Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-27 / 174. szám
4. oldal Megyei Körkép — Szekszárd, bátaszék És Környéke im július 27., héttő A szekszárdi diák a Die Rheinpfalz című napilapban publikált Három hét Bad Dürkheimben Rőfi Gyulának vitatkoznia kellett, méghozzá a német követség magyarországi képviselőjével. Ráadásul nem is akármiről, hanem egy bonyolult témakörről, a klónozásról. A vita kiválóan sikerült, ami nem kis teljesítmény egy tizenhét éves diáktól. A hatásos érvelés három hetes németországi jutalo- mutat hozott a szekszárdi Garay Gimnázium 3. osztályos tanulójának. azaz az Itt modernebbül tanítanak és tanulnak címet viselő írás szerzői - Sebestyén István, Tóth Attila és Rőfi Gyula - egyebek mellett kifejtik, hogy Németországban elsősorban a diák áll a középpontA magyar csapat csoportképe a helyi újságban, x-szel jelölve Rőfi Gyula — A vita voltaképpen annak a pályázatnak a gyakorlati része volt, amit még februárban hirdettek meg - tudtuk meg Rőfi Gyulától. — Én is jelentkeztem erre a pályázatra, amit megnyertem, s így mehettem - más magyarországi diáktársammal együtt - Rajna- Pfalz tartomány Bad Dürkheim városába. A garaysta diák az ott töltött idő alatt nem úszta meg az iskolát - tehát suliba kellett járnia - de ez, mint mondja „nem volt vészes”. — Az osztálytermekben naponta néhány órát végig kellett ülnünk, de az is hasznunkra vált, nyelvtanulási szempontból. Vendéglátóink egyébként rengeteg programot szerveztek számunkra, az órák után megnézhettük a környék nevezetességeit, kulturális emlékeit. Családoknál szállásoltak el bennünket, hétvégenként ők is kitettek magukért, tehát nem unatkoztunk egy pillanatig sem. A kommunikáció különösebb gondot nem okozott, hiszen Rőfi Gyula kisgyerek kora óta intenzíven tanul németül, a gimnáziumban is a megemelt óraszámú, német speciális osztályba jár.. Időnként jobban oda. kellett figyelni egy-egy szóra, miután ezen vidéken még sok ember tájszólással beszél. A szekszárdi diák feladatot is kapott, ráadásul olyat, amihez a nevét is kellett, hogy adja, széles - tartományi - nyilvánosság előtt. A helyi, Die Rheinpfalz című napilap számára kellett - harmadmagával együtt - egy cikket írnia a német oktatásról szerzett, tapasztalatairól. A „Hier wird moderner gelehrt und gelernt”, bán, míg Magyarországon a teljesítmény. A német rendszer a gyakorlathoz is jobban közelít. Ugyanakkor van az éremnek másik oldala is: a német diákok teljesítménye lényegesen elmarad magyar kortársaikéhoz képest. Mire ezek a sorok megjelennek, Rőfi Gyula már ismét Németország felé utazik, hiszen időközben megnyert egy másik pályázatot is. — De ez nem volt nehéz - állítja - , csak egy olyan életrajzot kellett írnom, mely tartalmazza tanulmányi eredményeimet. (Melyek szinte kivétel nélkül kiválóak - tesszük hozzá zárójelben), A szekszárdi gimnazista ez alkalommal a Köln melletti Ginborban, egy Európai Uniós konferencián vendégeskedik két hétig, a Nemzetközi Rendőrszervezet kiképzőközpontjában. -száGondolatok a gyermektáborokról Ahogy egy pedagógus látja Fontosnak tartom, hogy gyermektáborainkban az legyen a legfőbb cél, hogy a lehetőségekhez képest mindenki jól érezze magát, és a gyerekek egészségét, testi épségét se fenyegesse semmi. Ennek érdekében bizonyos szabályokat be kell tartatnunk diákjainkkal, ha tetszik, ha nem. A napirendi pontok a tisztálkodás, étkezés, játék és pihenés zavartalanságát kötelesek biztosítani. Ha ebből egyben is hiányt szenved valaki, akkor a tábor rosszul működik. A túl lezser táborokban a gyerekek unatkoznak, ráérnek egészségkárosító anyagokat becsempészni, italozni, dohányozni, sőt kábítózni is. (Közvetlen tapasztalataim az utóbbival kapcsolatban nincsenek, de a veszélyre felhívom a figyelmet) A túl szigorú, katonás táborokat ilyen veszély kevésbé fenyegeti, de nem sok gyerek szereti azt, ha egy perc nyugta sincs, mindig csinálni csinálni kell valamit. Ha ügyesek vagyunk, megtaláljuk az „arany középutat”. Tapasztalatból tudom, hogy a jól kiválasztott zene minden táborban jól jön. A gyerekek boldogan énekelnek, sőt táncolnak is. Képesek saját maguk kitalálni humoros versikéket, sőt színdarabokat is. Ami belülről jön, ami a gyermekek fantáziáját és alkotókedvét megmozgatja, az csakis jó lehet. Ennek ellentéte az, amit én „kulturális terror”-nak nevezek, az ellen nehéz védekezni. A tévé, a rádió egész évben ontja a mocskot, a szemetet, s ez ellen a táborban sincs menekvés. Az egyik ismert Tolna megyei táborhelytől például alig 500 méterre működik egy sátor, ahol takarodó után négy hatalmas hangfal segítségével élvezhetjük a „zenét" gyakran hajnali háromig is. Tudni kellene, hogy minden gyereknek legalbáb napi kilenc óra alvásra lenne szüksége, de ebben a táborban ez megvalósíthatatlan. A csendháborítók ellen nem tehetünk semmi, hisz mindezt törvényesen, megfelelő engedéllyel teszik. Szeretném tudni, hogy meddig. Mikola Béla tanár Bátaszék Szálka, csillogó víztükörrel A legközelebbi jelentős tó Szekszárd közelében - miután a Csörge csak most kezd éledezni tetszhalálából - a gyönyörű szálkai víztározó. Egyelőre azonban csak a horgászok és a kirándulók örülhetnek maradéktalanul a festői, érintetlen természeti környezetben található állóvíznek, miután a fürdőzést tábla tiltja. A rekkenő hőség azonban mégis sok embert csábít az egyelőre nem engedélyezett megmártózásra . . . FOTÓ: BAKÓ JENŐ Ha egyszer valaki majd neki- áll megírni Szekszárd sakkéletének történetét, az 1960-as évek elejéhez érkezve meglepetéssel tapasztalhatja, hogy milyen kiugró eredményeket értek el ebben a szellemi sportban a Babits Mihály Általános Iskolában működő szakkör kisdobosai és úttörői. Ekkoriban, 1961. és 1964. között négy országos sakkversenyen (1961. Szekszárd, 1962. Szekszárd, 1963. Dunaújváros és 1964. Kalocsa) valóságos arany, ezüst és bronzérem eső hullott a kisdiákokra. De minek, illetve kinek volt köszönhető az összesen hat aranyérem, az öt ezüstérem és az egy darab bronzérem? Az, hogy 1961-ben és 1962-ben a lányok és a fiúk az országos szintű megmérettetésen egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatták, s ebből adódóan az összetettben is elsők lettek? Az, hogy egy 1963-as tiszántúli - Szeged, Békéscsaba, Szolnok, Kecskemét, Kiskunhalas - versenykörút alakalmával a szekszárdi iskolások a 20 csapatmérkőzésből tizennyolcat megnyertek? A válasz nyilván összetett, ám az biztos, hogy egyik összetevője egy név: dr. Németh József. — A történet közel negyven évvel ezelőtt kezdődött - emlékezett vissza dr. Németh József. — Akkoriban Szegeden végeztem a jogi egyetemet, s Volt egyszer egy „aranyos” sakkcsapat Az 1963-as szekszárdi csapat. Az álló sorban hátul, jobbra az első dr. Németh József emellett sakkoztam is. Egy úttörő sakk-szakkört is vezettem, s meglehetősen zavart, hogy szinte sehol sem volt szervezett ellenfelünk. Éppen ezért, amikor hamarosan Szekszárdra kerültem, elhatároztam: valamelyik általános iskolában létrehozok egy szakkört. így is történt, s nemsokára már lányok és fiúk kis csapata ismerkedett a táblával, a bábukkal és a lépésekkel. Szek- szárdon mindez újdonságnak számított, s egyes pedagógusok némileg értetlenkedve meg is kérdezték dr. Németh Józseftől: miért nem labdarúgással foglalkozik, ott mennyivel nagyobb és feltűnőbb eredményeket lehetne elérni! Ám a malíciózus megjegyzések egy pillanatig sem ingatták meg a szakkör vezetőjét. Már csak azért sem, mert látta, hogy a hónapok múlásával együtt fejlődnek a gyerekek is, akik közül komoly tehetségek emelkedtek ki. A lányok közül a versenyeken - mások mellett - Csikós Magdolna, Pápai Margit, Kálmán Margit és Lengyel Klára rendszeresen a legjobbak között szerepelt. A fiúknál - a névsor itt sem teljes - Mechtl Béla, Prantner János, Horváth Károly, Leposa Gyula vívott ki magának komoly tudásával hírnevet, de ugyancsak dr. Németh József keze alatt kezdte egy másik nagy tehetség, az azóta már elhunyt Rittmann László is. S amikor 1961-ben, az úttörő mozgalom addig legjelentősebb, hetvenkét résztvevőt fogadó - szekszárdi - sakktalálkozóján a házigazdák mindent megnyertek, amit csak lehetett, dr. Németh József joggal érezte úgy, hogy az idő őt igazolta. A kiemelkedő siker ráadásul egy év múlva megismétlődött, s a következő két esztendőben is két-két (leány és összetett 2. hely) ezüstöt hoztak haza Dunaújvárosból, illetve Kalocsáról a szekszárdiak. — Nagy-nagy érzékkel és szeretettel fordult felénk dr. Németh József - idézte fel a szakkörös éveket az egykori tanítvány, Kovács Józsefné (Lengyel Klára), aki ma az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának osztályvezetője. — Természetesen követelményeket is támasztott, de azokat mi sohasem éreztük kényszernek. Talán ezért is sakkoztunk mindig örömmel. A hatvanas évek elején nem volt igazán gyakori a kisgyerekek ide- oda utazgatása: mi ebből a szempontból is kivételt jelentettünk, mert gyakorta mentünk az ország különböző városaiba versenyezni: s amellett, hogy az országgal is megismerkedünk, igazi csapatot, közösséget alkottunk, s persze győzni sem volt utolsó dolog. De ha - ritkán - vereséget szenvedtünk, annak sportszerű elviselését is megtanultuk ezeknek az éveknek köszönhetően. A történethez még hozzátartozik, hogy az 1961-ben Szekszárd által útjára indított országos sakk-seregszemle 1965-től átalakult úttörő sakkolimpiává. Ám ettől az időtől kezdve a szekszárdiak már nem produkálták azokat a korábbi, jelentős eredményeket, melyekkel országos ismertséget és elismertséget szerezte. Egyrészt az „aranycsapat” tagjai befejezték általános iskolai tanulmányaikat, másrészt pedig ugyanebben az időben - tehát 1966-ben - dr. Németh József huzamosabb időre Dombóvárra költözött. A szakkör ezzel meg is szűnt. Maradtak viszont - egyebek mellett - a szép emlékek, melyeket a közelmúltban egy találkozón elevenítettek fel dr. Németh Józseffel együtt az egykori kisdiákok, ma már - munkájuk, tevékenységük által - város- és megyeszerte elismert személyiségek. S lehet, hogy ez sem véletlen: hiszen ez az elismertség bizonyára annak az emberi tartásnak is köszönhető, melyet a sakk adott gyermekkorban valamennyiüknek - egy örök életre. -szá-
