Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-24 / 275. szám
1998. november 24., kedd Hazai Tükör 5. oldal A gázművagyon az önkormányzatoké Először megint felmérik Minden nyugdíj megőrzi reálértékét Bármilyen hihetetlen, csak most kezdődött meg a parlamenti vita a nyugdíjemelés szabályainak megváltoztatásáról. Ami hónapok óta elhangzott ebben a témában, csak előzetes volt. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter expozéjában először a szikár tényeket ismertette. A 13 700 és 31 818 forint közötti nyugdíjak januártól 3500 forinttal emelkednek. Százalékban kifejezve az emelés mértéke 25,5 százalékról fokozatosan csökken 11 százalékra. Aki az itjén a 13 700 forintos minimális öregségi nyugdíj alatti ellátást kapott (pl. résznyugdíjat), annak 25,5 százalékkal emelkedik 1999-ben a juttatása, akinek pedig 31 818 forintnál több a nyugdíja, az csak 11 százalékos emeléshez jut. Mivel a pénzromlás várhatóan 11 százalékos lesz, minden nyugdíj megőrzi reálértékét, az átlagos 27 000 forintos nyugdíj reálérték-növekedése (vagyis az infláción felüli javulása) 2 százalékos lesz. Aki többféle ellátást kap, annak a saját jogú nyugdíját az eddig ismertetett szabályok szerint emelik, a másikat - például az özvegyi nyugdíjat - 11 százalékkal. Azok az özvegyek, akik nem szereztek saját nyugdíjat és életkorukra tekintettel ez már nem is várható el, továbbra is megkapják elhalt házastársuk nyugdíjának felét. A miniszter bejelentette, hogy a kormány a jövő év második felében további kiegészítő nyugdíjemelésről dönt, ha a gazdaság helyzete és a költségvetés mérlege engedi. Harrach Péter, mint mondta, biztos abban, hogy sem a Hom-kabinet, sem bármilyen más kormány nem tudta volna teljesíteni a 20 százalékos emelés ígéretét, mert ez a forrás oldaláról nem volt megalapozva. Az Orbán- kormány felvállalja ezt a népszerűtlen döntést, mert nem tehet mást. A nyugdíjalap hiányát az előző kormány 1998- ra 20 milliárdosra tervezte, 50 milliárd lesz, 1999-re 40 mil- liárddal számolt, ám így is 150 milliárd lesz. A hiány döntő részét a központi költségvetésnek kell állnia. A miniszter arra kérte az ellenzéket, hogy kritikájuk ne lépje túl a politikai tisztesség és a jó ízlés határát. A nyugdíjasoktól pedig azt kérte, hogy ne hagyják magukat provokálni és manipulálni. (s. á.) A hajléktalanokhoz keményebb a tél A szokatlanul hideg novemberben néhány ember már megfagyott Magyarországon. A nagyvárosokban élő hajléktalanokat talán nem fenyegeti ez a veszély, mert a szociális tárca és magánszervezetek melegedőket, ingyenkonyhákat állítottak fel számukra. Egy nyolcéves jogvita végére tett pontot az Alkotmánybíróság múlt heti határozata, amelynek értelmében a privatizált gázközművagyont visz- sza kell juttatni az önkormányzatoknak. A közeljövőben megkezdődhet a vagyon felmérése, amelyhez alapul szolgálhat az ÁPV Rt. adatbázisa - mondta Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási és területfejlesztési államtitkára, miután egyeztető megbeszélést folytatott az önkormányzatok képviselőivel. A teljes vagyonfelmérés várhatóan több százmillió forintba kerül, ennek lebonyolítására a Az önkormányzatok az inflációtól elmaradó támogatásokkal (9,7 százalékos növekedéssel) számolhatnak jövőre, miközben a személyi jövedelemadó egyre nagyobb hányada a normatív feladatokat finanszírozza - elemezte az Állami Számvevő- szék a jövő évi költségvetésnek az önkormányzatokra vonatkozó fejezeteit. 112 milliárd forint lesz a szociális és gyermekjóléti támogatások, 228 milliárd a közoktatást érintő normatív hozzájárulások (ez 14 százalékkal haladja meg a tavalyit) és 27 milliárd az igazgatás, sport és kommunális célú támogatások összege, ami kiegészül a közművelődési és közgyűjteményi feladatokra tervezett 9,8 milliárd forinttal. közbeszerzési eljárásnak megfelelő pályázatot ír ki hamarosan a kormány. Balsay arra a kérdésre, hogy van-e erre elkülönített keret az 1999-es költségvetésben, nem kívánt válaszolni. A közbeszerzési eljárás lebonyolításáért a Gazdasági és az Igazságügyi Minisztérium lesz a felelős. Az önkormányzatok a felmérés eredményét jogi úton megtámadhatják, amire valószínűleg többször is sor kerül majd. A települések szeretnék elérni ugyanis, hogy a vagyonérték megállapításánál ne a nyolc évvel ezelőtti állapotot vegyék figyelembe a felmérésnél, hanem az a jelenlegi, gyakran megnövelt értéket tükrözze. (sts) Az önkormányzatoknak átengedett szja 43 százalékát vonja be a költségvetés a normatív feladatok finanszírozásába - szemben az 1996. évi 20, és a tavalyi 31 százalékkal. így a helyhatóságokat megillető adórész abszolút összegben csökken (90-ről 75 milliárd forintra). Az szja-kiegészítés felosztásakor figyelembe veszik viszont az önkormányzatok közti esélyegyenlőtlenséget, mérsékelni kívánják a területi különbségeket. Erre az iparűzési adóból befolyó 38 milliárd forint a keret. A címzett és céltámogatásokra szánt 48 milliárd forintos kereten belül a korábban indult beruházások 43 milliárd forinttal átnyúlnak jövőre, új céltámogatásra csak 3, címzettre 2 milliárd forint marad. Cs. J. A fővárosban kétszáz, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Szolnokon és Zalaegerszegen pedig összesen száztíz hajléktalan számára alakítottak ki a téli hónapokra ideiglenes szálláshelyet - közölte Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Mint mondta, az állandó jelleggel működtetett intézményekben hét és fél ezer otthontalan találhat szállásra. EmelAz adatvédelmi biztos - mint a többi törvényjavaslatot - ezt is a szokásos módon véleményezte. Észrevételeit, kifogásait továbbította a tervezetet előterjesztőkhöz. Az adatvédelem speciális szabályainak megfelelő, módosított törvényjavaslat szövegét az Igazságügyi Minisztérium szakemberei készítették el. Az ombudsmani hivatalban megtudtuk, hogy az adatvédelmi biztos, dr. Majtényi László észrevételeit tartalmazó lett a nagyobb városokban úgynevezett teásjáratokat indítanak, s március végéig utcai étkeztetést is szerveznek a nincsteleneknek. Lakner Zoltán tájékoztatása szerint a hajléktalanok kifejezetten téli megsegítését célzó helyi programokat a minisztérium 70 millió forinttal támogatja, az otthon nélkül maradottakat ellátó intézményrendszer fejlesztésére, egész évi működési költségeire összesen levél „döntést előkészítő munkaanyagnak” minősül, amely a szabályok szerint 35 évig nem hozható nyilvánosságra. így a konkrét kifogásokról nem nyilatkoztak. Az országgyűlési bizottságok november 30-tól tárgyalják az adónyomozókkal kapcsolatos törvénytervezetet. Dr. Majtényi Lászlónak lehetősége lesz az országgyűlés költségvetési, rendészeti, alkotmányügyi és emberjogi bizottságai előtt is kifejteni ag600 millió forintot biztosít a költségvetési törvény. A téli programok keretében november 15-től Budapest különböző pontjain naponta 1380 adag ételt osztanak szét, vidéken pedig kilenc nagyvárosban - Miskolcon, Győrben, Tatabányán, Debrecenben, Nyíregyházán, Pécsett, Szek- szárdon, Szegeden és Ózdon - naponta összesen 1470 tányér levest mérnek ki az utcán. Lakner szerint 30-35 ezer hajléktalan él az országban. A számukra kialakított 7500 ágyból azonban jó néhány még télen is üresen marad, mivel az érintettek egy része nem fogadja el a segítséget. (b) gályáit, amennyiben úgy véli, hogy az általa felvetett kifogásokat mégsem orvosolták a törvényjavaslat szövegében. Nem hivatalos értesülések szerint az „elnagyolt adatkezelés”, mint kifogás mellett felmerült az is, hogy olyan, a polgárok alapvető személyiségi jogait érintő, illetve korlátozó jogszabályról van szó, amelyről csak kétharmados többséggel volna szabad országgyűlési döntést hozni. Szakértői vélemények szerint, ha az ombudsmannak további aggályai maradnak a „Tisztelt Ház” döntése után, akkor dr. Majtényi az Alkotmánybírósághoz fordulhat jogorvoslatért. N. Zs. Medicinaárstop. Az egészségügyi miniszter szeretne megegyezni a gyógyszergyártókkal abban, hogy a patikaszerek árai ne emelkedjenek jövő júliusig, a gyógyszertámogatási, valamint a közgyógyellá- tási rendszer átalakításáig - hangzott el tegnap egy budapesti nyugdíjastanácskozáson. Harcos kiállás. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete ragaszkodik a jövő évi 5 százalékos reálbéremeléshez, amihez bruttó 20 százalékos emelésre lenne szükség - jelentette ki Gulyás Judit elnök tegnap, egy érdekegyeztető megbeszélésen. Az Egészségbiztosítási Alap költségvetése átlag 13 százalékos emelésre ad lehetőséget. levél a miniszterhez. Az MSZP parlamenti képviselő- csoportja levélben fordul Járai Zsigmond pénzügyminiszterhez, hivatalos tájékoztatást kérve a Postabank helyzetéről - jelentette be hétfőn Nagy Sándor frakcióvezető-helyettes. Az eddigi információk ellenére ugyanis számos homályos pont van a bank „életrajzában”. A halálbüntetésért. Újabb 2800 aláírást juttatott el tegnap az Országos Választási Bizottság elnökéhez Tóth Tamás volt sárszentmihályi polgármester a halálbüntetés visszaállításáért. A fiát elvesztett apa 1994 tavasza óta több mint 160 ezer aláírást gyűjtött össze. Másik 40 pont. A Fidesz választási 40 pontjával szemben most az SZDSZ is 40 pontban foglalta össze a kormány eddigi cselekedeteit. Mint a frakcióban tegnap kifejtették, a kabinet a polgárok és elsősorban a kisvállalkozók fenyegetettségét növeli például, amikor korábban elképzelhetetlen jogokat ad az APEH-nek. Kudarc, nagydobra verve. Az adatvédelmi biztos javasolja, hogy semmisítsék meg az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda birtokában lévő kimutatást, amely a sikertelen felvételizők személyes adatait tartalmazza. Sérti ugyanis a fiatalok jogait, hogy az iroda egy informatikai cég rendelkezésére bocsátotta az adatokat felvételi előkészítő tanfolyamot reklámozó szórólap céljára. A Tolna megyei kórház vértranszfúziós állomása Nagydo- rogon tart véradást ma, 24-én, az iskola sportcsarnokában. A 9-16 óra közötti véradásra a takácsiakat is várják. Kölesden, november 26-án, csütörtökön lesz véradás. Ekkor a művelődési házban 9-től 16 óráig a helybelieken kívül a kistormási és a borjádi önkéntes véradókat is fogadják. Politikusok - egymás között. A tanárok sok szabályt megszegnek az iskolákban, és gyakran megsértik a gyermekek jogait - panaszolta Hárs László, a Gyermekbarátok Köztársaságának sajtó- és médiaminisztere Pálinkás Józsefnél, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkáránál tett látogatásakor, tegnap. A 7. osztályos „politikus” arról is beszámolt, hogy 1200 gyermek között végzett felmérésük szerint a tanulók a házi feladat eltörlését tartják legfontosabb követelésüknek. fotó: feb/diósi imee Helyhatóságok pénzügyei Figyelembe vették-e az ombudsmani aggályokat? Sérülhetnek a személyiségi jogok Az adatvédelmi szószóló komoly kifogásokat emelt az adónyomozói testület felállításával kapcsolatos törvényjavaslattal szemben, de a kormány elé már az észrevételeinek megfelelően javított törvénytervezet került - tudtuk meg Hadi Lászlótól, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjétől. Csak garantált minőségű gyógyászati segédeszközt „vásárol” az OEP Egy év haladék a gyártóknak A jövő év elején még nem lesznek zavarok a gyógyászati segédeszköz-ellátásban, mivel az egyedi termékek gyártói várhatóan haladékot kapnak a számukra előírt minősítések megszerzésére - tudtuk meg Okolicsny Emíliától, az Országos Egészség- biztosítási Pénztár főosztályvezető-helyettesétől. A bejelentkezés határideje azonban változatlanul 1998. december 31. Az Egészségügyi Minisztérium már kidolgozta a gyógyászati segédeszköz-ellátásról szóló, 1995-ben hatályba lépett népjóléti miniszteri rendelet módosítását. E szerint egy évvel kitolja azt a határidőt, amelyhez a minőségi munkáról szóló igazolások beszerzését köti. Az eredeti rendelet 1998. december 31 -ig írta elő a látszeré- szeknek, a fogtechnikusoknak, az ortopédcipő-készítőknek, a művégtaggyártóknak és a többi egyedi megrendelés alapján dolgozó gyógyászati segédeszközt készítőnek, hogy meg kell szerezniük az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet (ORKI) minősítését ahhoz, hogy továbbra is forgalmazhassák termékeiket. Amennyiben ugyanis nem tudják garantálni az elvárható színvonalú munkát, akkor a biztosító szerződést bont velük, ami természetesen a tb-támogatás megvonását jelenti. A minőségi követelmények előírása elsősorban a betegek, a rászorulók érdekeit védi, akik számára nem mindegy, hogy milyen fogsor kerül a szájukba, milyen szemüveget viselnek, ráadásul nem is csekély térítési díj fejében. Okolicsny Emília szerint a határidő meghosszabbítása 1999. december 31-ig azért merült fel, mert mind a gyártók, mind a minősítők fáziskésésben vannak és félő volt, hogy emiatt a jövő év január elsejétől ellátási zavarok keletkezhetnének. Az új rendelet azonban előírja azt is, hogy a minősítésre 1998. végéig mindenkinek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy termékeit, szolgáltatásait továbbra is megvásárolja, illetve támogassa a biztosító. Németh Zsuzsa Mindent a szemnek. Két arany-, három-három ezüst- és bronzérmet, valamint négy diplomát nyert a közelmúltban a luxemburgi gasztronómiai világbajnokságon Perity Zoltán mestercukrász. Finomságait, köztük marcipánfestményeit tegnap a fővárosban egy bemutatón a hazai közönség is megcsodálhatta. fotó: feb/diósi imre