Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-29 / 202. szám
Erzsi néni tiszteli és szereti szülőfaluja hagyományait Sárköz legszebb asszonya 1 Hetven évesen is fiatal Sárközi napokat rendeztek a közelmúltban öt település - Alsónyék, Béta, Decs, Őcsény és Sárpilis - részvételével. A programoknak Őcsény adott otthont, s többek között a „Szépség ünnepe” elnevezéssel népviseleti versenyt is tartottak. A „Sárköz legszebb asszonya” címet, amivel a hagyományos népviseleti öltözéket díjazták, valamint azt, hogy viselője milyen méltósággal, tartással hordja, a decsi Ménesi Lászlóné, született Kanczler Erzsébet nyerte. Erzsi néni Decsen született, s kétévnyi fővárosi tartózkodást leszámítva, egész életét itt élte le. A sárközi viselet végigkíséri egész életét. Gyermekkorában, lánykorában, s fiatalasszony korában is a hagyományos öltözéket hordta, s a mai napig csodálatos sárközi viseletek büszke tulajdonosa. A ruhák között akad nem egy, ami több mint száz esztendős. Azért maradtak meg ilyen jó állapotban, mert az ünnepi viseletét jobbára csak a templomba, s jelentős események alkalmával vették fel. Régen is drága volt egy-egy ilyen öltözet, tehát kímélni kellett. Vasárnap az istentisztelet után a színpompás ruhák visszakerültek a szekrénybe, s a délutáni sétára - akkoriban ez volt a fiatalok szórakozása - már egyszerűbben öltöztek. Az örökölt darabok mellett vannak újabbak is, mert Erzsi néni nem csak gyűjti és vigyázza őket, hanem - a családtagoknak - készít is. Általában a gyerekeknek. Nagy örömére lánya, Kiss Jánosné, osztozik a hagyományos népviselet iránti sze- retetében. A mostani versenyen is felvonult az egész család, a lánya, az unokája, de még a dédunoka is, természetesen mindannyian viseletben. Amikor arról faggatjuk Erzsi nénit, hogy sikerült elérnie, hogy 72 esztendős korában is ilyen friss, fiatalos, csak nevet. Egész életében nagyon sokat dolgozott. 10- 12 évesen már aratni járt, először csak kötelet teríteni, aztán markot szedni. Volt feles földje, bérelt földje is a családjuknak, ezért minden kézre szükség volt. Ketten voltak testvérek, ám mivel ő az idősebb, bizony hamar meg kellett fognia a munka vastagabbik végét. Mikor felnőtt, jött a háború. Éppen az egyik háborús esztendőben, 1944-ben ment férjhez, természetesen decsi legényhez. A háború után nehéz volt az élet, a jobb megélhetés kedvéért költöztek 1954-ben a fővárosba, de Erzsi néni 1956-ban már haza is jött a szülőfalujába. Lánya és családja szintén Decsen él, a fia nem, de mint mosolyogva mondja: decsi lányt vett el. A zsűri döntése őt lepte meg a legjobban, mint mondja, sejtelme sem volt róla, hogy itt verseny is lesz. A címhez egy, a velencei karneválra szóló utazás is járt. Szíve szerint a lányát vinné magával, aki a sárközi hagyományok, a népviselet szerete- tében és tiszteletében hűségesen osztozik vele. Venter Marianna — Mutatós viselet a sárközi FOTÓ: ÓTÓS RÉKA A 100 esztendős Vica nénit a visszafiatalodás is foglalkoztatja A tánc ezúttal elmaradt |f Három éve még az unokája kertjét ásta FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hajnalban kelni, egy korty pálinka után fekete kávét inni, aztán tejet. Rengeteget dolgozni a szabad levegőn, 70 évesen lehetőleg még napszámba járni, jóban lenni mindenkivel, nem idegeskedni. Elfogadni az élet adta lehetőségeket, még akkor is, ha azok esetleg meglehetősen szerények. És nagyon akarni élni. A mözsi Pertics Istvánné, Vica néni nagy vonalakban efféle megoldást is adhatna, ha benevezne mondjuk egy „Hogyan legyünk 100 évesek?” című kvízjátékra. Nagyon kibabrált Vica nénivel az idei július végi, augusztus eleji kánikula. Azt tervezte ugyanis, hogy a mözsi téesz nyugdíjas köszöntőjén, ahol az ő 100. szülinapját is megünnepelték, elrop egy táncot a szövetkezet elnökével. Csakhogy a hőség miatt a szíve rakoncátlan- kodni kezdett, és ő, aki felől korábban a gyógyszer- tárak nyugodtan lehúzhatták volna rolóikat, ezúttal rászorult az orvosi segítségre. És a tánc elmaradt. Az ünneplés azonban nem, amitől Vicus néni mélységesen meg is hatódott. Érthetően, hiszen bár már 62 éves volt, amikor téesz tag lett, a szövetkezeti évek emlékezetesek maradnak számára. A 100 éves asszony egyébként ifjú korát Szabadkán élte. Első férje az I., második férje - az általa jóképűnek mondott szlovén férfi - a II. világháborúban halt meg. 40 évesen, 1938-ban szülte lányát, aki most ápolja, gondozza őt. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a mostani betegség előtt Vica néni nemigen szorult ápolásra. A törékenynek tűnő, ám szikár, szívós asszony túl a hetvenen lett csak nyugdíjas, de még utána is sok éven át eljárt napszámba. Három éve még maga ásta fel unokája kertjét, merthogy azt a munkát igazán jól szerinte csak ő tudja elvégezni. Meggyőződése egyébként, hogy a hosszú élet egyik titka, hogy mindig elfoglalja magát az ember. A ház körüli teendőket a legutóbbi időkig ellátta, nemrég például 30 kiló tököt reszelt le, és ki ne felejtsük a rengeteg - felvágott műanyagzacskókból általa horgolt - lábtörlőt, kádszőnyeget. A betegségében is az volt számára a legrosszabb, hogy tétlenségre volt ítélve. Vica néni azonban ülve, vagy fekve sem vesztegeti az idejét. Pihenésképpen olvasni szokott, (szemüveg nélkül), kedvencei a Ro- mana-típusú szerelmes regények. Nagyon szereti továbbá a televízió sorozatait. Este azonban nem szokott tévézni, mivel hét óra környékén már elálmosodik. Igaz, 100 évesen sem tudott még „leszokni” arról, hogy hajnali 5-kor keljen. Vicus néni hívő, a napi imádságot el nem mulasztja. A haláltól viszont fél. Azt biztosra vette, hogy a 100. évét megéri, mert meg akarta érni. 2000-ben is élni szeretne. No meg a dédunokái lakodalmán részt venni. Újabban a fiatalodás lehetőségén gondolkodik. A televízióban ugyanis hallotta, hogy Skóciában van egy orvos, aki a pácienseit vissza tudja fiatalítani. A családnak már többször meg is pendítette: ezt valahogy el kéne intézni.. Steinbach Zsolt Nem csak lőnek, nevelnek is Családias vadásztársaság Sok vadász álma egy ilyen trófea FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Emlékeznek még ugye Hofi klasszikus viccére: „Tudod milyen a vadászegyenruha? Rendőrcsizma, katonazubbony, munkásőrsapka!” így volt, régen volt. Ma már új szelek fújdogálnak a vadászmezőkön még ha akadnak is viták, régi és új társaságok között. Az újak között találhatjuk a dunaszentgyörgyi társaságot is. Egy hete kapitális vadkan elejtéséről számoltunk be, akkor kimaradt az írásból a szerencsés vadász, Kardos László egy mondata. „Talán nem véletlen ez a siker, nálunk tudatos, gondos gazdálkodás folyik.” A vadkan elejtésénél segédkező társa, Kaiser István egyik alapítója a társaságnak. — Két éve, az új vadászati törvény alapján hoztuk létre a társaságot, szentgyörgyi és paksi földtulajdonosok - mondja. — Az elnevezés is ezt jelzi: Dunaszentgyörgyi és Paksi Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete. Persze beléphettek a régi vadászok is, ma huszonnégyen vagyunk. Közel négyezer hektáron vadászunk és nem utolsósorban gazdálkodunk. A terület vegyes, sok az apróvad, a szarvas, őz, vaddisznó törzsállománya viszonylag kicsi, bár a párzási időszakban szívesen keresik fel területünket. Ideális helyek vannak itt, az úgynevezett Bri- nyó, amely erdős, vagy a Duna menti Sziget. Békességben élünk a környékkel, a vadászni nem szándékozó földtulajdonosokkal, a mező- gazdasági nagyüzemekkel, a szomszédos vadásztársaságok többségével is. Nem csupán vadászunk, nagy gondot fordítunk a vadgazdálkodásra, etetéssel, a terület, az utak karbantartásával folyamatosan törődünk. Távlati célunk az őzállomány minőségi javítása, speciális táppal etetjük őket, amely az agancsfejlődést is segíti. Ez azért fontos, mert a bérvadászat bevételt hoz, amit a gazdálkodásra fordíthatunk. Tavasszal is vadásztak itt németek őzre, szeptemberre is várunk egy csoportot. Feltétlenül meg kell említenem Fenyves Ferenc elnök és a vadászat, vadgazdálkodás szakszerűségéről gondoskodó Czáp Attila vadászmester nevét, rengeteget tettek az elmúlt két évben. — Vadásztörténetet kérnék Kaiser Istvántól, aki rövid gondolkodás után ezt mondja: a sok élmény között a legfontosabb, hogy a társaság nagyon együtt van. A múlt héten rendeztünk egy családi napot. Á feleségek igazán megérdemlik a törődést, hiszen számukra is sok lemondással jár a szenvedélyünk. Vidám, baráti hangulat volt, közös főzéssel, koronglövészettel és persze a gyerekek is próbálkozhattak légpuskával, időben el kell kezdeniük. Az is jellemző, hogy ha nagyobb zsákmányt ejt valaki, hívja a többieket, tizen-tizenketten jövünk össze ilyenkor, segíteni a zsigerelésben, együtt örülni a sikernek. így volt ez a múltkori vadkannál is, reggelig tartott a tor. ■ Kürtszóra indul a csapat Hogy mégsem maradjunk sztori nélkül, egy régi történet ötlött fel, még a Hofi által jellemzett időkből. Természetesen nem Dunaszent- györgyön történt, igaz nem is túl messze. A járási pártbizottság egy vezetője - nevezzük H. elvtársnak - amint rangjához illett, vadászni járt. Nem mintha ez lett volna a legnagyobb szenvedélye, szívesebben nézett a pohár fenekére. Nyúlra készültek, H. elvtárs elfoglalta a helyét, gondosan maga mellé készítve a borosflaskát is. Kortyolgatott rendesen, miközben várta, hogy a hajtők puskavégre tereljék a tapsifüleseket. Azóta is titok, kinek jutott eszébe az ötlet, mindenesetre telitalálat lett. Egy macskára nyúlbőrt húztak, majd az álruhás kandúrt a tisztásra engedték. H. elvtárs felemelte a puskát, célra tartott, mint tanulta. Ám a „nyúl” szokatlan menekülési utat választott, usgyi fel a legelső fára, a kutyák elől. A híres vadász kezéből kiesett a fegyver és iszonyatosat káromkodott: „a fenébe is, ma már nem ihatok többet!”.-kosári-
