Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-22 / 248. szám

1998. október 22., csütörtök Sport 5. oldal ín Megyei ökölvívó körverseny Összetettben második a PSE A közelmúltban zajló I. Paks- kupa előtomájaként rendezték meg a a megyei ökölvívó körverseny harmadik, záró fordulóját. A viadal szerve­zése sikeresnek mondható, ennek ellenére az ökölvívás jelenlegi jelentős átalakulása nem biztos, hogy jót tesz a sportágnak. A szakosztályok elszegé­nyedése egyrészt a verseny­zési alkalmak hiányához, másrészt a résztvevők létszá­mának csökkenéséhez vezet. A megyei körverseny terve­zett négy fordulójából csak hármat bonyolítottak le, ám így is csökkent az indulók lét­száma. A résztvevők jó egy ne­gyede a sportág hazai élvona­lába tartozik korosztályában. Ha az említett fiataloknak megfelelő versenyzési, felké­szülési alkalmat tudott bizto­sítani a Tolna Megyei Ököl­vívó Szakszövetség, akkor a sorozat már elérte célját. A jövő viszont egy más fajta lebonyolítási formát igé­nyel. Az elkövetkezőkben Tolna megyei központtal egy vegyes korcsoportú megyevá­logatott torna rendezését ter­vezi a TMÖSZ helyi központ­tal. A szervezők gondolva az elmúlt csapatbajnoki találko­zók közönségcsalogató légkö­rére azt remélik, hogy az új lebonyolítási rendszer von­zóbb lesz a nézők számára az eddigi megyei körversenynél. A paksiak eredményei (elől a győztesek) a III. for­dulóban: serdülők, 32 kg: Mihály Tamás (PVSK)-Lu­kács Zsolt (Paksi SE). 52 kg: Egei András (Paksi SE)-Fó- nai Zoltán (PVSK). 62 kg: Csikó Zsolt (Paksi SE)-Hor- nyák István (PVSK). Ifjúságiak: 71 kg: Tóth Zoltán (PVSK)-Horváth At­tila (Paksi SE). Felnőttek: 60 kg: Kovács • István (Kaposvár)-Csorján Csaba (Paksi SE). A paksiak helyezései, ser­dülők: 32 kg: 2. Nagypál Ba­lázs. 38 kg: 2. Lukács Zsolt, 3. Zsolnai Attila. 46 kg: 2. Taubl Gábor. 52 kg: 1. Egei András. 55 kg: 1. Csikó Zsolt. 58 kg: 1. Pruma Elemér. A korcsoport legjobb telje­sítményét a paksi Csikó Zsolt nyújtotta. Ifjúságiak: 45 kg: 1. Szá­raz István. 54 kg: 2. Orsolya István. 60 kg: 2. Gómán Ist­ván. 71 kg: 1. Horváth Attila. Juniorok: 51 kg: 1. Kecs­keméti Gyula. Felnőttek: 51 kg: 1. Tóti Gábor. 60 kg: 1. Csorján Csaba. Csapatverseny, serdülők (Takács Gyula emlékver­seny): 1. PVSK-Szentlőriric 71, 2. Paksi SE 45, 3. Mohács 3 ponttal. Ifjúságiak (Hor­váth Lajos emlékverseny): 1. PVSK-Szentlőrinc 50, 2. Mohácsi TE 24, 3. Paksi SE 8 ponttal. Összetett pontverseny (a Leposa testvérek emlékére kiírt kupáért): 1. PVSK- Szentlőrinc 135, 2. Paksi SE (edzők: Kajtár László, Feil Ádám, Feil János) 57, 3. Mo­hácsi TE 29, 4. Kaposvári Építők 8, 5. Zsutipe SE 4 ponttal. Sumicz Árpád Asztalitenisz Lovas Petra a TOP 12-n Szombaton és vasárnap Győ­rött kerül sor az év egyik leg­rangosabb magyarországi asz­talitenisz-versenyére, a fel­nőtt TOP 12-bajnokságra. A Bundesligabeli kötele­zettsége miatt távolmaradó Bátorít Csilla és Németh Ká­roly kivételével a teljes hazai élmezőny rajthoz áll, így az esemény öt korábbi győztese, a címvédő Harczi Zsolt (ed­dig 5 siker), illetve Braun Éva (2) mellett a tornán egykori ; TOP 12-elsőként indul Varga Sándor (3), valamint a nőknél fi Ellő Vivien és Tóth Krisztina (1-1) is. A kétszer 12 játékos hatfős csoportokban vív kör­mérkőzést, majd a csoportok első két-két helyezettjei jut­nak az elődöntőkbe, és azok győztesei a fináléba. A mindössze 13 esztendős Póta Georgina mellett szintén először vesz részt az esemé­nyen Demeter Lehel, Bene Györgyi és a szekszárdi szí­nekben versenyző Lovas Petra is. A magyar ranglista első kilenc helyezettje auto­matikusan résztvevő, a fő táb­lára jutást Lovas az úgyneve­zett „B 10” versenyen har­colta ki, ahol a második he­lyen végzett. A szekszárdiak fiatalja az A-csoportban Éllő, Bene (Statisztika), Braun, Szvitán (BSE) és Kertai (Pos­tás) ellen mérkőzik. * Női NB II: Beremend- Szekszárd AC II 5:13. Ma­gabiztos vendégsiker. Győz­tesek: Hortobágyi 4, Gyön­gyösi 3, Gajda 2, Horváth 2; a Hortobágyi, Gajda és a Gyöngyösi, Horváth pár. Férfi kosárlabda Saporta-kupa Elszalasztott győzelmi esély KK Zagreb (horvát)- Atomerőmű SE 93-85 (53-39) (Kedd este játszották.) Zágráb, 700 néző. V: Sedivy (cseh), Bartonek (osztrák). Zagreb: PERINCSICS (17/12), SE- SAR (25/9), Milacsics (13), Tower (10), Sztojics (11/3). Csere: Rimac (7/3), Mudri (-), Miljkovics (5/3), Tomaso- vics (5). Edző: Zseljko Poljak. ASE: VISOCKAS (22), Stumbrys (3), Gulyás (22), Lukminas (17/3), Boros (3). Csere: Merész (5/3), Hencsey (8/6), Rajkó (5). Megbízott edző: Juhász Sándor. Az eredmény alakulása: 6. p.: 18-11, 11. p.: 25-22, 16. p.: 39-31, 26. p.: 61-51, 28. p.: 61-59, 34. p.: 77-65. Kipontozódott: Rimac a 28., Boros a 32., Sztojics a 35. percben. Komoly biztonsági intézke­dések mellett (melyeket bizo­nyára nem a mintegy hétszáz hozzáértő, ám a legkevésbé sem vérmes horvát szurkoló miatt rendeltek el) kezdődött a találkozó. Sztárokat - szemben a főváros másik végében ugyanezekben a percekben parkettre lépő amerikai „sómű­sor”, a Harlem Globetrotters szereplőivel - ezúttal nem csak a pályán láthattunk. A nézőté­ren helyet foglalt Bozsics mes­teredző, a KK korábbi trénere, a válogatott szövetségi kapitá­nya, valamint kollégája, a Ci- bona Zagreb vasárnap menesz­tett szakvezetője, Alexandar Petrovics, a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt kosárzseni, Drazsén Petrovics bátyja. Idegesen, sok hibával kezd­tek a csapatok. A hazaiak a ju­nior válogatott Sztojics és a 207 centis magasbedobó, Perincsics révén jutottak némi előnyhöz, ám Visockas és Lukminas pont­jaival gyorsan egyenlített az ASE. A folytatásban - köz­vetve - Perincsics okozott bosszúságot, hiszen a nyurga horvát kosarasra „elfelejtettek” kilépni a paksiak, s ezt a házi­U-18: Jerking-Szekszárd UFC-Kiskőrös 2-0 (0-0). Szekszárd: Németh- Kadosa, Tóth P„ Janó, Galambos- Bok­ros (Soponyai), Major (Tóth A.), Rikkers, Szabó (Deli)- Köllő, Sütő. Edző: Weitner Ádám. G: Köllő, Tóth A. Jók: Tóth P„ Kadosa, Köllő. Szekszárd-Szolnok 2-1 (1-1). Szekszárd: Németh- Ga­lambos, Mosonyi, Tóth P„ Tóth gazdák játékosa két triplával honorálta. A sérült színesbőrű Maroney-t helyettesítő, ugyan­csak amerikai Tower a palán- kok alatt eredményesen birkó­zott Gulyással. Az atomosok magassági és súly fölényt él­vező válogatott centerének do­básai eleinte célt tévesztettek. A zágrábiak remekül rátaláltak a paksiak védekezésében kelet­kezett szellős folyosókra, s hat perc elteltével hétpontos veze­tést szereztek, Juhász Sándor azonnal időt kért. A folytatás­ban valamivel agresszívebbé vált az ASE játéka, a lepattanó­kat is jól gyűjtötték Visocka- sék, és a játékrész közepén há­rom pontra megközelítették el­lenfelüket. A vezetést azonban nem tudták átvenni, miután Lukminas és Boros is ziccerben hibázott. A kisebb hullám­völgybe került hazai együttest a válogatott Sesar mozdította el a holtpontról. A paksiak cserék­kel igyekeztek frissíteni, Mé- rész, Rajkó és Hencsey is pá­lyára lépett - utóbbi azonnal egy triplával köszönt be -, ám az eladott labdáknak és újabb védekezésbeli hibáknak kö­szönhetően a zágrábiak 14 ponttal elhúztak. Fordulás után az ASE kez­dett agilisabban, de néhány pontatlanság miatt eleinte nem tudott faragni hátrányából. A második félidő derekán azután belelendültek az atomosok, és egy 9-0-ás szériával két pontra feljöttek. A horvátok három percen át „gólképtelennek” bi­zonyultak, a személyi hibákat viszont szorgosan gyűjtögették: Rimac a 28. percben kiponto­zódott, Perincsics és Sztojics pedig négy-négy „faulttal” ját­szott. A paksiak azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, fe­leslegesen siettetett támadásbe­fejezéseik miatt újra lépése­lőnybe kerültek a házigazdák. A Duna-partiak játéka kapko- dóvá vált, a nagy rohanásban Boros begyűjtötte ötödik, Gu­lyás pedig a negyedik személyi­jét. A KK újra tizenkét ponttal megugrott - eldőlni látszott a mérkőzés. Hosszú hajrát nyitot­A.- Bokros, Rikkers, Deli, So­ponyai- Köllő, Erdei. Edző: Weitner Ádám. G: Köllő, Tóth A. Jók: Tóth P„ Tóth A., Deli. Atomerőmű SE-Kiskőrös 3-1 (1-1). ASE: Hamza- Po- komi, Törjék, Tóth, Fritz- Maj- sai B„ Tamai, Lakatos, Jakab (Mizser)- Aschermann, Faller (Vancsa). Edző: Kohl József. G: Pokomi 2, Faller. Jók: Po- korni, Tóth, Fritz. tak a vendégek, Mérész triplája, majd Gulyás három pontja után már csak hattal mentek a horvá­tok. Az ASE lendületét ekkor a zágrábiak másik nagyváloga­tottja, az addig kevesebbet mu­tató Milacsics törte meg. Az irányító előhúzott egy-két trük­köt a „cilinderből”, s hiába tett meg mindent a felzárkózásért a Paks, hiába nyerte a meg a má­sodik húsz percet, ,Jdfutott” az időből. A horvátok kihasználva a paksiak védekezésbeli hiányos­ságait megnyugtató előnyre tet­tek szert a szünetig, a folytatás­ban a felzárkózó ASE pedig nem tudott átlépni saját árnyé­kán. Zseljko Poljak: — Nehe­zen kaptuk el a megfelelő játék­ritmust. Az első félidőben meg­szerzett előnyünk birtokában szünet után sokat hibáztunk, és saját magunknak tettük nehézzé a győzelmet. Juhász Sándor: — Az első húsz percben rendkívül gyen­gén játszottunk. A védekezés­ben sok hibát követtünk el, és igen pontatlanul dobtunk. Hi­ába zárkóztunk fel kétszer is, a döntő szituációkban nem tud­tunk megfelelően koncentrálni. Fekete László Tudósításunk a tolnai Hotel Thelena támogatásával készült A D-csoport további ered­ményei: AEK Athén (görög)- Pivovarna Lasko (szlovén) 87-72 (43—44), Partizán Beog­rad (jugoszláv)-TOPO Hel­sinki (finn) 95-81 (45-36). A csoport állása az 5. for­duló után: L AEK Athén 10, 2. Partizán Beograd 9, 3. Pivo- vama Lasko 8,4. KK Zagreb 7, 5. TOPO Helsinki 6, 6. Atom­erőmű SE 5 ponttal.-*■ NB I/B-s férfi ifjúsági baj­nokság: Dombóvári VMSE- Százhalombatta 96-75 (51-48). Dombóvár: Szőke Sz. (23/12), Vati (29/3), Krasznai T. (22/3), Bálind (6), Szilágyi (8). Csere: Madarász (8), Veréb (2), Kovács (2). Edző: Bálind József. U-16: Atomerőmű SE­Kiskőrös 9-0 (4-0). ASE: Hamza- Rábóczki, Araczki, Csorba (Keszthelyi), Mayer- Házer, Farkasdi, Weisz, Búzás- Varga, Katona. Edző: Lakatos János. G: Házer 3, Katona, We­isz 2-2, Araczki, Varga. Jók: Házer, Farkasdi, Katona. Jerking-Szekszárd UFC- Szolnok 0-3 (0-1). Szekszárd: Gyimesi- Kiss L„ Papp, Janó (Sólyomvári)- Szegleti, Hege­dűs, Vizdár, Letenyei, Kniesz- Deli, Kiss Zs. Edző: Horváth Péter. Jó: Hegedűs. Labdarúgás Utánpótlás bajnokságok Ünnepi sportműsor Péntek Labdarúgás: Megyei II. osztály: Magyarkeszi-Cikó (Varga L.) 13. Megyei III. osztály, Déli csoport: Báta-Mőcsény (Ódor) 13. Öregfiúk: Nagydorog­Bonyhád 15. Négy aranyérem a duatlon diákolimpián A hétvégén Debrecen adott otthont az idei duatlon diá­kolimpia országos döntőjé­nek. Á Tolna megyei indu­lók remekül helytálltak a napsütéses őszben, (a Garay Gimnáziumban tanuló Kro­neraff Ágnes révén) egy egyéni, illetve három csapat elsőséget is szereztek. Az előkelőbb Tolna me­gyei helyezések: I. korcso­port (1 km futás, 4 km ke­rékpározás, 0.5 km futás), lányok: 18. Vörös Klára, 24. Lacza Vera (mindkettő Simontomya). Csapatban: 7. Tolna megye. Iskolák közötti verseny: 3. Simon- tornyai Ált. Isk. (Vörös, Lacza). Fiúk: 16. Tóth Vik­tor (Paks), 31. Szabadi Vik­tor (Simontomya), 34. Kozma Tamás (Paks), 36. Kapoli Gábor (Simontor- nya). Csapatban: 9. Tolna megye. II. kcs. (2, 8, 1): 5. Túrós Bettina, 28. Túrós Angéla (mindkettő Bonyhád). Csa­patban: 7. Tolna megye. Fiúk: 6. Mándí Tamás, 19. Halmosi Norbert (mindkettő Dombóvár). Csapatban: 7. Tolna megye. III. kcs. (2, 8, 1): 30. ' Czencz Éva (Szekszárd). Csapatban: 13. Tolna me­gye. Fiúk: 19. Tóth Gábor (Paks). Csapatban: 14. Tolna megye. IV. kcs. (3,12, 1.5): Lá­nyok: 4. Gergelics Dóra (Bonyhád). Fiúk: 4. Müller Tamás (Dombóvár), 5. Czencz Péter (Szekszárd), 8. Kiss Péter (Dombóvár). Csapatban: 1. Tolna me­gye. V. kcs. (3, 12, 1.5), lá­nyok: 1. Kroneraff Ágnes, 4. Szilágyi Edit (mindkettő Szekszárd), 10. Gergelics Judit (Bonyhád). Csapat­ban. 1. Tolna megye. Fiúk: 11. Mészáros János (Szek­szárd), 14. Kiss Gábor (Paks). Csapatban: 10. Tolna megye. Iskolák kö­zötti versenyben: 1. Dom­bóvár, Illyés Gyula Gimná­zium (Müller, Kiss). Csak Röviden Elmarad a Kecskemét mérkőzése. Továbbra sem megoldott a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti FC súlyos pénzügyi hely­zete, így a csapat a Szolnoki MÁV-Neusiedler ellen az előző fordulóban elmaradt mérkőzése után vasárnap, a Tiszavasvári elleni találko­zóját sem játssza le. Jenei ma aláír. Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott ko­rábbi szövetségi kapitánya szerdán úgy nyilatkozott, hogy csütörtökön aláírja húsz hónapos megbízatásra szóló vezetőedzői szerződé­sét a bukaresti Steaua csapa­tához. Magyar Kupa. A leg­jobb 16 közé jutásért: Zala- apáti-Nyíregyháza 2-3. Női kézilabda NB I, 7. forduló Duplán bélelt debreceni zakó DVSC-Symphonia- Ferropatent-Szekszárd SE 30-15 (13-6) A Ferropatent-Szekszárd SE utazásait biztosítja Debrecen, 800 néző. V: Keszi, Lövész. Debrecen: SZA­MOZVANOVA- Nyilas 2, Kokainé 1, ELEKES 7, Hal- csik 2, BODENCSUK 8, Kirsner. Csere: Pusztainé (kapus), Borók 4, Gábor 4 (3), Benács 2 (1), Kereki, Buglyó, Jeddi. Edző: Köstner Vilmos. Szekszárd: PETROVICS­Virág 2, Popov 3, Oravecz 1, Czirok 1, Pádár, KÁROLYI 6 (2). Csere: Köbli 1, Csáki, Geiger 1. Edző: Katona Sán­dor. Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Az eredmény alakulása: 15. p.: 7-6, 40. p.: 17-8, 45. p.: 23-10, 55. p.: 26-13. (A szekszárdiaknál Köbli Anett betegen is vállalta a sze­replést, később kiderült a nem teljesen egészséges átlövő csak keveset tudott hozzátenni csa­pata játékához■) A mérkőzés elején mindkét együttes nagyszerűen védeke­zett, Szamozvanova és Petro­vics egyaránt jól őrizte együt­tese kapuját. Áz első negyed­órában tartása volt a szekszár­diaknak, nem tudott meglépni a Löki. A folytatásban viszont leblokkolt a Éerropatent, a ven­dégek a 15. perc után hiába ju­tottak el a debreceni kapuig, azt az első játékrészben már egy­szer sem sikerült bevenniük. A házigazdák szikrázóan kemény, határozott védekezése táma­dásban megbénította a szek­szárdi lányokat. A szünetben Katona edző megpróbálta felrázni csapatát. Az akarással nem is volt gond, de játékosai mintha egyszerűen megijedtek volna ellenfelüktől. A második játékrész első felé­ben Szamozvanova megbabo­názta Oraveczéket, a parádézó kapus eszén egy-egy fineszes megoldással csak nagy ritkán tudtak túljárni a szekszárdiak. A Ferropatent-Szekszárd SE hivatalos üdítőital szállítója Az egykori magyar, majd né­met válogatott Elekessel és az ukrán Bodencsukkal egysze­rűen nem bírtak a vendégek, előbbi leindításokból és „beál­lóból”, utóbbi pedig átlövések- ből tömte ki Petrovics hálóját. A debreceniek könnyedén átlőt­ték a szekszárdi falat, s gyors ellentámadásaikból is rendre betaláltak. A Ferropatent játékában nyoma sem volt a kiskunhala­siak elleni, vasárnapi jó telje­sítménynek, az első félidő kö­zepén összezuhant a csapat, s súlyos vereséggel kellett haza­térnie a cívisvárosból. Katona Sándor: — Húsz percig megfelelően kézilabdáz­tunk, után technikai hibáink miatt elhúzott a Debrecen. Há­rom-négy gólos hátrányunknál játékosainknak nem volt tü­relme kijátszani a támadásokat, az eladott, ellőtt labdákból pe­dig leindítottak bennünket a hazaiak. (paró) A 7. forduló további ered­ményei: Kiskunhalas-Dunaferr 18-32, Bp. Spartacus-Győri ETO 18-33, Herz-FTC-Mis- kolc 38-14, Vasas-Kisvárda 33-22, Békéscsaba-Cerbona 24-24.

Next

/
Thumbnails
Contents