Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-12 / 291. szám
Közelről 1998. december 13 Tolnai Népújság Negyedik oldal Kokó Két hete jelent meg Török Ferenc könyve: Kokó, a ki rály. A kötetet tegnap Szekszárdon dedikálta Kovács mm ■■ István. A Tolnai Népújság Vasárnap Reggel jogot szerzett arra, hogy néhány epizódot megismertessen az olva- sókkal. Hogyan lett az első mérkőzését feladó kis kölyök- ^ bői a szorító „táncos kedvű művésze”? ELEGANCIA TECHNIKA PROFIZMUS Névjegy Neve: Kovács „Kokó” István Született: 1970. augusztus 17., Budapest Magassága: 171 centiméter Testsúlya: 57 kilogramm Iskolai végzettsége: érettségi Családi állapota: nős Gyermekei: Bence négyéves, Gergő hét hónapos Sportága: ökölvívás Klubjai: 1985-től 1988-ig ÉVIG SE, 1988-tól 1997-ig Vasas, 1997-től Universum Box-Promotion Amatőr mérkőzései: 287, győzelem: 268 Legjobb eredményei: hétszeres egyéni magyar, egyszeres német csapatbajnok Világranglista-vezető: 1991,1992,1996 Európa-bajnok: 1991 (Göteborg), 1996 (Vejle) Világkupa: 1990 (Dublin) második, 1994 (Bangkok) harmadik Világbajnok: 1991 (Sydney), 1997 (Budapest) Olimpiai bajnok: 1996 (Atlanta) Olimpiai bronzérmes: 1992 (Barcelona) Az Év Sportolója: 1991,1996 Profi mérkőzései: Nyolc-nyolc győzelem (három K. 0.) Profi start: Budapest Elődöntőbeli orosz ellenfele, Szancsat, nagyon eltalálta. Arccsontja és három idegszála sérült meg. Az erős ütéstől vérömleny keletkezett, és a meccs után arca bal oldala teljesen lebénult. Állandóan fájt a feje, inni nem tudott, amit ivott, rendre kifolyt a szájából. Úgy intézte, a világbajnokság végéig minél kevesebb emberrel találkozzon. A Budapest Sportcsarnokban csak a hátsó ajtón közlekedett, a többiek mérkőzését a háttérből figyelte. Egy vigasztalta csupán, hogy az orvosok szerint nem volt veszélyes a sérülése. Kente mindenféle kenőccsel, de nyilvánvalóvá vált, a döntőig hátralévő idő kevés lesz a gyógyuláshoz. Meg sem fordult a fejében, hogy visszalépjen az aranyért vívandó csatától. „Akármi is történt, világbajnok leszek!” - ismételgette magában, amolyan önnyugta- tásként. Amikor leendő klubjának vezetői megérkeztek a vb fináléjára, Peter Hahnrats - Kokó sérült arcát látva - a fejéhez kapott:- Ugye, nem bokszol a döntőben? - tette fel a számára magától értetődő kérdést, ám a válaszon jobban meglepődött, mint a látványon. „Dehogynem! Kész öngyilkosság!” - vélekedett a menedzser, hiszen iszonyú nagy volt a kocm Mester es tanítványa: Koko Szántó „Öcsi bácsival kázat. A végküzdelemben ugyanis német ellenfél várt Kokéra. Ha sérülés miatt visszalép, semmi gond. Van ilyen. Ám ha kikap, senkit nem érdekel, hogy fájt az arca, csak a vereséggel foglalkozik mindenki. Akkor ________ j oggal mondhatja a klub másik tulajdonosa, Peter Kohl: „Minek szerződtettük ezt a magyart, mikor nálunk jobbak vannak?” Kokó bízott magában, és tudta: nem veszíthet. Az eredményhirdetés után Hanhrats boldogan szorongatta a kezét. Az első K. O.________ M ielőtt elment melegíteni, reményt keltben kacsintott egyet, s aztán már csak akkor láttuk, amikor szólították az est ötödik párjaként a Kovács „Kokó” Ist- ván-Ahmed Lain-csata résztvevőit. „Jó időre megterveztünk mindent. A bevonulást, a zenét, ahogy megjelenek a ringben, ahogy üdvözlöm a közönséget. Aztán elindultam a ring felé, és csak füstöt, meg hatalmas tömeget láttam. Meg hogy lenge- nek a magyar zászlók. Nem lehet szavakba foglalni azt az érzést. Ettől kezdve alig vártam, hogy megszólaljon a gong. Olyan voltam, mint egy csatába induló paripa. Türelmetlen. Kíméletlenül mentem előre. Annyira agresszív és felszabadult voltam, hogy Lain szinte egy pillanatra sem tudott kibontakozni. Jól mozogtam, és amikor az első menet 121. másodpercében egy jobb-bal kombináció után a földre rogyott, valósággal őrjöngtem az örömtől. Soha még nem ütöttem ki senkit, és ez pont az első profi meccsemen sikerült! Ez maga volt a gyönyör. Sokat segített, hogy rengetek szurkoló jött Magyarországról, hogy lássa a bemutatkozásomat. Mintha a budapesti vb-n lettem volna. Csodálatos volt!” Ringbe szállás ______ K ovi élete első versenyén, a serdülőknél 40 kiló volt a legalsó súlycsoport. De csak az indulhatott, aki elérte a 37,5 kilót. Kovi ekkor 36,5 kg-ot nyomott. Edzője tarkón ragadta, odacipelte egy csaphoz, és addig el nem engedte a fejét, amíg legalább egy liter vizet meg nem ivott. A sors egy Gáspár Zsolt nevű fiúval hozta össze, aki a jelek szerint egész mást gondolt az ökölvívásról, mint Kovi. Nem adott a szép stílusra, a látványos ellépkedésekre, hanem ment előre, mint egy cséphada- ró. Olyan iramban ütött, hogy Kovinak még arra sem volt ideje, hogy eltáncoljon ellenfele elől. Összekuporodva állta a reá zúduló-záporozó ütéseket, amíg bírta és tudta. Aztán megelégelte a kíméletlen, udvariatlan fogadtatást, és az első menet vége előtt feladta a kilátástalan csatát. Kapott is fejmosást edzőitől, hogy ilyen gyáván nem lehet bokszolni, meg hogy miért nem ütött legalább egyet. De őt ez akkor már nem érdekelte. Örült, hogy élve kikerült a szorítóból, és mással nem foglalkozott. Úgy döntött: nem csinálja tovább. Az ökölvívás nem neki való. Három-négy hónapig a terem felé sem nézett. Alkalmi menedzser 1990 februárjában behívták katonának. Sok más sportolóval együtt Hódmezővásárhelyre, a sportszázadba került. Együtt vonult be Szűcs Lacival, aki a maga súlycsoportjában szintén szép jövő előtt állt. Kokó kitalálta: rendezzenek profi mécseseket a laktanyában. Ő lett Szűcs menedzsere. Elhíresztelte: van egy barátja, aki mindenkit megver. Sorra jöttek a vállalkozó kedvűek, s amikor meglátták Szűcsöt, megnőtt az önbizalmuk, mert Laci egyáltalán nem nézett ki bunyósnak. „Mindenki tuti győzelmet remélve ment bele a meccsbe, a fogadásba, mert nem gondolták, nem tudták, hogy Laci iszonyatosan nagyokat üt a súlyához képest. Ötven-száz forint volt a tét, és ez akkor - pláne egy sorkatonának! - nagy pénznek számított. Laci nyerte a meccseket, a forintokat pedig közösen elszórakozták. Már azt hittük, vége a jó sorsnak, és nincs több ellenfél a laktanyában, amikor egyik este mégis jelentkezett egy közepes termetű srác. Bejött a körletbe gyakorlóruhában, és megkérdezte: igaz-e, hogy van itt egy nagyon erős legény, aki mindenkit megver? Igaz, válaszoltam. „Nos, hadd lám, ki az!" - érdeklődött tovább a jövevény. Szóltam Lacinak, és a bátor kedvű bajtárs kis híján nevetőgörcsöt kapott. Mi több, elkezdte ócsárolni Szűcsöt. Más se kellett, azonnal megsokszoroztak a tétet, és már kezdődhetett is a harc. Laci rövid idő alatt rongyosra verte a gyereket. Bezsebeltük a dohányt, és a jól végzett munka örömével mentünk kikapcsolódni. Másnap sorakozó volt a laktanyaudvaron, és arra lettem figyelmes, hogy az eligazítást tartó százados iszonyatosán össze .van verve. Jobban megnéztem, hát a mi emberünk volt! Szóltam Szűcsnek, azonnal tűnjünk el, mielőtt zárkába dugnak bennünket. De nem lett az ügyből semmi. A százados vagány gyerek volt. Még egy kis italt is hozott nekünk: igyuk meg az egészségére. Nemsokára leszerelünk, és megkezdtem a felkészülést a Világkupára. ” A világbajnok ______ 1 991. november 23-án sikerült a nagy varázslat: Kokó megnyerte Magyarország első ökölvívó-világbajnoki aranyérmét! Pedig a koreai félelmetesen kezdett. Az első menet végére csak minimális különbséggel, 6:5-re vezetett a Vasas öklöző- je. A másodikban érvényesült Kokó zsenialitása, és 16:9-re elhúzott az ellenfelétől. A harmadik felvonás is Pisti fölényét hozta, igy az eredményhirdetésnél az ő kezét emelték magasba. Világbajnok: Kovács István, Magyarország! A legnagyobb király! Az újságok egyszerűen bokszprofesszornak nevezték Kokót, és ebben volt is valami. Ezután már mindenki azt a napot várta, amelyet a naptárak augusztus harmadikaként jelölnek. Ugyanis ekkor mérkőzött az olimpiai aranyéremért este nyolc órakor a kubai Arnaldo Mesával Kovács István. Akit egy ország Kokóként ismer, szeret és tisztel. Határozott léptekkel halad a szorító felé. A kubai hamarabb érkezik a kötelek közé. Várja Kokót. Nem sokat tudunk róla, de egy kubait soha nem szabad lebecsülni, még ha nincs is olyan hírneve, mint a mi bajnokunknak. Kokó bemutatja szokásos szertartását, aztán elkezdődik a csata az olimpia legfényesebb medáljáért. Kokó magabiztosan kezd. Olyan a lábmunkája, mint senki másnak. Egy idő után nincs ellenfél, aki tartani tudja vele a lépést. Valósággal táncot jár a ringben, és közben üt. Nem is kicsiket. Kétszer jól állón vágja Mesát, és már meg is van az előny az első felvonásban. A másodikban bemutatót tart az erő és az elegancia ötvözetéből. Az utolsó menet Aztán a gong hallatán elindul a sarok felé. Csillog a szeme az örömtől. Amikor odaér mesteréhez, Szántó Imréhez, nem várja meg a taktikai tanácsokat, hanem megvan a harmadik menet. Érzi, tudja, ezt az aranyat már senki sem veheti el tőle. A nézőtéren még izgulnak a szurkolók, ám a sajtóhely monitorjai előtt ülő magyar újságírók jelzései őket is megnyugtatják: a zsurnaliszták látják az eredmény alakulását, és minden egyes pont után felhördülnek a képernyők előtt. Kokó mindenesetre az utolsó felvonásban is leiskolázza ellenfelét. Ellépés, sasszé, jobbegyenes, majd megint ellépés és egy szemtelen keresztütés. így megy ez az utolsó másodpercekig. Amikor is Kokó egyszerűen elkezd szaladni a ringben. A kubai utána, de nem éri utol. Az öröm, a mámor léptei ezek. Aztán megszólal a gong - és Kokó célba ér! Egy álom beteljesült! Övé Atlanta ötödik magyar aranya. És köztük az egyetlen, amely párharcban valósult meg. És talán ettől valamivel szebben is fénylik. Olimpiai bajnok: Kovács István, Magyarország!
