Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-03 / 206. szám
6. oldal Hazai Tükör 1998. szeptember 3., csütörtök Ki manipulálta az adatokat? Nem állítom, hogy hamisak és politikailag manipuláltak a Központi Statisztikai Hivatal 1995-től közölt, a GDP-re vonatkozó számadatai. Azonban az első, a hivatalon kívül végzett számításaim más végeredményt mutattak - nyilatkozta lapunknak Mellár Tamás, a KSH minap kinevezett új elnöke.-Számításaim során másképp vettem figyelembe a készletfelhalmozást. Míg a KSH hivatalos adatai 1995-től kezdődően a bruttó nemzeti össztermék évi 1,5-1,3-4,'4 százalékos növekedését jelezték, addig az én számításaim csupán 0, 0,5 és 2,8 százalékra vezettek. Módszertani probléma állhat a háttérben, mert a termelés és a fel- használás oldaláról más és más eredmény születik. A KSH a különbséget „ráterhelte” a készletfelhalmozódásra, ami ezzel nagyon megugrott. Én ezt utólag korrigáltam, és így kaptam meg az alacsonyabb mutatókat. Véleményem szerint a jelenlegi módszer korrekcióra szorul, ami nem jelent alapvető változtatásokat. Úgy gondolom, hogy kismértékű eltérés lesz ennek következtében a GDP számadataiban is. Elsősorban a felhasználás szerkezeti arányaiban várható módosulás. — Ennek alapján is tartható lesz a prognosztizált 5-6 százalékos idei GDP-növekedés?-Ez a gazdaság teljesítményétől függ.- Katona Tamás, a KSH volt elnöke szerint a Napi Magyar- országban ön által említett csalás nem fordulhatott elő.- Az újság olyan kijelentéseket tulajdonított nekem, amelyeket soha nem mondtam. A korábban felvett interjúban nem beszéltem csalásról és hamis GDP-számokról. Csupán a fentebb is vázolt módszertani gondokról tettem említést.- Ön a statisztikai hivatal mellett működő szakmai kollégium létrehozását tervezi. Miért van erre szükség?- A KSH-nak a jövőben több egyetemmel és tudományos intézménnyel kell felvennie a kapcsolatot, hogy a múltbelinél hatékonyabban vehessük igénybe a felsőoktatási intézmények szellemi kapacitását és a kutatói bázisok tudományos eredményeit. Tervezem azt is, hogy a szakma legnevesebb képviselőit rendszeres konzultációkra invitálom. Cs. J. Délen fizetni kell, északon nem. Európa „közepétől” délre minden országban fizetni kell az autópálya-használatért. A hazai díjazás módjairól, a matricás rendszerről és a kapuk sorsáról várhatóan szó lesz a mai kormányülésen is. Munkavállalás külföldön Évente legfeljebb 2420 fő vállalhat külföldön egyénileg munkát kormányközi egyezmények alapján. A rendkívül alacsony kvóta oka az, hogy az EU-országok csak szigorú feltételekkel és meny- nyiségi korlátozások mellett engedik be a többi ország állampolgárait munkaerőpiacaikra - mondta Dr. Pulay Gyula, a szociális és családügyi tárca közigazgatási államtitkára. A kormányközi egyezmények értelmében viszont - melyek jelenleg négy országban teszik lehetővé magyarok egyéni munkavállalását - a pályázók nem esnek a fogadó országok - általában rendkívül szigorú - foglalkoztatási jogszabályainak hatálya alá. A pályázók között nagy számban vannak fiatalok, akiknek ezáltal módjuk nyílik szakmai és nyelvi továbbképzésre. Azok száma, akik a programban részt vehetnek, országonként eltérő: Németországban 2000, Ausztriában 300, Svájcban 100 jelentkezőt fogadnak. A negyedik ország, Luxemburg esetében a keret mindössze 20 főre rúg - tette hozzá Pulay. Dr. Székely Judit, az Országos Munkaügyi Módszertani Központ igazgatója kifejtette: a pályázati keretszámok túllépésére Németországban van lehetőség: a kereten felül legföljebb 3 hónapos idénymunkákra lehet jelentkezni. A munkavállalási engedélyeket egy-másfél évre adják meg. A pályázati feltételek országonként változóak, de a szakképzettséget és a munkavégzéshez minimálisan szükséges nyelvtudást mindenhol megkövetelik. - bereczki A miniszterelnöki rezidencia látszatra még csendes, de már elkezdődtek az új lakó megérkezése előtt szükséges felújítási munkálatok. Karády Katalin egykori villája Budán nemsokára gyerekzsivajtól lesz hangos: Orbán Gáspár, Sára és Ráhel hancúrozik majd itt. fotó: feb/diósi imre Van-e „Meciar-kommandó”? Az utóbbi napokban számos hír szólt arról, hogy a magyar rendőrség nyomára jutott az Aranykéz utcai robbantás tetteseinek. Több lap és televízió egy rejtélyes szlovák kommandót említett, amely bérgyilkosságokat vállal. Milan Tokár szlovák külügyi szóvivő szerint azok, akik ilyen híreket terjesztenek, „a becsületébe gázolnak egy szomszédos állam kormányfőjének”. Dusán Iván alezredes, a szlovák országos rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy az Aranykéz utcai merénylettel kapcsolatban a szlovák és a magyar rendőrség ma is folytat információcserét. A szlovák rendőrségnek azonban nincs tudomása arról, hogy bármiféle bűnbanda tevékenykedne Szlovákiában vagy külföldön, amelyet a magyar sajtóban „Meciar-kommandónak” neveztek.- Mi tagadás, ez a szóhasználat becsületsértő - jegyezte meg. Hetekkel korábban a magyar nyomozóktól kaptak egy fényképet és két fantomképet, de eddig semmi sem igazolta, hogy az ábrázolt személyek valaha a szlovák rendőrség, a hadsereg, esetleg a titkosszolgálat munkatársai lettek volna. A szlovák rendőrség egyelőre arról sem tud, hogy a magyar nyomozóknak olyan bizonyítékaik vannak, amelyek alapján az Aranykéz utcai bűncselekmény elkövetőit azonosítani lehetne - mondta a rendőr-főkapitányság szóvivője. Az adóhiány miatti útlevélbevonás csak magánszemélyeket érint Hátraarc a határon Akinek 10 millió forint összegű, jogerős határozattal megállapított adóhiányból származó tartozása van, annak külföldre utazásának korlátozását kezdeményezheti az adóhatóság a szeptember 1-jén hatályba lépett, külföldre utazásról szóló törvény alapján. Az utazás korlátozásáról az útlevél- hatóság, a Belügyminisztérium dönt. A Belügyminisztérium útlevélosztályának vezetője, Ka- piller Péter elmondta, hogy még nem kapták meg azt a listát, amelyet az adóhatóság állít össze azokról a személyekről, akiknek 10 millió forintos adóhiány-tartozásuk van. A jogszabályok alapján elképzelhető, hogy elsőfokú állam- igazgatási eljárás keretében, tehát bírósági felülvizsgálat nélkül is készíthető ilyen lista. Az útlevél visszavonásáról nekünk - mondta a BM illetékese - 5 napon belül kell döntenünk, ami gyakorlatilag soron kívüli ügyintézést jelent. Az eset összes körülménye dönti el, hogy társas vállalkozások esetében fennálló adóhiány-tartozáskor ki ellen kezdeményezhető adócsalás miatt büntetőeljárás, hiszen tízmilliós tartozása többnyire nem magánszemélyeknek van — vélte a BM osztályvezetője. Ilyenkor ismeretlen tettes ellen indítható eljárás, s a nyomozóhatóság dönti majd el, ki vonható felelősségre az adott esetben. Az APEH végrehajtási és felszámolási főosztályának vezetője, Várszegi György külön kiemelte, hogy nem a teljes adótartozásra, csak a hiányra vonatkozik a 10 milliós határ. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy elsősorban társas vállalkozásoknak és állami intézményeknek van magas adóhiány-tartozásuk, a törvény csak magánszemélyekre illetve egyéni vállalkozásban érintett személyekre vonatkoztatható, hiszen a társas vállalkozások mint jogi személyek nem rendelkeznek útlevéllel, így megközelítően 100 érintettje van a mostani rendelkezésnek. Az első lista szeptember vége előtt valószínűleg nem kerül át a BM-be, mert körülményes az adótartozók közül azokat kiválogatni, akiknek adóhiányból ered befizetési kötelezettségük. A külföldre utazás korlátozása a tartozás megfizetéséig vagy az APEH által elfogadott és a gyakorlatban már jól ismert biztosíték (ingatlan vagy vagyontárgy jelzálogjoggal) nyújtásáig teljed. Arnold Mihály altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a határátkelőhelyek adatbankjába bekerült személyek útlevelét bevonják, velük szemben kiléptetési tilalmat vezetnek be, azaz visz- szafordítják őket a határon. Az is előfordulhat, hogy az illető nincs rajta a listán, de a határon tartózkodása idején értesítés érkezik tartozásáról. Ilyenkor is megtagadható a kiutazás az útlevél azonnali bevonásával. Azt viszont hangsúlyozta az altábornagy, hogy a tartozók listája naprakész lesz. A VPOP számára gondot jelent, hogy nincs közvetlen betekintése az adóhivatal adattárába, ezért szeretné, ha nyomozóhatósági jogköre bővülne az ilyen esetek korrekt és gyors rendezése végett. cséjé Szerencseposta Röpke négy net alatt százmillió fölé emelkedett az ötös lottó főnyereménye, s megnégyszereződött a hatos lottó telitalálatos szelvényének értéke is. Nyereménykínálat Aki ezen a héten helyesen tippeli meg az ötös lottón kisorsolt nyerőszámokat, 120 millió forintot nyerhet. A hatos lottó fődíja 80 millió, szemrevaló ösz- szeg - 12 millió forint - vár azokra is, akik csak 5+1 találatot érnek el. A jokeren - szerencsés esetben - egyetlen iksszel 14 millió forintot lehet nyerni. A mellétalálók szokásos vasárnapi vetélkedőjén, a „Peches ember szerencséje” televíziós műsorban egy vidéki és egy budapesti játékos küzdött három meneten át a forintokért. Meglepően szélsőséges eredmények születtek: Kovács Gerő eleki játékos 608 ezer forintos pénznyereménye mellett megnyerte a játék fődíját, a robogót is, ezzel szemben Staller Jenőnének (Budapest) be kellett érnie 6 ezer forinttal. Eny- nyire futotta a szerencséjéből. Mázlisták Tóth László kistarcsai lakosnak szerencsét hozott a Telemázli sorsjegy, felületének lekaparása után 1 millió forint mosolygott rá. Fortuna pártfogolja a Telemázli show keddi adásában vette át a nyereményét. A többi játékosnak viszont meg kellett „küzdeni” a forintokért. Ez Tóth Józsefnek (Sződ) sikerült a legjobban: ő 410 ezer forintot nyert. Vancsó Gézánénak (Leányfalu) 285 ezer, Spét Györgynek (Budapest) 97 ezer forintot sikerült Fortunától kicsikarni. Kenő „Szálljon egy napra be!” - invitál mindenkit az augusztus 31-től szeptember 18-ig tartó Kenó játékra és egy Volkswagen Pólóba a Szerencsejáték Rt. Fogadni lehet on-line, telefonos és internetes módon egyaránt. Az akcióban azok vehetnek részt, akik egyszerre négy alapjátékkal (320 forint értékben) játszanak a kenón, és pályáznak a 06-1-224- 2680-as telefonszámon, legkésőbb a következő játékhét hétfőjén reggel 8 óráig. Az SZRT hetente - szeptember 7- én, 14-én és 21-én - egy VW Póló személygépkocsit sorsol ki. Azoknak sem érdemes búsulniuk, akik nem nyerik meg az autót, mert a pályázók között minden kenó játéknapon - azaz hétfőtől péntekig - naponta három darab 100 ezer forint értékű OTP betéti jegy kerül kisorsolásra. Totó és tippmix A totó 13 + 1 találatával ezen a héten 7 millió forintot lehet nyerni, a góltotón elnyerhető összeg pedig 300 ezer forint. A tippmixen ezen a héten a legmagasabb nyereményszorzót a kajak-kenu-vb kínálja. Tizenhatszoros oddsot ér például, ha Kőbán Rita nem szerez aranyérmet Szegeden. A labdarúgásban a főszerep a hét végi Európá-bajnoki selejtezőké. A Magyaror- szág-Portugália mérkőzésre góltotórendszerben is lehet fogadni, és tippelni lehet a két ország olimpiai csapatainak párharcára is. A hazai labdarúgást á NBI képviseli. (x) Adópolitikai kerekasztal. Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Pénzügyminisztériumban zárt ajtók mögött találkozott vállalatvezetőkkel és egyes érdekvédelmi szervezetek vezetőivel. Utóbb kijelentette: jövőre jelentősen csökkenteni kellene a munkaadókra háruló tb-járulékterheket, s adókedvezményt adna a gyermekek után is. Várhegyi védekezhet. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egyhangúlag javasolja a parlament plenáris ülésének, hogy Várhegyi Attila (Fidesz) mentelmi jogát függessze fel. A képviselő maga is kérte ezt, mert az illetékes bíróság előtt kívánja tisztázni, hogy az ellene felhozott vádak teljesen megalapozatlanok. Egészségügyi bérvita. A kormányzat által jövőre tervezett kétszázalékos közalkalmazotti reálbéremelést tárgyalási alapként is elfogadhatatlannak tartja az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete - közölte Gulyás Judit elnök, majd hozzátette: a SZÉF álláspontjával megegyezően kiindulópontként ragaszkodnak az 5 százalékos emeléshez. Az SZDSZ hajthatatlan. A szabaddemokraták ellenzik az Országgyűlés munkarendjének megváltoztatását. Ha a parlament mégis elfogadja a javaslatot, minden alkotmányos eszközzel fellépünk ellene — mondta Hack Péter frakcióvezető. A kormánypártok több ponton is változtatni szeretnének a parlament munkarendjén, így például a költségvetés vitáját október végére halasztanák. Boldvai utódját keresik. Az MSZP kongresszusi jelölőbizottsága még nem tudott pénz- tárnokjelöltet állítani. Boldvai László nem vállalta a jelöltséget, míg a másik jelöltet, Fülöp Attilát nem támogatta a bizottság egyharmada. Ügyészségi vizsgálat? Horn Gyula szocialista pártelnök szerdán levélben fordult Györgyi Kálmán legfőbb ügyészhez, hogy rendeljen el vizsgálatot az adatgyűjtési ügyként ismertté vált eset kapcsán. Horn szerint „az ügy súlya, a törvénysértés gyanúja és a közvéleményben érzékelhető jelentős visszhang indokolja” az ügyészségi vizsgálatot. Elhatárolódás. A MIÉP nem hajlandó részt venni a kormány körüli általános zavarkeltésben, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy két párt ilyen eszközökkel akarja visszaszerezni vagy megbénítani a hatalmat - közölte Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke.