 kilós jószág feldolgozásában az egye­sület vezetősége és számos tag­jai is. A disznótoros csapat ebédje egy tipikus sváb és étel a szauresz volt, melynek receptje a következő: a belsőségekből és különböző apró húsokból, me­lyek között lehet véres hús is (ez adja meg az étel zamatát) hasonlóképpen készítjük, mint a hagyományos pörköltet, csak kevesebb paprikát adunk. ízesí­téséhez borsot, babérlevelet használunk, ízlés szerint ecetet teszünk. Mielőtt elkészül, liszt hozzáadásával besűrítjük. A napot száz fős disznótor zárta, melyen német testvérmegyei vezetők, a város és a megye ve­zetői is részt vettek. A menü: orjaleves, főtt hús tormával és paradicsommártással, töltött káposzta, sült hús, hurka, kol­bász, majd kelt hájas sütemé­nyek. A hangulatról a német nemzeüség kórus és a harmoni- kás Keller Antal gondoskodott. Egy Kaposszekcsőn élő hivatásos vadász, Bakó Márton különleges hobbi­nak hódol: óriás citromokat termeszt az év minden sza­kában.- Tizenkét évvel ezelőtt cserépbe tettem egy citrom magját, mely hamarosan megeredt. Amikor megerő­södött a kis növény, meg­kértem egy ismerős nénit, hogy szemezze be azt. Nyolc évig gondosan ne­veltem a citromfát, mire az termőre fordult. Kezdet­ben csak néhány gyümöl­csöt szedhettem le, ma már azonban évente több mint 30 citromot „szürete­lek” - mondta el Bakó Márton. A kísérletező kedvű ter­mesztő tavasztól őszig há­zának teraszán tartja a nö­vényt és ekkor a méhekre bízza a virágok beporzását. Télen viszont kis ecsetet vesz a kezébe és maga végzi el a műveletet. Gyakran megesik, hogy a citromfán egyszerre vannak érett gyü­mölcsök, kis zöld'citromok és virágok is.- Az utóbbi időben nem egy alkalommal előfordult, hogy fél kilónál is nehezebb citromok termettek - mond­ja hangjában nem kis büsz­keséggel a hivatásos vadász. Ma már nem magról sza­porítom a növényeket, ha­nem a meglévő citromfa ágainak tövéhez egy-egy gézbe csomagolt földlabdát erősítek, majd azt injekciós tűvel locsolom, aminek ha­tására 2-3 hónap múlva kis gyökerek fejlődnek az ágon. Ezután levágom az új haj­tást és egy cserépben neve­lem azt tovább. Tapasztala­tom szerint minél idősebb ágat gyökereztetek, annál előbb fordul a belőle fejlődő új citromfa termőre. Mostanában nagyon sok ismerős és ismeretlen kér tőlem hajtást és tanácsot. Természetesen bármilyen ellenszolgáltatás nélkül szí­vesen segítek mindenkinek - zárta mondandóját Bakó Márton. -glaub­Az elmeosztályon kívül Tolna megyében jelen­leg nincs olyan rende­lő, klub, vagy intézet, ahová az alkoholisták, drogosok, a szenve­délytől vergődő embe­rek, esetleg család­tagjaik tanácsért, gyó­gyításért fordulhatná­nak. Ahol majd nem szenvednek a szenvedélybetegek Pedig lenne rá igény, hi­szen a megyei tisztiorvosi szolgálat adatai alapján közel hatvan fiatalember Pécsre vagy Szegedre, az ottani drog- ambulanciára jár át innen. Ez azonban csak a jéghegy csú­csa, mondta dr. Sudár Géza főorvos. Pontos adat ugyan nincs arról, hogy hányán le­hetnek azok, akik nem csak kipróbálták a drogot, de élnek is vele, de azt egy megyei fel­mérésből már tudják, hogy a középiskolás korúaknak a húsz százaléka már kipróbál­ta ezt a fajta élvezetet. Ez na­gyon nagy szám. A szűkebb környezet is csak akkor eszmél, amikor már több alkalomról, kialaku­lóban lévő drogfüggőségi ál­lapotról van szó. Hová fordul­janak a szülők, barátok ilyen­kor? Kit lehetne megkérdezni arról, hogy mi a további teen­dő, hogyan kell innen vissza­fordulni? A jövő év első felében - úgy tűnik - jelentős változás lesz ezen a területen is Szek­szárdon. Dr. Sudár Géza, a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosa arról tájékoztatta la­punkat, hogy a németországi Caritas szolgálat támogatásá­val Magyarországon is létre­hozták a RÉV Ambulanciát. Ennek a hálózatnak egyik ál­lomása lesz Szekszárd. — A Munkácsy utcában vá­sároltak egy házat, melynek megkezdődtek a felújítási munkálatai. A tárgyi feltéte­leket is a Caritas biztosítja, a megyei és a városi önkor­mányzat pedig közösen a működési feltételeket. Bí­zunk benne, hogy fél éven belül működni fog a RÉV Ambulancia Szekszárdon is. A hozzátartozók éppúgy jö­hetnek majd ide, mint a szen­vedélybetegek. A rendelés anonim lesz, sem személyi igazolványt, sem TAJ-szá- mot, sem más adatot nem kérnek az itt dolgozó szak­emberek a betegektől. Lesz egy csapat, akikhez bárki, bármikor bizalommal fordul­hat. Mauthner

Next

/
Thumbnails
Contents