Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-03 / 232. szám

A TOLNA MEGYEI KISLISTAS JELÖLTEK JEGYZEKE (11-12-13. oldal.) TOLNAI 1998. OKTÓBER 3. SZOMBAT NÉPÚJSÁG MEGYEI NAPILAP ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM Vasutasünnepség Dombóváron Száz évvel ezelőtt adták át Dombóváron a vasút körfű- tőházát, amely egyben a MÁV első ilyen jellegű léte­sítménye is volt. Az évforduló kapcsán rendezett emlékün­nepségre tegnap került sor. A mozdonyok karbantartására, javítására szolgáló épület év­százados fennállásának alkal­mából rendezett ünnepséget Harangozó János vontatási fő­nök nyitotta meg, majd Beles Lajos a „Múltidézés” címmel, a dombóvári fűtőházak történeté­ről írt könyvet mutatta be. (A témával részletesen foglalko­zunk lapunk 9. oldalán.) Az ünnepi beszédet Juhász Gyula, a vezérigazgatóság gé­pészeti szakigazgatója tartotta, majd a vasút és a város kapcso­latáról, kötődéseiről Tóth Attila polgármester beszélt. Busch Károly, a fűtőház egykori veze­tője - jelenleg Horvátország­ban, Szlovéniában és Boszniá­ban a MÁV képviselője - a régmúlt időkről nosztalgiázott. Délután a Baross Gábor „vasminiszter” emlékére állított domborművet, majd a körfű­tőmű falán az évfordulóra elhe­lyezett márványtáblát leplezték le. Nagy látványosságnak szá­mított a szolgálatot teljesítő dí­zel és villany mozdony ok és a ma már muzeális értéknek számító mozdonyok bemuta­tása. (péteri) Új tornaterem Dunafóldváron Tegnap délután szerény ün­nepség keretében átadták a dunaföldári Magyar László Gimnázium épülő új szár­nyában helyet kapó 280 négy­zetméter alapterületű torna­termet. Az átadáson jelen volt a vá­ros vezetése, valamint Szabó Imre, az épületszámy tervezője, és Hajdú Sándor, a kivitelezést végző cég vezetője. Mint Veisz János igazgató rövid beszédé­ben kiemelte, régi hiányt pótol a most elkészült tornaterem, hi­szen a gimnáziumnak 46 éves fennállása alatt nem volt torna­terme. Köszönetét mondott az igazgató a város vezetésének, képviselőtestületének, hogy a beruházás létrejött, és köszöne­tét mondott azoknak, akik pénzzel támogatták az építke­zést, hiszen a bekerülési összeg 10 százaléka ilyen forrásokból származott. Rámutatott arra, hogy az épületen tovább foly­nak a munkálatok, és az egész épületszámy hivatalos átadá­sára a november 13-i iskolana­pon fog sor kerülni. Ezután Nagy Gábomé polgármester vette át a szót, aki mindenek­előtt leszögezte, hogy a legna­gyobb elismerés az igazgatót il­leti, hisz az ő akarata, kitartása, lobbizása nélkül ez a beruházás nem jött volna létre. Mint mondta, ez igen nagy, megter­helő vállalkozás volt a város számára, de létrejött és ennek kell örülni. Az új tornaterem­mel megoldódik az örökös probléma, a régi sportcsarnokot teljes egészében az általános iskolások vehetik birtokukba. Miután a polgármesterasszony átvágta a nemzeti színű sza­lagot, ádáz tanár-diák röplabda meccs vette kezdetét, mely a tudósítás készültekor óriási di­ákfölénnyel zajlott.-pataki­A Medinai Szüreti Napok tegnap délelőtti nyitánya a gyerekeké volt. A megye több településéről érkezett óvodások a művelődési házban fő programként mesemondó versenyt „vívtak”, de volt lehetőség a népi hangszerek készítésével való ismerkedésre, játékos vetél­kedőkre és népi tánc(ház)ra is. Az időjárás ezen a délelőttön nem nagyon kényeztette a résztvevőket, így a lovaskocsikázás ezúttal elmaradt. A medinai szüreti program azonban ma és holnap - felnőtt programokkal is - folytatódik. (További Tolna környéki és tolnai témák­ról a 4. oldalon olvashatnak.) fotó: ótós Réka Utolsó ülés, örökzöld műtőblokkal Egy perces néma felállással adózott Tolna Megye Közgyűlése nemrég elhunyt tagja, Vikor Géza emlékének. A Szekszár- don, a vármegyeháza dísztermében tartott tegnapi ülés le­zárt egy szakaszt, miután a testület négy évvel ezelőtt szerzett mandátuma október 18-án, a választás idején lejár. Mint az várható volt, ez alka­lommal is a szekszárdi műtőb­lokk, illetve a pincehelyi kór­ház ügye gerjesztette a legtöbb kérdést és hozzászólást. Ám ezt megelőzően még szó esett Tolna megye tavalyi - összes­ségében kedvezőnek tekint­hető - közbiztonsági és közle­kedésbiztonsági helyzetéről, dr. Bátorfi György r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány elő­terjesztésében. Ennél a napi­rendnél szót kért dr. Horváth József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság hiva­talvezetője is, aki elismeréssel szólt a Tolna megyei kollégák kiegyensúlyozott munkájáról: nyilván ez a magyarázata an­nak - tette hozzá - , hogy semmi olyan információ nincs birtokában, ami a vezetői személycserékre utalna. Dr. Sülyi József, a megyei kórház főigazgatója az általa vezetett intézmény tevékeny­ségéről számolt be. Kérdé­sekre válaszolva elmondta, hogy az épülő műtőblokkot a kivitelező október 31-i dá­tummal jelenti készre. (Folytatás a 3. oldalon.) Előkészítik a demonstrációt Tolna megyében is megalakult az agrár-demonstrációt előké­szítő bizottság, csatlakozva a békésiek felhívásához. A hét tagú bizottság döntése alapján az országos akciónak megfelelően, október hetedikén reggel 8-tól 10 óráig tartanak figyelmeztető félpályás útelzárást. Tolna me­gyében Dombóvár, Tamási, Bonyhád és Szekszárd mellett demonstrálnak az agrárterme­lők. Az akció célja kizárólag a gabona probléma megoldása. Szeressük egymást gyerekek! Ezt a címet viseli az a színes műsor, mellyel október 4-én, vasárnap 10 órai kezdettel a Tolna Megyei Nyugdíjasok Szervezetének Érdekszövet­sége kíván kedveskedni a kö­zönségnek. A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban tartandó, az egész délelőttöt át­fogó programsorozat az Idősek és a Nyugdíjasok Világnapja alkalmából kerül az érdeklődők elé. A címben idézett dal közös eléneklése után Mayer Rezső, a szövetség elnöke nyitja meg a rendezvényt, majd Bach Jó­zsef, a Tolna Megyei közgyű­lés elnöke mond ünnepi beszé­det. A fiatalabb és az idősebb generáció tagjai által előadott műsor után Kocsis Imre Antal okleveleket ad át mindazoknak, akik kiemelkedő munkát vé­geztek az időskorúak javára. A rendezvényt a Nyugdíjasok dala, illetve Csepregi Péter trombitaszólója zárja. CSUK EGY TELEFONJÁBA KERÜL! TOLNAI #NÉPÚ JSÁG MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): ELŐFIZETÉS: 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: Teh/fax: 74/416-408. Röviden A Gemenc Erdő- és Vadgaz­daság Rt. másodízben rendezi meg az Erdők hetét október 5 és 11. között. Ezekben a na­pokban a gemenci erdei vasút naponta 10 órakor induló kü- lönvonata ingyen szállítja az érdeklődőket. 4 Társtalanok találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete ma, szom­baton este hét órai kezdettel zenés összejövetelt tart Szek- szárdon, a Babits Mihály Ál­talános Iskolában. A zenéről ezúttal is az Ury Boys együt­tes gondoskodik. Szily Lajos, mint Szekszárd város XIV. választókörzet füg­getlen jelöltje köszönetét mon­dok a személyemre leadott ajánlószelvényekért és kérem, hogy október 18-án tiszteljenek meg szavazatukkal. Lakossági beszélgetésre hívom a körzet választópolgárait: Szőlőhegyi Könyvtár október 8-án 18 óra, Csatári Könyvtár október 9-én 18 óra. (Fizetett hirdetés) (40266) Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 513 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiad® Kft Audiotex 591. Hívás dija: 88 Ft +Ala/perc 1539 Bp. Pf. S EfUJSA I. ÉVFOLYAM, 2. Holnapi számunk tartalmából: [emetőtolvajok: Álsírköveseket keres a rendőrség Taxisgyilkosság: Beidézték kollégánkat A túlvilágra fogadtak vendéget Az igazi X akta: A csoda 48 órája l, én itt vagyok! - Riport a kislányról, fék édesanyját az egész ország keresi Játékunk folytatódik: Milliomossá tesszük! Lehet, hogy Ön nyerte a mikro­hullámú sütőt? Megtudja a TOLNAI NÉPÚJSÁG - VASÁRNAP REGGEL holnapi számából! 4

Next

/
Thumbnails
Contents