Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
TOLNAI »NÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 1. SZOMBAT Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BOGLÁRKA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Boglárka: Újmagyar név a virágnévből. Védőszent: Szent Anthusa (jelentése: virág) kisázsiai asszony (+280). Hajdan. Augusztus elsején 125 éve, 1873-ban Kölesden eltemették a megyei tanítók nesztorát. Ott Tamást, aki 1786-ban született, 58 évig volt a pályán és 81 évesen szemgyöngeség miatt hagyta abba a tanítást. 80 éve, 1918-ban a Tolnavármegye és a Közérdek Az álhírterjesztők büntetése című cikkében úgy látta: „a csataterek gőzölgő vérpárája tigrissé vadítja az emberi kultúra hajdani őreit”. Augusztus másodikén 170 éve, 1828-ban született Kajmádon Bándl János középiskolai igazgató-tanár, több önálló mű szerzője. 115 éve, 1883-ban a Szekszárd Vidéke Szenvedély és józan ész című vezércikkében írta: „az emberekben veszni kezd az egymás iránti kölcsönös becsülés érzete”. A napi igék: Katolikus: Jer. 26,11-16.24. Zsolt. 68,15-34. Mt. 14,1-12. Református: lMóz. 11,20-32. Ef. 5,1-20. Evangélikus: 2Kor. 5,1-9. Jn. 8,12-20. Ortodox: Róm. 13,1-10. Mt. 12,30-37. A Nap kél 5.21 órakor, nyugszik 20.19 órakor. A Hold kél 14.19 órakor, nyugszik 24.36 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 77 cm, Paks 204 cm, Dombori 204 cm, Arvízkapu 578 cm. A Sió Palánknál 237 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 8-tól 16 óráig: 63-as főút, Szedres, Nagydorog belterületén. Felelős szerkesztő vasárnap 14 órától: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen kellemetlen érzés, ha azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, gyorsan és könnyen elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101. Szekszárd, Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra kérjük, írják rá: „Mitfőzzek ma?” Most a pálfai Vörösné Kótai Krisztina körtesaláta receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 50 dkg körte, 20 dkg nagyobb szemű szőlő, 1 citrom leve, 5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj, 2 deci tejszínhab és 5 dkg mandula. A körtét meghámozzuk, magját kivágjuk. Felkoc- kázzuk, majd egy üvegtálba tesszük. A szőlő szemeket kettévágjuk és hozzáadjuk a körtéhez. Elkészítjük a levet, cukorból, fahéjból és citromléből, és ezt is a gyümölcsre öntjük. Jól lehűtjük, majd tejszínhabbal díszítjük, megszórjuk az apróra vágott mandulával. Virágoskert a magasban Üdítő színfolttal gyarapodik Szekszárd központja, de megtekintéséhez jónéhány méterre felül kell emelkednünk a talaj szintjétől. Az úgynevezett zöld tető ugyanis a Szigma Bau Kft. által épített parkolóház lapos tetején található. Az elkerített, fóliával szigetelt, földdel borított kis terület - mint egy oázis a sivatagban - színpompás virágoknak és zöld pázsitnak ad otthont. FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Maui hőstette Három ember életét mentette meg egy 21 hónapos új-fund- landi terrier, de erejéből arra már nem futotta, hogy maga is partra ússzon. Mauit pénteken hősként ünnepelte a francia sajtó. Pascal Brockly kutyájával, Mauival strandolt éppen Korzikán, amikor észlelték, hogy a parttól mintegy 150 méterre, magas hullámok között veszélybe került három ember. A kutya és gazdája együtt indult a fuldoklók mentésére. Maui- nak sikerült is a part közelébe vonszolni a szörföt, amelybe a három kétségbeesett fürdőző kapaszkodott. Ám a part mentén zajló erős hullámzásban a csoport szétvált: az embereket kimentették a tűzoltók, de a bátor kutya vízbe fulladt. Olvastam írta: Venter Marianna Kis Bence üzenete Tfgészen mostanáig azt hittem, hogy jót teszek azzal, ha bakiit tériumölő hatású szappan, extra-erős fogkrém és szájvíz, gyakori fürdés és állandó kézmosás van előírva csemetéimnek. Szilárd meggyőződésem páncélján azonban két rést is ütöttek a legújabb kutatási eredmények. A Z egyik arról szól, hogy éppen a fogkrém tartalmaz olyan anyagokat, amitől a fogzománcot tisztító és a száj belsejét „karbantartó” apró egysejtűek tömegével pusztulnak el. Míg a fogkrém hatása csak időleges, ezek a saját „termelésű” tisztogatók állandóan jelen vannak, pontosabban lennének a szájban. (Lehet a dologban valami, mert a fogkrém nem túlságosan régi találmány, s érdekes módon, a tömeges méretű fogszuvasodás az utóbbi évtizedek „eredménye”.) A másik kutatás meg azt mutatta ki, hogy azok a gyerekek, akiket nem „ üldöznek ” állandó kézmosással, megengedik nekik, hogy játék közben ösz- szepiszkolják magukat, magyarán: kissé többet szutykosak az átlagnál, sokkal ellenállóbbak és kevésbé hajlamosak az allergiás, asztmás megbetegedésekre, mint patyolattiszta társaik. Lehet, hogy mégis az ismert gyermekvers kis Bencéjének volt igaza ? u/>a hívható! Herczeg KatáT~ asztrológus vonala Kos A 06-90-330 501 Bika & 06-90-330 502 Ikrek ü 06-90-330 503 Rák 06-90-330504 Oroszlán 06-90-330 505 Szűz •Ms 06-90-330 506 Mérleg 43 06-90-330 507 Skorpió ífc 06-90330508 Nyilas fi 06-90-330509 Bak Ék 06-90330510 Vízöntő A 06-90330511 Halak W 06-90330 512 Címünk: AS-B Kft. Audlotex 1539 Bp. Pl. 591. Hfvés díja: 88 Ft +Áfa/perc Atomzsaru kupa Pakson. Az ürgemezei strandon tegnap kezdődtek 23 csapat részvételével, a paksi kapitányság rendezésében a harmadízben kiírt strandfoci vándorkupa küzdelmei. A szélrózsa minden irányából - Békéscsabától Tatabányáig - érkezett rendőrök a forró homokban ma estig rúgják a bőrt. A szombati program egy különlegességet ígér: büntetőrúgó versenyre kerül sor a Gold Fassl kupáért, amelyre minden csapat egy játékost nevezhet. A versenyzők a három kísérletet csak egy korsó sör elfogyasztása után végezhetik el. A győztes jutalma az erre az alkalomra csapra vert hordó maradéka. fotó: bakó jenó Sok napsütés 33 34 34 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az Alpok, Cseh-medence felett húzódó hidegfront helyzete tegnap óta szinte semmit sem változott. A front előtt délnyugat felől igen meleg, jobbára száraz levegő érkezik hazánk fölé, emiatt lényeges változás nem lesz időjárásunkban, folytatódik a meleg idő. Többnyire derült lesz az ég és sok napsütés várható. Inkább csak északnyugaton növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet, záporok, zivatarok is itt fordulhatnak elő. Legfeljebb zivatarok környezetében élénkül meg a különben gyenge szél. ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A hazánktól északnyugatra levő hidegfront ma még nem éri el az országot, így térségünkbven továbbra is melegfronti hatás terheli az erre érzékenyek szervezetét. A nagy meleg jelentősen lassítja gyulladásos folyamatok gyógyulását. Térségünk fölé továbbra is száraz, meleg levegő áramlik, így általában derült lesz az ég, jobbára napos idő várható. Eső egyelőre sehol sem lesz. A délutáni nagy meleget még a szél sem enyhíti, hisz mindvégig gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet délután eléri a 31,34 fokot. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 32 Paks: Siófok: 31 Pécs: Szekszárd: 33 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 24 Velencei-tó: 21 26 Fertő-tó: 24 19-25 Duna: 21-23 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 10-20 5-15 20-25 20-25 20-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 10-20 10-25 20-25 20-25 20-25 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. és a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft (KLK) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.