Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1998. november 27., péntek Már kapható a Csók és Könny című női magazin Milliós karácsonyi ajándék! Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: szerelemről, ** bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. Döntött a kormány az egyetemi integráció elveiről Másfél milliárd az árvízkárokra Megszüntetik a felsőoktatási hálózat túlzott széttagoltságát, másfél milliárd forintot fordítanak az árvízkárok helyreállítására és nem korlátozzák januártól az őstermelők árusítási jogait - a többi között ezekről döntött tegnap a kormány.- A kormányzat tervei szerint a felsőoktatási intézmények integrációját követően a jelenlegi 89-ről 23-ra csökken az egyetemek és főiskolák száma- közölte Pokorni Zoltán oktatási miniszter tegnap, a kabinet ülését követően. Elmondta: a kormány elfogadta a szaktárca előterjesztését a felsőoktatási integráció, az ésszerű intézmény-összevonás elveiről. Ezek lényege - a főváros kivételével - az „egy város - egy intézmény” elérése, de képzési helyet nem kívánnak megszüntetni. A tárca február 28-ig terjeszti a parlament elé a integrációról szóló tervezetet. A kormány több mint másfél milliárd forintot szán az árvízkárok enyhítésére - erről Borókai Gábor kormányszóvivő beszélt a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy az ösz- szegből többek között 1,1 milliárd forintot a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca, 250 millió forintot a Honvédelmi Minisztérium, 218 millió forintot a Belügyminisztérium használhat fel. A kormány a MÁV Rt. ez évi modernizációs keretéből csoportosítja át a szükséges összeget, amelyet a várható áfa-bevételtöbbletből fizetnek majd visz- sza az államvasutaknak. Hazánkban nagy hagyománya van a szabadpiaci felhozatalnak, a háztájiban megtermelt, illetve készített füstölt hús, szalonna, tojás, méz, vágott baromfi, tejtermékek árusításának. Egy jogszabály január 1-jétől ezt a gyakorlatot megszüntette volna, a kormány azonban - konzultálva szakértőkkel - az őstermelők érdekében a hatályba lépés idejét egy évvel elhalasztotta. (deregán) Csiang Cö-min kínai elnök és Akikitó japán császár. A két ország történelmének első csúcstalálkozója alkalmából Tokió „mély lelkifurdalását” fejezte ki hadseregének 1937 és 1945 között Kínában elkövetett tettei, katonáinak túlkapásai miatt. A japán kormány ugyanakkor nem változtatott Tajvannal kapcsolatos politikáján. fotó: feb/reuters A János vitéz új olasz fordítását is bemutatják a Petőfi Sándorral foglalkozó római nemzetközi tudományos konferencián, amelyet Pál József, a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériumának helyettes államtitkára nyitott meg csütörtökön. Prága megszüntette a magyar búzabehozatalra október 7-én kivetett rendkívüli védővámot. A cseh kormány döntését Jan Fend mezőgazdasági miniszter jelentette be a kabinet szerda éjszakai ülése közben. A legnépszerűtlenebb szlovákiai politikus a legfrissebb fölmérések szerint Vladimír Meciar, az előző kormányfő. A népszerűségi listán a mostani miniszterelnök, Mikulás Dzu- rinda 23,5 százalékkal vezet. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a parlament alelnöke 9,3 százalékkal a népszerűségi lista kilencedik helyezettje. Szeretné feltornászni az OPEC a mindinkább lefelé tartó olajárakat, de szakértők szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete mostani bécsi miniszteri értekezletének ez nem fog sikerülni. A tanácskozás résztvevői jövőre halasztották a döntést a tagországok kvótáinak meghatározásáról. * Nem a nepotizmusra. Orbán Viktor miniszterelnök levelet intéz a tárcákhoz, amelyben azt kéri: tájékoztassák őt akkor, ha egy állami tulajdonú vállalat vagy állami intézmény vezető tisztségébe olyan személy a kinevezendő jelölt, akit rokoni szálak fűznek kormánypárti vagy ellenzéki politikushoz. A kormány ugyanis nem szeretné gyakorlattá tenni ezeket a kinevezéseket - hangzott el a tegnapi kormányülés után. Árvízhelyzet. Az apadás ellenére a III. fokú készültség még érvényben van a folyó középső szakaszán - közölte a Közép- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A védekezésben és a megfigyelésben több mint ezren vesznek részt. Eddig csaknem 70 ezer homokzsákot, 8 ezer négyzetméter fóliát és 1600 darab rőzsekévét használtak fel. Januártól fizetni kell. Az év első munkanapján megkezdődik a matricás és a kapus rendszer szerinti díjszedés az M3-as autópályán. Manninger Jenő, közlekedési államtitkár elmondta azt is, hogy amikor az M7-esen is bevezetik a fizető- rendszert, a 20 ezer forintos matrica itt is érvényes lesz, csakúgy, mint az Ml-es autópályán - ha az állam megvásárolja a tulajdonjogot a pályát üzemeltető társaságtól. __________________Hírháttér__________________ K iadatás, menedékjog Hiába hirdették ki a Lordok Házának bírái, hogy a chilei exdiktá- tor nem élvez diplomáciai mentességet, s büntetőjogilag felelősségre vonható az 1973. évi puccs során elkövetett tetteiért, a Pino- chet-ügy még távol van a lezárástól. A jogi megfontolások után most a politikai szempontokon a sor: Straw belügyminiszternek kell eldöntenie, eleget tesznek-e a brit hatóságok a spanyol kiadatási kérelemnek. Furcsa egybeesés, de az elmúlt napokban egy másik kiadatási ügy is heves politikai viharok középpontjába került: Törökország követeli Olaszországtól, hogy ne adjon menedékjogot a Kurd Munkáspárt terrorizmussal vádolt vezetőjének, Abdullah Öcalannak. Róma egyelőre tétovázik (elvileg nem is tehet eleget az ankarai kérésnek, hisz Törökországban még érvényben van a halálbüntetés), közben azonban az olasz-török kapcsolatok - NATO- szövetség ide, vagy oda - fagypontra hűltek. Egyes elemzők a párhuzamokat, mások a különbségeket emeli,k ki a Pinochet- és az Ocalan-esetből. Am sokkal fontosabb talán továbbgondolni a londoni határozat következményeit. Valóban mérföldkőről beszélhetünk-e az emberi jogok érvényre juttatásában? Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy jelenkorunk zsarnokai ezen túl ne mernék kitenni lábukat saját országukból. A Pinochet kiadatását kérő Madrid a minap keblére ölelte Fidel Castrót, akinek bíróság elé állítását sürgetik a kubai emigránsok, Kabila kongói államfő épp most díszvendég Párizsban (francia keresetet is benyújtottak Pinochet ellen) a frankofón csúcstalálkozón. Mi hát a mérce, amellyel a demokráciák jó szívvel dönthetnek? Szondy Gábor Bővül a társulási szerződés Jól halad mezőgazdaságunk felkészülése Az uniós tagság eléréséért eddig Magyarország tette a legkomolyabb erőfeszítéseket a jelölt országok közül. Ezt hangsúlyozta Franz Fisch- ler, az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős főbiztosa, aki Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter meghívására tartózkodik Budapesten. Az osztrák politikus szerint a magyar mezőgazdaság uniós átvilágítása a jövő év júniusában befejeződhet, és ezt követi a még nyitott kérdések megtárgyalása. Torgyán József kifejtette, hogy Magyarország és az unió céljai közel állnak egymáshoz a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben. Közös cél a minőségi mezőgazdasági termelés megteremtése, összhangban a vidékfejlesztéssel. Franz Fischler bejelentette: megállapodtak abban, hogy hamarosan megbeszélések kezdődnek a társulási szerződés kibővítéséről az agrárkereskedelemben. Megegyeztek abban is, hogy újabb egy évig érvényben marad a borkereskedelmet szabályozó szerződés, ennek elteltével az unió kezdeményezi az új, kibővített megállapodás megkötését. A csatlakozás előkészítését támogató Sapard- program - amely az ezredfordulón indul - évente 500 millió ECU-t nyújt a tíz csatlakozni szándékozó ország számára. Megbüntetik a kutatókat? A Pénzügyminisztérium és az Országgyűlés több bizottsága támogatja Csúcs László (FKGP), Mádi László (Fidesz) és Font Sándor (MDF) módosító indítványát, amely szerint a Politikatörténeti Alapítvány korábbi 50 millió forintos támogatását jövőre a Magyarok Világ- szövetsége kapná, az 1956-os Intézet Közalapítvány 73 millió forintos támogatását pedig 6 millióra csökkentenék. A javaslatról dr. Földes Györgyöt,, a Politikatörténeti Intézet igazgatóját kérdeztük. Szerinte politikai indíték áll az egyébként érthetetlen javaslat mögött. — Nem ismerek jobboldali vagy baloldali tudományt. Ha a parlament elfogadja ezt az indítványt, a kulturális örökség része kerülhet veszélybe - nyilatkozta lapunknak. Az 1956-os intézet 1990-ben alakult társadalmi szervezetként a magyar forradalom történetének feltárására, valamint az 1956-ról szóló könyvek kiadására. A közalapítvány 1995- ben jött létre, élén társadalmi kuratórium áll, amelynek elnöke Kende Péter, az MTA külső tagja. Az 1956-os intézet a különböző állami és alapítványi támogatások segítségével működik, még nem volt idejük gondolkodni azon, mit tegyenek, ha jövőre csak hatmillió forint állami támogatást kapnak. A hónap lapja decemberben is a Lakáskultúra! ▲ A hónap kiemelt témája: A könyvespolc ▲ A hónap lakása: Egységes szemlélettel A A hónap ötlete: Vackor-mackók karácsonyi ajándéka ▲ A hónap hírességei: Michéle és Yvaral Vasarely Párizsból ▲ A hónap sztárja: Kováts Adél ▲ A hónap házigazdája: Murányi Tünde és Kálid Artúr A A hónap receptje: Mézes puszedli A Tippek ajándékozáshoz És még sok másról olvashat a decemberi Lakáskultúrában HÁZA K- keresse a Lakáskultúra 3. különszámát fUVŐM'U X-X i i i v f V A fc «• • < 1. 0 í < «Pt»'** * < A Lakáskultúra Az RMDSZ módosításokat szeretne Még mindig nem szerepel a törvényben az egyetemalapítási jog A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára az oktatási törvény módosításának szerdán jóváhagyott képviselő- házi változata - bár tartalmaz részeredményeket - összességében azonban nem fogadható el. Az RMDSZ azért szavazta meg ezt a változatot, mert az egyeztetés során még van elvi lehetőség módosítására, másrészt az ellenzék parlamenti sztrájkja idején rendkívül fontosnak tartja a koalíciós fegyelem betartását - hangsúlyozta csütörtökön Asztalos Ferenc, a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke. Az RMDSZ képviselője emlékeztetett arra, hogy szerdán „törvényhozási nagyüzem” volt a képviselőházban: 18 törvénytervezet végső szavazása szerepelt a napirenden. A 18 törvénytervezet között szerepelt a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló magyar-román ekvivalenciaegyezmény ratifikálása, valamint az 1995. évi oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet törvényhozási megerősítése. Ez utóbbiról szólva Asztalos szerint az elfogadott képviselőházi változat pozitívuma az, hogy megerősíti az oktatási törvényhez viszonyítva egyes részterületeken történt előrelépéseket. így anyanyelven folyhat a teljes szakoktatás és a felvételiztetés. A román nyelvet és irodalmat ezentúl az általános iskola 5-9. osztályaiban külön a nemzetiségeknek készült tankönyvekből oktatják.- A képviselőházi javaslat azonban az RMDSZ számára nem elfogadható, mivel az egyetemalapítási jogot tartalmazó 123-as paragrafusra semmiféle szöveget nem fogadott el - érvel Asztalos.