Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-13 / 266. szám
ÚJABB VASÁRNAPI NYEREMÉNYESŐ (3. oldal.) ff f MEGYEI NAPILAP ____ ____ 1 998. NOVEMBER 14. SZOMBAT ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 267. SZÁM RENDELJE MEG telefonon! MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): TOLNAI •NÉPÚJSÁG ELŐFIZETÉS: HIRDETÉSFELVÉTEL November 11-én lejárt a határidő Több ezren mondtak le a kvótájukról Mint arról már írtunk, október 28-a és november 11-e között azok a mezőgazdasági termelői:, akik annak idején (még a tavasszal) beadták az igényüket az államilag garantált fel- vásárlási árra, most lemondhattak az így megkapott kvótájukról, a kompenzáció fejében. Ennek összege 3000 forint tonnánként. A kvótáról való lemondást a megyei földművelésügyi hivatalnál kellett írásban bejelenteni. Dr. Vida Györgyöt, a megyei hivatalvezető-helyettest arról kérdeztük, hogy hányán éltek ezzel a lehetőséggel. — Bár a határidő lejárt, végleges adatot nem tudok mondani, mert 11-én éjfélig még postán is feladhatták az érintettek a lemondási igényüket. E levelek egy része ezután érkezhet be. Eddig 3100 igényt vettünk át. Két brigád is be van állítva erre a feladatra, így ők iktatják a beérkező kérelmeket, majd feldolgozzák azokat. Egyeztetik a számítógépen, hogy a kérelmezőnek valóban volt-e kvótája. Ezt követően azonnal ki is állítjuk az úgynevezett „ferdecsíkos igazolásokat”, amit folyamatosan postázunk. Ha így tudjuk tartani a kérelmek feldolgozásának az ütemét, akkor az iktatást követően 4-5 nap múlva már meg is kaphatják a kérelmezők a csíkos igazolásokat. Ezek birtokában, december 1-e után, az adóhivatalnál lehet igényelni a megfelelő összeget. Mauthner A „Vadrózsák” őrzik a hagyományt „Vadrózsák”, néven hagyományőrző néptánc egyesület alakult Szekszárdon. A bejegyzés alatt álló egyesület székhelye a Zrínyi utcai II. számú Általános Iskola és Diákotthon. Az együttes tagjai nem kezdők. a mintegy harminc gyermek és fiatal már több mint három éve táncol együtt, több korcsoportban 6-tól 25 évesig. A táncok, koreográfiák oktatását Toláczy József, a Zombai Hagyományőrző Tánccsoport vezetője vállalta el, céljuk a hagyományok felelevenítése, megőrzése, elsősorban a Sárköz és a Dunántúl tánckincsét, motívumait kívánják felhasználni. A II. számú általános iskola vezetője örömmel adott helyet az egyesületnek, annál is inkább, mert a táncosok zöme ebbe az iskolába járt, vagy jár jelenleg, is, sőt, sokaknak a szülei is ott tanultak. A próbákat minden szombaton 9-től 12 óráig tartják az iskolában. Az egyesület nyitott, bárki csatlakozhat hozzá, akár magán-, vagy jogi személy, szívesen fogadnak bármilyen támogatást. Akit érdekel a „vadrózsák” munkája, azt szívesen látják a szombati próbákon. A Karolina „kollégákat” keres. Befejezéséhez közeledik az a nagyszabású tolnai munkahelyteremtő beruházás, amely mellett a helyi döntéshozók - óvatosan fogalmazva - eddig soha nem álltak ki egy emberként, teljes mellszélességgel. A próbaüzem januárban indul, ám a cég még mintegy 150 dolgozót keres. A lapunknak nyilatkozó Dietrich Faderny, a Karolina Kft. anyacégének elnöke tájékoztatott arról, hogy a beruházás nagyjából a tervezett ütem szerint halad, ám némi időbeni csúszással számolniuk kell. Az épület december közepére készül el. (Folytatás a 4. oldalon.) fotó: gottváld károly Röviden Ifjúsági hangverseny. Az ifjúsági zenei bérlet első előadására kerül sor november 16-án és 17-én Szekszárdon, a Művészetek Házában. A budapesti Corvina Consort ének- és hangszeregyüttese ad hangversenyt általános- és középiskolásoknak mindkét napon. A A hangverseny hat előadásán zenés utazáson vehetnek részt a diákok, melyet a reneszánsz Európában tehetnek meg a zene segítségével. Vízmű-taggyűlés. November 16-án, hétfőn tartja következő ülését a Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. taggyűlése. Az ülés napirendjén a kft. idei üzleti terve, valamint a víz- és csatornadíjak állami támogatásához beadandó pályázat előkészítése szerepel. A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum rendszeres időközönként filmvetítést tart nyugdíjasok számára. November 16-án, hétfőn 14.30 órai kezdettel A Magyar Nemzeti Galéria, a Bölcs mesterek, okos szerkezetek - a könyvnyomtatás című összeállítást tekinthetik meg az érdeklődők az intézmény pincemúzeumában. Szakony Attila jazz-fotóiból nyílik kiállítás november 14-én, szombaton 16.30 órai kezdettel Szekszárdon, a ZUG-ban (Béla király tér 6. szám). A tárlatot Borbás Tamás városi képviselő, illetve Ferenczi György, a Herfli Davidson együttes vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Társtalanok találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete ma 20 órai kezdettel Erzsébet-napi zenés, táncos estet rendez Szekszárdon, a Babits Mihály Általános Iskolában. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. Több személyautó ütközött össze pénteken reggel 8 órakor a 63-as úton Nagydorog és Bi- kács között. A koccanást az út jegesedése okozta. A baleset során egy személy szenvedett könnyű sérülést. f A tanulás új fellegvára Péntek 13. általában rossz ómen szokott lenni, Duna- földvár és a Magyar László Gimnázium életében azonban ez a nap szép ünnep - e szavakkal kezdte Nagy Gáborné polgármester rövid beszédét, melyet a gimnázium új épü- letszámyának avatásán mondott. Tegnap rendezte meg a du- naföldvári Magyar László Gimnázium a névadó születésnapjához kötődő hagyományos iskolanapját. A program a Várkertben álló Magyar László-szobor megkoszorúzásával kezdődött, ezt követte az új épületszárny avató ünnepsége. Az új épületben helyet kapó tornaterem zsúfolásig megtelt a különleges, ünnepi alkalomra. (Folytatás a 3. oldalon.) 0ENYŐ FŰRÉSZÁRU ASZTALOSOK FIGYELMÉBE! MŰSZÁRÍTOrr OROSZ BOROVI VÁLASZTÉKOK - 25x100/125 x 3000-3900 mm: - 50x125 x 4000-6000 mm. ÉPÍTKEZŐKNEK EXKLUZÍV AJÁNLATOK:- Tegola alá méretpontos deszkák:- Gerendák/szarufák 6m-ig:- Gerendák/szarufák 6m-tfil:- Normál lécek:- Bramac lécek:- Lambériák/fózolt hajópadlók:- Borovi járó hajópadlók:- B min. lambériák/fózolt hajópadlók: 28.000, - Ft/m’+áfa-tól 30.000,- Ft/m’+áfa 36.000, - Ft/m’+áfa-tól 34,- Ft/fm+áfa-tól 46,- Ft/fm+áfa-tól 900,- Ft/m’+áfa-tól 1.500,- Ft/m’+áfa-tól 800,- Ft/m'+áfa-tól Cím: Budapest XVI., Nagyvicce sor. Tel/fax: 403-58-93, Tel.: 403-51-48 Tengelic-Szőlőhegy Segítség az óvodásoknak Tengelic-Szőlőhegy zömében idősek lakta település. A szép környezet, s az atomerőmű kínálta munka és kereset több fiatal családot vonzott ide, hogy letelepedjen. A kis településen egyetlen osztatlan csoporttal működik az óvoda, egy óvónővel, egy dajkával és tizennyolc fős gyereklétszámmal. Ez a szám igen szép a zömében idősek lakta faluban. — Az ide járó gyerekeknek minél jobb, egészségesebb feltételeket szeretnénk teremteni ahhoz, hogy elérjék azt a szintet, ami az iskolába lépéshez szükséges - tájékoztatott az óvónő, Fodorné Ándics Marianna. Ehhez képest nehéz körülmények között élnek, ezért levelet írtak az Atomerőmű Rt. vezér- igazgatójának, vázolva helyzetüket, és leírták, mire lenne szükségük. Rövidesen a válasz is megérkezett. — Nagy Istvánné közgazda- sági vezérigazgató-helyettes személyesen hozott „gyorssegélyként” a foglalkozáshoz szükséges eszközöket, rajzlapokat, írólapokat, színes papírokat, kartont, zsírkrétát, színes ceruzát, ragasztót, festéket, ecseteket. Ezekre már évek óta nem kaptunk anyagi támogatást. A magunk szervezte vas- és hulladékgyűjtés, valamint a farsangi bál és a meggyszedés bevételéből vásároltuk meg az elmúlt évben is a szükséges anyagokat. Ebből a pénzből jutott színházlátogatásra is, ám kirándulásra már nem. Az erőmű jóvoltából elutazhattak az ovisok Pécsre az állatkertbe, megnézték a TV- tomyot és játszhattak a szabadban. Minden költséget az atomerőmű fizetett, az autóbuszt is ők biztosították. A négy év óta dédelgetett vágyuk is megvalósult, megszépült a foglalkoztató terem, mert egy paksi társaság két munkatársa kifestette azt. Eddig sajnos nem rendelkeztek udvari játékokkal, mindösz- sze egy homokozó állt a gyerekek rendelkezésére. Most ígéretet kaptak arra, hogy az udvaron faragott udvari mozgásfejlesztő játékokat szerelnek fel. pTelefon^mohlj ak Mf^Ppdik: A nyerő lap: TOLNA? m oine, ffmbiné Gyilkosság? áldozat? Exkluzív interjú Oswalcffozvegyével Hogy öl a húsevő baktérium? MEZiik! HHHMH