Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-12 / 291. szám

Közelről 1998. december 13 Tolnai Népújság Negyedik oldal Kokó Két hete jelent meg Török Ferenc könyve: Kokó, a ki rály. A kötetet tegnap Szekszárdon dedikálta Kovács mm ■■ István. A Tolnai Népújság Vasárnap Reggel jogot szer­zett arra, hogy néhány epizódot megismertessen az olva- sókkal. Hogyan lett az első mérkőzését feladó kis kölyök- ^ bői a szorító „táncos kedvű művésze”? ELEGANCIA TECHNIKA PROFIZMUS Névjegy Neve: Kovács „Kokó” István Született: 1970. augusztus 17., Budapest Magassága: 171 centiméter Testsúlya: 57 kilogramm Iskolai végzettsége: érettségi Családi állapota: nős Gyermekei: Bence négyéves, Gergő hét hónapos Sportága: ökölvívás Klubjai: 1985-től 1988-ig ÉVIG SE, 1988-tól 1997-ig Vasas, 1997-től Universum Box-Promotion Amatőr mérkőzései: 287, győzelem: 268 Legjobb eredményei: hétszeres egyéni magyar, egyszeres német csapatbajnok Világranglista-vezető: 1991,1992,1996 Európa-bajnok: 1991 (Göteborg), 1996 (Vejle) Világkupa: 1990 (Dublin) második, 1994 (Bangkok) harmadik Világbajnok: 1991 (Sydney), 1997 (Budapest) Olimpiai bajnok: 1996 (Atlanta) Olimpiai bronzérmes: 1992 (Barcelona) Az Év Sportolója: 1991,1996 Profi mérkőzései: Nyolc-nyolc győzelem (három K. 0.) Profi start: Budapest Elődöntőbeli orosz ellenfele, Szancsat, nagyon eltalálta. Arc­csontja és három idegszála sé­rült meg. Az erős ütéstől vér­ömleny keletkezett, és a meccs után arca bal oldala teljesen le­bénult. Állandóan fájt a feje, in­ni nem tudott, amit ivott, rend­re kifolyt a szájából. Úgy intéz­te, a világbajnokság végéig mi­nél kevesebb emberrel talál­kozzon. A Budapest Sportcsar­nokban csak a hátsó ajtón köz­lekedett, a többiek mérkőzését a háttérből figyelte. Egy vigasz­talta csupán, hogy az orvosok szerint nem volt veszélyes a sé­rülése. Kente mindenféle ke­nőccsel, de nyilvánvalóvá vált, a döntőig hátralévő idő kevés lesz a gyógyuláshoz. Meg sem fordult a fejében, hogy vissza­lépjen az aranyért vívandó csa­tától. „Akármi is történt, világ­bajnok leszek!” - ismételgette magában, amolyan önnyugta- tásként. Amikor leendő klubjá­nak vezetői megérkeztek a vb fináléjára, Peter Hahnrats - Kokó sérült arcát látva - a fejé­hez kapott:- Ugye, nem bokszol a döntő­ben? - tette fel a számára magá­tól értetődő kérdést, ám a vála­szon jobban meglepődött, mint a látványon. „Dehogynem! Kész öngyilkos­ság!” - vélekedett a menedzser, hiszen iszonyú nagy volt a koc­m Mester es tanítványa: Koko Szántó „Öcsi bácsival kázat. A végküzdelem­ben ugyanis német el­lenfél várt Kokéra. Ha sérülés miatt visszalép, semmi gond. Van ilyen. Ám ha kikap, senkit nem érdekel, hogy fájt az arca, csak a vereséggel foglalko­zik mindenki. Akkor ________ j oggal mondhatja a klub másik tulajdonosa, Peter Kohl: „Minek szerződtettük ezt a magyart, mikor nálunk job­bak vannak?” Kokó bízott ma­gában, és tudta: nem veszíthet. Az eredményhirdetés után Hanhrats boldogan szorongat­ta a kezét. Az első K. O.________ M ielőtt elment melegíteni, re­ményt keltben kacsintott egyet, s aztán már csak akkor láttuk, amikor szólították az est ötödik párjaként a Kovács „Kokó” Ist- ván-Ahmed Lain-csata részt­vevőit. „Jó időre megterveztünk min­dent. A bevonulást, a zenét, ahogy megjelenek a ringben, ahogy üdvözlöm a közönséget. Aztán elindultam a ring felé, és csak füstöt, meg hatalmas tö­meget láttam. Meg hogy lenge- nek a magyar zászlók. Nem le­het szavakba foglalni azt az ér­zést. Ettől kezdve alig vártam, hogy megszólaljon a gong. Olyan voltam, mint egy csatá­ba induló paripa. Türelmetlen. Kíméletlenül mentem előre. Annyira agresszív és felszaba­dult voltam, hogy Lain szinte egy pillanatra sem tudott ki­bontakozni. Jól mozogtam, és amikor az első menet 121. má­sodpercében egy jobb-bal kom­bináció után a földre rogyott, valósággal őrjöngtem az öröm­től. Soha még nem ütöttem ki senkit, és ez pont az első profi meccsemen sikerült! Ez maga volt a gyönyör. Sokat segített, hogy rengetek szurkoló jött Ma­gyarországról, hogy lássa a be­mutatkozásomat. Mintha a bu­dapesti vb-n lettem volna. Cso­dálatos volt!” Ringbe szállás ______ K ovi élete első versenyén, a serdülőknél 40 kiló volt a legal­só súlycsoport. De csak az in­dulhatott, aki elérte a 37,5 ki­lót. Kovi ekkor 36,5 kg-ot nyo­mott. Edzője tarkón ragadta, odacipelte egy csaphoz, és ad­dig el nem engedte a fejét, amíg legalább egy liter vizet meg nem ivott. A sors egy Gáspár Zsolt nevű fi­úval hozta össze, aki a jelek szerint egész mást gondolt az ökölvívásról, mint Kovi. Nem adott a szép stílusra, a látvá­nyos ellépkedésekre, hanem ment előre, mint egy cséphada- ró. Olyan iramban ütött, hogy Kovinak még arra sem volt ide­je, hogy eltáncoljon ellenfele elől. Összekuporodva állta a reá zúduló-záporozó ütéseket, amíg bírta és tudta. Aztán meg­elégelte a kíméletlen, udvariat­lan fogadtatást, és az első me­net vége előtt feladta a kilátás­talan csatát. Kapott is fejmosást edzőitől, hogy ilyen gyáván nem lehet bokszolni, meg hogy miért nem ütött legalább egyet. De őt ez akkor már nem érde­kelte. Örült, hogy élve kikerült a szorítóból, és mással nem foglalkozott. Úgy döntött: nem csinálja tovább. Az ökölvívás nem neki való. Három-négy hónapig a terem felé sem nézett. Alkalmi menedzser 1990 februárjában behívták ka­tonának. Sok más sportolóval együtt Hódmezővásárhelyre, a sportszázadba került. Együtt vonult be Szűcs Lacival, aki a maga súlycsoportjában szintén szép jövő előtt állt. Kokó kita­lálta: rendezzenek profi mécs­eseket a laktanyában. Ő lett Szűcs menedzsere. Elhíresztel­te: van egy barátja, aki minden­kit megver. Sorra jöttek a vállal­kozó kedvűek, s amikor meg­látták Szűcsöt, megnőtt az ön­bizalmuk, mert Laci egyáltalán nem nézett ki bunyósnak. „Mindenki tuti győzelmet re­mélve ment bele a meccsbe, a fogadásba, mert nem gondol­ták, nem tudták, hogy Laci iszonyatosan na­gyokat üt a súlyához képest. Ötven-száz fo­rint volt a tét, és ez ak­kor - pláne egy sorkato­nának! - nagy pénznek számított. Laci nyerte a meccseket, a forinto­kat pedig közösen el­szórakozták. Már azt hittük, vége a jó sorsnak, és nincs több ellenfél a lak­tanyában, amikor egyik este mégis jelentkezett egy közepes termetű srác. Bejött a kör­letbe gyakorlóruhá­ban, és megkérdezte: igaz-e, hogy van itt egy nagyon erős le­gény, aki mindenkit megver? Igaz, válaszoltam. „Nos, hadd lám, ki az!" - ér­deklődött tovább a jövevény. Szóltam Lacinak, és a bátor kedvű bajtárs kis híján nevető­görcsöt kapott. Mi több, el­kezdte ócsárolni Szűcsöt. Más se kellett, azonnal megsokszo­roztak a tétet, és már kezdőd­hetett is a harc. Laci rövid idő alatt rongyosra verte a gyere­ket. Bezsebeltük a dohányt, és a jól végzett munka örömével mentünk kikapcsolódni. Más­nap sorakozó volt a laktanya­udvaron, és arra lettem figyel­mes, hogy az eligazítást tartó százados iszonyatosán össze .van verve. Jobban megnéztem, hát a mi emberünk volt! Szól­tam Szűcsnek, azonnal tűn­jünk el, mielőtt zárkába dug­nak bennünket. De nem lett az ügyből semmi. A százados va­gány gyerek volt. Még egy kis italt is hozott nekünk: igyuk meg az egészségére. Nemsoká­ra leszerelünk, és megkezdtem a felkészülést a Világkupára. ” A világbajnok ______ 1 991. november 23-án sikerült a nagy varázslat: Kokó meg­nyerte Magyarország első ököl­vívó-világbajnoki aranyérmét! Pedig a koreai félelmetesen kezdett. Az első menet végére csak minimális különbséggel, 6:5-re vezetett a Vasas öklöző- je. A másodikban érvényesült Kokó zsenialitása, és 16:9-re el­húzott az ellenfelétől. A harma­dik felvonás is Pisti fölényét hozta, igy az eredményhirde­tésnél az ő kezét emelték ma­gasba. Világbajnok: Kovács István, Magyarország! A legnagyobb király! Az újságok egyszerűen boksz­professzornak nevezték Kokót, és ebben volt is valami. Ezután már mindenki azt a napot vár­ta, amelyet a naptárak augusz­tus harmadikaként jelölnek. Ugyanis ekkor mérkőzött az olimpiai aranyéremért este nyolc órakor a kubai Arnaldo Mesával Kovács István. Akit egy ország Kokóként ismer, szeret és tisztel. Határozott léptekkel halad a szorító felé. A kubai hamarabb érkezik a kötelek közé. Várja Kokót. Nem sokat tudunk róla, de egy kubait soha nem szabad lebecsülni, még ha nincs is olyan hírneve, mint a mi bajno­kunknak. Kokó bemutatja szo­kásos szertartását, aztán elkez­dődik a csata az olimpia legfé­nyesebb medáljáért. Kokó ma­gabiztosan kezd. Olyan a láb­munkája, mint senki másnak. Egy idő után nincs ellenfél, aki tartani tudja vele a lépést. Való­sággal táncot jár a ringben, és közben üt. Nem is kicsiket. Kétszer jól állón vágja Mesát, és már meg is van az előny az első felvonásban. A második­ban bemutatót tart az erő és az elegancia ötvözetéből. Az utolsó menet Aztán a gong hallatán elindul a sarok felé. Csillog a szeme az örömtől. Amikor odaér meste­réhez, Szántó Imréhez, nem várja meg a taktikai tanácso­kat, hanem megvan a harma­dik menet. Érzi, tudja, ezt az aranyat már senki sem veheti el tőle. A nézőtéren még izgul­nak a szurkolók, ám a sajtó­hely monitorjai előtt ülő ma­gyar újságírók jelzései őket is megnyugtatják: a zsurnalisz­ták látják az eredmény alaku­lását, és minden egyes pont után felhördülnek a képernyők előtt. Kokó mindenesetre az utolsó felvonásban is leiskoláz­za ellenfelét. Ellépés, sasszé, jobbegyenes, majd megint ellé­pés és egy szemtelen kereszt­ütés. így megy ez az utolsó másodpercekig. Amikor is Kokó egyszerűen elkezd sza­ladni a ringben. A kubai utána, de nem éri utol. Az öröm, a mámor léptei ezek. Aztán meg­szólal a gong - és Kokó célba ér! Egy álom beteljesült! Övé Atlanta ötödik magyar ara­nya. És köztük az egyetlen, amely párharcban valósult meg. És talán ettől valamivel szebben is fénylik. Olimpiai bajnok: Kovács Ist­ván, Magyarország!

Next

/
Thumbnails
Contents