Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-18 / 270. szám
mm ■■■■■■■ TOLNÁI ♦NÉPÚJSÁG NOVEMBER 18. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő JENŐ nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Jenő. Török eredetű ősmagyar név, az egyik honfoglaló törzs neve. Védőszentje: Szent Eugenius, a hispániai Toledo érseke (+ 657). E napon hunyt el 1664-ben gróf Zrínyi Miklós költő, államférfi, hadvezér, hadtudományi író. Hajdan: November 18-án 100 éve, 1898-ban a király meglepő döntést hozott: Tolna vármegye főispánját, gróf Széchenyi Sándort a létesítendő országos központi hitelszövetkezet elnökévé nevezte ki. 90 éve, 1908-ban Pignitzky Ferenc gazdasági ismétlőiskolai szaktanító megkezdte munkáját Szekszárdon: 360 tanköteles (12-15 éves) fiút a „szőlőszetre és kertészetre tanítja gyakorlatilag”, „naponkint 60 gyermek részesül tanításban”; a tanfelügyelő, aki megköszönte Szekszárd közreműködését az ügyben, „e hasznos, új iskolára felhívta a közönség figyelmét”. 80 éve, 1918-ban a megyeszékhelyen „teljesen kifogyott az élesztő, úgyhogy már sok háznál nem süthettek kenyeret”. A napi igék: Katolikus: Jel. 4.1-11. Zsolt. 150. Lk. 19.11-28. Református: Ézs. 7. 2Kor. 5.1-10. Evangélikus: Lk. 13.6-9. Jel. 21.11-27. Ortodox: ITessz. 2.1-8. Lk. 11.9-13. A Nap kél 6.53 órakor, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 5.44 órakor, nyugszik 16.11 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 365 cm, Paks 563 cm, Dombori 626 cm, Árvízkapu 1004 cm. A Sió Palánknál 473 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Trafflpax: 6.00-14.00: 6-os főút szekszárdi és tolnai szakaszán. Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; és 06/20/9860-530. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit is főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani: minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak, ízletes, gyorsan és könnyen elkészíthető, olcsó ételeket ajánlunk. Várjuk az Önök receptjeit is! Címünk: Tolnai Népújság, 7101. Szekszárd, Pf: 71. A levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mit főzzek ma?”Ha szerda, akkor finomfőzelék. Két közepes krumplit, egy sárgarépát kisebb darabokra vágunk, a karfiolt rózsáira szedjük, előveszünk a mélyhűtőből egy kis csomag zöldborsót, s a lábasban annyi vizet öntünk rá, hogy jól ellepje. Teszünk bele fél fej hagymát, egy cikk fokhagymát, babérlevelet, leheletnyi őrölt borsot és piros paprikát, majd megsózzuk. Amikor puhára főtt, zsemle színű rántással berántjuk. (Rántást készíthetünk előre is, dunsztos üvegbe és a hűtőbe tesszük.) Egy-két kanál tejföllel elkeverjük a főzeléket. Adhatunk hozzá bundás zsemlét, csíkokra vágott, olajban pirított vöröshagymát. Átadták az új gyönltl autóbusz-pályaudvart. Tegnap délelőtt átadták Gyünkön az új autóbusz-pályaudvart. A rövid és protokollmentes ünnepségen részt vett Fekete József polgármester, Amrein Károly a Gemenc Volán Rt. vezérigazgatója, Haizer Henrik, aki az új büfét üzemelteti és a kivitelezők. A közel tízmilliós beruházást a három fél közösen valósította meg. A nyáron kezdeményezte a felújítást az önkormányzat, szeptemberben kezdődtek meg a munkák. Hamarosan a büfé is megkezdi a működését. fotó: ótós Réka Hagymaválság sújtja Bangladest Haszina Vazed asszony, Banglades konyhaművészként is ismert kormányfője az országát sújtó súlyos hagymahiány közepette megosztotta a lakossággal híres receptjeinek egyikét, amelynek segítségével nélkülözhető a bangladesi konyha számára elengedhetetlen zöldségféle. „Hagyma nélkül is készíthetnek ízükben hagyományos ételeket öt fűszerféle és más adalékok elegyítésével” - ajánlotta kormányfő, hozzáfűzve, hogy „kerüljék a hagymát igénylő, húsra alapozott ételeket, s akkor még koleszterinszintjük is csökkenni fog”. Bangladesben a hagyma kilója 60 takába (250 forintba) kerül jelenleg, szemben a válság előtti 30 takával. Két IíOtti (33-ból 3-at) A 47. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 97.831.787 Ft tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nyereménye 44.579 Ft. A 2 találatosoké 259 Ft. A nyerőszámok: 15,19,43 és 12,16,48 A szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt az Ibusz és Expressz irodákban a kijelölt postákon, -takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.00 órakor. Láttam írta: Ihárosi Ibolya Show-parádé / 'zlés dolga, hogy ki szereti, ki nem Friderikusz Sándort, de hogy profi szórakoztató, az biztos. Fábry Sándor stílusát is minden néző minősítheti, végső soron azzal, hogy nézi, vagy nem nézi rendszeres jelentkezéseit a televízióban. De hogy van stílusa, az biztos. A Kepes utánozhatatlan egyéniség, s Antal Imrét sem helyettesítheti más a Szeszélyes évszakokban. Frey Tamás témáinak sem lenne képes akárki utánajárni. Vitray Tamás is visszatért a képernyőre. Végre a néző járt jól már nemcsak azzal, hogy kialakult a csatornák között a hírverseny, hanem a szórakoztató, beszélgetős műsorok sorával is. A kereskedelmi tévék először új arcokat kerestek, s volt aki bevált, volt aki nem. A második fordulóban aztán bekövetkezett a régi, nagy, vagy ismert tévés személyiségek szétszóródása a csatornák között. Hivatalosan mérik a nézettségeket, s mára már bebizonyosodott, hogy a tévénéző kikapcsolódásra vágyik. A vasárnapra beszavazható filmek közül akkor is vígjátékot választják a telefonálók, ha a másik kettő újabb, vagy ismertebb film. Az első tízben pedig hétről hétre benne vannak a beszélgetős show-mú'sorok. Ez is azt bizonyítja, hogy az emberek leginkább a másik emberre kíváncsiak. Felmelegített narkósok Az orosz tudósok a kábítószer-függőség csökkentésére lehetőséget látnak a páciens testének a kritikus mértéken túli felmelegítésében. A szibériai város orvosai eredményes kísérleteket folytattak azzal a módszerrel, amikor egy speciális fürdőben melegítik fel a beteg testét 43-43,5 Celsius fokra. Ezen a hőmérsékleten a szervezetben lévő fehérje már elméletileg kicsapódna, azaz a páciens nem élné túl e „főzést”, de a hőgutát állítólag sikerül kivédeni meghatározott vegyi lépésekkel, azzal, hogy a melegítés csak meghatározott hőfokra és rövid időszakokra történik. A „hőgutás módszer” kidolgozója szerint a kábítószeres ugyan nem nyer teljes gyógyulást, de megszűnik fizikai függősége a drogoktól. HOPOSZKÓi ^r^jTívható! HerczegKatíT asztrológus vonala ^ (T) Kos A 06-90-330501 Bika & 06-90-330 502 Ikrek m 06-90-330 503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán ffc 06-90-330 505 Szik A 06-90-330506 Mérleg 06-90-330 507 Skorpió ÁJ 06-90-330 508 Nyilas ti 06-90-330 509 Bak fe 06-90-330 510 Vízöntő ék 06-90-330511 Halak m 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Attdloíat 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft +Áto/pere Álarcosok Komlón Komlón hétfőn csődöt mondott az a rablási kísérlet, melynek két álarcos tettese a Kristály Presz- szóban játékpisztollyal megfenyegette a felszolgálót és a bevétel átadására akarta kényszeríteni. A vendégek az álarc ellenére felismerték a rablókat, mire azok elmenekültek, de végül rendőrkézre jutottak, őrizetbe vették a 18 éves T. V. és a 16 éves Sz. G. komlói fiúkat. Szabad-e elfojtani az érzéseinket? Szinte nincs olyan lelki hatás, amit az ember ne lenne képes elfojtani. Van, aki könnyen felejt. A felejtés és elfojtás között azonban nagy a különbség. Ha valamit elfelejtünk, azt emlékezetünk végleg száműzte. Elfojtás esetén azonban csak elrejtettük a problémát, amely továbbra is kísért, visszatér például álmainkban. Azok, akik például az önvádtól úgy próbálnak szabadulni, hogy magukba fojtják érzéseinket, nem egyszer meghasonulnak önmagukkal. Sokan az alkoholba menekülnek, gyógyszer- vagy drogfüggőkké válnak. Az elfojtás életre szóló folyamat. Dr. Wolfgang Schmidbauer müncheni pszichológus szerint ez a szerelemben is nagy szerepet játszik. Vannak párok, akik hosszan képesek együtt élni a másik negatívumait tűrve. Elérkezik azonban az a pillanat, amikor fel kell tennünk a kérdést: „eléggé szeretem-e ezt az embert a gyengeségeivel és hibáival együtt, vagy jobb, ha másutt keresem a boldogságot?” A világ legnagyobb sárga gyémántja, a „Mouna”, hamarosan kalapács alá kerül. A szakértők 3 és 4 millió dollár között becsülik az értékét, s egy szaudi üzletember volt feleségének a gyűjteményéből került elő. fotó: feb/reuters ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Térségünkben továbbra is északias az áramlás. Ezzel egyre hidegebb, gyakran nedves levegő érkezik fölénk. Emiatt tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, és többször lesz erősen felhős az ég. Hosszabb napos időszakokra inkább a nyugati országrészben lehet számítani. Jelentős meny- nyiségü csapadék nem várható, futó hózápor azonban bárhol, bármikor előfordulhat. Az északnyugati szél nagyon lassan mérséklődik, erős lökések ma is várhatók. A csúcshőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű. ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Front ugyan nem érkezik fölénk, a magasban beáramló hideg levegő miatt azonban ma is hidegfront jellegű hatás érvényesül. Az erre érzékenyeknél tahát ma is jelentkezhetnek az ilyenkor szokásos fájdalmak, panaszok. A tegnapihoz hasonló időre számíthatunk. Néhány órára ma is kisüt a nap, de rövid ideig tartó hózáporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél kissé mérséklődik, de erős lökések még ma is várhatók. Kora délután 3, 5 fok valószínű. A következő napokban pedig további lehűlésre számíthatunk. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 4 Paks: Siófok: 3 Pécs: Szekszárd: 4 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 45-55 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: 40-50 45-55 Balaton: 4 Velencei-tó: 4 Kaposvár: 45-55 Paks: 45-55 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 4 Siófok: 45-55 Pécs: 45-55 Tisza: 2-6 Duna: 5-7 Szekszárd: 45-55 Mohács: 45-55 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft (KLK) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.