Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-12 / 188. szám
1998. augusztus 12., szerda Megyei Körkép 3. oldal Jubilál a MÁV pécsi igazgatósága A gőzvasűt 1830. évi angliai bevezetése után Pest és Vác között 1846-ban létesült az első vasútvonal. Ezt követően megkezdődött hazánkban is a vasútépítés időszaka. A vonalhálózat az 1880-as években elérte a 7 ezer kilométert, az első világszolgálat irányítására üzletvezetőségeket szervezett. Ezek egyike lett - a város akkori vezetőinek jó értelemben vett lobbizásának köszönhetően - az 1913. augusztus 1-én Pécsett létrehozott üzletvezetőség. Az üzletvezetőséghez 1390 kiloA bátaszéki állomás ma FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY háború előtt pedig ennek háromszorosára nőtt. A vonalhálózathoz természetesen vasúti szolgálati helyek tartoznak, a főhatóságként 1868-ban megalakult Magyar Államvasutak Igazgatósága a méteres szakasz tartozott, jelenleg a pécsi igazgatóság „vonalhossza” 1492 kilométer. A megyénk vasúthálózatát is felügyelő pécsi igazgatóság most fennállásának 85. évfordulóját ünnepli. Szabálytalanságok sorozatát követte el a fuvarozó Veszélyes szállítmány a hatos úton (Folytatás az I■ oldalról.) A nagy súly következtében nem sokkal a Volán telepre érkezés után az egyik kerék gumiabroncsai defektesek lettek, a szállítmány borulni kezdett. A paksi tűzoltók akadályozták meg ennek bekövetkezését. (Elképzelni is hátborzongató, mi történik, ha a rendőrjárőr nem állítja meg a teherautót és a defekt mondjuk a dunaföld- vári hídon, menet közben történik.) Közben a paksi kapitányság kihallgatta a gépkocsivezetőt és a kísérőket, és őrizték a rakományt. Az autó az újszilvási Öko-Novex Kft. tulajdona, ez a cég vállalta a fuvart, a gépkocsivezető szerint a veszélyes anyagok a cég telephelyére kerültek volna, majd onnan tovább egy megsemmisítőbe. A cég tulajdonosát nehezen találták meg a karcagi rendőrök segítségével. Másnap a képviselőjét küldte a helyszínre, aki személygépkocsival. |rjíeze|t és nem sok érdemlegeset tudott mondani a veszélyes anyagok további sorsát illetően. Eddigre már természetesen értesítették a megyei közgyűlés elnökét, Paksra érkezett a megyei polgári védelmi parancsnokság vegyi felderítő csoportja, így megnyugtató intézkedések születtek. Egy szintén veszélyes hulladékok szállításával foglalkozó dorogi cég küldött pótkocsis teherautót, megfelelő vizsgákkal rendelkező személyzettel. A rakomány szakszerű átrakása, elkülönítése után rendőri kísérettel Budapestre, a honvédség Jászberényi úti vegyianyag raktárába vitték a több mint kilenc tonnányi hulladékot. Rákosi Gusztáv Uszályon utazik a búza Dombodból naponta indulnak a hajók Domboriban, a Condordia telephelyén, a dunai kikötőben minden nap elindul egy-egy rakomány búza valamelyik tengeri kikötőbe. Kita- nics Géza telepvezetőtől megtudtuk, hogy az innen elindított rakományokat még nem küldték vissza sem Romániából, sem pedig Lengyelországból. Igaz, az úticél nem is ezekben az országokban volt, hanem távolabbi térségekben, mint például Lettországban vagy az arab világban. A vízi szállítást egyedül az alacsony vízállás zavarja meg. így akad, amikor csak nyolcszáz tonnát, s előfordul, amikor több mint ezer tonnát is elvisz egy-egy uszály a dombori kikötőből. -mau- fotó: Gottvald Károly Klímaberendezés az otthonban Szekszárdon az utóbbi évtized egyik legjobban várt beruházása volt a dr. Kelemen József Idősek Otthona. Az intézmény sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a várólistán legalább annyian vannak, mint ahányan az otthont lakják. Korszerű, modem, barátságos az épület, s a lakók véleménye szerint az otthon vezetői, a személyzet, az ellátás, mind igen színvonalas. Azonban az épület konstrukciója - a tetőteres megoldás - hátránnyal is jár. Ez a hátrány pedig nem más, mint az, hogy forró nyárban a tetőtérben szinte elviselhetetlen a hőség. Ezzel tisztában volt a szekszárdi önkormányzat szociális bizottsága is, amikor elé került az idősek otthonának kérése, ami á tetőtér légkondicionálására vonatkozott, megszavazták az erre szükséges összeget. A légkondicionálás a múlt héten elkészült, mindenki örömére. Meghitt kis ünnepség keretében tegnap adta át a város polgár- mestere. vem A berendezés ünnepélyes átadása FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hírek Közéleti tábor A Politikai Kultúráért Tolnában Alapítvány támogatásával nyílt meg Fadd-Domboriban a Közéleti tábor. Az egy hét alatt a fiatalok a közélettel, a pályakezdéssel, az önkormányzatokkal, az Európai Unióval és az ifjúság jövőjével kapcsolatosan hallgathatnak meg előadásokat. Bátaszéki díjazottak A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza tanév végi rajzversenyének felső tagozatos díjazottjai a szálkai alkotótáborban vettek részt. Az idei évben az 5. osztályosok közül Pécsi Éva, Skor- day Gabriella, Szemán Csilla, a 6. osztályos tanulók közül Gábor Renáta, Károly Kinga, Micsky Judit, Német Mariann, Wettstein Dániel képviselhették Bátaszéket. Forró Nyomon A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott információ szerint kedd reggelig a következő események történtek a megyében. Konyhádon a Perczel kertben található élelmiszerboltban jártak betörők, akiket lakossági bejelentés alapján sikerült elfogni. Ezúton is megköszöni a rendőrség a közbiztonságért felelősséget érző állampolgárok segítségét. Dombóváron a Bezerédj utcában egy parkoló személygépkocsiból akkumulátort tulajdonítottak el ismeretlen személyek. Pakson lopás miatt vettek őrizetbe egy személyt. Kisszékelyben egy pincéből gázpalackot tulajdonítottak el. Augusztus 7-én meghalt az a férfi, aki az előző napon egy bányatóban fürdött és egy fejesugrás után súlyos fejsérülést szenvedett. Szekszárdon az egyik vendéglátóhelyiség parkolójában egy személygépkocsiból 35.000 forintot emeltek el. Minden valószínűség szerint a hétvége környékén tűnhetett el a Gemenc Autócentrum mellett parkoló Ford Fiesta, tulajdonosa ugyanis 8-án látta utoljára. Kérjük, hogy aki az eltulajdonított tárgyakkal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ingyenes zöldszámát a 06/80/200-178-as számot! JSS? Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. Q) 06-90-330 513 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0)06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Buőapest Kiat 1539 Bp. Pl, 591. Hívás díja: 88 Ft •) Csoda, hogy nem lett nagyobb baj Ajárókelő a vízaknában, az érintettek egymásra mutogatnak Egy fiatalasszony végső elkeseredésében kereste fel szerkesztőségünket. Mire ide bejött, már járt a szekszárdi vízmű kft- nél, az érintett lakók közös képviselőjénél, de mindnyájan elhárították a felelősséget magukról. Az történt ugyanis, hogy pénteken, a délutáni órákban egyéves kislányát babakocsiban tolta hazafelé, amikor a Hunyadi utca 3-as számú ház mellett egy vízakna fedelére lépett. Derékig zuhant a mélységbe Ez önmagában még nem nagy dolog, hiszen naponta lépünk jártunkban-keltünkben a járdán elhelyezett valamilyen akna tetejére. Hogy vízaknáról van szó, az is csak akkor derült ki, amikor a fiatalasszony alatt annak fedele beszakadt és ő derékig belezuhant a mélységbe. Azért „csak” derékig, mert ösztönösen előre dőlt, kapaszkodni próbált a járdába. Szerencsére a kicsi lánynak a babakocsiban nem lett semmi baja. Az édesanya a „kalandot” nagy mázlival megúszta, csak a lábát, a hasát, a karját verte össze, de súlyosabb baja nem lett, hála Istennek. Miután magához tért, akkor látta, hogy egy vízóra van elhelyezve az aknában.Innen gondolta, hogy a vízmű kft-hez kell fordulnia panasszal. Ahogy jobban megnézte az akna fedelét, akkor vette észre, hogy a szélei lekoptak, így a tető a ránehezedő legkisebb súlytól is beleesett a gödörbe. Még szerencse, hogy nem lett nagyobb baj, hiszen egy szerencsétlen eséstől még a nyakát is kitörhette volna valaki. A vízmű kft. nem illetékes A vízmű kft. műszaki vezetője, miután meghallgatta a panaszost, közölte, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik, hanem ahhoz a lakóközösséghez, akiké a vízóra. A fiatalasz- szony, bár minden porcikája fájt, felkereste a Hunyadi utcai ház közös képviselőjét. A közös képviselő elhárította a felelősséget, mondván az érintett hely közterület, a lakóközösség csak az épülettől egy méteren belül lévő „dolgokért” felel. Kékült, zöldült lába és karja Ezt követően, a baleset után két nappal kereste fel szerkesztőségünket az aknába zuhant fiatal nő. Addigra a lába, combja, hasa, karja már kékült, zöldült, törése szerencsére nem volt. Ekkor hívtuk fel a szekszárdi polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodáját. Szeleczki József irodavezető tett pontot az ügy végére. Mivel a vízakna a Hunyadi utca 3-as számú ház lakóinak a tulajdona, hiszen ők szereltették fel, így az ő felelősségük az is, hogy az akna tisztán legyen tartva, és a fedele ne okozzon balesetet. A tulajdonnal járó kötelezettségeket a ház lakóinak kell felvállalniuk. Ennyi a történet, mely szerencsére nem végződött tragikusan. Hogy van-e tanulsága az esetnek? Nem árt, ha óvatosan közlekedünk a járdán, a különböző aknafedeleket gondosan kikerülve, mert mire baj esetén el- döntenék, hogy ki, miért felelős, addigra már többször is gazdát cserélne az a cég vagy éppen lakóház, amelyet az ügy valaha érintett. Mauthner