Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-07 / 261. szám
Közlünk élnek Negyedik oldal 1998. november 8. A grafológia nem hit kérdése (Folytatás az 1. oldalról.) Mire megkerült a valódi gyilkos, az ártatlan ember teljesen összeroppant, és röviddel azután, hogy kiengedték a börtönből, öngyilkos lett. Ebben az ügyben kirendelték, mint igazságügyi szakértői? — Nem. — Annak idején mi is foglalkoztunk azzal a bikácsi esettel, amikor a férjet azzal vádolták, hogy megölte, majd feldarabolta feleségét. — A rendőrség megkért, hogy elemezzek két szöveget. Az egyiket a férj, a másikat a feleség írta. A szakértői jelentésemből kiderült, hogy a feleség a férj fenyegetése, erőszakos magatartása miatt írt a nem létező szerelmének egy levelet. — Figyelembe vette azt a bíróság? — Nem. Ráadásul enyhítő körülményként értékelték a levelet: lám, lám, a férjnek jó oka volt felindulni a felesége viselkedésén. Sőt: a megölt anya gyermeke abban a tudatban élhetett?), hogy apja csak elégtételt vett az őt ért sérelmen. — Hogy fogadja, ha egy ügyben nem rendelik ki vagy nem kérik ki a véleményét? — Nem az a dolgom, hogy minősítsem a bíróságokat és az ítélkező bírót vagy az ügyészt, hanem, hogy a szakértői véleményemet az asztalra letegyem. — Ön a napokban előadást tartott a Tolna Megyei Bíróságon. Miért fontos ez Önnek? — Tolna az egyik kedvenc megyém. A rendőrségnek nagyon sokszor nyújtottam itt segítséget. Nos, ezen a jó kapcsolaton felbuzdulva ajánlottam fel, hogy előadást tartok a grafológiáról a Tolna megyei bíráknak. Korábban az ügyészeknek is beszéltem a témáról. Nagyon örültem neki, hogy utána szinte minden ügyész — a puding próbája az, hogy megkóstoljuk - átadta nekem elemzésre a kézírását. A bíráknak tartott előadásom után azonban senki „nem akarta megkóstolni a pudingot.” Mindenesetre nagyra tartottam, hogy a megyei bíróság elnöke, dr. Soós Tamás - akivel akkor életünkben először találkoztunk - azzal kezdte a beszélgetést, hogy megmutatta a kézírását. — Ez nem kis dolog, tudva, hogy Ön szinte mindent ki tud olvasni az írásunkból. — Valóban, én ezt a feltétlen bizalom jelének tekintettem. Szükségünk is van erre, ha együtt akarunk működni. Az elnök úrral arról is beszéltünk, hogy egy rövidesen bevezetésre kerülő alkalmassági vizsgánál a grafológia eredményeit is figyelembe vehetnék. — Említette, hogy szoros a kapcsolata a rendőrséggel. Hogyan dolgoznak? — Munkám során nincs szükségem személyes találkozásra. Gyakran faxon megkapom a gyanúsítottak körének aláírását, én pedig megmondom, hogy ki volt a tettes. Ezekben én soha sem tévedtem, utólag mindig beigazolódik, amit állítok. Van úgy, hogy megtréfálnak és a gazdaságvédelmi osztály faxáról küldik el a gyilkossági ügy anyagát. Ilyenkor meglepődnek, hogy mégis biztonsággal megállapítom, hogy mondjuk megöltek egy embert. Azt is megmondom, hogy a nyolc gyanúsított közül melyik kettő gyilkolt és hogy ékszert, meg festményt loptak. Később minden állításom igazolást nyert, az egy más kérdés, hogy a gyilkosságot nem tudták a tettesekre bizonyítani. — Tapasztalja-e, hogy változik a grafológia megítélése? — Igen. Nincs okom panaszra. Több egyetemen is tanítok grafológiát. Ma, amikor beszélgetünk, az ország különböző pontjairól több kirendelés érkezett a címemre. „Retúrjegyem” van a Legfelsőbb Bíróságra. Örülök, hogy egyre többen veszik igénybe a grafológia útján elérhető információkat, hiszen ha tudunk segíteni, az mindannyiunk számára csak jó lehet. Egyszer, egy előadásom után egy ügyész azt mondta: nem hisz a grafológiában. Én megkértem, hogy mutassa meg egy gyanúsított aláírását. Ez alapján én pontosan beszámoltam arról, hogy az illető betört egy pincébe és ott bántalmazott egy védtelen személyt. Még két további esetet is leírtam hasonló módon. Nos, ezt az ügyészt már nem kell meggyőznöm. Azóta a grafológiát a „tudományok tudományának” minősíti. — Ő is hisz már benne . . . Csakhogy a grafológia nem hit kérdése. Merthogy az egy tudományos szakterület. Ezt például az Ön levelezői is visszaigazolják. Töretlen a népszerűsége a Tvr-hét című lap írásvallató rovatának. — A semleges szöveg alapján megjelent elemzésekre olyan 95 százalékban érkezik válasz, amelyekben megítják: helyes volt a „diagnózis”. Igen gyakran kérik, hogy - ha már ilyen jól ismerem a múltjukat - írjám meg a jövőjüket is. Előfordul az is, hogy ismerősök próbálnak megtréfálni: rájuk ismerek-e? Rájuk. — Ón rengeteg sorsot ismer meg a levelekből. Vannak-e bennük általánosítható problémák? — Sok közöttünk a kiégett ember, és nem is hinnénk, hányán szenvednek a szeretethi- ánytól. Vannak, akik az elszegényedés ellen, mások az egyre nagyobb vagyonért hajszolják magukat. Nem veszik észre, hogy közben megfeledkeznek egymásról, hogy hiányzik életükből a szeretet, az empátia. Hangyái m ■ a \ faddiakra Az első Van úgy, hogy az eke új barázdát szánt. Kevésbé gyakori az az eset, amikor honfoglaiáskori sírokat bolygat meg. Fadd határában ez történt. Persze ahhoz, hogy ki is derüljön, mit rejteget a föld kérge, nem elegendőek a mégoly mélyre ható mezőgazdasági jellegű beavatkozások, a felszínre vetett maradványokat értő szemeknek kell felfedezniük. Ebben az esetben a sors egy faddi illetőségű régészhallgatót sodort a faddi határba, aki egy terep- bejárás során csontdarabokat és kisebb viseleti tárgyakat talált. Az ő észleléseinek köszönhető, hogy megkezdődtek az ásatások — Ódor János régész, a szekszárdi Wo- sinsky múzeum munkatársának vezetésével. Tőle tudjuk, hogy a „régész-palánta” által talált leletek a X. századból, azaz a honfoglalás korából származnak. Méghozzá nem őslakosoktól, hanem maguktól a honfoglalóktól. Elképzelhető tehát, hogy az ásatások nyomán az „első faddiak- kal” ismerkedhet meg a szakma, majd a közvélemény. Ódor Jánostól azt is megtudtuk, hogy ami most zajlik a faddi határban, az egy tájékozódó jellegű ásatás. A „lelőhelyet”, amely egy kisebb domb, először északdéli irányban „átvágják”. A tájolásnak fontos szerepe van, ugyanis a honfoglaló magyarok sírjai nyugat-keleti tájolásúak, ami azt jelenti, hogy a halottak koponyája Nyugat felé fekszik és Kelet irányába „néz”. Ha tehát erre az irányra merőlegesen kezdenek el ásni, előbb-utóbb találni kell valamit. A számítás bevált, már a tájékozódás során is számos sírt tártak fel, és megállapították, hogy a domb középső és keleti felén húzódnak a sírok, 8-9 sorban. A segédmunkások valószínűleg áldhatják eleink temetkezési szokásait, tekintettel arra, hogy a honfoglalók nem túl mélyre földelték el halottaikat, a dombon mindössze 40- 50 centiméter mélyre kell leásni ahhoz, hogy hozzáférjenek a sírokhoz. Ódor János elmondta, hogy a régi faddiak nem voltak túl sudár terme- tűek, általában 160-170 centiméteres emberek sírját tárták fel eddig, igaz, zömében női csontokat találtak. A szerves maradványok mellett előkerültek viseleti tárgyak, ékszerek, a honfoglalás korára jellemző aranyozott ezüst ruhaveretek, karperecek, fülbevalók. Ezek alapján megállapították, hogy „köznépi temetőre” bukkantak. Mivel a felszíni leletekből lófog és zabla is előkerült, így nagy esélyt látnak arra, hogy a későbbiekben lovas sírra bukkannak majd. Ez a megyében kisebb fajta szenzáció lenne, hiszen Tolnában eddig ilyet nem találtak. Egyébként az egész országban viszonylag kevés a feltárt honfoglalás kori sír. A téli szünet után folytatódó ásatás feltehetően részben pótolja majd ezt a hiányt. Nem beszélve arról, hogy addig még hatalmas területeket szántanak fel a traktorok ... -stAkitől elköszönt a Világűr Kolumbusza ManáiOtörténelmi találkozások A maga idejében - 1961. április 12-én - joggal számított világszenzációnak Ga- garin űrutazása. A részletekről szóló rádiós beszámolót - a televízió akkoriban még ritkaságszámba ment nálunk - Császár Istvánné is érdeklődéssel hallgatta. A szekszárdi Garay János termelőszövetkezet dolgozója álmában sem gondolta, hogy néhány hónap múlva személyesen is megismerkedhet a Világűr Kolumbuszával - ahogy az akkori sajtó nevezte a mindig vidám, rokonszenves Gagarint. Jurij Alekszejevics Gagarin (1934 márc. 9.-1968. márc. 27.) 1961. április 12-én a Vosz- tok nevű űrhajóval nem egészen 90 perc alatt kerülte meg - elsőként - a Földet. Világraszóló tette után 1961. augusztusban Magyarországra is ellátogatott, sőt, utazása közben augusztus 20-án 15.37 perckor öt percre megállt a dombóvári pályaudvaron is (felvételünkön). A Világűr Kolumbusza mindössze 34 évesen, repülőszerencsétlenség következtében vesztette életét. — Emlékszem, sokan nem is akarták elhinni, hogy egy ember ott fenn, az űrben kering. Hihetetlennek tűnt mindez - idézi fel az akkori reagálások egyikét a ma már fehér hajú Császár Istvánné, Jucika néni. — Számomra meg azt tűnt hihetetlennek, hogy Gagarin közelébe kerülhetek. Pedig a megyei pártbizottságról hozzám érkezett üzenet éppen ezt tudatta velem. A szovjet űrhajós a nagy utazást követően több baráti országba is ellátogatott, s mindenütt hősnek kijáró tisztelettel és ünnepléssel fogadták. 1961. augusztusának végén hazánkban is körbehordozták a Világűr Kolumbuszát: sőt, augusztus 21-én Budapesten, a Parlamentben díszfogadást rendeztek számára, s ezen a fogadáson a megyék arra érdemes dolgozói - a kor szokásainak megfelelően a munkások, parasztok és értelmiségiek képviselői - személyesen is találkozhattak a világhírű vendéggel. — Sok időm nem volt a felkészülésre, hiszen úgy két nappal a fogadás eló'tt kaptam meg az értesítést. Azért nagy örömmel készültem, felvettem az akkor dívó „gálaruhát”, a sötét kiskosztümömet. A férfiakon pedig - összesen tizenöten mehettünk Budapestre Tolna megyéből - a Vörös Október Férfiruhagyár öltönye pompázott. A három fekete Volga jó egy órával a fogadás előtt kanyarodott a Parlament elé. A meghívottak egymás után szállingóztak az Országház épületébe, majd megérkeztek a diplomáciai testület tagjai is. őket a hazai politikai vezetők követték, majd végezetül, a feleségével együtt feltűnt a díszvendég, maga Gagarin is. — Felcsattant a taps, Gagarin pedig mosolygott és integetett a több száz fó's tömegnek. Rövid idó're bevonult a vadászterembe, majd amikor kijött, körbejárt és beszélgetett az emberekkel. A tolongás óriási volt, mindenki szeretett volna legalább néhány szót váltani a hírességgel. Nekem néhány méterre sikerült őt megközelítenem: máig megmaradt bennem mosolygós arca és ártatlan szeme: pontosan úgy nézett ki, mint egy kamaszgyerek. Császár Istvánné akkor és ott letett arról, hogy akár csak kezet fogjon Ga- garinnal: egyszerűen lehetetlen volt a közelébe férkőznie. A tumultust megunva egyik Tolna megyei küldött társával, egy pedagógussal együtt lesétált a Parlament főbejárata előtti mellvédhez. A két hölgyet - a szigorú biztonsági rendszabályok ellenére - senki sem tartóztatta fel. — Ott álldogáltunk, beszélgettünk, amikor teljesen váratlanul, két kísérőjével és feleségével együtt megjelent Gagarin. Éppen távozni készült, bú- csúzkodott vendéglátóitól, s csak úgy fél szemmel bennünket is észrevett. Máig nem tudom miért tette, de odajött hozzánk, kedvesen kezet nyújtott nekünk, sőt, még mondott is valamit oroszul, amit sajnos nem értettünk. Csak néhány másodpercig tartott ez a kis közjáték, s Gagarin máris beszállt az autójába. Szóval, azt hiszem, a parlamenti fogadás végeztével tőlünk, a két Tolna megyeitől köszönt el utoljára . . Bizonyára számos olvasónk találkozott egykoron olyan külföldi, illetve hazai személyiséggel - államférfival, hadvezérrel, tudóssal, művésszel, sportolóval - , aki híressége, netalán hírhedtsége révén szerepel a történelemkönyvek fényes vagy sötét fejezeteiben. Ezen olvasóinktól azt kéijük, hogy keressenek meg bennünket levélben vagy telefonon, segítséget nyújtva sorozatunkhoz. Címünk: 7100, Szekszárd, Liszt tér 3. Tel.: 74/416-211. A borítékra kérjük írják rá a (Magán)történelmi találkozások jeligét. Szeri Árpád 1 h k 1 I találtak?
