Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-25 / 225. szám
4. oldal Megyei Körkép — Konyhád És Környéke 1998. szeptember 25., péntek Művészetek randevúja (Folytatás az 1. oldalról) A fesztivál eredetileg a kezdők felkarolására szerveződött, mostanra azonban már rangot jelent ott lenni a bonyhádi találkozón. Az elmúlt másfél évtizedben sokat fejlődtek az együttesek, és érezteti hatását, hogy működnek az országban népzenei iskolák, illetve, hogy megindult a népzenei képzés a zeneiskolákban. A zsűri ismét neves szakemberekből áll. Elnöke Olsvai Imre népzenekutató, tagjai: Fábián Éva, népdalénekes, dr. Halmos Béla népzenész, nép- zenekutató, Eredics Gábor népzenész, Dévai János, a Magyar Rádió népzenei rovatvezetője. A versenyhez kapcsolódóan népművészeti kiállítás nyílik és kézműves udvar is gazdagítja a kínálatot. Meghívták a környéken őshonos népi mesterségek művelőit. A vendégek nemcsak vásárolhatnak népművészeti tárgyakat, hanem maguk is kipróbálhatják a fazekasság a bőrművesség, a szövés, a kosárfonás és más szakmák fortélyait. Miután a rendezvény a szüret idejére esik, kézenfekvő volt, hogy azon a Völgység borkultúráját is megjelenítsék. Ezért lesz a fesztivállal egy időben a Völgységi Szüret, amely szombaton délután háromkor felvonulással kezdődik. A Völgység Néptánc Egyesület, a Hidas Táncegyüttes, a Bonyhádi Német Nemzetiségi Táncegyüttes és az Aparhanti Hagyomány- őrző Együttes a Városi Könyvtártól a művelődési központig menettánccal szórakoztatja a nagyérdeműt. A népzenei találkozó megnyitója október 3-án, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a művelődési központban. Ezt követően kezdődnek a versenyprogramok, amelyek ebédszünet után délután 2-kor folytatódnak. Délután fél négytől szórakoztató műsor lesz a borudvarban, este pedig a Vijicsics Együttes ad koncertet, amelyet táncház követ. Vasárnap délelőtt 9-kor folytatódik a versenyprogram. Reggeltől népi kirakodóvásár és borudvar várja a vendégeket. Kilenckor a borudvarban a Városi Zeneiskola fúvószenekara, 10-kor pedig a Holló együttes lép fel. Mindkét napon délelőtt 10- től látható a helyi szövő és díszítőművész szakkör kiállítása. A találkozó értékelése délután egykor kezdődik, s a kavalkád után a 16 órakor kezdődő gála műsor zárja a kétnapos programot. A népzenei találkozóról élőben ad közvetítést a Magyar Rádió, és a rendezvényre várják a Duna Televízió forgatócsoportját. (A találkozó részletes programjára lapunkban visszatérünk.) -hájA találkozóhoz kapcsolódóan, de már szeptember 28-án, hétfőn megnyílik a Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési ' Központ szövő és díszítőművész szakköré kiállítása. A tárlatot Wagnemé Pál Agnes, a művelődési központ igazgatója ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A 17 órakor kezdődő megnyitón közreműködik a bonyhádi Székely Kör kórusa. A tárlat november 13-ig várja a látogatókat. Nem engedik, hogy eltemessek egy halottat - mondta a telefonba Klem Attila, temetkezési vállalkozó aki elfogadhatatlannak tartotta, hogy a nagymányoki képviselő- testület kitiltotta őt, illetve felesége vállalkozását az új temetőből. Elismerte ugyanakkor, hogy tartozik a helyi önkormányzatnak. A temetéseket Nagymányokon kizárólagos joggal Attila testvére végezheti, akivel korábban közös vállalkozást működtettek. Klem Attila elmondta, hogy a Klem Fivérek vállalkozás felbomlása után hozta létre új cégét, a Klem és Társa Kft-t. Tavaly év végére ez nehéz hely-, zetbe, majd ez év elejére felszámolás alá került. Furcsának tartotta, hogy az önkormányzat annak idején nem nyújtotta be a számlát a felszámolónak, annak dacára, hogy a cég neve megjelent a csődértesítőben. Most pedig éppen azért nem temethet Nagymányokon, mert az adósságát nem fizette ki. Az említett tények ellenére Klem Attila feleségének új vállalkozása, az Osiris Bt. a héten elvállalt (volna) egy temetést. Az önkormányzat egy májusi döntése alapján azonban Nagymányokon csak ifjabb Klem Péter temethet. Klem Attila kérte öccsét, ne vállalja el a temetést, ám ő - mint később elmondta - a határozat értelmében ő nem tehetett mást. Klem Attila nem vitatja, hogy tartozik, csupán azt, hogy mennyivel. Az önkormányzat több, mint hatszázezer forintot kéme tőle, ő azonban mintegy háromszáz-háromszázötvenezer forintot ismerne el. Kifizetné az sírhelydíjat, a villanyszámlát, a vízdíjat. Ugyanakkor’ kétségbe vonja, hogy egy raktár bérleti díját meg kellene fizetnie. Mint mondja, gyakran hivatkoznak arra, hogy nem tekintheti magát a testvérével közös vállalkozás jogutódjának. Furcsának tartja, hogy amikor fizetni kellene, jogutódnak számít. Elismeri ugyanakkor, hogy a még Klem Fivérek nevű vállalkozásként az ön- kormányzattal kötött bérleti szerződést nem bontották fel. Klem Attila szemét-továbbke- zelési díjjal is tartozik. A szemétszállítás jogát korábban ő továbbadta egy másik vállalkozónak. Az önkormányzat által követelt 360 ezerből 180 ezret kifizetett neki a vállalkozó, ezt ő befizetné a község számlájára, de amit nem kapott meg, azt nem hajlandó. Teleki István polgármester szerint tiszta a képlet: — Mi megadtuk a lehetőséget, hogy Klem Attiláék rendezzék a számlájukat. Többször is értesítettük, hogy jöjjön be a hivatalba megbeszélni a dolgokat, nem tette. Részletfizetést is falajánlottunk neki, eredménytelenül. Nem tehettünk mást, mint hogy a kizárólagos jogot ráruháztuk ifj. Klem Péterre. A képviselő-testület ezzel a kérdéssel most már nem foglalkozik. Az új önkormányzat majd eldönti: változtat-e a jelenlegi helyzeten és ha igen, hogyan. Klem Attila ugyanakkor úgy véli, hogy a kizárólagos temetési jog egy vállalkozásnak adása lehetetlenné teszi az ő működését: hiszen ha nem tud dolgozni - csak a régi temetőben teheti, hiszen az az egyház tulajdonában van - , akkor a tartozását sem tudja törleszteni. Másrészt - mint azt az önkormányzathoz írt levelében is megírta: a testület döntése egy vállalkozót indokolatlan, egyoldalú előnyben részesít, minden más szolgáltatót hátrányba hoz. A levél arra is felhívja a figyelmet, hogy az elhunytak hozzátartozóit megakadályozza, hogy a nekik legszimpatikusabb vállalkozót választhassák. Klem Péter vállalkozása a héten végül elvállalta azt a temetést, amit bátyja nem végezhetett el. Klem Péter érdeklődésünkre elmondta, hogy az önkormányzat döntése értelmében ő nem is tehetett volna másként. Ha ő nem temet, azzal csak egy - máshonnan hívott, nevető - harmadik temetkezési vállalkozó járt volna jól, hiszen a halottat mindenképpen el kell temetni... Hangyái VÖLGYSÉGJÁRÓ Madárgyűrűző expedícióval Kenyában - ezzel a címmel tart előadást Bonyhádon, az Utazók Klubjában Molnár Zoltán. A program szeptember 28-án, hétfőn 17 órakor kezdődik. A nyugdíjasok szociális helyzetéről, gondozásáról és a nekik nyújtott szolgáltatásokról lesz szó a Városi Nyugdíjas Klub jövő keddi foglalkozásán, amely délután 4 órakor kezdődik a művelődési központban. A Bonyhád Város és Vidéke Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége ma reggel kilenc órától fogadó órát tart a bonyhádi művelődési központban. Ugyanott Bogdán Sándor cigány kisebbségi képviselő szeptember 30-án, délután fél 3-tól fogadja az érdeklődőket. Kréta-kocsik születtek Aszfaltrajzversenyre invitálták a gyerekeket a Rádió Bonyhád munkatársai a szombati Samsung futófesztivált követően. Az idő kegyes volt a résztvevőkhöz, csak az eredményhirdetés végén kezdett el csöpögni az eső. A remek hangulatú, táncversennyel fűszerezett aszfalt-pingálásra közel 150 gyermek nevezett be. Hamar fogytak a kréták, készültek az alkotások. Az útlezárást biztosító rendőr bácsik is figyelemmel kísérték, hogyan kerekedik ki egy-egy fa, felhő, vagy éppen tolókocsi a vázlatokból. A rajzverseny ugyanis a „mozgássérült embertársaink a közlekedésben” címet viselte. A háromórás önfeledt kikapcsolódás közben kiderült, hogy a gyerekek bizony együttérzően viseltetnek a fogyatékosokkal szemben. Ez a verseny előzetese volt az október 10-én, Bonyhádon megrendezendő Iránytű elnevezésű országos programnak. Itt mozgáskorlátozottak, gyengénlátók, siketek problémáira irányítják rá a figyelmet a rendezők, a Rádió Bonyhád stábja. Az Iránytű keretében prózai és zenei előadók is fellépnek, több műfaj képviseletében. Előzetesen megemlíthetjük Bayer Friderika nevét, aki az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat. Kép és szöveg: Népszerű volt a rajzverseny Máté Réka Ismét áll az emlékfa Bonyhádon, a Völgységi Múzeum udvarán. Mint lapunkban beszámoltunk, az eredetileg 1989-ben - Már- tonffi Mór születésének 250. évfordulóján felállított oszlopot egy teherautó kidöntötte. Be- réti István újrafaragta az alkotást, amely az egykori istensegítsiek első papjának állít emléket. „Mártonjf bukovinai magyar iskolái, ha nem is voltak hírnevesek abban az időben mégis nagy dolog volt ez, mert egész Bukovinában alig volt iskola. Ő volt a bukovinai magyarság honalapítója, megerősítóje és megtartója Bukovina földjén” - áll Sántha Alajos: Bukovinai magyarok című könvvében. <|H?> TOPONÁRY AUTÓHÁZ Ford Transitok a raktárkészlet erejéig engedménnyel! Ajánlott kenőanyag: MobilO Szekszárd, Wesselényi u. 16. Tel ./fax: (74)315 217 A FORD HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐJE ÉS SZERVIZE MOST MEGNÉZHETI! Bemutató szeptember 26-27-én Szekszárdon az ALISCA MOBIL kiállításon. UM ^7 CC HA l/CT Kakasd,Kossuthu.8/0. níLU LÓ lln ml. Tel: 74/431-908, fax: 74/431-825. ™ <e tO«'e nedzser Pályázzon a szaktudásért! 520 pályázó számára több, mint 30%-os tandíjkedvezmény, részletfizetési lehetőség OKJ szerinti felsőfokú szakképesítés -(-amerikai Associate Degree Egyéni haladási ütem, maximum 2 év (négy szemeszter) tanulási idő Pályázati feltételek, további információ és jelentkezés: Alapítvány a Vidék Kis- és Közép- vállalkozásainak Fejlesztéséért, Baranya Megyei Vállalkozói Központ 7021 Pécs, Felsőmalom u. 13. A Tel: 72/333-753 Fax: 72/333-753 A tananyagokat és a hallgatói szolgálatot biztosítja: SZÁMALK Távoktatási Programiroda 1115 Budapest, Etele út 68. Tel.: 203-0304/1114,1116 Nálunk sohasem késő tanulni! A programot a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány támogatja J*T <D> ■ü N <0> (/> fi)' < o »•* &) | A halottakat eltemetik, ugye?