Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-12 / 239. szám
1998. október 12., hétfő Megyei Körkép 3. oldal tése négy völgységi településen. Kisvejkén, Závodon Lengyelen és Mucsfán - képünk - fáklyagyújtással jelezték, hogy a faluban élők az új szezonban immár a korszerű fűtőanyaggal tüzelhetnek. fotó: gottvald károly Ma: falugyűlés Gyulajon A gyulaji kultúrházban hétfőn este hat órakor falugyűlést tart a leköszönő önkormányzat. Az elmúlt négy év képviselő- testületi munkájáról a búcsúzó polgármester, Müller Márton ad számot, majd a helyhatósági választáson induló polgármester-, valamint képviselő-jelöltek mutatkoznak be az érdeklődőknek. A lakossági fórum zárásaként a DDGáz Rt. szakemberei ismertetik, hogy a faluban milyen feltételekkel építik ki a vezetékes földgáz-hálózatot. Dombóvár: ágyak a kórháznak A dombóvári kórház tegnap 18 nagyon jó állapotban lévő ágyat és éjjeli szekrényt kapott Németországból. A sásdi és a mágocsi plébánosok, Szommer Ádám valamint Kóbia Helmut közreműködésével érkezett berendezési tárgyak a kórház belgyógyászati osztályára kerülnek. Gyerekek, rendőri kísérettel A jelek szerint nem volt hiábavaló a tolnai selyemgyári óvoda hagyományteremtő célzatú kezdeményezése: a szombaton délután lezajlott első tolnai városi szintű óvodás szüreti felvonulás nagy sikert aratott nemcsak a hozzátartozók körében. A hagyományokhoz hű, (mondhatni autentikus) viseletbe öltözött óvodások - a város központjában tett - gyalogos menetére a helyi rendőrőrs munkatársai felügyeltek. Rajtuk kívül vigyázó szemeiket természetesen Par- csetich Dóra bíróné és Szegleti Vince bíró is a történéseken tartották. A városbéli mini-menetet - amelyet az utcákban sokan követtek figyelemmel - az óvoda udvarában lebonyolított zenés-táncos szüreti műsor követte. A bogyiszlói néptáncosok, valamint a nagy-, a középső és az idén tavasszal elballagott ex-nagycsoporto- sok által előadottakból az vi- láglott ki, hogy a tolnai szüreteknek, valamint a (kulturált) borfogyasztásnak 20 év múlva is lesz jövője. -esA Rádió Bonyhád átadta az Iránytűt a hódmezővásárhelyi televíziónak Sikeres összefogás a sérültekért Dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter nyitotta meg a rendezvény-sorozatot FOTÓ: GOTTVALD (Folytatás az 1■ oldalról.) A Dédász gyors segítségének köszönhetően fél óra alatt me oldódott a probléma. A tec kai malőr miatt a majosi szüreti felvonulók csak azt a produkciójukat tudták előadni, amelyet zenekaruk kísért. Vendégegyüttesük azonban magnózenére táncolt volna, így nekik nem sikerült a bemutatkozás. A rendezvény fővédnöke, dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter a csúszás ellenére is mosolyogva lépett színpadra, hogy megnyissa az országos rendezvénysorozat első programját. Később Nagy Sándor, az MSZP alelnöke is szólt a közönséghez: üdvözölte a kezdeményezést. Minden „beígért” fellépő megérkezett a Rádió Bonyhád meghívására. A paksi Tűzvirág együttes szereplése nagy port vert fel. Óriási sikert arattak ír step-táncukkal. Friderika késett egy keveset, ugyanis meglátta a Majosra vonuló szüreti csoportot, és a nyomukba eredt. Visszatérve Bonyhádra a Vita-min pantomim-csoporttal lépett színpadra, akik a háttérből még hangulatosabbá tették a művésznő előadását. A V-Tech duójának nemrég jelent meg az első albuma, a közönség mégis már együtt énekelte velük a dalaikat. A Tik Tak együttes két 13 éves ifjúból áll. Nina és Kiscsávó profi módon adta elő magát, látszott, hogy már hat éve(!) a szakmában vannak. A Biző Boys fellépésénél a lány rajongók igencsak ostromolták a színpadot. A hat fiú hatalmas lendülettel táncolt végig közel fél órát, aztán még arra is volt erejük, hogy száz lánytól üldözötten elfussanak öltözőjükbe. A kezdeti időcsúszás miatt a Németországból érkezett hochhe- imi Jarosch nosztalgiazenekar fellépése későbbre tolódott, de megértésüknek köszönhetően nem maradt el. Az Iránytűn színpadra lépett még a bonyhádi Ifjúsági Dalszínház és a gimnáziumi irodalmi csoport társulata, a Bartina kíséretében a zeneiskola néptánc tagozata, Ferencz Orsolya énekesnő. A The Best manökencsoport fehérnemű-bemutatóján elcsendesedett a közönség. A Siketek és Nagyothallók Szövetségének helyi csoportja több dalnál is bemutatta, milyen a jelnyelv. Az Iránytű Hódmezővásárhelyre vándorol tovább. Oroszki István, Bonyhád polgármestere a hódmezővásárhelyi alpolgármester úrnak adta át a jelképes iránytűt. Tröszt Erika, a programsorozat kiötlője a Rádió Bonyhád nevében adta át a stafétabotot a hódmezővásárhelyi televízió főszerkesztőjének, a következő rendezőgárdának. A Holló együttes műsora zárta a szabadtéri programot. Záródaluk így szólt: Legyetek jók, ha tudtok! Az esti program a sportcsarnokban zajlott. A Magyar Csörgőlabda Válogatott tartott bemutatót, majd önkéntesek is kipróbálhatták, milyen az átláthatatlan szemüvegben csörgőlabdázni. Lehetett asztaliteniszezni is mozgássérült sportolókkal. Az első Iránytűn 1200- an vettek részt, ezzel segítve, hogy a mozgás- és látáskorlátozottak számára bejárhatóvá tegyék a városi könyvtárat, má-ré Tíz iskolás — tíz szál virág A hagyományos, „megunhatatlanul jó” forgatókönyv szerint zajlott vasárnap a faddi idősek napi ünnepség a helyi művelődési házban. Elsőként a fiatalabb generációk nevében a faddi polgármester köszöntötte meleg szavakkal az időseket. Ezt követően a népes szervezőgárda nevében Ádám Imréné pedagógustól hangzottak el szép szavakat. Az iskolások rövid műsora után „Terka mama” a nyugdíjasok szóvivő- jeként mondott „viszontköszö- netet”. A hagyományoktól eltérő mozzanat is volt az idei ünnepen: ez alkalomból adták át - első alkalommal - a Fadd Nagyközségért Kitüntető Dijat. Az ünnepelt, dr. Vadász Terézia a kitüntetésen kívül tíz iskolástól, tíz szál virágot kapott. Köszönő beszéde alatt számos zsebkendő is előkerült. . . Ezt követően - némi enni és innivaló mellett - a Pecze szalonzenekar, a helybéli Boróka néptáncegyüttes és a Faddi Falunapról már ismert „ad hoc” népi zenekar szórakoztatta a megjelent több, mint kétszáz fős közönséget. -htHírek Bábszínház Dombóváron A pécsi Bóbita Bábszínház előadásában Petőfi Sándor: János vitéz című darabját láthatják holnap délelőtt 10 órakor, majd délután egykor és háromkor az óvodások és az iskolások a dombóvári művelődési házban. Önkéntes véradás A dombóvári kórház véradó állomásának munkatársai holnap reggel fél kilenctől délután két óráig várják önkéntes véradásra azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. Ingyenes hulladékszállítás A levegőszennyezés elkerülése érdekében a családi házaknál képződő lomb- és kertihulladék elszállítását a dombóvári önkormányzat mától öt héten keresztül a szemétszállítási napokon a Kaposvári Városgazdálko,dási Rt.-vel elvégezteti. • Aj ándékköny vek a jágónakiaknak Ma délelőtt Jágónakon a Tolna Megyei Könyvtár és a Sásdi Városi Könyvtár ajándékköteteket ad át a kis falu lakóinak. Liszt indulói a zeneiskolában A Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportja október 14-én, szerdán este hat órakor tartja a klubestjét Szek- szárdon, a zeneiskolában. Az est vendége Watzatka Ágnes zenetörténész lesz, aki Liszt Ferenc indulóiról tart előadást. A rendezvényre a belépés díjtalan. Mese nem volt, csak újság Mese nem volt és pénz sem, ezért törhették fel - vélhetően fiatalok - Tamásiban az egyik újságos pavilont. Két meseújságot vittek el. Tizenötödik alkalommal rendeztek díszmadár kiállítást az elmúlt hét végén Bony- hádon, a művelődési központban. A helyi Madárbarátok Körének meghívására az ország minden tájáról 33 tenyésztő érkezett. Ötvenhárom madárfajt mutattak be, összesen négy- százötven darabot - tudtuk meg a Madárbarát Kör titkárától, Gebhardt Györgytől. A papagájokat, pintyeket, amadindákat és kanárikat a szigorú zsűri is megszemlélte. Az értékelés alapján számos tenyésztő kapott vándorserleget. Az év tenyésztője a Tolnán élő Gotrián József lett, aki kínai, király, pennant és szilvafejű papagájaival érkezett Bonyhádra. fotó: g: k. Feldobogott szívvel élt akkor a nemzet Megyei honismereti találkozó volt Sárszentló'rincen és Uzdon A hét végén kellemes napsütéses őszben találkoztak a megye helytörténészei és a honismereti mozgalom barátai Sárszentlő- rincen, hogy emlékező ülést tartsanak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc másfél százados évfordulója alkalmából. A Petőfi emlékháznál gyülekezők az új kiállítás megtekintése után a Honismereti Egyesület koszorújával tisztelegtek a hajdan itt diákoskodó költő emléke előtt. A jubileumi összejövetel helyszínén - a zászlókkal díszített evangélikus templomban - Lám Anita szép előadásában hangzott el részlet Petőfi Sándor Apostol című verséből. Hetesi János polgármester köszöntője után Kaczián János egyesületi elnök az országos szövetség kitüntetését adta át Renkecz József nyugalmazott iskolaigazgatónak több évtizedes, kiemelkedő honismereti munkájáért. Az előadások sorát a kitüntetett kezdte 1848/49 sárszentlőrinci jeleseire emlékezve. Csepregi Béla nyugalmazott evangélikus lelkész a helyi Petőfi hagyományokról szólt kutatásai alapján. Dr. Lukács László néprajzkutató az ozorai diadal néphagyományokban még élő emlékeit idézte fel. A megye gazdag ’48- as eseményeiről és kiemelkedő személyiségeiről, a helyi emlékek megőrzésének terveiről szólt a honismereti találkozón dr. Kiszler Gyuláné Kölesd, Pál Eliza Dunaszentgyörgy, dr. Kolta László Bonyhád, valamint Freund György és ifj. Freund György Tolna településekről. A helybeli születésű Balassa János, 1849-ben bebörtönzött orvosprofesszor emléktáblájánál is tisztelegve, a találkozó résztvevői a nap folyamán megtekintették az uzdi Fördős- kúriában lévő gazdag helytörténeti gyűjteményt, és a temetőben felkeresték Fördős István síremlékét. Fördős 1848/49- ben volt Tolnavármegye alispánja „mely hazafias odaadásáért halálra, majd később There- zienstadtban eltöltött nyolcz évi várfogságra ítéltetett”. Az egyesület a jubileumi megemlékezéseit novemberben folytatja Szekszárdon.