Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-12 / 214. szám
SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Kivágott és megcsonkított fák Dombóváron Előbb vágtakaztán mér (legel) tek FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Megdöbbenve konstatálták Dombóváron a Kölcsey utca lakói hétfőn, hogy a házaik előtt lévő fákat néhány munkás motoros fűrésszel alaposan megcsonkítja. Mint kiderült, a Dédász Rt. helyi üzemvezetőségének megbízásából vagdosták le a kőrisfák ágait egy Somogy megyei cég dolgozói. Munkájukat az ingatlantulajdonosok telefonjai után a város polgármesterének a kérésére ugyan azonnal leállították, de maguk után az említett utcában így is 3 kivágott és 26 megcsonkított fát hagytak. Az üggyel kapcsolatban a Dédász Rt. Dombóvári Üzemvezetőségének vezetője, Erdélyi Ferenc elmondta, hogy az idén tavasszal, egészen pontosan március 9-én egy körlevélben hívták fel a szolgáltatási területükhöz tartozó ön- kormányzatok, így a dombóvári figyelmét is arra, hogy tegyenek eleget tulajdonosi kötelezettségüknek, azaz a településeken található kisfeszültségű légvezetékek biztonsági övezetén belül lévő fák és bokrok ágait távolítsák el a biztonságos energiaszolgáltatás, valamint a közvilágítás hatékonyságának növelése érdekében. Annak ellenére, hogy a város egyik vezetője szóbeli ígéretet tett a probléma kezelésére, azóta sem történt az ügyben semmi - fogalmazott az üzemvezető. Szeptember elsején újabb levelet küldtek a polgármesteri hivatalba, melyben azt közölték, hogy egy hét múlva saját költségükre megkezdik a város egész területén a problémás fák ágainak eltávolítását, de munkájukért esztétikai felelősséget nem vállalnak. Mivel ez utóbbi bejelentésre sem történt reagálás, ezért hétfőn nekiállították az alvállalkozót a Kölcsey utcai fasor nyesésének. A város főkertésze, Vértesi Rudolf érdeklődésünkre elmondta, hogy megítélése szerint túlzott mértékű a kőrisfák visszavágása. Problémát jelent az is, hogy a kivitelezők nem kezelték megfelelően a fák „sebeit”, aminek következtében jó néhány évvel megrövidülhet azok élete. A főkertész megjegyezte, hogy az ilyen és ehhez hasonló munkák elvégzéséhez általában a fák lombhullását követő nyugalmi időszakban szoktak hozzákezdeni. Egyébként - tette hozzá Vértesi Rudolf - a kivitelezést végző cég dolgozott már korábban is Dombóváron, márciusban ők végezték az újdombóvári Gorkij utcai gömbkőris fák ágainak eltávolítását és lombkoronájuk kialakítását. Akkor munkájuk megkezdése előtt kikérték a véleményét és azt maximálisan betartva nagyon szép munkát végeztek. A város főkertésze elmondta még, hogy a mostani helyzet kialakulásában az is szerepet játszik, hogy évek óta nincs a város utcai sorfáinak kijelölt fenntartója, kezelője. A város jegyzője, Frellerné dr. Kovács Anna egyelőre nem találja a polgármesteri hivatal nyilvántartásában a Dédász Rt. márciusi, felszólítást tartalmazó levelét. Mivel a Városüzemeltetési Iroda ez ügyben illetékes munkatársai jelenleg szabadságukat töltik, így a jegyzőnő megfelelő információk híján nem kívánt az esettel kapcsolatban egyelőre többet mondani. A főkertész szerint legelőször a megcsonkított fákat kellene olyan mértékben helyrehozni, amit még a jelenlegi állapotuk megenged. Azután a munkák folytatásáról is szó kell, hogy essék. A Dédász Rt. időközben már meg is tette ajánlatát, ami arról szól, hogy vagy ők vagy a város önkormányzata elvégezteti a légvezetékeket és ezzel együtt a biztonságos áramszolgáltatást veszélyeztető faágak levágását és a lombkorona esztétikus kialakítását, • a felmerülő költségeken pedig megosztoznak. De vajon ehhez a kézenfekvő megoldáshoz miért kellett előbb három fát kivágni, huszonhatot pedig megcsonkítani a Kölcsey utcában? -glaubFontosak a „haszontalan” gondolatok Mitikus kézjegyek Gáti Mariann, a kitűnő megyénkben képzőművész nemcsak az agyagi hanem a tortaformázásban Is otthon van. A minap faddl otthonában, a Mítosz magángalériában „Boldog szüllnapot Kézjegyesek!” feliratú tortával köszöntötte a Tolna megyei toliforgatók egy csoportját tömörítő Kézjegy klub tagjait. A faddi művész hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a kézjegyesekkel, akik ezúttal a klub fennállásának ötödik évfordulója kapcsán kaptak meghívást Faddra, számos, a művészetek iránt érdeklődő helybélivel együtt. Rokon lelkek találkozójáról volt szó, hiszen ezek a nem kifejezetten a mostani világ eszményképeit megtestesítő figurák hiszik, hogy igenis fontosak a „haszontalan” gondolatok, az akár versbe, agyagba, hangszerbe, vagy éppen táncba ágyazott, szép vagy csúnya, egyenes, vagy girbe-gurba, de mindenképpen egyedi „kézjegyek”. A Templom utcai galéria kisplasztikákkal tarkított udvarán végül örvendetesen sokan hallgatták a Kézjegy klub tagjainak bemutatkozását, majd a faddi néptáncegyüttes figyelemre méltó produkcióját, amely a Dohánysimítás címet viselte. A „hivatalos programot” követően sütemény és bor társaságában, beszélgetve múlatták az időt a megjelentek. A Mítosz Galéria udvarán, mint valami mesében, mondhatni egy kicsit mitikusan.-stKözelről ötödik oldal Elölről várták Az eltévedt lovasok... A lovak - bármennyire intelligensek is - olvasni azért nem tudnak. Térképet sem. Valószínűleg így fordulhatott elő, hogy a szüreti felvonulás kissé eltévedt tegnap Pakson. A menetet vezető lovasok ugyanis elfelejtettek befordulni a Kereszt utcán ezért aztán az egyébként jókedvűen színes felvonulás jókora kerülővel jutott a Sárgödör térre. A nézők mit tehettek: várták őket, igaz elölről, de végül hátulról érkeztek. Nagyobb baj persze nem törFOTO: GOTTVALD KAROLY tént, legfeljebb kicsit késett a további program. Mi pedig belekontárkodva a szüreti kisbíró dolgába gyorsan faragtunk egy rigmust: „Dózsa György út, Kereszt utca/Nem jár erre sok muslinca/Ha kevesebbet ittunk volna/Mi lenne a lovak dolga?/Eltévedtünk? Bánja kánya!/Mégsem ülhettünk szamárra/A Sárgödör tér úgy is megvár/A szőlőből nem lesz lekvár/Paksi bornak nincsen párja/Csak a herceg nem kívánja.” Vasárnapi humor Ellenőrzés — Kérem, mutassa meg a vezetői igazolványt! - szól a közlekedési rendőr az egyik gépkocsi vezetőhöz. — Parancsoljon, de nagyon kérem, adja vissza, mert nem az enyém! Megborotválkozom A férj váratlanul hazatér a nyaralásból. Amikor megpillantja zavarba jött, fülig piros feleségét és az ágy alól kikandikáló férfi-félcipőt, elővesz egy éles borotvát. — Mit csinálsz? - kérdezi rémülten az asszony. — Ha ebben a cipőben nincs senki, akkor megborotválkozom! Tanácstalanság Férj és feleség tanácstalanul állnak a lakásuk bezárt ajtaja előtt: — Most mit tegyünk? A garázskulcs a lakásban, a lakáskulcs az autóban, az autó pedig a garázsban van . . . Engedély — Anya, nézhetem a tévét? — Igen, de ne kapcsold be! Nem tudja Egy pásztortól megkérdezik, hogy hány éves. — Honnan tudjam? Én csak a juhokat számolom, mert azokat ellophatják tőlem. Riasztás Egy férfi telefonál a rendőrségre: — Küldjenek ki valakit a Hold utcába. Ott egy asszony veri a férjét és a nagy lármától nem tudnak aludni a szomszédok. — Azonnal kimegyünk. Ön a szomszéd? — Nem, én a férj vagyok! Ezred VÉGI REMTORTENETEK A rontással vert állatok esete A z alábbi történetet egy nagyon idős bácsi mondta el, aki a mai napig eltántoríthatatlanul hiszi a történteket. Az eset a század harmincas éveiben történt egy sárközi faluban. — Igen szép tehenei voltak édesapámnak, nagyon büszke volt rájuk, de mindent meg is tett értük. Az istálló olyan tiszta volt, hogy enni lehetett volna a téglapadlójáról, a takarmányt szálanként válogatta, a legjobb helyekre járt legeltetni. Tejeltek is szépen, bőven elég volt a családnak, tejfölre, túróra, de még a csarnokba is hordtuk kannaszám a tejet. Egyszer aztán a tehenek kedvetlenek lettek, nem akartak enni és sorban apadt el a tejük. A tőgyük kicserepesedett, vörös volt. Keservesen bőgtek, egyre sorvadtak, gyöngültek. A szüleim nagyon elkeseredtek, anyám napszámra csak sírt, apám meg a bajszát rágta bántatában, mérgében. Nagyanyám egyik este vacsoránál - ahol persze megint a tehenek nagy baja volt a téma - azt találta mondani: rontás van az állatokon, s addig nem is javul a helyzet, amíg azt valaki le nem veszi róluk. Tudom én, hogy ezen most nevet mindenki, de higgyék el, akkoriban, faluhelyen, nagyon komolyan vették az ilyesmit. Eleinte apám is csak legyintgetett rá, de aztán egyre jobban elgondolkodott: igaz, ami igaz, sok irigye volt a szép szarvasmarháinak, hátha valamelyik tovább ment az irigységnél... Végül aztán rászánta magát, hogy elmegy a tudós asszonyhoz, vagy ahogy másként hívták: a bábához. El is ment, illő ajándékot vitt és előadta a baját. Azt mesélte később, hogy a bába nem is nagyon csodálkozott, mint aki már mindenről tud. Nem is gondolkodott sokat, a következő tanácsot adta: vegyen apám egy hosz- szú madzagot - akkoriban úgy hívták gatyamadzag - s szórja be szentelt vízzel. Utána kössön rá egy hurkot. Az istállót takarítsa ki, aztán telihold első éjszakáján bújjon el egy jó helyen, vigyen magával egy letakart lámpát, az istálló ajtaját meg hagyja nyitva. Amikor éjszaka úgy hallja, idegen jár az istállóban, vegye le a lámpáról a takarót, s akit-amit meglát, vesse rá a hurkot. Apám így is cselekedett, megvolt a telihold, a gatyamadzag, a letakart lámpa, meg a nagy elszántság is, mert igen gyötörte már a családot ért baj. Arról senki sem tudott, hogy az istállóba én is kimentem, elbújtam a széna közt, mert engem meg emésztett a kíváncsiság, mi fog történni. Apám elhelyezkedett az egyik sarokban, kezében a lámpával, s elkezdődött a várakozás. Hátborzongató volt a telihold kékes fényében tündöklő istálló, a beteg állatok topogtak, nyugtalankodtak, de más zaj nem hallatszott. Hirtelen megváltozott a csend, halk, csusz- szanó neszek hallatszottak, meg valami furcsa hang, csücsörítés, vagy cuppanás, valami ilyesmi. Az egyik tehén keservesen bőgni kezdett. Látni nem látszott semmi. Meregettem a szemem, hát látom ám, hogy az egyik állásból egyszer csak ugrál kifelé egy hatalmas varangyé- kos béka. Ilyen rondát, ilyen nagyot sem azelőtt, sem azóta nem láttam. Kiugrál, fordul, megy befelé a másik állásba a tehénhez, az meg csak áll, mint akit megbabonáztak, csak a szeme fehérje fordul ki. Akkor apám előugrott a sarokból, kezében a fényes lámpával. A béka is megkövült, apám meg rádobta a madzagot, ahogy el akart ugrani, éppen az egyik hátsó lábára szorult rá. Apám felkapta, s a madzaggal felkötötte az udvari füstölőbe. (Azt nem mondanám el, miket mondott közben...) Az állatok rúgtak, bőgtek, felébredt a fél utca a nagy riadalomra. Apám szenteltvizet hintett az istálló négy sarkába, meg az összes állásba, az állatokra, a maradékot meg ráöntötte a madzagon lógó békára. S ikerrel jártunk, a teheneink mind meggyógyultak, bár annyi tejet sosem adtak, mint azelőtt. Az sosem derült ki, ki hozta ránk a rontást, hogyan, miért. A füstölőbe akasztott béka reggelre eltűnt, csak a madzag lógott a rácson, épen és hibátlanul a végén a szépen megcsomózott hurokkal... venter
