Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-30 / 254. szám

BÚZACSÍRÁVAL A RÁK ELLEN (2. oldal.) FF F MEGYEI NAPILAP 1998. OKTÓBER 30. PÉNTEK ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 254. SZÁM Telefonon is megrendelheti! MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): NEPUJSAG-ELOFIZETES: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: TeL/fax: 74/416-408. Petőfi és Illyés konferencia Megkezdődött tegnap az Ily- lyés Gyula Pedagógiai Főisko­lán, a Petőfi Sándor születé­sének 175. és Illyés Gyula ha­lálának 15. évfordulója al­kalmából rendezett tudomá­nyos konferencia. A házigazda N. Horváth Béla, a főiskola főigazgatója kiemelte, hogy a neves kutatók mellett fiatalok is tartanak előadásokat. Mint mondta, kíváncsian várja, mit gondol a fiatal nemzedék Petőfiről és Illyésről. Kocsis Imre Antal, a megye- székhely polgármestere a város, a megye irodalmi hagyomá­nyait és ebből következő szel­lemiségét ajánlotta a budapesti, szegedi és pécsi vendégek fi­gyelmébe. A fiatalok közül a legna­gyobb sikert Kötél Emőke sze­gedi doktorandusz hallgató aratta, aki szabadon elmondott előadásában egyebek mellett, Örley István, az Illyés szerkesz­tette Magyar Csillag fiatalon elhunyt kritikusának irodalmi, Illyés Gyulának pedig kritikusi, esszéista munkásságára hívta fel a figyelmet. A délelőtti előadásokat köve­tően a konferencia résztvevői meglátogatták a Petőfi és Illyés emlékhelyeket. Késő délután a sárszentlőrinci templomban két előadás hangzott el, Margócsy István Petőfiről, mint modern polgári íróról beszélt, Töttős Gábor pedig Sass István, mint Petőfi legjobb barátja címmel tartott előadást. Nem győztes, hanem megválasztott az új testület Alakuló ülés Kaposszekcsőn Az október 18-i helyhatósági voksoláson megválasztott ka- posszekcsői képviselőtestület tagjai szerda este tartották meg az új önkormányzat ala­kuló ülését. Az ünnepi összejövetelen Papp Nándor korelnök köszöntő sza­vait követően a helyi választási bizottság elnöke, Kerecsényi Márton adott részletes tájékoz­tatást a választásról és ismer­tette annak eredményét. Kie­melte, hogy a község lakói át- érezték a voksolás tétjét, amit az országos átlagnál jóval ma­gasabb, majd 60%-os részvételi arány is jelzett. Az eskütételt követően a megbízólevelek átadására ke­rült sor, majd Tóth Imre, a régi­új polgármester ismertette az elkövetkezendő ciklusra terve­zett programját. Felhívta az önkormányzat valamennyi tagjának a figyel­mét arra, hogy nem győztes, hanem megválasztott az új tes­tület. Négy év múlva a válasz­tópolgárok fogják értékelni munkájukat. Az első ülés zárásaként a polgármester javaslatára a kép­viselők Szabó Zoltánt egyhan­gúan választották meg Kapos- szekcső alpolgármesterévé.-glaub­A Takarékossági Világnap alkalmából ünnepi fogadást adott az OTP Bank tegnap este Szekszárdon stratégiai ügyfelei és mind azok számára, akikkel az elmúlt évek során szo­ros és jó munkakapcsolatot épített ki. A Gemenc Szálló éttermében megrendezett esten a meghívott vendégeket Kovács Antal, az OTP Bank Dél-Dunántúli Régió ügyvezető igazga­tója köszöntötte megemlékezve az október 30-i Takarékossági Világnapról, ezen belül az OTP szerepéről, helyzetéről, terveiről. Az ünnepi köszöntőt követően a Pecze Band szóra­koztatta a közönséget. fotó: ótós réka Lemondott Solymosi József megyei közgyűlési mandátumáról Londonban csörgött dr. Soly­mosi József országgyűlési képviselő mobiltelefonja, amikor arról kérdeztük, hogy miért mondott le a megyei közgyűlésben megszerzett mandátumáról. Mint elmondta, az Agrár­szövetségen belüli megegye­zés volt, hogy a párt megyei listáját ő vezeti, de mivel kép­viselőként mindig meghívást kap a testület üléseire, azokon a jövőben is rendszeresen részt vesz. Londonban pedig többpárti parlamenti delegáció tagjaként nyolc napos tanulmányúton vesz részt a brit parlament meghívására. A delegáció jövő szerdán érkezik haza. A párt a listáról a megyei közgyűlés tagjának Száraz Ist­vánt jelölte meg. Elszármazottak találkoznak a hétvégén Bátaszéken A Bátaszékiek Baráti Köre immár 12 esztendeje szervezi a Bátaszékről elszármazottak ta­lálkozóját. Az idén október 31- én 10,3Ö-kor jönnek össze a hajdani bátaszékiek a polgár- mesteri hivatalban. A találkozó tájékoztatóval kezdődik, majd az általános iskolában lesz az ebéd. A városközpontra korlá­tozódó séta során, mely 14.30­kor kezdődik, ismerkednek a vendégek Bátaszék emléktáblá­ival, illetve egy könyvbemuta­tón megismerhetik a Bátaszék történetével foglalkozó könyv- sorozat első kötetét. Este 6 órá­tól a Szent Cecília Kórus és a Pedagógus Kórus ad hangver­senyt, majd 19 órától vacsorá­val és csendes zene melletti be­szélgetéssel zárul a találkozó. Bátaszéken ülésezett a választási szövetség A települések támogatása a céljuk A Tolna Megyéért Választási Szövetség a választást követő első ülését tartotta tegnap délelőtt Bátaszéken, a városházán. A választás eredményéről Bognár Jenő Bátaszék város pol­gármestere, a szövetség elnöke adott tájékoztatót. Elmondta, hogy a szervezet 3965 kopogtató cédulát gyűj­tött össze. A szövetség a pár­tok között a 4. helyen végzett a választás során, és három, ál­tala támogatott képviselőt jut­tatott be a megyei közgyűlés tagjai sorába. A hogyan továbbról Bognár Jenő elmondta - s ezzel a je­lenlévők is egyetértettek -, hogy a továbbiakban is szem előtt kell tartani azt a célt, amit kezdetben a szövetség kitűzött maga elé: képviselni a telepü­lések érdekeit. Azt kell átgondolni, hogy a szövetség mit és hogyan tud hatékonyan a településeknek segíteni. (pt) Röviden A tolnai városháza és annak egyes irodái a korábbi időszak­ban nem tartoztak a telefonon könnyen elérhető intézmények körébe- Ez a gond tegnaptól enyhült, ugyanis házi telefon- központ működik az épületben. A faddi Gárdonyi Géza Általá­nos Iskola diákönkormányzatá­nak tanulói a Rám szakadékhoz kirándultak. A költségeket pá­lyázati pénzből fedezték. A negyvenöt diák egy egész napot töltött a pilisi parkerdőben. A Látássérültek Ifjúsági Klubja soros összejövetelét tartja ma (pénteken) 15 órai kezdettel Szekszárdon, a MVGYOSZ megyei szerveze­tének irodájában (Augusz u.l- 3.), ahol a klubtagok meglepe­tés-vendéggel találkozhatnak. Szepes Mária - az ismert és kedvelt Pöttyös Panni könyvek szerzője - a Dombodban ren­dezett ifjúsági írók konferenci­ája alkalmából két értékes könyvcsomagot küldött Szek- szárdra. Ezek egyikét a moz­gássérültek megyei szervezeté­nek, a másikat pedig a megyei kórház gyermekosztályának juttatta el a Gyermekkönyvtár. Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadüí Kft Audiotex 1539 8p. Pt 691. Hívás dija: 88 Fi + Wperc Halottak napi megemlékezés. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában el­helyezett emléktábla megkoszorúzásával emlékeztek meg a testület hősi halottairól a me­gyeszékhelyen. FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Miért nem Allahot imádjuk? Szeles éjszaka volt Áramszünet Tolna megyében az olyan erejű légmozgás, mint amilyen szerda délutántól csütörtök reggelig uralko­dott rendkívülinek számít. Az erős szél hatását többek között a villamoshálózat sínylette meg. A megye- székhelyen az esti órákban több helyütt volt hosszabb- rövidebb áramkimaradás, egyes magasan fekvő terüle­teken pedig - ahol a szél támadásának legjobban ki­tett légvezetékek futnak - hosszabb áramszünet is. A DEDÁSZ szakemberei a mostoha körülmények kö­zött is igyekeztek a károkat a lehető legrövidebb időn belül kijavítani. A lovagvilág - derült ki Katus László előadásból - az euró­pai történelem sajátos kép­ződményeként jött lét-re. A neves történész Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeum­ban, a Múzeumi esték kereté­ben találkozott mindazokkal, akik a középkori lovagi élet jellemzőire voltak kíváncsiak. A lovagság létrejöttéhez szük­ség volt arra a gazdasági fejlő­désre, ami a korai középkor Eu­rópájában lezajlott. A mező- gazdaságban egyre növekedtek a termésátlagok, s ennek ered­ményeként kialakulhatott a csak a katonáskodással foglal- kozóak csoportja. Ugyanakkor a parasztság sem kényszerült a termelés mellett fegyverforga­tásra, megmenekülve attól a kettős tehertől, ami például a bizánci császárságban okozott súlyos válságot. A ma apróságnak, de akkor forradalminak számító techni­kai újdonságokkal - megfelelő nyergeket, a kitámasztást bizto­sító kengyelt, a hosszas menete­léshez szükséges patkót viselő lovakkal - rendelkező lovagság már rögtön első bemutatkozá­sakor óriási, sorsdöntő sikert ért el. A frank Martell Károly ugyanis 732-ben a mai Fran­ciaország területén található Poitiers-nél legyőzte az addig feltartóztathatatlanul nyomuló arabokat. Nagy valószínűség­gel ennek a győzelemnek tud­ható be - vélekedett Katus László -, hogy ma Európában nem a Koránt lapozgatjuk, s nem imádkozunk Mekka felé fordulva.-szó­4 f i

Next

/
Thumbnails
Contents