Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-30 / 177. szám

5. oldal 1998. július 30., csütörtök Megyei Körkép Pmaföldyár, Paks És Környéke Kopjafa, emlékkert lesz az ősztől a bölcskei reformá­tus templom kertjében. A XVII. századtól a református gyü­lekezet élén álló prédikátorok, lelkészek közül tizenkilen­cen nyugszanak Bölcskén, nekik állítanak emléket a mai re­formátusok, az október 25-én felavatásra kerülő kopjafák­kal. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Olvasótábor külhoni magyar diákoknak Irodalomról, művészetekről A múlt hét vége óta határon túli magyar középiskolások vendégeskednek a Paks mel­letti Cseresznyés puszta egy­kori iskolájában, amely ma nyári táborként szolgál. A paksi művelődési központ népművelője, Gutái István ál­tal szervezett irodalmi tábor immár az ötödik a sorban. A szomszédos országokból ér­kezett magyar diákokat szín­vonalas program várta, mi­után megismerkedtek a fővá­rossal. Jeles előadók szóltak - és szólnak a zárásig hátralévő, napokban - a magyar kultúra történetéről. -rg­Augusztus 20. DunafÖldváron Lesz-e motorcsónak verseny? Múlt héten tartotta kibővített ülését a Dunaföldvári Vízi­sportkör. A fő téma az au­gusztus 20-i, komoly múlttal bíró rendezvény léte, vagy nem léte volt. A bizonytalan­ságra a Motorcsónak és Vízi­sport szövetség levele adott okot, melynek idevágó pasz- szusa így szól: „... az S-850 Világbajnokság augusztus 20- án Budapesten kerül lebonyo­lításra, ezért a szövetség el­nöksége úgy döntött, hogy ebben az időben más szövet­ségi rendezvényt nem engedé­lyez.” Mégsem kell azonban kétségbe esnie annak, aki év­ről évre kitartóan várja ezt a rendezvényt. Hosszas vita után a jelenlévők megegyez­tek abban, hogy nem szabad véget vetni ennek a hosszú évek alatt megteremtett, szé­les körben jegyzett hagyo­mánynak. A szegedi motor­csónakosok ígérete azzal biz­tat, hogy lesz motorcsónak verseny, ha nem is országos pontszerző. Az ülés végén négy fős bi­zottság alakult: Nagy Gá- bomé polgármester, Lukács Lajos, Süveges Árpád és id. Szászvári Lajos személyében. Az ő feladatuk a koordinálás és a szponzorok felkutatása. A.F. Konkrét ügyről is szó esett A képviselő a rendőrkapitánynál Örömmel tapasztaltam, hogy az átlagosnál jobb a közbizton­ság Pakson és környékén - mondta Tóth Ferenc, a választóke­rület parlamenti képviselője, a városi rendőrkapitánynál tett tegnap délelőtti látogatása befejeztével. Bemutatkozó, tájékozódó láto­gatást tett tegnap a paksi rendőr- kapitányság vezetőjénél, Köllő Imre alezredesnél Tóth Ferenc, a választókerület országgyűlési képviselője. A Fidesz-MPP frakciójához tartozó honatya Faddon lakik, így korábban nem volt kapcsolata a kapitányság­gal, mert ez a település nem tar­tozik annak hatáskörébe, ám a választókerület tizennégy másik települése igen. — Szót váltot­tunk szinte mindenről, ami a vá­lasztópolgárokat és engem is ér­dekel - mondta a látogatás után lapunknak Tóth Ferenc. — így beszéltünk a kapitányság szemé­lyi állományáról, a létszámról, a bűncselekmények számának alakulásáról és örömmel tapasz­taltam, hogy mind Pakson, mind a környező településeken a ma­gyar átlagnál jobb a közbizton­ság. A legfontosabb mutató a közvélemény számára nem a felderítési arány, hanem a bűn- cselekmények számának alaku­lása és ez megnyugtató, hiszen az előző év adataihoz képest nem mutat változást. Ami a bűnügyi osztály hatáskörébe tartozó ügyeket illeti, a helyzet kifejezetten javuló, tavaly ugyaneddig az időszakig 741, az idén csak 438 esetben indult vizsgálat, erősítette meg Köllő Imre. A képviselő és a kapitány megbeszélésén hangsúlyt ka­pott a bűnmegelőzési munka, annál inkább is, mert elkészült a kapitányság ezirányú straté­giája, működik egy megelőzési szervezet. Köllő Imre kiemelte ennek fontosságát, és mint mondta, állandó kapcsolatot kí­vánnak tartani minden olyan szervezettel - hivatalokkal, in­tézményekkel, alapítványokkal - amelyek visszatarthatják a bűnözéstől a lehetséges elköve­tőket. Kedvező tapasztalatok kísérik a már működő polgárőr­ségek munkáját is (DunafÖld­váron és Bölcskén már régeb­ben létezik, Pakson a közel­múltban kezdte meg tevékeny­ségét). Hamarosan lesz polgár­őrség Németkéren és Gerjen- ben, és a dunaszentgyörgyit is újra szervezik. Tóth Ferenc elmondta, konk­rét ügyben is érdeklődött Köllő Imrénél, és arra választ is ka­pott. A kapitányság vezetője a Népújság számára megerősí­tette: a paksi közvéleményt élénken érdeklő ügyről, az ür­gemezei strand bővítésére kije­lölt területről van szó, amelyet az önkormányzat a közelmúlt­ban vásárolt meg. A rendőrség dolgozik az ügyön, azt vizs­gálva, miképpen került ez a földterület magánszemélyek tu­lajdonába. (Máshonnan szár­mazó információink szerint az önkormányzat és a magánsze­mélyek közötti szerződés jog­szerű, az ezt megelőző tulajdo­nos változások kérdésesek.)-rákosi­Nemzetközi játékkiállítás Dunafoldváron Facsiga, falovacska, babaház Vaclav Kubát saját faragású lovacskája fotó: bakó jenő Holnap este hat órakor nyílik a dunaföldvári Fafaragó Ga­léria idei második kiállítása. Az előző, a népművészet egé­szét átfogó kiállítás után most ismét a fafaragás, faművesség kerül előtérbe, annak is egy speciális területe: a játékké­szítés. A mostani kiállítás, a korábbi­akhoz hasonlóan ismét két részből áll. Egyrészt közép-eu­rópai fajátékok címmel váloga­tás látható a kecskeméti Szóra- katénusz Játékmúzeum és Mű­hely gyűjteményéből. Kedvcsinálónak álljon itt né­hány gondolat a kiállítás meg­hívójából. Egyszerű és nemes fából készült játékok minden korban kielégítették a külön­böző gyerektársadalmakat, sőt a felnőtt játékosok” igényeit is. Szerencsére anyaguk tartós­sága mindezt megőrizte szá­munkra. Faanyaghoz nyúlt leg­többször a középkorban szer­veződő európai játékipar, de ugyanúgy a századforduló, majd korunk iparművészete is. így látható többek között a kiál­lításon az európai hírű cseh já­téktervező, Vaclav Kubát pro­fesszor számos saját készítésű játéka is. Facsigát, falovacskát, babaházat és favárat, a néhai „Grabóka”-műhely játékait, neves iparművészek munkáit mutatja be a kiállítás, különle­gességként pedig néhány távoli ország — Mexikó és Japán — nálunk ritkán látható darabajait kínálja. A kecskeméti gyűjtemény mellett látható Nagy Kristóf iparművész játékaiból rendezett kiállítás. Az alkotó 1950-ben született Etyeken, tizennyolc esztendeig lakott Kecskeméten, jelenleg Szentendrén él. Szülei és hét testvére alkotóemberek. 1973-ban készült az első játszó­tere Csongrádon, nem sokkal később követte egy másik Kecskeméten, melynek nagy­szabású együttese, valamint minden egyes darabaja mintát jelentett az elmúlt huszonöt esztendő játszótér kultúrája számára. Folyamatos feltaláló­kedve, természetformáló erők­kel rokon szobrásztehetsége, valamint emberi felelőségér­zete együttesen önálló világot teremtett a játékok történeté­ben. A kiállításokat, melyeket Kalmár Ágnes művészettörté­nész rendezett, dr. Bánszky Pál művészettörténész, a kecske­méti Naiv Művészetek Múze­uma igazgatója nyitja meg. Közreműködik Petrás Mária népdalénekes. A kiállítás október 15-ig lá­togatható a dunaföldvári Fafa­ragó Galériában. Pataki Dezső HírBlokk Taggyűlés a Polgári Körben A Paksi Polgári Kör hétfőn tartotta éves taggyűlését. Az elnökség beszámolója után a tagság újraválasztotta a tisztségviselőket, e szerint a régi-új elnök Szentesi Ala­jos, az elnökség tagjai Csapó Sándor, dr. Gáts Atti- láné, Klenk Csaba és dr. Serdültné Benke Éva. Az el­lenőrző bizottság tagjai Bá- tainé Réti Márta, Pach János és Túri Ferenc. Az elnökség tiszteletbeli tagja lett Tóth Ferenc országgyűlési képvi­selő. A taggyűlés nyilatko­zatot fogadott el az őszi helyhatósági választással kapcsolatban. Napraforgó fajtabemutató A bölcskei Rákóczi Mező- gazdasági Szövetkezet, a Tolna Megyei Agrárkamara több céggel közösen napra­forgó fajtabemutatót és ve­vőtalálkozót rendez ma a hatos út Paks és Dunaföld- vár közötti szakaszán a Ta­nya csárdánál. Hegyközség Bölcskén Megalakult Bölcskén is a Hegyközség. A szőlősgaz­dákat tömörítő testület el­nökévé Bemáth Szabolcs növényvédő szakmérnököt választották. Szocialisták Vajtán Az MSZP paksi választóke­rületi elnöksége az idén is a Fejér megyei fürdőhelyen, Vajtán rendezi hagyomá­nyos találkozóját péntek délutántól szombaton estig. A szombat délelőtti közéleti fórum vendége Csintalan Sándor lesz. A két nap során színes, programok sora várja a Paks környéki szoci­alistákat, családtagjaikat és a szimpatizánsokat. A Tolnai Népújság hirdetés­felvevői helyei Paks - Duna- földvár körzetében: Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet 7133 Fadd, 7035 Dunaszent- györgy Siómenti Takarékszö­vetkezet 7044 Nagydorog, 7042 Pálfa, 7047 Sárszentlő- rinc, 7051 Kajdacs. Garay Előd telefon: 74/316-932. Hanoi Józsefné Paks Pál utca 61. Gyászközlemények: Pan- tar 7Ó30 Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik 7030 Paks, Re­tek u.l. Hosszú kocsisorok keserítik a dunaföldváriak életét. Hetek óta javítják a Duna-híd burkolatát, emiatt forgalomkorlátozást vezettek be. Várakozás közben a kamionok sokasága szennyezi az átmenő forgalom miatt amúgy sem kellemes földvári levegőt. fotó: bakó jenó Tovább építik Dunakömlődön a hatos főút menti támfalat. A tavaly elkészült szakasz után folytatódik a löszpart megtámasztására szolgáló támfal építése. fotó: bakó jenó < i

Next

/
Thumbnails
Contents