Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
Köztünk élnek 1998. november 29. negyedik oldal óra. Még igazán fel sem tudja fogni, hogy háromszoros édesanya lett hirtelen, bár előre tudta, hármasikrei lesznek. Nem tudta viszont, hogyan alakul a nemek aránya, így aztán három leány és három fiúnév szerepelt az előzetes listán, amit a nagy izgalomban, ott a szülőszobán elsőre elfelejtett. Persze eszébe jutott kellő időben, most pedig már, három nappal a szülés után, hogy a picinyekhez kísér, már messziről felismeri őket. Simogatná is mindhármat, de hát egyelőre csak a szemével teheti, teszi is egyfolytában, míg a képek készülnek. Eszter, Dóra és Marcell mintha érezné. Nyu- godtabban, egyenletesebben lélegeznek az inkubátor alatt. Háromnapos kis létük mögött már ott lappang a jövő, amit mi Attilával és Mártával beszélgetve, mosolyukat kilesve már biztosra tudunk. A várva várt csöppségek szeretetben, törődésben nem fognak hiányt szenvedni. Rákosi Gusztáv- A lányok négy évvel ezelőtt, november utolsó napján születtek a Pécsi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján. Harminchat heti terhességet követően császármetszéssel jöttek a világra. Elsőként az 1800 grammos, 42 centiméter hosszú Nikolett érkezett, majd őt Imola követte, aki 2720 grammos és 47 centis volt. Végül Ágnes „látta meg a napvilágot”, ő 2180 grammot nyomott és 46 cm hosszúra nőtt - emlékszik vissza a történtekre az anyuka, Vermesné Farkas Ágnes, aki azt is elmondja, hogy férje családjában már korábban is született néhány ikerpár. Tizenkét napi kórházi tartózkodást követően Dr. Beit Éva gyermekorvosnak köszönhetően mind a négyen hazatérhettünk újdombóvári otthonunkba, ugyanis a doktornő vállalta, hogy a megérkezést követően minden nap eljön hozzánk és fokozott figyelemmel kíséri a picik egészséges fejlődését. A hazatérés után teljesen új családi életet kellett megtanulnunk férjemmel, melyben nagy segítséget kaptunk édesanyámtól, anyósomtól és a testvéremtől. Ők mindennapos segítőink lettek a gyermeknevelésben. A lányok kezdetben is jó evők és alvók voltak, így gyorsan fejlődtek. A családot az édesanya korábbi munkahelye, a Magyar Hitelbank Rt. anyagilag is gyakran támogatta. El is kelt a segítség, ugyanis nekik minden ruhából, cipőből és játékból egyszerre hármat kellett vásárolniuk. Az ikrek a velük való nagyon sok foglalkozásnak köszönhetően nyugodt, kiegyensúlyozott gyerekekké váltak, akik a nagyszülőknél is szívesen ott maradnak néhány napra. A lányok szeptember óta a Százszorszép Óvodába járnak. Imola időközben elárulja, hogy az ő jele az oviban a labda, Nikoletté az alma, Ágnesé pedig a cseresznye.-Számos mulatságos történetet meséltek el az ikrekkel kapcsolatban az azonos csoportba járó gyerekek szülei - mondta Vermesné Farkas Ágnes. Az egyik anyuka a három lány érkezése előtt már beszélt róluk kislányának, aki az első találkozás után a következőket mondta el otthon: „Anya, ezek a lányok egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Talán nem is ikrek!” Egy másik kisfiú pedig a következő mondással lepte meg a szüleit: „Képzeljétek, ma jött hozzánk három új kislány és csak egy anyuka tartozott hozzájuk!” Az ikrek születésnapját a család ma délután a nagyszülők és a keresztszülők társaságában ünnepli. Az ajándékok mellett Imola, Nikolett és Ágnes is kap egy-egy tortát, melyek mindegyikén már négy gyertyát fognak meggyújtani a boldog szülők. Glaub Amikor pénteken este meglátogattam a dombóvári Vermes családot, a három ikerlányt - jmolát, Nikolettet és Ágnest - éppen a konyhában találtam édesanyjukkal. Nagy munkában voltak: közösen készítették azt a száraz süteményt, melyet a gyerekek az óvodában rendezendő holnapi kis ünnepre visznek majd magukkal. FOTO: GOTTVALD Tóth Attila polgármester is ajándékkal lepte meg szünnapjukon az ikreket büszke a lombik-bébi programra. Tíz éve kezdték, Magyarországon elsőként, dr. Mániái Zoltán vezetésével, dr. Szabó István professzor úr osztályán.- Nem ritka az ikerszülés, hármasikrek azonban már nem gyakoriak, bár most éppen kettő született - mondja - ami nem a lombikbébi technika, sokkal inkább a kezelés következménye. Maga az eljárás pontosságot igényel, a beültetésnek egybe kell vágnia a tüszőéréssel, amit gyógyszeres kezeléssel szabályoznak. A biztonság kedvéért több petesejtet termékenyítenek meg és ültetnek vissza, esetünkben négyet, amelyből három megfogant. Szoros kontroll szükséges a terhesség alatt, ezért Márta is sokáig feküdt a klinikán, mire eljött a nagy pillanat és császármetszéssel világra jött a három újdonsült kis paksi polgár. A simogatás- Pozitív élmény volt - emlékszik Márta a szülőszobán töltött időre. Végig fenn volt, neki hosszabbnak tűnt mint fél Több mint húsz év múltán újra hármasikrekkel büszkélkedhet Paks. Nagy Attiláné, született Mukli Márta az elmúlt hétfőn adott életet a pécsi klinika szülészetén Eszternek, Dórának és Marcellnak. A parányi gyermekek jól vannak, a család boldog. Az édesapa, Nagy Attila 1988- ban települt Nagyváradról Magyarországra. Szülei ma is ott élnek. Márta, a feleség tősgyökeres paksi. 1991-ben kötöttek házasságot és természetes, hogy gyermeket akartak. Egyet feltétlenül, talán kettőt.- Most már el sem tudom képzelni, hogy ne hárman legyenek - mondja Attila és szavaiból kihallani a boldogságot, pedig jószerivel csak percekre látta a kicsiket az inkubátorban. Hosszú volt az út a születésükig. Márta sokáig nem lett várandós, jártak hát orvostól orvosig, eredmény nélkül, az okokra sem derült fény. Utolsó lehetőségként fordultak a pécsi orvosegyetem klinikájához. Az első kísérlet nem sikerült, a második viszont a vártnál jobban. Bizonyíték erre Eszter, Dóra és Marcell. Életet adók Pécsett, a klinikán szívélyesen fogadnak. Természetesen fényképezhetünk, kísérőt is kapunk, az intézmény igazgatóhelyettesét. A Tanár úr, dr. Vereczkei Gábor láthatóan Ismét fagyosak lettek az éjszakák. A negyven év körüli férfi az emeletes ház folyosójának egyik sarkában húzódott meg, amikor a lakók felfedezték. Görnyedt hátát a falnak támasztotta, a fejét a térdére hajtotta. Nem mozdult akkor sem, amikor a ház lakói szólítgat- ták, később dühösen rugdosták, hogy hagyja el az épületet. Végül rendőrök jöttek érte, elvitték a hajléktalan szállóra. A szekszárdi hajléktalan szálló minden este fél ötkor nyit ki. Reggel 8 óráig tartózkodhatnak itt a rászorulók. A nappaliban 2-3 kisebb asztalt toltak egymás mellé, két oldalán székek, padok. Az asztal végén pedig egy fekete-fehér készülék. Öt óra körül - amikor ott jártunk - már minden hely foglalt volt az asztal körül. Egy akciófilmet néztek. A legfiatalabb itt 19 éves, a legöregebb 62. György december 4-én ünnepli majd a 37. születésnapját. Fél éve, hogy munka és hajlék nélküli. Ápolt, jó megjelenésű, vékony férfi. Szomorúan, kilátástalanul beszélt eddigi életéről. —A kálváriám az után kezdődött, hogy elváltam. Nem volt ügyvédem, és a feleségem alaposan ki is forgatott mindenből. Pár ruhaneművel hagytam el a családi otthont. De ekkor még volt munkahelyem és eszembe sem jutott, hogy történhet velem ennél rosszabb is. A baj nem járt egyedül, a cég, ahol dolgoztam, átszervezésre került. Több embert leépítettek, köztük voltam én is. Nincs szakmám, de bármilyen munkát válogatás nélkül elvállalnék. Van egy 8 éves fiam, ő a mindenem. Minden hétvégén megyek érte, pár órát együtt lehetünk. Neki nem mondtam el, hogy hajléktalan az apja, mert szégyellem magam előtt is. Hiányzik a melegség, a család. Félek, hogy nem lesz elég erőm ahhoz, hogy kimásszak innen. Munka kellene, dolgozni szeretnék, de senkinek sem kellek. Nyíró Árpád, a hajléktalan szálló vezetője körbe vitt bennünket az épületen. Két hálószoba van itt, emeletes vaságyakkal. A konyhában hárman is tevékenykedtek, miközben Cir- mulátort, a szálló duci cicáját, kényeztetik. — Gyakran cserélődnek itt az emberek,- mondta Nyírő Árpád. Sajnos nem azért, mert közben bárkinek is rendeződött volna a sorsa. Nehéz az élet pereméről visszakapaszkodni. Munkát még azok is nehezen találnak, akiknek normális hátterük van. Az épületet 20 főre tervezték, de most is huszonhatan vannak itt. Az idei lesz a harmadik karácsonyunk. A máltai szeretetszolgálattól és néhány adakozótól kaptunk eddig kisebb ajándékot, szaloncukrot. Mindennek örülünk. A legnagyobb ajándék egy színes tv lehetne, de sajnos nincs pénzünk rá. Gábor nagy hangon beszél. Megszokta, hogy ő a társaság viccmestere. Ötvenöt éves, több mint 25 éve, hogy elvált. Ő itt a legrégebbi lakó. — Nem voltam én mindig csavargó. Ittam, az igaz, elvo- nón is voltam, majd azután amikor kigyógyultam, nem tudtam elhelyezkedni. Jó vicc nem?! Amíg ittam, volt munkám, pénzem bőven, ivó cimboráim. Néha elnézem az embereket, van időm, tehetem. Megy mindenki az utcán, mint a birkák. Egyik nap a belvárosi bolt előtt tam, hogy egy férfi letette a biciklijét, bement a boltba, mire kijött azt is elfelejtette, hogy mivel jött. Eltelt egy óra mire visz- szajött a biciklijéért. A többiek hangos kacagása kísérte a beszámolót, ezért Gábor hozzáteszi: Naná, hogy meglovasítottam volna a bringát, ha nem lett volna kikötve. János 23 éves, eddig az életnek csak az árnyékos oldalát ismeri.- Állami nevelőintézetben nőttem fel. Voltam nevelőszülőknél is, de amikor rájöttek, hogy roma vagyok, nem kellettem nekik sem. Kitanultam a szerkezet-lakatos szakmát, majd nagykorú lettem, el kellett hagynom az intézetet. Amíg dolgoztam egy vállalatnál addig eltartottam magamat, de megszűnt a cég. Megyek én állandóan a munkaügyi központba, de nem adnak munkát. Dolgozni akarok, de hová menjek? Borzalmas így élni. A hajléktalan szálló legidősebb tagja 62 éves, de legalább tízzel többnek látszik. Van egy lánya és unokái Budapesten. A bácsit egyszer-egyszer elviszik magukhoz pár napra. Talán az idén karácsonykor is eljönnek érte... Mauthner t 4 i 1
