Tolnai Népújság, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-12 / 265. szám

4. oldal Megyei Körkép 1998. november 12., csütörtök Fogyasztóvédelem Szolgáltatások és kifogások A fogyasztói szolgáltatások körében továbbra is a javító-kar­bantartó szolgáltatások minőségével és díjazásával kapcsolat­ban jelentkezik a legtöbb probléma. Erről beszélgettünk Kor­sós Istvánnal, a Tolna megyei fogyasztóvédelmi egyesület elnö­kével. Házikerti praktikák Mésztejjel a fagykár ellen Az utóbbi két hétben több kedves újságolvasónk, aki nem jutott szabad Zöld Vo- nal-hoz - annak nagy fog­laltsága miatt - a kertészeti tanácsokat szolgáltató na­pon, kérdezte, hogy mi ér­telme van a gyümölcsfák őszi bemeszelésének. Alapvető fizikai törvény- szerűség, hogy a sötét szín elnyeli a Nap sugarait és fölmelegszik. Ez különösen veszélyes hideg, de napsüté­ses időben, amikor a fák déli oldala a felmelegedés kö­vetkeztében kitágul, majd az éjszakai hideg hatására újra összehúzódik. A többszöri ismétlődést a kéreg nem tudja elviselni, a sejtek, szövetek szétválnak. A ké­reg függőlegesen szétnyílik. Az így keletkezett fagyre­pedések súlyos sebeluiek tekintendők, amelyek révén számos kártevő, kórokozó támadhatja meg a fánkat. Mindezt egyszerű mód­szerrel, a fényt visszaverő bemeszeléssel előzhetjük meg. Elmarad a szélsőséges térfogatváltozás, de ha már megtörtént a baj, az elhalt szövetrészeket éles, erre való szerszámmal távolítsuk el. A sebet gondosan kenjük be fasebkezelő anyaggal. A felvitt mészréteg ne legyen sűrű, vastag, mert az össze- állva, a kéregtől elválik és alatta kiváló búvóhelyet biz­tosíthat a kártevőknek. így több kárt csinálhatunk, mint hasznot! Szakái László — Milyen szabálytalansá­gok jutottak a tudomásukra? — A szolgáltatók, vállalko­zók, bár ismerik, de gyakran nem alkalmazzák a szakmá­jukra előírt jótállási kötelezett­séget. Ez azt jelenti, hogy ismé­telt javítás esetén a fogyasztó kénytelen kifizetni a teljes költ­séget és nincs tudomása arról, hogy ez a korábbi javítás jótál­lási körébe tartozik még. Több­ször probléma a műszaki cik­keknél, hogy heteket, sőt, hó­napokat kell várni a szükséges alkatrész beszerzésére. Az is előfordul, hogy áthágva a vo­natkozó előírásokat, használt alkatrész kerül beépítésre, sőt, az a gyanú is felmerült, hogy indokolatlan alkatrészcserét végeznek el a javítás során. Ezt utólag a fogyasztó nem tudja A tolnai zeneiskola immár negyedik alkalommal rende­zett négykezes találkozót me- gyénkbeli zongorista növen­dékek részvételével. A megyei négykezes találkozó ötlete Pirginé Somfay Zsu­zsanna, a tolnai zeneiskola igazgatójának fejében fogant. A négy évvel ezelőtti kezdemé­nyezésből aztán évről évre színvonalasabb zenei esemény lesz. Ráadásul olyan esemény, amelyre a zenészpalánták és ta­leellenőrizni, legfeljebb az vá­lik gyanússág számára, hogy a kicserélt hibás alkatrészt nem kapta vissza. Bár a vonatkozó jogszabályok rendezik a javí­tással kapcsolatban felmerülő szállítási költségek viselését is, gyakran előfordul, hogy a szol­gáltató nem száll ki a hely­színre, nem szállítja be a javí­tásra szoruló terméket, vagy nem szállítja azt haza és a szál­lítással kapcsolatos költségeket egyértelműen a megrendelőre hárítja át. — Az utóbbi években gom­bamód szaporodnak a különféle bankok pénzügyi szolgáltatá­sai. — A pénzügyi szolgáltatá­sok terén leggyakrabban ta­pasztalható fogyasztói kifogá­sok a lakossági szolgáltatást náraik egyaránt szívesen jön­nek, hiszen nem versenyről, hanem a szó igazi értelmében vett találkozóról van szó, ahol mindenki „stresszmentesen” mutathatja be, mit tud, illetve barátkozhat, vagy tapasztalatot cserélhet a többiekkel. A tegnap a tolnai zeneisko­lában lezajlott találkozón már huszonhat produkció szerepelt. A növendékek nemcsak négy-, hanem hat-, illetve nyolckezes darabokat is előadtak. A produkciókról Aszalós végző bankok díjtételeivel kap­csolatban merülnek fel. Sokan nem értenek egyet a bérek és il­letmények bankszámlán történő kifizetésével sem és sokan ki­fogásolják a banki automaták működését is. Újból jelentkez­nek a nyereményjátékkal egy­bekötött értékesítéssel össze­függő panaszok. Az alapvető gond ezen a téren ma már nem az, hogy a megrendelő vakon hisz a számára beígért ajándék­ban, nyereményben, hanem in­kább az így értékesített termék minőségével van elsősorban gondja. — Mi a helyzet az úgyneve­zett telefonos piackutatással? — Sokan nehezményezik, hogy különböző cégek telefo­non keresik meg őket, több­nyire piackutatási céllal, de gyakran telefonos játék formá­jában olyan kérdéseket is fel­téve, amely már a fogyasztó magánszféráját érinti. A meg­keresettek többsége ezt kifeje­zetten zaklatásnak érzi. vm Tünde, minisztériumi szakta­nácsadó mondott szakvéle­ményt. Hogy ezek többnyire hízelgőek lehettek, azt jelzi az a tény, hogy a szakember minden második produkció előadóit, azaz összesen 13 „együttest” hívott meg az április 24-én, a Zeneakadémián rendezendő hangversenyre, természetesen fellépés céljából. A legjobb előadók a szekszárdi, a tolnai, a bonyhádi és a nagymányoki növendékek közül kerültek ki.-es­Zeneiskolások találkozója Tolnán Negyven ujj a billentyűkön Ahogy a diszkó tulajdonosa látja Nyugalom és csend a lakótérben A szekszárdi csatári üzletház lakóinak problémáival im­már hetek óta foglalkozik a Tolnai Népújság. Igyekez­tünk megszólaltatni a témá­ban minden érintettet, azon­ban volt aki nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Kálmán Gyula vállalkozó, a Titanic Discó tulajdonosa személye­sen kereste fel szerkesztősé­günket, sőt véleményét írás­ban is rögzítette. — Egy alkalommal már nyilatkoztam, mint a létesít­mény tulajdonosa, és akkor főként azt szerettem volna a Tisztelt Olvasók tudomására hozni, hogy 1994 óta műkö­dési engedéllyel rendelkezem, melyet igen szigorú feltételek mellett kaptam meg. A Titanic Discó feletti tetőtérben, 1996 nyarán vásárolt lakások vevői tudták jól, hogy hol vásárolják meg a lakásaikat. Vélemé­nyem szerint a vevőknek kö­rültekintőbben kellett volna a vételkor eljárni, hiszen ez minden ilyen lakásvásárlás esetében elvárható egy szabad akarattal cselekvő személytől. Ilyen alapon például a Tartsay lakótelepen lakók joggal köve­telhetnék, hogy a vasúti síne­ket szedjék fel és helyezzék át máshová, hiszen a vonatok za­varják a lakók nyugalmát. Több alkalommal szemé­lyesen mentem fel a lakások előtti lépcsőházba, ahol teljes nyugalom és olyan csend fo­gadott, mely alapján nyugod­tan vállalom bármikor a zajki­bocsátási érték mérését. (Egy alkalommal állítólag már mér­tek bizonyos értékeket, csak akkor érdekes módon utólag szerették volna aláíratni velem a mérési jegyzőkönyvet. Ter­mészetesen utólag ezt nem tet­tem meg.) Érdekességként említeném, hogy személyesen eddig még soha nem kerestek meg a la­kók, akik eddig csak és kizáró­lag a média útján „üzentek” nekem. A működési engedély alapján az év minden napján tarthatnánk diszkót, ezzel szemben évente 30-32 alka­lommal tartunk ilyen rendez­vényt. Mindezek alapján sem erkölcsi, sem jogi felelősség­gel nem tartozom a lakásokat ily módon - két évvel a diszkó üzemeltetésének a megkez­dése után - megvásárlók felé. Természetesen tudom, hogy a csatári üzletházban vannak problémák, de ezeket kizáró­lag közös akarattal, a lakókkal együtt van esélyünk megol­dani. Számomra is fontos, hogy megoldás szülessen. En­nek első lépéseként az érintett lakókörzet képviselőjével és városunk jegyzőjével is felvet­tem a kapcsolatot. A megoldáshoz higgadt, jó­zan gondolkodású felek kelle­nek, ehhez viszont a lakóknak egyszer és mindenkorra fel kell hagyniuk az alaptalan vá­daskodással és el kell fogad­niuk azt a tényt, hogy a Titanic Discó törvényes keretek között működött eddig is és a jövőben is így fog működni. A megol­dás első lépése lehet a társas­házi okirat minden érintett személy általi aláírása. Ezt az okiratot azonban csak és kizá­rólag akkor lehet aláírni, ha abban mindenki számára elfo­gadható feltételek kerülnek rögzítésre. Ez természetesen rám is vonatkozik.... Lejegyezte: Mauthner----------PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-----------­Ö römmel közöljük Önnel, hogy Cégünk azt a kedvező lehetőséget kínálja Önöknek, hogy a mellékelt pályázat szerint iskolájuk számára támogatás nyerhető, melyet a Varga Trans-Fer Kft. biztosít. J\ pályázaton nyerhető egy DUNAKANYAR KÖRÚT, mely 1998. december 31-ig utazható le természetesen Önöknek költségmentesen. Az utazás mellé a pályázat elnyerőinek egy 600 Ft-os ebédet biztosítunk minden utazáson résztvevő személy részére. Mindezt annak reményében tesszük, hogy így is segíthetünk azon iskoláknak és alapítványoknak, akik pénzügyi okok miatt sajnos nem tudnak egy ilyen színvonalas utazáson részt venni és iskolájuk tanulói lemaradnak országunk nevezetességeinek megismeréséről. A pályázaton természetesen azon iskolák vehetnek részt, akik rendelkeznek saját alapítvánnyal, illetve szerződéses kapcsolatban állnak egy alapítvánnyal. Ezen pályázat alkalmával szeretnénk azon lehetőségünket is bejelenteni Önöknek, hogyha a jövő évre egy együttműködési szerződést kötnek irodánkkal, abban az esetben igen nagy kedvezményekben részesülnek az utazási díjainkból, ennek azonban alapfeltétele, hogy a későbbiekben általunk postázott együttműködési megállapodást aláírják, és cégünk részére visszajutassák. Az irodánkban átvehető tájékoztatókon részletezzük a pályázati követelményeket, a DUNAKANyAT KÖRÚT útvonalát, és az együtt­működési megállapodásunk egy üres példányát, mely mellékleteket irodánkban átvehetik személyesen. VARGA TRANS-FER KFT. 7100 SZEKSZÁRD, MÁRTÍROK TERE 23. (múzeummal szemben) Bízunk abban, hogy Önök, illetve iskolájuk, alapítványuk kihasználja ezt a nem mindennapi lehetőséget és minél többször veszik igénybe irodánk szolgáltatásait. Pályázatok leadási határideje: 1998. november 30. Az épületek helyett a technológiát támogatják A kicsiket jobban fogják segíteni A mezőgazdasági tárca stratégiája szerint a kistermelőknek nagyobi) kedvezményeket kell adni - mondotta Sándor István a Földművelődési és Vidékfejlesztési minisztérium osztályveze­tője Bonyhádon, egy szarvasmarha-egészségügyi és tenyésztési tanácskozáson. A megyei állategészségügyi ál­lomás, az állatorvosi kamara és a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének rendezvényét - melynek házigazdája dr. Kisz- ler Gyula kerületi főállatorvos volt - dr. Korzenszky Ernőd, a megyei állategészségügyi ál­lomás igazgatója nyitotta meg. Két egyetemi tanár, dr. Schmidt János és dr. Huszenicza Gyula a védett fehérjék és védett zsí­rok felhasználásáról illetve azok reprodukciós hatásairól beszélt. Sándor István az agrártárca osztályvezetője beszélt az állat- állomány évek óta tartó csök­kenéséről. Elmondta, hogy a tejtermelés 33, a tejfogyasztás 20 százalékkal esett vissza. Húsból is 18 százalékkal keve­sebbet eszünk, mint korábban. A mezőgazdaság hanyatlásának okai között a piacok elvesztését és az integrációs kapcsolatok szétesését emelte ki. A korábbi mezőgazdasági üzemek egyharmada gond nél­kül veszi ma az akadályokat - vélekedett az osztályvezető, következő egyharmaduknak van esélyük a talpon maradásra, ám az utolsó harmadban lévők bajban vannak. Elmondta: az agrártámoga­tással elő akarják segíteni a bio­lógiai alapok fejlesztését, az ál­lattartási feltételek javítását, másrészt piaci eszközökkel akarnak hatni az ágazatra. A támogatásokat jövőre egysze­rűsíteni szeretnék. A tárca a kis­termelőknek a jövőben na­gyobb kedvezményt kíván nyújtani. Várhatóan csökkentik majd az épületekhez nyújtott segítséget, a technológiai fej­lesztéseket viszont jobban tá­mogatják. A jövő évi támoga­tási rendszert - amely figye­lemmel lesz az EU-csatlakozás szempontjaira is - a következő hetekben pontosítják. Hangyái A rendőrség új szolgáltatása Az 1997 év végén hozott törvény annak idején talán nem ka­pott elég nyilvánosságot, mert még viszonylag kevesen tudják, hogy újabb szolgáltatással bővült a rendőrség tevékenysége. Az állampolgár kérésére megnézik és írásba adják, hogy egy adott tárgy szerepel-e a körözési listán. A részletekről Varga Pétert, a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezető­jét kérdeztük. — A törvény végrehajtásá­ról szóló miniszteri rendelet előírásai alapján szolgáltatunk adatot arról, hogy az adott tárgy szerepel-e az éppen aktuális kö­rözési listán. — Milyen adatokat kaphat meg az állampolgár? — Csak olyant, amely nem sért bűnüldözési érdeket, illetve nem esik adatvédelem alá, gya­korlatilag tehát azt tudjuk megmondani, hogy az aktuális körözési listán szerepel-e a tárgy, vagy nem. — Ha például egy szek­szárdi lakos autót akar venni, mit kell tennie, hogy megtudja a jármű „ tiszta ”-e ? — Mindenki a lakhelye sze­rinti rendőrkapitányságon ad­hatja be a kérelmet, a szekszárdi tehát nálunk. Mi adunk adatla­pot, amelyre értelemszerűen rá kell írni a kérelmező nevét és le­velezési címét, valamint annak a tárgynak az azonosító adatait, amelyről az információt kéri. A kérdezett esetben szóba jöhet a rendszám, az alváz, vagy motor­szám. Értelemszerűen csak olyan tárgyakról lehet szó, amelynek van azonosításra al­kalmas száma, például a mű­szaki cikkeknek, vagy valami­lyen okból egyedileg azonosít­hatóak. Ilyen lehet például egy festmény, vagy más műtárgy. — Mindez mennyibe kerül? — Az illeték tárgyanként 1200 forint. — Mennyi idő alatt? — Tizenöt napunk van a vá­lasz megadására, de ha éppen van kapacitásunk, előfordulhat, hogy mire a kérelmező visszaér a postáról, ahol az általunk adott csekken az illetéket befizette, már meg is kapja az igazolást. Ihárosi * l 1

Next

/
Thumbnails
Contents