Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-19 / 271. szám

2. oldal Világtükör — Hazat Tükör 1998. november 20., péntek Jövőre is üres lesz a tb kasszája A Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának expozéjával megkezdődött tegnap a Parlamentben a nyugdíjbiztosítás és az egészségbiztosítás jövő évi költségvetésének tárgyalása. Varga Mihály felidézte, hogy évek óta hiánnyal küzd a társa­dalombiztosítás, vagyis minden évben kevesebb járulék gyűlik össze, mint amennyit a nyugdí­jakra és a gyógyításra kifize­tünk. A hiányt a központi költ­ségvetésből kell fedezni. E téren nem lehet elérni gyökeres változást egyik évről a másikra, de törekedni kell a bevételek és a kiadások közötti, mintegy 20 százalékos különbség mérsék­lésére - mondotta. Ezt a célt szolgálja egyebek között a szigorúbb járulékbe: szedés (az APEH adó módjára hajtja be), a gyógyszertámoga­tási keret felső határának rögzí­tése és az a már megszavazott változtatás, hogy a magán­nyugdíjpénztárak tagjai a 8 százaléknyi nyugdíjjárulékukat 1-7 helyett 2-6 százalékban osztják meg a tb-kassza és a magánnyugdíjpénztár között. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szerint a lakosság 35-40 százalékának befizetéseiből hosszú távon nem lehet finanszírozni a teljes lakosság teljes körű egészség- ügyi ellátását. A legnagyobb vita a gyógy­szerkassza felülről történő be­zárásáról és a nyugdíjemelés mértékéről folyt. Azt megértet­ték a képviselők, hogy a társa­dalombiztosítás 122,9 milliárd- dal járul hozzá a gyógyszerek megvásárlásához, egy fillérrel sem többel, de nem derült ki számukra, hogy részleteiben mi lesz a megvalósítás módja. A nyugdíjemeléssel kapcso­latban eddig már sokszor elis­mételt érvek és ellenérvek pa­lettájára tegnap új szín is került. Surján László (Fidesz) a Horn- kormány által készített korábbi előterjesztéseket felidézve el­mondta, hogy az idei nyugdí­jakra 769,5 milliárdot, 1999-re 876,6 milliárdot szánt a korábbi kormány. Ez pedig éppen 14 százalékos emelésnek felel meg. A 20 százalékos ígéret te­hát szerinte csak választási kampányfogás volt. Gidai Er­zsébet (MIEP) rámutatott, hogy 1942-ben mai árakon 1100 mil­liárd forintnyi vagyona volt a társadalombiztosításnak, de az szőrén-szálán eltűnt. (s. á.) A KÖZPONTI KOLTSEGVETES MERLEGE 1998.1-IX. HÓ BEVETELEK Bevételek összesen KIADÁSOK 2187,3 Kiadások összesen Fogyasztáshoz kapcsolt adók 785,3 Központi költségvetési szervek Lakosság befizetései 588,4 Adósságszolgálat, kamattérítés Helyi önkormányzatok I Központi költségvetési szervek __________bevételei ______ 3 03,3 217,5 60,6 I Gazdálkodó szervezetek bevételei 181,6 A TB. közrei I Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek 94,9 Agrárgazdasági támogatások MNB befizetései 86,1 Felhalmozási kiadások Nemzetközi pénzügyi kapcsolatokból eredőBevételek_______ 4 9,4 Fögyásztói árkiegészítés Pénzintézetek társasági adója és osztaléka 44,5 jggi Gazdálkodó Szervezetek támogatása Nemzetközi pénzüg Privatizációból származó bevételek 20,5 Elkülönített állami pénzalapok befizetései 14,2 Kormányzati rendkívüli kiadások Központi költségvetési szervek befizetései 7,2 Állam által vállalt kezesség érvényesítése Egyéb bevételek Garancia és hozzájárulás a TB.-hoz Helyi önkormányzatok befizetései 3,9 Egyéb kiadások Kincstári vagyonnal kapcsolatos befizetések 10 100 1000 milliárd forint Társadalmi önszerveződések támogatása 4................|...............i ^ 1 0 100 1000 • Eitopsíss . milliárd forint ^dapí^ Orbán Viktor Németországban Változatlanul élvezzük Kohl támogatását Kétnapos látogatásra csütör­tökön Németországba érke­zett a magyar miniszterelnök; megválasztása óta másodszor utazott Bonnba. Orbán Viktor megbeszélései­nek középpontjában hazánk eu­rópai integrációs csatlakozása áll, különös tekintettel arra, hogy január 1-jétől Németor­szág tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A kor­mányfő a délután folyamán Bonnban megkezdte tárgyalá­sait német politikusokkal. Előbb Helmut Kohl exkancel- lárral folytatott eszmecserét, majd Wolfgang Schdubléval, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) újonnan megválasztott elnökével és parlamenti frak­cióvezetőjével találkozott. Mindkét politikus további tá­mogatásáról biztosította Orbán Viktort hazánk integrációs tö­rekvéseivel kapcsolatban. A két megbeszélés után a magyar miniszterelnök gépko­csival Frankfurtba utazott, ahol este részt vett és előadást tartott az Európai Bankárkongresszus díszvacsoráján. Orbán Viktor Bonnban ma találkozik Gerhard Schröder szociáldemokrata párti kancel­lárral, majd Zágrábba utazik tovább, hogy részt vegyen a Közép-európai Kezdeményezés országainak csúcstalálkozóján. Tokióban megkezdte ázsiai körútját az amerikai elnök A biztonságról és a gazdaságról Bili Clinton csütörtökön megérkezett Japánba, ötnapos ázsiai látogatásának első állomására. Clinton Tokióból Szöulba utazik tovább, majd útban Washington felé, hét­főn rövid kitérőt tesz a csendes-óceáni Guamra. Az amerikai elnök két napot tölt Tokióban, s pénteken el­sősorban biztonsági és gaz­dasági kérdésekről tárgyal Obucsi Keidzo japán kor­mányfővel. Tokiói megfi­gyelők szerint ez az a két téma, amelyben mindkét - a diplomáciai sikerre erőtelje­sen rászoruló - vezető ered­ményt érhet el a tárgyaláso­kon. A biztonsági kérdések megvitatásának egyaránt ak­tualitást ad, hogy feltételezé­sek szerint Észak-Korea atomfegyver-fejlesztést célzó létesítményt épít, au­gusztusban pedig rakétakí­sérletet hajtott végre. Char­les Kartman amerikai kor­mánymegbízott szerdán úgy távozott Eszak-Koreából, hogy kérése ellenére sem szemlélhette meg a gyanúsnak tartott föld alatti építkezéseket a helyszínen, a jongbjoni atomközpontban. A japán-amerikai egyezte­tést és közös fellépést fontossá teszi, hogy Japán az amerikai­nál sokkal keményebb választ adott az augusztus végi észak­koreai rakétakísérletre. Míg az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a párbeszédet Phen- jannal, Japán diplomáciai és gazdasági megtorló intézkedé­sekkel válaszolt. Tokiói várakozások szerint Bili Clinton sürgeti majd a két évvel ezelőtt kiszélesített ame­rikai-japán biztonsági megál­lapodás japán parlamenti jó­váhagyását. Az együttműkö­dés kiterjed a jövőben a Japánt övező térségekre is, közvetet­ten vonatkozik tehát a leg­utóbbi iraki válsághoz hasonló esetekre. Arra kérte Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ szenátusi csoportjának vezetője a román hírszerző szolgálatot, hogy vizsgálja ki a Nagy-Románia Párt (PRM) róla terjesztett fegyvercsempészési vádjait. Nem gátolhatja az intézmény- rendszer reformja az Európai Unió bővítését - jelentette ki a Prágában tárgyaló Lionel Jos­pin francia kormányfő. Megkezdik a csapatkivonást a kijelölt területekről, ahogy azt a Wye Plan tationban megkötött megállapodás előírja - döntött az izraeli kormány. Különmegállapodás megkö­tését javasolta Tokiónak Jelcin a Kuril-szigetekről, de csak azt követően, ha már aláírták az orosz-japán békeszerződést. Előtérben a kisfogyasztók A Magyar Energiafogyasztók Szövetsége (MESZ) az előké­szítés alatt álló tarifarend­szert figyelembe véve mind­inkább a kisfogyasztók felé kíván fordulni. Ezt Porpáczy Dezső, a MESZ alelnöke je­lentette be a rendezvényen. — Egyre hangosabban kí­vánjuk őket képviselni - foly­tatta az alelnök. — Tesszük ezt azért is, mert a költségarányos­ság esetében - mely elvet szö­vetségünk a keresztfinanszíro­zással szemben mindig is kép­viselte - a lakossági ár emel­kedni fog. Ugyancsak a kisfo­gyasztót érinti igazából az EU- hoz való majdani csatlakozás is. Ebben a helyzetben fel kell éleszteni, illetve meg kell erősí­teni a kompenzációt. (x) Nemcsak Tolna megye, hanem a Dél-Dunánúl szinte valamennyi jelentős településéről érkeztek érdeklődők a tegnapi rendezvényre. fotó: ótós Réka (x) A célok és követelmények tükrében Közel három év óta a Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Rt. új tulajdonosi-szervezeti rendszerbe illeszkedik. Az rt. a Bayernwerk csoport magyarországi érdekeltsége lett. Ettől az időponttól a Dédász komoly változásokon ment keresztül, sőt, 1998. januárjától szervezeti átalakulás történt a cégnél. Több kiemelt célnak kell meg­valósulnia az elkövetkező idő­szakban - mutatott rá előadásá­ban dr. Frankó Ferenc, a Dé­dász Rt. igazgatóhelyettese, az energiagazdálkodási osztály vezetője. A szempontok között található a jobb átláthatóság, a felelősség tisztább elhatárolása, a fogyasztók csoportjaihoz iga­zodó rend és végül, de nem utolsósorban a gazdaságosság, hatékonyság erősítése. Az rt. - mely 1998. január el­sejei óta kétszintű szervezetté alakult - már rendkívül kemény intézkedéseket tett annak érde­kében, hogy az árszínvonal ala­csony maradjon. Az aktuális feladatok közül kiemelésre ér­demes a hálózati veszteségek csökkentése (dr. Frankó Ferenc felhívta a figyelmet a komoly károkat okozó, szabálytalan áramvételezésekre - a társaság ilyen ügyekben következetesen fog eljárni), a kintlevőségek csökkentése, a pénzhez jutás fo­lyamatának meggyorsítása és a szervezeti változások megszi­lárdítása. Az árhatósági előkészítés alatt álló és talán a jövő évtől bevezetésre kerülő új tarifa- rendszer megköveteli a költ­ségarányos árszínvonalat, a ke­resztfinanszírozások elkerülé­sét, a felhasználási céltól füg­getlen tarifák biztosítását, a nagykereskedelmi és szolgálta­tási árrendszer összehangolá­sát, továbbá mindenkor töre­kedni kell a fogadó oldal szoci­ális helyzetének, tűrőképessé­gének, érzékenységének, egy­szóval a realitásoknak a figye­lembevételére. — Tevékenységünk az ügy­felekhez igazodik, ez az a kiin­dulópont, melyhez munkánkat mérjük - zárta mondandóját dr. Frankó Ferenc. — A Dédász a jövőben is folyamatosan magas szintű szolgáltatást fog nyúj­tani, s hosszú távú garanciát biztosít. Szem előtt tartja a ver­senyképes ár követelményét, s reméli, hogy a terület legmeg­bízhatóbb szolgáltatójaként fogják számontartani. (42726) „Szabálytalan vételezés” Ez a kifejezés többször is el­hangzott az ankéton. Ez ért­hető is, hiszen nem egy fo­gyasztó törvénytelen módon csapolja meg a villanyvezeté­keket. Györke Béla, a Magyar Energia Hivatal igazgatóhelyettese kö­zölte: ez a cselekedet egyre je­lentősebb számban jelenik meg, ugyanakkor mind gyakoribb az is, hogy a delikvensek magának a szabálytalan vételezésnek a tényét is tagadják. A hivatal igyekszik megnyugtató megol­dást találni. Györke Béla sze­rint a szolgáltató és a fogyasztó között létesülő üzletszabály­zatba célszerű lenne egy eljá­rásrendet iktatni, melynek kité­telei mindkét félre kötelező ér­vénnyel bírnának. (x) Dédász Rt.: Szakmai ankét nagyfogyasztóknak Szinte minden elhangzott teg­nap a Dédász Rt. Szekszárdi Üzletigazgatóságán, amit a Dél-Dunántűli Áramszolgáltató Rt.-ről tudni érdemes. A válla­lat ugyanis szakmai nappal egybekötött ankétot tartott leg­jelentősebb - 500 kW-5mW közötti teljesítménydíjas - terü­leti fogyasztói számára. A ren­dezvényen a Dédász vezetői áb­rákkal, grafikonokkal illusztrált előadások keretében ismertet­ték meg a megjelenteket az ed­dig elért eredményekkel, a kö­zeljövő célkitűzéséivel, bete­kintést engedve a műszaki fej­lesztésekbe is. Az ankétra meg­hívást kapott - mondhatni mint társszerv - a Magyar Energia Hivatal, illetve a Magyar Ener­giafogyasztók Szövetségének képviselője: őket a fogyasztói érdekvédelemről kérdezhették a résztvevők. (x) Milliárdok a felújításra A Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. fejlesztési tervében fő helyen szerepel a hálózat felújítása, újjáépítése. A rendelke­zésre álló közel 7 milliárdos fejlesztési keret úgy 60-80 száza­lékát erre fordítják a cégnél. Ezért is mondhatta Nádor László, a Dédász Rt. műszaki igazgatóságának tervezési osz­tályvezetője, hogy akár revitalizációról is lehetne beszélni ennek a témakörnek a kifejtésénél. Nádor László a fogyasztói an­kéton négy pontban foglalta össze az egyébként elkerülhe­tetlen fejlesztés céljait. Idetar­tozik az ellátás üzembiztonsá­gának növelése, a hálózati veszteség csökkentése (tavaly a veszteség elérte a hihetet­lennek tűnő, 4 milliárd forin­tos értéket!), az elosztás költ­ségének csökkentése, vala­mint az élet- és vagyonbizton­ság fokozott biztosítása. Mint a bevezetőben már említettük, a hálózatépítés komoly összegekbe kerül. A bemutatott táblázatokból kide­rült, hogy csak a főelosztó há­lózatra 2,1 milliárd forintot, az elosztó hálózatra pedig 2 mil­liárd forintot fordítanak a Dé- dásznál. Ugyancsak jelentős tétel például a villamos ener­gia mérése a maga 750 millió forintjával. Tart, illetve folyta­tódik a kihasználatlan, avagy elavult transzformátorok kor­szerűbbre cserélése is. Nádor László lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy Tolna megye a fejlesztéseket tekintve az elmúlt években ki­emelt helyen szerepelt. Duna- földváron most is tart a 20 kV- os hálózat átépítése, s ugyan­csak átépítik - három ütemben- a Szászvár-Bonyhád közötti 20 kV-os gerincvezetéket. A közeljövő tervei között szere­pel - megelőzendő egy esetle­ges havaria okozta ellátási gondokat - a Paks-Bonyhád- Pécs közötti 120 kV-os veze­ték oszlopainak felújítása. — Munkánkban - más fon­tos szempontok mellett - a költségminimumra való tö­rekvés is vezet bennünket - hangsúlyozta Nádor László. — S hiszünk abban, hogy ter­veinket megvalósítva egy jó minőségű, korszerű hálózatot építünk ki. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents