Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-10 / 263. szám
4. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke 1998. november 10., kedd Ipari park a lovaspályán? Sport- és lovaspálya: tárgyalási alap a „kiváltás” FOTÓ: ÖTÖS Kék HIrek Vaddisznóval ütközött. November 6-án, éjjel féltizenegy körül vaddisznóval ütközött egy Opel Astra típusú személygépkocsi a 65- ös számú főúton, Iregszem- cse közelében. A szakértői becslés szerint 120-140 kilogrammos állat jobbról ugrott a gépkocsi elé. Az ütközés után a vaddisznó elfutott, az autóban 100 ezer forintos kár keletkezett. Óvodás pénz. Betörtek november 5-re virradó éjjel a tamási 1. számú óvodába. Az ismeretlen elkövető - aki az ablakot választotta bejáratnak - zsákmánya mindössze 2600 forint volt. A Kaktusz bárban szórakozott egy simontomyai hölgy november 7-ét megelőző éjszaka, reggelre virradóan azt volt kénytelen megállapítani, hogy hiányzik a pénztárcája, a benne lévő hatvanezer forinttal együtt. Éjjeli internet Nagyszékelyben Éjszakai internetezésre hívja az érdeklődőket a nagyszékelyi teleház 1998. november 13-án, pénteken. A web-böngészésben Donátit István, rendszergazda lesz a világháló kalauza. E mellett levezetés (vagy bemelegítésképpen) pingpongozhatnak, számítógépes játékokkal játszhatnak az internet-barátok, és belekóstolhatnak a nagyszékelyi biosaláta-menübe is. A résztvevőket - száz forintos belépő díj ellenében - 18 órától várják. Hirdetésfelvétel Tamási környékén Hirdetés-felvevőhelyünk Tamásiban: Tolnatourist, Szabadság u.43. Telefon/fax: 471-941. További hirdetésfelvétel: Vércse Bori: Szakály 7192, Szabadság u. 188. Szabó Gyuláné: (BEZO- KERFU) Hőgyész 7090, Zrínyi u. 3. Üzenet a 488- 378 telefonon. Bosnyák József, Tamási, telefon: 06-30- 460-727. Gyászközlemények: PAN- HOL Bt., Tamási, Aradi u. 19. Szabó Gyuláné, Hőgyész, Zrínyi u. 3. telefon: 488-378. Lesz-e a lovaspályából ipari park? - egyfelől ez a kérdés annak a lehetséges üzletnek a kapcsán, amelyről hónapok óta folyik tárgyalás a tamási önkormányzat és a Hinke kft. között. A Hinke Kft. anyavállalata, a BVT AG ipari parkot szeretne létesíteni Tamásiban, amely érintené a város sporttelepének területét. A Hinke Kft. részéről Voloscsuk Iván azzal hárította el érdeklődésünket, hogy korai bármit mondani az üzletről. A kft. jelenleg nyolc hektárja mellé két hektár szükséges ahOktóber 1-től Tamásiban is elindult a kórházi ápolást helyettesítő otthoni szakápolás. Az ellátást az Idősek Gondozási Központjának egy alkalmazottja végzi, aki felnőtt szakápolói képesítést szerzett. A tevékenységet a korábbi népjóléti minisztérium 360 ezer forinttal támogatta, amely összegből számítógépet, orvosi műszereket vásárolt az intézmény. Az egészségbiztosító havi nyolcvan vizitre kötött szerződést a gondozási központtal, ami a gyakorlatban öt beteg ellátását jelenti. Az ápolást a háziorvosok rendelhetik el, és a szakmai felügyeletet is ők látják el. Tamási négy háziorvosa közül háBetanított varrodai munkához szervez ingyenes, egy hónapos előképzést Simontomyán a Tolna Megyei Munkaügyi Központ és a simontomyai Munkábahelyezést Elősegítő hoz, hogy a cég elnyerhesse az ipari park minősítést, (és így állami támogatáshoz jusson). Annyit azért megtudtunk: a Hinke részéről a sporttelep csak harmadsorban jön szóba, mint a terjeszkedés lehetséges iránya. Voloscsuk Iván - aki reményét fejezte ki, hogy idén döntésre jutnak a tárgyalófelek -, konkrét befektetőket nem említett, a BVT angol és amerikai cégekkel áll kapcsolatban. Az általuk Tamásiba települő ipar elsősorban szakképzelten munkaerőt foglalkoztatna. Hajdics József, polgármester elmondta: a tárrom már igénybe vette a szakápoló munkáját. Barna Sán- dorné, a gondozási központ vezetője szerint az egészségbiztosító által nyújtott finanszírozásból egy másik szakápoló bérét is ki tudná gazdálkodnia az intézmény. Barna Sándomé úgy tapasztalta, hogy — bár máshol talán félnek a háziorvosok -, Tamásiban megértették, hogy nem az ő betegeiket akarják elvenni. Az otthoni szakápolás iránti „félelem” a paraszolvencia esetleges csökkenését jelenti. Dr. Varga Zsuzsanna, tamási háziorvos a saját praxisában nem tartja reálisnak, általában azonban nem zárta ki annak leBizottság negyven fő részére. A tanfolyam alatt a munkanélküliek eddigi ellátásukra továbbra is jogosultak. Az előképzésben résztvevőknek a Dixi-Limes Bt. ajánl munkát Simontomyán. gyalásokon három terület jött szóba, de közülük csak egy ön- kormányzati tulajdonú. A polgármester szerint alapelv, hogy amennyiben a sport,- vagy lóversenypályát adná el az ön- kormányzat, annyit kéme érne, amennyi egy új megépítéséhez elég. Erről még nem készült költségbecslés. - Nem akarunk egy negyven éves hagyományt megszüntetni - mondta a Tamási Lovasnapokról -, de komolyan megfontolandó a Hinke ajánlata. Az ipari park ugyanis hosszabb távon 300- 500 főnek adhat munkát. (tf) hetőségét, hogy ez akadályozza az otthoni szakápolás elterjedését. A tapasztalatok összegzéséhez még kevés idő telt el - mondta. Két betege közül egy visszamondta az otthoni ápolást, a másik viszont igényli az ellátást. A gondozási központ szeretne együttműködési szerződést kötni a szekszárdi és a dombóvári kórházzal, amelyeknek orvosai feltüntetnék a zárójelentésben, ha szükségét látják az otthoni ápolásnak. Nagy Béla, a dombóvári kórház gazdasági igazgatója szerint az együttműködésnek nincs akadálya, Dombóváron és Mágo- cson már bevált az otthoni ápolás. (-h -c ) További felvilágosítást nyújt a tamási munkaügyi kirendeltségen Szepesiné Nagy Mária, a simontomyai művelődési házban Lacza Attila a 471-022-es, illetve 486-154-es telefonon. Otthoni szakápolás Tamásiban is Tanfolyam simontomyaiaknak HírSorok Kisebbségi elnökök November 5-én megalakultak Gyönkön és Tamásiban a kisebbségi önkormányzatok. A gyönki német nemzetiségi képviselők az előző testület elnökét, Petz Pétemét választották elnöknek. A cigány ön- kormányzat elnöki tisztét változatlanul Kalányos János tölti be. Tamásiban a német önkormányzat elnöke a pári Kohári Jakabné, a roma ön- kormányzat elnöke Kalányos József lett. Szurdi-Könyv tárlat Gyönkön Két művész alkotásaiból rendez kiállítást a gyönki művelődési ház: Szurdi Éva keramikus Üzenet a Művészetek Völgyéből, Könyv István János grafikus Szívdobbanások című anyagát mutatja be. A kiállítást november 11-én, szerdán dr. Dávid Ibolya nyitja meg, közreműködik: Márta István, zeneszerző. Hosszú-képek Tamásiban Hosszú György, iregszemcsei amatőr festő képeit mutatja be a tamási Városi Művelődési Központ e hét szerdájától. A festményeket, rézkarcokat december 10-ig láthatja a közönség. Keresztyén női konferencia Keresztyén nők a családban és a gyülekezetben címmel rendeznek konferenciát a simontomyai református gyülekezeti teremben november 14-én szombaton 9 óra 30 pertől. Az összejövetelen Lemle Zoltánná és Végh Istvánná pedagógusok tartanak előadást a témáról, Nagy Jó- zsefné felsőnyéki lelkipásztor szolgálata mellett. Foglalkozása: apuka Közkeletű felfogas szerint anyák napja évente egy van, a többi 364 az apáké. E rengetegből Simontomyán egyet választanak ki már harmadik éve, amelyen vidám családi vetélkedőkkel megrendezik az Apák Ünnepét. Szombaton délelőtt körülbelül nyolcvan család élt a meghívással a város sportcsarnokába az idei Apa-napra. A különböző rendű és rangú apukákat többszáz őket ábrázoló rajz fogadta, melyek szerzői a város óvodásai, iskolásai. Egyikük precízen fogalmazta meg a családi köteléket a rajzhoz fűzött magyarázatában: a foglalkozás rubrikába egyfelől „apuka”, másfelől „gyerek” meghatározás került. Az apukáknak a vetélkedő egyik versenyében egy többnyire bevett „munkaköri leírásnak” kellett megfelelniük, amely a papírcsákó-ké- szítés gyakorlatára irányul. Miután ebből levizsgáztak, belekóstolhattak egy másik munkakörbe, amikor saját csemetéik itatták őket cumisüvegből. Az Apanap szervezője, Schweigert Györgyné, védőnő szerint az apa ereje, hatása sorsokat előre meghatározó jelentőségű. Emancipálódó világunkban még mindig irányt mutat. A gyermek mosolya sokkal nagyobb ajándék, mint bármi megvásárolható, az összejövetel célja, hogy a családok megtalálják az élményadás közös örömét. Előadások közmunkásoknak Elsősorban közmunkásoknak és a közhasznú munka keretében foglalkoztatott tamásiaknak szervez előadás-sorozatot a Regionális Környezetvédelmi Központ támogatásával a tamási önkormányzat és a szintén tamási Öko-Lánc Környezetvédelmi Egyesület. A jövő év áprilisáig tartó program az abban résztvevő polgárok tájékozódását szolgálja az őket érintő, helyi érdekű témákban. Az első alkalommal, november 2-án Czémán Józsefné térségfejlesztési menedzser szólt az Országos Közmunkaprogram Konferenciáról. A továbbiakban szociális, egészségügyi, természet- és környezetvédelmi kérdésekről hangzanak el előadások, szó lesz a többi közt álláskeresési technikákról, természetgyógyászatról, a cigány kisebbség helyzetéről. Legközelebb, november 16- án Szalai Ernőné, az önkormányzat szociális osztályának munkatársa tájékoztat az ön- kormányzat által pénzben és természetben nyújtott ellátásokról. Az előadások minden alkalommal 13 órakor kezdődnek a polgármesteri hivatal nagytermében. Az adósság alól nincs felmentés Nincs felmentés, itt a képviselőknek többségében fel kellett tartaniuk a kezüket, hogy azt a pénzt, ami nincs, odaítéljék - mondja az alábbi interjúban az FKGP-MDF listáról mandátumhoz jutott tamási önkormányzati képviselő, Györke Dániel, aki az FKGP polgármester-jelöltje is volt. — Ha rosszul emlékszem, javítson ki: 1994-ben a MSZDP támogatásával indult ország- gyűlési mandátumért. Mi változott: ön, vagy a politika?- A szociáldemokraták politikája változott. Amikor a választás első fordulója után látható volt a szocialisták győzelme, Király Zoltán bejelentette, hogy a szociáldemokraták szavazzanak az MSZP-re, akkor minden felborult. Utána meg is szűnt minden kapcsolatunk. A szociáldemokráciát nem úgy indították, hogy a szocialista pártba beolvadjon.- A mostani helyhatósági választás kampányában polgármester-jelöltként egyik bemutatkozó beszédében azt mondta - nem pontosan idézem -,: tudomásul kell venni, hogy a szocializmusnak pedig vége. Ha Tamási ezt az utat járja, akkor nem sok jövője van. Most épp baloldali polgármestere van Tamásinak. Hogy áll a város jövője?- Mosolygok ezen, mert a polgármester független jelölt volt.- Független volt, de baloldali beállítódást!.- Ez igaz, nem domborította ki, de nem is tagadta. Most is azt mondom: tudomásul kell venni, hogy Kelet-Eu- rópában a szocializmusnak vége. Lehet hozzá ragaszkodni, de ha tovább akarjuk folytatni, nincs semmi esélyünk.- Tovább mennék: a testületbe több MSZP-s képviselő került be, mint kisgazdapárti.- Igen. Ha ez mond valamit: a szocialista szellemű képviselő-testület - ami volt az előző ciklusban is - határozta meg, hogy eljutottunk a jelenlegi adósságállományig. Itt megálljt kell parancsolni, más szemléletet kell kialakítani, mindenkinek, mindegy, hogy négy, vagy nyolc évig volt képviselő. Az költségvetés húsz százaléka az adósság. Ez alól nincs felmentés, itt a képviselőknek többségében fel kellett tartaniuk a kezüket, hogy azt a pénzt, ami nincs, odaítéljék azoknak az embereknek, akik felhasználták.- Van-e Önben némi revansgondolat, amiért nem lett polgármester?- Szó sincs róla. Nekem nem volt álmom a polgármesterség, egy elképzelésem volt, hogy a képviselő-testületbe bekerüljek. FKGP-MDF támogatással hárman jutottunk be, ketten listáról, egy pedig egyéni képviselőként.- A polgármester szigorú pénzügypolitikát hirdetett meg. Emögött fel tudnak-e sorakozni önök hárman?- Fel kell sorakozni, a polgármester szaktudásában a legmesszebbmenőkig bízni kell. Talán titkot árulok el azzal, hogy amikor jelöltként az én nevem még szóba sem került, már gondolkodtunk a jelenlegi polgármester személyében, aki ha a programjának csak a felét meg tudja valósítani, már akkor jó lesz. Tóth Ferenc < i