Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-15 / 191. szám
SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK ■ ■ • • ■ WW M Társasági élet Nemzetközi esküvő A megyeszékhely közismert és megbecsült családja Posta Péteré. Hét gyermekük közül immár a harmadik is beevezett a házasság révébe. Posta Katalin és Vincent Heckel, a francia-német származású fiatalember pénteken délután öt órakor a régi megyeháza udvarán, az Árpád-kori templom romjai között mondta ki a polgári szertartáson a boldogító igent. Az egyházi esküvő á francia-német határon, a francia oldalon, egy 1000 lakosú kis település kápolnájában volt, a vőlegény szülőfalujában. Rendhagyó, de annál hangulatosabb volt a megyeháza kertjében, a Bor- kútnál tartott állófogadás, ahol legalább kétszáz meghívott koccintott a fiatalok boldogságára. Az ünneplés eltartott este nyolcig. A vacsorán, a Tiffany étteremben már csak a legszűkebb család tagjai, 38- an vettek részt. Éjjel három óra körül vonult a család haza, ahol rövid alvást követően még tegnap ebédidőben is jó volt a hangulat. Az ifjú férj hetven feletti és betegséggel küszködő szülei nem tudták vállalni az utat, de a vőlegény rá megszólalásig hasonló ikertestvére jelen volt a polgári szertartáson is. Két nővérük közül az egyik az Egyesült Államokba ment férjhez. A fiatalok néhány napot egy alföldi bungalóba vonulnak vissza, miután már három hetet töltöttek, részben az ifjú férj családjának társaságában az Alpokban. Az ifjú pár Budapesten ismerkedett össze. A házasság munkahelyi szerelemből keletkezett. A fiatalember cégének budapesti kirendeltségén dolgozott. Kata, aki francia szakot végzett, az asszisztense volt. Honkongba, ahova a vőlegényt helyezték, már együtt utaztak. A jövőjüket hosszabb távon mindenképpen valahol Európában képzelik el. Az ifjú férjnek hamarosan vissza kell utaznia Honkongba, de Heckelné Pósta Kata egy ideig még marad itthon. Legközelebb karácsonykor lesznek megint együtt. Ahogy az örömanya fogalmazott: — Még sosem fordult elő, hogy karácsonykor ne lett volna együtt a család. Ihárosi FOTÓ: Gottvald Károly Körúton Hatalmas csődület a Körúton. Egy fejkendős néni kíváncsian kérdi: — Tessék mondani, mi történik itt? — Autóbaleset. Egy sofőr be akart fordulni a mellékutcába. — És? — Nem volt mellékutca. Ki az okosabb? Pistike hazajön az iskolából és diadalmasan mondja: — Papa, képzeld, a tanító bácsi elismerte, hogy több eszem van mint neki. — Hogyhogy? — Először azt mondta, ha valamit nem tudunk, kérdezzük meg egy okosabb embertől. Aztán azt Vasárnapi humor kérdezte tőlem, hogy mennyi ötször tizenöt. Orvosnál Egy fiatalasszony panaszkodik, hogy rossz a közérzete. Az orvos a vizsgálat után így szól: — Asszonyom, az ön baja nem súlyos, inkább kellemetlen természetű. — Ugye a vesétől származik? — No, igen, vagy a hitvesétől, vagy a ked-vesétől. Sörét Arisztidhez vacsorára volt hivatalos Tasziló. Meghagyta inasának, hogy készítsen sok kaviáros szendvicset. A vacsora után az inas jelenti, hogy mivel nem volt otthon elég kaÜdül (t) link Üdülni jó. Régen is jó volt a vállalati, szakszervezeti szövetkezeti üdülőkben, és ma is kiváló a Hungu- est hotelekben. A lényeg az elfogadható ár és a megfelelő színvonal. Az alábbiakban egy rutinos, „törzs-üdülő” gondolatait tesszük közzé. 1980 — Na mit szólsz? Nagy mázli, hogy éppen ebbe a Balaton parti üdülőbe kaptunk beutalót! Na persze nem volt véletlen, köztünk legyen mondva, vittem egy nagy doboz bonbont a szak- szervezeti irodára az kukának. Van több szövetkezeti üdülő is, de ez a legjobb, saját strandja van, csónak, vízibicikli, lengőteke ingyen. A kaja is tűrhető, csak az a baj, hogy az első étkezési turnusba osztottak, kelhetünk fel félnyolckor. Nézd, itt vannak a Déne- sék is! Nem tudom, hogy a csudába tudták már megint elintézni! 1985- Na, már megint itt vagyunk, tavaly nem jöttünk, mert olaszban voltunk. Hát kérlek szépen az, ami ott van, az igen! Nem ilyen kis kócerájok vannak, mint ez, amiben itt most vagyunk. Hogy ízlett-e az olasz kaja? Hát, egyszer vettünk egy szelet pizzát az utcán a gyereknek, mert nagyon kö- nyörgött, de olyan drága volt, hogy többet nem reszkíroztuk meg. Vittünk konzerveket, azt ettük. Nincs is jobb a hazai ízeknél! Nocsak, már megint itt van az az öregember, aki tavaly előtt azzal hencegett, hogy a Németországba disszidált fia fizette be hat hétre, és hogy itt fognak találkozni. Aztán a jugó tengerpartra ment a gyerek, itt ment el a Merce- des-ével, de az apjához nem jött be. Jövőre mi is az Istriára megyünk, oda utazási irodával évente lehet menni, nem számít nyugati útnak. 1990 — Most mondd meg, tavaly ez a pofa még egy ócska Zsigulival jött, most meg itt villog a nagy BMW-jével. Csak tudnám, hogy egyeseknek honnan van ennyi pénzük! A francba, már megint nem rakott elég jeget a Martinimbe ez a kis fruska, egy rendes koktélt nem tudnak csinálni ebben az üdülőben! Bezzeg spanyolban, ott volt választék a bárban. Láttad volna milyen szállodában laktunk! Jövőre is odamegyünk, de legalább két hétre, egyre nem érdemes, túl messze van. 1995 — Hát igen, akinek van pénze, az nem ide, a Balatonra jön. Nézd meg a Józsi- ékat, azelőtt minden évben itt voltak, most meg mióta privatizálta a cégét, Kenyába járnak vadászni. Igaz, a nejének nem nagyon tetszett, azt mondta tele volt a szálloda gyíkokkal, bogarakkal. A műkörme meg letört, ahogy a terepjáró tetején a rázós utakon kapaszkodott. A tetejébe majdnem megfulladt a szafarin, mert por allergiája van. Mondta is, hogy idén inkább Dominikába mennek. 1998 — Na tessék, hiába raktak minden szobába színes tévét távirányítóval, ha csak hét adást lehet fogni, azok közül is kettő német. Bezzeg a Fix- tévé nem jön be! Még szerencse, hogy csak egy hétig vagyunk, így is épp elég drága, ennyiért már a görög tengerparton is nyaralhatnánk két hétig. Ja persze, ott csak apartmanban, ezért is nem akart oda menni az asz- szony. Azt mondta eleget főz otthon egész évben, ha már egyszer nyaral, akkor pihenni akar. Hogy jövőre hová megyünk? Ki tudja, lehet hogy megint ugyan ide. F. Kováts Éva A megingott közbizalom Avagy jogos-e osztozkodni a szegények pénzén? Helyreigazító közlemény A Vasárnapi Tolnai Népújság augusztus 9-i számában a „Konzervgyári capriccio” című cikkben a tényekkel ellentétes volt az az állításunk, hogy a felszámolónak el kellett mennie egy másik, a Legfelsőbb Bíróság előtti tárgyalásra. Ennek megfelelően ugyancsak megalapozatlan állítás volt a cikkben az, hogy a felszámoló a Legfelsőbb Bíróság döntését titkolja, mert ezen bírósági döntés tartalma nyilvánossághozatalra, a felszámolónak kézbesítésre még nem került. viár, sörétet kent a szendvicsekre. Ijedten hallotta ezt Arisztid, nyomban felhívta korán reggel barátját, és finoman érdeklődött hogyléte felől: — Jól vagy tehát? Nem történt semmi bajod? — Hacsak az nem, hogy amikor lehajoltam, szitává lőttem egyetlen kutyámat. Igyekezet A fűszerkereskedésben egy úr ementáli sajtot kér: — Sajnos, elfogyott - feleli a segéd. — Miért nem ajánlott valami más sajtot! - szólt ingerülten a főnök. Később egy másik vevő WC papírt kért. — Sajnálom, nem szolgálhatok vele, de igen finom smirgli papírunk van! Vádemelési javaslattal küldte meg a megyei rendőr-főkapitányság a paksi ügyészségnek a tamási „szocpolos” csalás nyomozati iratanyagát, hatvan kötetben, 21.414 oldalon. A nyomozás, illetve az ügy rendőrségi feldolgozása másfél évet vett igénybe. A bűnügyi költség másfél millió forintnyi. A gyanúsítottak száma 278, a kár 124 millió 264 ezer forint. A rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás alapos gyanúja alapján tárta az ügyészség elé az összegyűjtött bizonyítékokat. Az ügyészség indítványt tesz a történetek jogi minősítésre, a bíróság a bűnösök felett ítél. A kár értékét a szakértők milliókban fogalmazták meg. Gyanítható azonban, hogy az okozott erkölcsi kár ennél sokkal nagyobb. Kinek a pénze? Megiiit az történt, hogy az állami támogatás Tamásiban és a környező településeken 78 esetben nem azokhoz a családokhoz jutott el, ahová azt a törvényhozók szánták. Akiket becsaptak, több gyerekes, szegény, s a jelek szerint jogaikkal és lehetőségeikkel tisztában nem lévő emberek. (Hallgassunk csak nyugodtan és álszemérmesen arról, hogy melyik etnikai csoporthoz tartozik a többségük. Elvégre az a társadalmi szociális probléma, ami körükben halmozottan jelentkezik és egymást erősíti, az nincs is, ha nem beszélünk róla. Legfeljebb majd cinkosan és cinikusan összenézünk, hogy hát igen, a „hölgyek” feltűnően tarkán öltöznek, az „úriemberek” meg nem az idén bámulták le.) Amit a jogosultak kaptak, fele, vagy még annyi sem volt, mint amennyi lakásépítési szociálpolitikai támogatás járt volna nekik. Most ők is gyanúsítottak, mert nem arra használták a pénzt, amire azt adták. Fiktív szerződések Akikkel osztoztak, azokról viszont annyit biztosan tudni, hogy házuk már volt. Beépített, vagy beépítetlen tetőtérrel. A három szervező összehozta a tetőtereseket a sokgyerekesekkel. Később már közvetítésre sem volt szükség. Készült egy szerződés a tetőtér eladásáról, beépítési engedélyről, vagy ajándékozásról. Ugyanakkor aláíratták az „építtetőkkel” a másik, dátum nélküli szerződést amely tulajdonjogilag visszacsinálja az egészet és lehetetlenné teszi, hogy a szociálpolitikai támogatásra jogosultak meggondolják magukat, és esetleg beköltözzenek abba a tetőtérbe, amit jogilag meg kellett szerezniük ahhoz, hogy a támogatást fel lehessen venni. Persze kellett ehhez építész, intézkedésre jogosult önkormányzati dolgozó, aki vakon kiadja a használatbavételi engedélyeket, és ügyvédek a szerződések elkészítéséhez. Ők ártatlannak vallják magukat. Kinek mi köze hozzá, ha mások adják-ve- szik a tetőtereket? Ők mindent szabályosan csináltak. Ami formailag igaz is. Ha ügyesebbek, s az egyik csak az átruházást, a másik pedig a visszaadást intézi, senki rájuk nem bizonyítja, hogy tudták, nem a jogosult épít magának és családjának lakást az állami támogatás segítségével. Ha törvényes amit csináltak, akkor nagyon messze esik ma nálunk a jog az igazságtól. Mindenki jól járt? Van olyan álláspont is, miszerint, hol itt a csalás, hiszen mindenki jól járt. A támogatásra jogosultak e nélkül egy fillért sem kaptak volna, a közvetítők és közreműködők meg megdolgoztak a részükért. Az érvelés azért mérhetetlenül cinikus, mert a jog mögé bújva hirdeti azt az erkölcstelenséget, hogy a törvény szellemétől formai trükkökkel el lehet tekinteni, és a tájékozatlan örüljön, ha a felét megkapta annak, ami egészen az övé lehetne, ha jogait képes lenne érvényesíteni. A történetek okozta legnagyobb erkölcsi kár mégis az, hogy az ügyben szereplő „hivatalos” emberek megingatták a bankokba, építési hatóságba és az ügyvédekbe vetett, talán még meglévő és többségüknek jogosan járó közbizalmat. Ihárosi Ibolya
