Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19 / 220. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1998. szeptember 19., szombat Rejtett értékeink Mozaikképek 1848 szeptemberéből „Édes hazánkat ármány és árulás környezi; szabadságunk ellenségei a hiszékeny népet gyanúsításokkal ámítják, a külön vallásúakat egymás iránt gyűlölséggel töltik el; a külön nyelvű honfiakat a törvény megtagadására ingerük .. . Itt az idő hazafiak! hogy vállat vállhoz vetve, fölkeljetek férfias elszántsággal, védeni vallásunkat, családunkat, birtokunkat, közös szabadságunkat, és hazánkat; ha mindent veszteni nem akarunk” - írta gróf Batthyány Lajos 1848. szeptember 19-i fölhívásában. Mindenki előtt nyílt titok volt: fennkölt szavai cseppet sem túloznak, hiszen Jelacic hadai 11-én átlépték az országhatárt , vonulásuk során pedig majd mindenütt a tűréshatárt. Miközben a felhívással egy időben Csapó Vilmos arról panaszkodik az alispánnak, hogy a fegyvergyakorlathoz nincsenek „töltönyök”, s attól tart, „a szegényebb Nemzet Őrök ön költségűkőn (!) a lövéseket vásárolni vonakodnak; pedig ha tűzben és czélba lövésbe’ nem gyakorolhatnak, kevés hasznát vehetjük komoly esetekben”, az ellenség két nap múlva bejelenti szállás- és élelmiszerigényét. A 24-én megjelenő főhad - ellentétben Zala és Somogy megyei ténykedésével - viszonylag gyorsan és rendben áthalad, pedig előtte négy nappal, Tamási központtal már megkezdik a népfelkelés szervezését. (Egy- hét múlva az általános népfelkelést is elrendelik.) Éppen ekkor, 24-én írja Jelacic egy tisztje, Zeisberg, hogy „még csak Roth osztályát várjuk, melyben van Phi- lippovich is 27-én meg fog érkezni”, majd pár sorral lejjebb: „Nyugtalanul várjuk Rothot, hogy működéseinket teljes nyomatékkai elkezdhessük”. A nyugtalanság sem a tábornok, sem megyénkben vezető útja miatt nem volt alaptalan. A „nagyra hívatott hadfi” csapatai a tervezett érkezés napján Iregen és Mut- pusztán garázdálkodnak. Amint arról Nagy József muti ispán Alsópélről írott leveléből értesülhetünk, a hadak mindent fölettek, a kanászokat kirabolták, az ispánt meztelenre vetkőztették, mire az iregi cselédek vasvillát ragadtak, s csupán a leadott sortűz után vonultak vissza. Pincehely felé először egy kisebb lovas különítmény vágtat, hogy hatalmát kiélje. Mivel az utat nem tudják, a szegény görbői rongyszedő zsidót kérdezik meg, merre kell menni. Ő - kellő lélekjelenléttel — nem az utat mutatja meg nekik, hanem a Némedi felől látható hatalmas porfelhőt, mondván, azok magyar huszárok. Ezekkel persze nem kívántak találkozni a lovasok. (Csupán Jakab tudta, hogy azt aport a gyánti birkanyáj verte föl...) Gyönkön, mivel a férfiai már a haza védelmére táborba szállottak, nagy nehezen küldöttséget szerveznek, amely kíméletet kérne a jeles mezővárosnak; mire azonban a közelgő másik porfelhő elé mennek, kiderül, hogy az is nyáj, amit az ellenség elől dugnak el éppen. Közben Dunaföldvárott a ferences kolostor krónikása megriad azon, hogy „a Kunságból sok ijesztő képű katona érkezett korbáccsal és fegyverrel fölszerelve” 23-án. Ezek a Bátori Schultz Bódog szervezte csikósok és gulyások; kanászok és juhászok ott szerepelnek Perczel Mór visszaemlékezéseiben is, fegyverzetük mindössze „hosszú, kemény furkósbot, rövid, éles bicskával”: a juhászoké, „a kanász ellenben a rövid fütykös mellett baltát is hordott”. A csikósok és gulyások főleg karikás ostorral hadakoztak. Jókai írja később, mit is mond az ellenség: „Átkozott fickó a csikóshuszár. Rám üt jobbról a karikással, kivédem jobbról, pofont kapok balról! Rám üt a csikóshuszár fickó balról, és kivédem balról, pofont kapok jobbról. Nem akarok többé karikást!” Az író kritikai kiadásában olvassuk: „Az osztrákok valóban képtelenek voltak az ostorral manőverező lovasok kiszámíthatatlan mozdulatait parírozni.” Amikor azután 1849. júniusában a hadügyminisztérium meg akarta tiltani az ostor használatát (mi is lehetett fontosabb akkor ennél!), Kossuth azt vetette oda: „át nem láthatnám, hogy miért szedessék el oly eszköz, mely egy évi tapasztalás szerint hasznosnak mutatkozott. Perczel azonban mást is megőrzött a különös harcosokról: „Két lényeges dologban tökéletesen megegyeztek, egyetértettek és együtt éreztek: szerették hazájukat és szívből gyűlölték az ellenséget, minthogy ennek éppen 1848. szeptemberében adták fényes tanúságát.” Dr. Töttó's Gábor Jó hír „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammon- nak”. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagy- tok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mezó' füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? — vagy: Mit igyunk? — vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogány ok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja". Mt. 6,24-34. Melyik utat válasszam? Mind a kettő rossz irányba vezet, de választanom kell közülük. Megpróbálom a kisebb rosszat, talán majd útközben kiderül róla, hogy annyira nem is rossz. Látom, hogy sokan ezt teszik, hiszen bolond lennék a rosszabbat választani, majd együtt ügyesen jóra fordítjuk, összefogunk és biztosan sikerülni fog. De mi mást is tehetnék, hiszen eleve csak ez a két lehetőségem van. Persze lehet, hogy a rosszabb út rövidebb, gyorsabban végigjárható és utána azonnal nekifoghatok a jó megkeresésének. Végiggyöt- röm magam rajta és már vár is a tiszta út. Persze megsérülhetek útközben. Mi van akkor, ha olyan maradandó sérüléseket szenvedek, amik már nem engednek a jó útra térni. Ha alkalmatlanná válók arra, hogy majd a jól megérdemelt jó utat elnyerjem és a küzdelem elveszi az erőm. Nem, talán mégis a kisebb rosszat kell választanom, hiszen sokkal többen választják ezt, hatalmas tömegek járnak ezen az úton. Talán tovább tart, de ennyit már ki kell bírnom. Aztán segíthetünk is egymásnak, fogjuk a másik kezét és várjuk a segítségét. Összefogunk, szövetkezünk ezen a kevésbé rossz úton. Még a sérülésveszély is kisebb, bár a végén talán kevesebb erő, idő marad a tiszta, jó útra, de itt nagyobb az esély, hogy odaérjünk. Persze, ha élére állítjuk a dolgokat, mind a kettő rossz út, rossz irányba vezet, de legyünk realisták: ha a jó, tiszta utat választanám, az sokkal nehezebb lenne most. Mi mindenről kéne megváltoztatnom a véleményemet, mennyi mindenben kéne másként cselekednem. Élég az, hogy én tudom merre vezet a jó út és majd ha már odaérek, rátérhetek. Itt még sokat kéne keresni, szembe kéne nézni önmagámmal, keresni a lehetőséget, hogy hol is térhetek rá, hol húzódik a határ földi kötelékeim és szabadságom között. Annyi megválaszolatlan kérdés, nem is elég rá az iskolában, az életben kapott sokféle válasz. Mit tegyek? Persze ha azt nézem ... Törjük a fejünket, morfondírozunk, mi lenne a jobb, mi a rosszabb, mi miért fontos, mi miért jelentéktelen. Nem mindegy, hiszen csak egy életünk van, ezt pedig jól kell kihasználni. Ha ennyire fontosnak érezzük életünk tartalmát, akkor ne bízzunk jobban a magunk ítéletében, tapasztalatában, érzéseiben, mint Teremtőénkben, az Úréban. Lássuk be végre, csak erre a kisstílű alkudozásra vagyunk képesek, többre nem. Életünk csak úgy maradhat meg, ha nem légvárakat építünk és ezekbe kapaszkodunk, hanem az Örökkévalóra építünk és ezzel az Ő dicsőségére mutatunk. Szívleljük meg Ézsaiás próféta szavait a 90. zsoltár alapján. „Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé, Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad”. (Ézs. 40,6b-8). Johann Gyula evangélikus lelkész Visszajáró ügyfelek a Boros-szalonban A Boros-fél Vegytisztító- és Kelmefestő Szalon a szekszárdi Kisiparos-udvarban (Széchenyi utca) várja az ügyfeleket szombat és vasárnap kivételével 8-tól 17 óráig. Boros László és felesége, Erzsiké, több mint három évtizedes szakmai tapasztalat birtokában gondosan ügyel rá, hogy kezük alól csak minőségi munka kerüljön ki. A klasszikus vegytisztítást mindig is rövid határidővel vállalták, ami általában egy hét, de ha az ügyfélnek nagyon sürgős a munka, akkor - felár nélkül! - akár egy nap alatt is elvégzik. Különösen ügyelnek a vegy- tisztításánál például a télikabátok bélésére, mert általában ezekkel van a legtöbb probléma, a ruhadarab ezen kényes részét a lehető legnagyobb figyelemmel tisztítják. Nem véletlen, hogy ha egyszer valaki náluk tisztíttat kahátot, aztán A Boros-házaspár már nem megy máshová. A ruhaneműk mellett vállalnak szőnyegtisztítást is, ami nem csak felületi tisztítást, hanem teljes mosást jelent. A szalonban mindent befestenek, ami befesthető, ha a vevő a hét elején viszi hozzájuk a festésre szánt vászon-, vagy farmer anyagból készült ruhát, a hét végére már meg is kapja, újjá varázsolva. Ugyanilyen rövid határidővel vállalják irha-, nappa- és hasított bőr kabátok tisztítását és festését is. Mint Boros úr és felesége elmondta, szeretik az úgymond precíziós munkát, a szakmai kihívást jelentő aprólékos feladatokat, nem véletlen, hogy a Német Színház jelmezeit is rendszeresen hozzájuk viszik, sőt, még Pécsről is vannak kuncsaftjaik. A három évtized alatt számos apró trükk, különleges titkos szakmai fogás került a birtokukba, ami a Borosszalon ismert és elismert specialitása. Hogy 1965 óta megállják helyüket a szakmában, azt a családi összefogásnak, a szorgalmas, gondos munkának tudhatják be, no meg a visszajáró kuncsaftoknak. (39224) A cég egyetlen alkalmazottja, Irmuska, aki a vasalást végzi FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Elfogadható magyarázat Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, kérjük, írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: október 2. A szeptember 5-i rejtvény helyes megfejtése: „A szerelemnek megvan az a baja, hogy benne harc és béke örökké változik”. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Bányai Józsefné 7200. Dombóvár, Molnár Gy. u. 23., Patacsi Jánosné 7354. Váralja, Gábor Á. u. 5., Pintér Attila 7226. Kurd, Petőfi u. 57., Zala Béláné 7143. Őcsény, Lehel u. 3., Tóth Lászlóné 7064. Gyönk, Ifjúsági ltp. 21.
